Szerző
Tóbiás Tünde

Tóbiás Tünde

Népszerűség: 65 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 362 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. november 30.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (18)

Tóbiás Tünde

Hálás vagyok!

Csillagtalan éjszaka
beülök az ablakba!
Két szemem az eget kémleli,
bár most nem látszanak fényeik,
ott ragyognak fent az égen,
ott van a helyük sok ezer éve.

Fejemben tengernyi gondolat,
most nem érzek súlyos gondokat,
nyugalom tölti ki belsőmet,
értékelem múló esztendőmet.
Peregnek előttem a képek,
érzem, enyém az élet!

Szívem hálával csordultig teli,
a világot képzeletben átöleli!
Köszönöm minden igaz barátnak,
ki pajzsát tartotta a támadásnak,
ki nem hátat fordított, és kacagott,
hanem kezét nyújtotta és elkapott.

Köszönet az otthonnak, családnak,
testvéreknek, apának, anyának!
Mellettem álltak minden percben,
az igazi bajban nem hagytak cserben!
Öleltek, karoltak, fogták a kezem,
mikor sírtam vagy kacagva nevettem.

Köszönöm az angyaloknak és Istennek,
hogy nem veszítettem el hitemet,
hogy részese lehettem mindennek!
Nehéz volt, többször térdre estem,
de a földről magam leporolva, mindig felkeltem!
Stabilan állok, fejem felszegtem, mosolyog a lelkem!

Köszönet hát érte mindenkinek,
egész vagyok testileg-lelkileg!
Nélkületek, kik szerettek, nem ment volna,
lelkemben a béke lángja még nem táncolna!
Köszönet, hála! Szeretetem veletek,
nem felejtem, mit értem tettetek!

Külön köszönet nektek, itt a poeten, a sok kedves szóért, szeretetért! Neked, drága Őrangyalom, kiemelten köszönök mindent!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Törölt tag2016. december 4. 16:37

Törölt hozzászólás.

Tuzmadar(szerző)2016. december 1. 18:51

@gypodor: @kicsikincsem: @sapa78: Igazán nagyon szépen köszönöm nektek! Szeretettel, Királylány

Törölt tag2016. december 1. 17:44

Törölt hozzászólás.

kicsikincsem2016. december 1. 14:37

Kedves... Szívvel gratulálok.
Icus

gypodor2016. december 1. 11:37

Valóban sugárzik a versből a boldogság és a szeretet!
Gratulálok.
Gyuri

Tuzmadar(szerző)2016. december 1. 10:56

@Motta: @vargaistvanneel: @anci-ani: @adamne: @Pflugerfefi: @molnarne: @rojamsomat: @Vadvirag46: @1-9-7-0: @111111: @SAROLTA55: @keva526: @lejkoolga: @PiszarEva: Annyira nagyon szépen köszönöm kedves, szerető soraitokat! Szó szerint könnyekig meghatottak! Igazi kincs mindegyikőtök lelke! Köszönöm, hogy itt jártatok, hogy olvastatok, hogy ilyen hatalmas szeretettel álltok felém! Szeretettel köszönöm, Királylány

PiszarEva2016. december 1. 06:41

A boldogságról szóló verseket nem lehet kihagyni!
Nagyon jó eső érzés ilyenekről olvasni!
Gratulálok!
Éva

lejkoolga2016. december 1. 06:10

Ezt a szeretetet bizonyára kiérdemelted, azért születhetett meg szépséges hálaversed, drága Királylány!
Jó volt olvasni, árad belőle a szeretetet!
Szívet hagyok szeretettel: Olgi

keva5262016. november 30. 21:10

Köszönöm, hogy (itt) VAGY! Szeretem a gondolataidat!
Szívvel, Éva

SAROLTA552016. november 30. 21:06

Édes Királylány !
Most amint értékeled elmúlt esztendődet,s hálát adsz a téged körűlvevő családtagoknak,barátoknak,most értékeled újra életed.Ha valaki ép ,egészséges,gondolkodni ,dolgozni tudó ember,mindennap meg kell köszönje Istennek mindezeket.Te verssoraidban imát írtál köszönetként a nagy szereteteddel.
''Köszönöm az angyaloknak és Istennek,
hogy nem veszítettem el hitemet,
hogy részese lehettem mindennek! ''
Nagyon nagy szívvel és szeretettel ölellek,tartson meg téged a hit,a remény és a szeretet !
Sarolta

1111112016. november 30. 19:51

Jó volt olvasni lelki békét, kiegyensúlyozottságot sugalló szeretetversedet,Szerettem a hangulatát, szívesen olvastam! Ölellek Piroska

1-9-7-02016. november 30. 16:58

Drága Királylány könnyekig hatott csodálatos versed Főnix akkor ÉL és nem kell a fájdalom ....... Gyönyörű szeretet versedhez szívvel gratulálok szeretettel Anikó

Vadvirag462016. november 30. 15:40

Nagyon szépen írtál.Csodálatos alkotás. SZERETETTEL SZÌVVEL KÖSZÖNÖK EL.NAGYON TETSZETT. SZERETETTEL Vadvirag46

rojamsomat2016. november 30. 15:18

Boldogságod nekem is az,Nagy szívvel,,,,,Tamás

molnarne2016. november 30. 14:46

Csodaszép versedhez szívem hagyom szeretettel gratulálok:ICA

Pflugerfefi2016. november 30. 14:03

Milyen csoda,ha az embert szeretik és van hova tartoznia
a hála a szeretet , a tisztelet jön le a versedből!
Tetszett, szívvel Feri

adamne2016. november 30. 14:02

Nyugalom, béke, boldogság árad szépséges soraidból kedves
Királylány. Gratulálok szívvel, szeretettel: Manyi

anci-ani2016. november 30. 13:40

Nagyon szép szeretetvers teli hálával, köszönettel Hidd el sokan szeretnek és az mellett állnak ki az emberek, aki azt megérdemelte...
Szívvel, szeretettel olvastam csodaszép versed!
Anci

vargaistvanneel2016. november 30. 13:17

Drága Királylány!

Szívvel, szeretettel olvastam gyönyörű szeretet, és hála versedet!
Nagy szívvel
Erzsi

Motta2016. november 30. 13:10

Öröm olvasni ilyen megnyugtató, boldog sorokat.
szivvel olvastalak
Motta

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom