Szerző

Lovász Csaba

Életkor: 36 év
Népszerűség: 10 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 136 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. december 6.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Lovász Csaba

Példakép

Példaképem sosem volt se holt, se élő,
regény, ha született életemből, semmitmondó, nem beszélő,
nem volt, kire azt mondhattam: ilyen szeretnék lenni,
így szeretnék élni, vagy azt szeretném tenni.
Gyerekfejjel hittem azt is, ha megnövök, majd más lesz,
ám felnőtt lett a gyermek, de a múlt még most is sebez,
elhagytam a fóbiákat, hogy ember legyen a kamasz,
nekem azt mondták, az életben ez is csak egy szakasz.
Nem volt példaképem, így én sem váltam azzá,
hiába a sok év mögöttem, nem lettem igazzá,
próbáltam, akartam, Isten lássa lelkem,
nem akartam mást, csak hogy az idő gyorsabban teljen,
titkon abban bíztam, mellettük leszek, aki,
de nem hagyták a "nagyok", közbeszólt valaki.
Így most újra meg kell hogy éljem kamasz múltam,
két szék közé pofával a sárba beborultam,
ki kell szednem magamból még három emberi arcot,
nem vitás, az élet mindig morbid dolgot alkot.
Ki kell űznöm magamból még két szempár fényét,
útjára kell engednem hitem még megmaradt részét.
Példakép már nem lehetek, ahhoz emberré kell lennem,
önpusztító életem bizonyítja minden tettem,
megbánhatom százszor, késő, ami történt, megtört,
nem szeretném újra futni ugyanazt a torz kört,
ha példakép nem leszek, nem lehetek semmi,
hogy lehetne szívembe az érzést visszacsenni?
Hogy tudnék én 30 évet jóvátenni egy nap?
Az is elmúlt, ez egy másik, messze már a tegnap.
És holnap mi lesz? Ki fogja látni mosolyom mögött az arcom?
Ti már nem, felöltöm a legeslegszebb maszkom.
Ki és hol lesz példaképem? Kire nézek majd fel?
Mert míg senkire nem tudok, a mosolyom csak kényszer.
Azt hittem, ha erős vagyok, majd valaki odalép,
megölel, és azt mondja: Te vagy a példakép...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


rojamsomat2016. december 6. 17:22

Nagyszerű verset hoztál!!
Szívvel,,,Tamás

Motta2016. december 6. 09:04

Nem erő kell ahhoz, hogy példakép legyen az ember. Még sok időd van, hogy azzá válj valaki/k/ számára.
Fájdalmas, szép versedet szivvel olvastam.
Motta

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom