Szerző

Paga

Életkor: 58 év
Népszerűség: 131 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 861 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. december 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (28)

Paga

Karácsonyi küldetés

Gondolatok a Születés napján

Szent Karácsony este együtt a család,
Imádkozunk, s csendben díszítjük a fát,
Béke száll a házra, béke a világra,
Megtisztítja lelkünk az Isten áldása.

Várakozásunknak immár vége lészen,
A Megváltó eljött, kis gyermek képében,
Mind örvend, ki hallja az angyalok karát,
Szeretettől izzik köröttünk a világ.

De kinek magányban telik el az este,
Egy fenyőág mellett, s nincs, aki keresse,
S kinek még hajléka sincs a feje fölött,
S minden rokona már az égbe költözött -

Gondoljunk rájuk is, ne csak szívvel, tettel,
A jászolban fekvőt így dicsérjük - hittel,
Hogy megérdemeljük öröklétünk jussát,
S ott majd újra lássuk a kisded Jézuskát.

Budapest, 2016. december 25. Remélem, még aktuálisak ezek a gondolatok, így, a Szentestét követően is. Jézus születésének példája, s a betlehemi csillag talán túl tudja ragyogni a "Plázakarácsonyok" talmi fényeit.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


vargaistvanneel2017. január 9. 14:37

Megható, méltó verse a karácsonynak!
Szívvel, szeretettel
Erzsi

Paga(szerző)2016. december 31. 13:13

@Szinci: Kedves Szinci! Köszönöm, hogy olvastál, BUÉK Neked is! János/Paga

Paga(szerző)2016. december 31. 13:12

@111111: Kedves Piroska! Nagyon köszönöm, és BUÉK! János/Paga

Szinci2016. december 31. 12:07

Szép karácsonyi versed szívvel olvastam, gratulálok. B.Ú.É.K. szinci

1111112016. december 30. 21:10

Csodálatos alkotás, szeretettel, szívvel: Piroska

Paga(szerző)2016. december 29. 19:56

@Ani970: Kedves Anikó! Köszönöm, hogy olvastál, és tetszett! Szeretettel:János/Paga

Paga(szerző)2016. december 29. 19:55

@Csendhangjai: Kedves Klára! Köszönöm kedves szavaidat! Szeretettel:János/Paga

Paga(szerző)2016. december 29. 19:55

@Nichi-ya: Kedves Niki! Köszönöm, hogy olvastál, és tetszett! Szeretettel:János/Paga

Paga(szerző)2016. december 29. 19:54

@Abraks_Anna: Kedves Adri! Örülök, hogy tetszik a versem! Szeretettel:János/Paga

Paga(szerző)2016. december 29. 19:53

@Metta: Kedves Margit! Köszönöm, hogy olvastál! Szeretettel:János/Paga

Paga(szerző)2016. december 29. 19:53

@lantgyorgyi3: Kedves Györgyi! Köszönöm, hogy rátaláltál a versemre, és köszönöm a figyelmedet. Remélem, rászolgálok a bizalmadra! Szeretettel:János/Paga

Paga(szerző)2016. december 29. 19:52

@erzsebet10: Kedves Erzsébet! Köszönöm, hogy olvastál:János/Paga

Paga(szerző)2016. december 29. 19:52

@Hopehely: Kedves Hajni! Nagyon köszönöm! Szeretettel:János/Paga

Törölt tag2016. december 29. 16:04

Törölt hozzászólás.

erzsebet102016. december 29. 11:48

Szép karácsonyi versed szívvel olvastam, gratulálok:Erzsébet

Metta2016. december 29. 07:24

Kedves Paga!
Szép versedhez szívvel gratulálok!
Margit

lantgyorgyi32016. december 28. 20:58

Tetszik a vers, nagyon szép és kedves,
POET Tisztelettel Györgyi

Abraks_Anna2016. december 27. 17:30

Szép költemény! Szeretettel gratulálok! Adri

Csendhangjai2016. december 27. 17:07

Soraid, mindig aktuálisak, még akkor is, ha már nincs karácsony!
Nagyon szép gondolatok ezek, Kedves János!
Szívvel, szeretettel:
Klára

Nichi-ya2016. december 27. 11:34

Szeretetteljes, nagyon megható alkotás. Sok szeretettel, szívvel olvastam.

jocker2016. december 27. 10:39

Remek! Jó, ha mondom!
Egyszerűen nagyszerű gondolatsorod, fölöttébb emberi.
Elismeréssel és köszönettel, hogy megírtad: gratulálok.
jocker/Kíber/Feri

uzelmanjanos9562016. december 27. 08:02

Szépséges karácsonyi alkotásod szívvel olvastam, gratulálok:János

Ani9702016. december 26. 23:57

Kedves Janos!igenaktuaisbarmikor,szep gondoataid igaz irasod!koszonom hogy olvashattalak.Szivvel Aniko

Paga(szerző)2016. december 26. 22:47

@gypodor: Kedves Gyuri! Köszönöm, hogy olvastál, és idéztél is, valóban sokan vannak, akiknek nem adatik meg az otthon, és a család melege. Boldog Karácsonyt! János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 22:46

@kokakoma: Kedves János! Köszönöm, hogy olvastál, és Isten éltessen a holnapi névnapodon! János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 22:45

@Kicsikinga: Kedves Kingácska, mindig fáj nekem, ha sírsz, de tudom, akkor jó a vers, ha megkönnyezed... Köszönöm, hogy olvastál, és együtt éreztél velem. Szeretettel:János/Paga

gypodor2016. december 26. 21:45

''De kinek magányban telik el az este,
Egy fenyőág mellett, s nincs, aki keresse,
S kinek még hajléka sincs a feje fölött,
S minden rokona már az égbe költözött ''
Istenem! De sokan is vannak...
Szívvel olvastalak.
Gyuri

kokakoma2016. december 26. 20:30

Nagyon örülök,hogy olvashattam az igazi karácsony ünnepének meghitt élményét.Szívvel János

Kicsikinga2016. december 26. 19:09

Így igazi, így időtlen az az üzenet, amit most megkönnyeztem, gyönyörű versed okán!

Nagyon szépen köszönöm!

Paga(szerző)2016. december 26. 17:21

@bakonyiili: Kedves Ili! Nagyon köszönöm, hogy olvastál, áldott ünnepeket Neked! János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 17:20

@Golo: Kedves Radmila! Köszönöm, hogy olvastál, boldog ünnepet! János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 17:19

@RajosM: Kedves Máté! Köszönöm, hogy olvastál! Áldott Karácsonyt! János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 17:19

@1-9-7-0: Kedves Anikó! Köszönöm, hogy egyetértesz, és azt is, hogy tetszett a versem! Szeretettel:János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 17:18

@Zsuzsa0302: Kedves Zsuzsa, köszönöm szépen kedves szavaidat! Szeretettel kívánok boldog karácsonyt! János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 17:17

@HAdriana: Kedves Adriana! Nagyon köszönöm, hogy olvastál, és tetszett! Szeretettel:János/Paga

HAdriana2016. december 26. 16:29

''Béke száll a házra, béke a világra,
Megtisztítja lelkünk az Isten áldása.''
Így bizony! Szép verset hoztál, örömmel olvastam!
Szeretettel és szívvel: Adriana

Paga(szerző)2016. december 26. 15:16

@noheb: kedves Marika! Nagyon köszönöm, áldott ünnepeket! János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 15:13

@dvihallyne45: kedves Sarolta! Áldott karácsonyt neked is! Szeretettel:János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 15:11

@editmoravetz: kedves Edit! Köszönöm kedves szavaidat! Szeretettel: János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 15:09

@m.agnes: kedves Ágnes, nagyon köszönöm! János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 15:08

@egrizsoka: kedves Zsóka, köszönöm, szeretettel:János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 15:07

@kicsikincsem: kedves Icus! Köszönöm, szeretettel: János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 15:05

@schvalmrozsa: kedves Rózsa! Viszontkivánom, szeretettel:János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 15:03

@Motta: kedves Motta! Köszönöm, hogy olvastál! Szeretettel:János/Paga

Paga(szerző)2016. december 26. 15:01

@195705252012: kedves Irén, nagyon Köszönöm! Szeretettel:János/Paga

1957052520122016. december 26. 14:12

Igazán megható gondolatok. Szívvel gratulálok ünnepi versedhez , Irén

Motta2016. december 26. 13:29

Szép gondolatok.
szivvel olvastalak
Motta

schvalmrozsa2016. december 26. 12:55

Nagyon szép Karácsonyi gondolatok, szívvel gratulálok! Rózsa
Áldott Karácsonyt!

kicsikincsem2016. december 26. 12:47

Szép karácsonyi versedhez szívvel gratulálok.
Icus

egrizsoka2016. december 26. 12:34

Nagyon szép, megható, igaz versedhez szívvel gratulálok.
Zsóka

m.agnes2016. december 26. 12:17

Szívvel, Ágnes

editmoravetz2016. december 26. 11:34

Kedves Paga!

Igen - ezek a megható gondolatok azok, melyek elkísérnek bennünket a karácsonyi ünnepek elmúltával is - remélhetőleg végig a következő évben.
Köszönöm: Edit
További áldott, békés, szeretetben gazdag karácsonyi ünnepeket kívánok!

dvihallyne452016. december 26. 11:13

Szívvel gratulálok szép soraidhoz!!
Áldott, békés ünnepeket kívánok! Sarolta

noheb2016. december 26. 11:10

Jó vers, igaz igaz mondanivalóval!!!
Gratulálok!!!
Marika

bakonyiili2016. december 26. 10:35

Igazán szép ünnepi gondolatok!
Kívánom a hitünk, szeretetünk és segítő akaratunk tartson ki egész évben!
Szeretettel kívánok áldott ünnepeket: Ili

Golo2016. december 26. 09:55

Szívvel és szeretettel olvastam versed: Radmila

RajosM2016. december 25. 23:48

Szívvel olvastam! Gratulálok!

Máté

1-9-7-02016. december 25. 23:02

Kedves János igen én is bízom abban hogy a szeretet elég erős fényt ad karácsonynak ahhoz hogy talmi fények túl ragyogják..........szívvel gratulálok versedhez Anikó

Zsuzsa03022016. december 25. 22:53

Szépséges, léleksimogató karácsonyi vers ! Szívvel és szeretetettel olvastam. Boldog karácsonyt! Zsuzsa

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom