Szerző
Merluccius

Merluccius

Népszerűség: 193 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 455 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2016. december 30.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (28)

Merluccius

Szaván fogott Szirén

Mit vágyamról mondtam, csak rejtő hazugság,
Kényszer képzett, szófelejtő álvalóság.
Józanságba ragadt néhány erőltetett,
Jól nevelt gondolat, tenger részigazság.

Írtam, megértelek - kerestem kedvedet.
Pedig nem értelek, kétségben élhetek.
Temérdek kérdéssel hallgatom csendedet,
Szótalan bámulod hogy érted reszketek.

Virágzó szavaid versedben bűvösen
Rám törnek éjjente, nem hagynak hűvösen.
Amit én olvasok, szemedben megannyi
igézet, olvadok. Sok forró ígéret.

Csak tudnám, mire vársz? Láttalak remegni,
Érettem reszketve őrülten nevetni.
Azt mondod, félsz nagyon... Bűntudat, gondolom...
De mi jó, ne ereszd, - lépj túl a gondokon!

Miképp biztassalak, hogyan hívhassalak,
Ölelő karomba hogyan bújtassalak?
Hagyom, csak csönd legyél - mi sem könnyebb ennél?
Hallgatva kivárni, kőszoborként állni,
Szerető kedvesed kétségekbe zárni.

Nem vagyok kicsi lány, bár szeretnéd talán.
Ha magam kéretném, pillám rezegtetném,
Húzódnék kényesen, nevetnék kéjeden,
S álmodba lopózva űznélek éjjelen.

Igazi nő vagyok, ki tudja, mit akar,
Hogy ezt nem láthatod, örvényként felkavar.
Óvva karolsz, mint törékeny kerámiát;
Tán észre sem veszed, hogy engem mi bánt?

Talán mégis látod - ezt meg nem tudhatom.
Miért nem ölelsz? - azt én csak találgatom.
Szégyenemre vált a visszautasítás,
S hogy ennek szót adok... Nem tenné senki más!

Mondd, mit követel makacsan tekinteted?
Miket nem merészel két merénylő kezed?!
Azt mondod: tartozom. S menekülőutam
Immáron hiába kutatom. Bősz uram,
Úgy látom, Ön - nemcsak a szavamon fogott...!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Merluccius(szerző)2017. december 8. 10:27

@GreyMouse: Kedves GéeM, nagyon jól látod!
A humorral oldottam volna, mit túl komolyan vettem... nagyon köszönöm kedves, zavarom feloldó soraid!
Szeretettel: M.

GreyMouse2017. december 8. 10:23

Bár humort kerestem jóval többet kaptam. Elég mély érzések jelennek meg alkotásodban. Keresem rá a jó szót milyen hangulatot is táplál ez a vers... nem lelem, de nagyon örülök, hogy idekallódtam. Egész biztosan lélekből lett írva ez a költemény és ez megfogott. Őszinte elismerésem hozzá.
Tisztelettel: GéeM.

Merluccius(szerző)2017. április 15. 17:08

@ereri: Nagyon jól látod kedves Erika! Intim sorok. Ezért próbáltam egy kicsi humorral elvenni az élét. Értőn olvasók elől hiábavalóan. Köszönöm figyelmed! M.

ereri2017. április 15. 16:17

Érdekes besorolás, hogy humor kategóriába tetted, nekem inkább intim és mély... Elismerésem érte és nagy szív: E. E.

Merluccius(szerző)2017. április 5. 13:37

@Metta: Hát, igen... bár próbáltam elvenni élét, komolyságát... Köszönöm, hogy figyelmesen olvasol! M.

Metta2017. április 5. 13:09

Humorral megírt soraid,nagyon is komoly érzelmekkel telítve!
Szívvel olvastam!
Margit

Merluccius(szerző)2017. február 21. 12:27

@Szaksz_Vanessza: Kedves vagy Vanessza, örülök Neked! M.

Szaksz_Vanessza2017. február 21. 11:57

Nagyon szép vers.

Merluccius(szerző)2017. február 21. 09:40

@erzocsend: Kedves Tibor, nagyon köszönöm szavaid, és az itt töltött idődet! Üdvözlettel: Merluccius

erzocsend2017. február 21. 09:37

Kedves Merluccius! Választékosan szép és érdekes versednél örömmel hagyok itt egy szívet. Poéta üdvözlettel: Tibor

Merluccius(szerző)2017. január 4. 21:07

@csumpi: Kedves Éva, köszönöm! Csak látó érti a látót..! Nagyon -nagyon köszönöm figyelmes olvasásod, gratulációd, szavaid és a szívet! M.

csumpi2017. január 4. 20:07

Igazán sokat átélt sorok ezek, sok sok érzelemmel s még több amit még rejtenek magukban.
Gratulálok! Szeretettel szívvel!

Merluccius(szerző)2017. január 4. 13:37

@gyongyver67: Kedves Gyöngyi örülök, hogy itt jártál, köszönöm a szívecskés gratulációt! Nagyon boldog 2017-et kívánok én is neked! M.

gyongyver672017. január 4. 13:04

Szívvel gratulálok!BÚÉK!Gyöngyi

Merluccius(szerző)2017. január 4. 12:34

@Vadvirag46: Drága Vadvirág! A kifejező nagybetűket külön KÖSZÖNÖM, nagy örömet okoztál szavaiddal! M.

Vadvirag462017. január 4. 12:18

Nagyon szép alkotás! SZERETETTEL GRATULÁLOK.Szívet hagyva tovább megyek.Szeretetem Vadvirag46

Merluccius(szerző)2017. január 1. 20:18

@gelnadi-gabor: Köszönöm véleményed kedves Gábor! M.

gelnadi-gabor2017. január 1. 19:31

Nagyon izgalmas lélekrajz, avatott kézzel rajzoltan. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

Merluccius(szerző)2017. január 1. 15:57

@keva526: Köszönöm Éva! Szeretettel: M.

keva5262017. január 1. 15:39

Élmény volt olvasni versedet!
Köszönöm!
Szívvel, Éva

Olveti2017. január 1. 12:29

@Merluccius: Vagy a Szirén Odüsszeusznak... Persze van úgy, hogy a Szirén énekét nyomja el a halandó... Mondjuk Orpheusz..... A valódi helyzet csak a jelenlévők között ismeretes... :)

Merluccius(szerző)2017. január 1. 08:18

@Olveti: Kedves József, a Szirén nevében köszönöm! Az is kérdés lehet és sokat számít, hogy milyen szépen énekelt ez az Odüsszeusz a Szirénnek? M.

Olveti2017. január 1. 07:30

A szirének éneke visszautasíthatatlan. De mint ahogyan Odüsszeusz kikötötte magát, úgy sokan kötik ki magukat saját hajójukhoz...
Gondolom sokat számít, mi hangzott az énekben....
Tetszett, ahogyan szót adtál szégyenérzetednek....

Merluccius(szerző)2017. január 1. 01:14

@Abraks_Anna: Köszönöm a koccintás előtti gratulációd! M.

Abraks_Anna2016. december 31. 23:48

Gratulálok szívvel versedhez! Boldog új évet kívánok! Adri

Merluccius(szerző)2016. december 31. 17:23

@Martonpal: Jól látod.., köszönöm! Ahogy a gratulációd és a figyelned is. Igyekszem..., de nézd majd el a sutaságokat is kérlek! Boldog Új Évet neked! M.

Merluccius(szerző)2016. december 31. 17:17

@kicsikincsem: Kedves Icus! Köszönöm szavaid és gratulációd! BÚÉK! M.

Martonpal2016. december 31. 17:12

Talán nem is annyira humoros ez a remek vers,Jól bánsz a szavakkal,képekkel.
Szívből gratulálok 38.figyelődként.....attila

kicsikincsem2016. december 31. 16:16

Virágzó szavaid versben bűvösen...
Jól írod.
Szívvel gratulálok.
Icus

Merluccius(szerző)2016. december 31. 14:12

@jocker: Esetleg irónikus (?) Kell az élethez... Köszönöm gratulációd! BÚÉK! M.

jocker2016. december 31. 14:05

Humoros(?) művedhez, csak gratulálni tudok:
jocker/Kíber/Feri
B.Ú.É.K!

Merluccius(szerző)2016. december 31. 13:54

@donmaci: Köszönöm a véleményed és gratulációd! legyen neked is nagyon boldog az Új Éved! M.

Merluccius(szerző)2016. december 31. 13:52

@m.agnes: Nagyon köszönöm, nékem örömöm!

donmaci2016. december 31. 13:49

Nagyon jó versedhez szívvel gratulálok: Búék! Józsi

m.agnes2016. december 31. 13:36

Szívvel olvastam!

Merluccius(szerző)2016. december 31. 12:07

@orok.szerelem55: Kedves Margit, nagyon köszönöm dicséreted, és szívedet! Szeretettel kívánok Boldog Új Esztendőt! M.

Merluccius(szerző)2016. december 31. 12:04

@gypodor: Pedig tartottam tőle, hogy épp ezektől lesz egy kicsit darabos, nehéz.. mégis benne hagytam épp a pontosabb kifejezés miatt. Köszönöm, hogy megerősítettél ebben, és nagyon örülök, hogy téged is m e g f o g o t t kedves Gyuri! BÚÉK ezúton is. M.

orok.szerelem552016. december 31. 11:51

Kedves M, szívvel olvastam gyönyörű vágyakozóversed. Szívet hagyva, szeretettel BÚÉK!
Margit

gypodor2016. december 31. 11:46

Tetszenek a szókapcsolatok(rejtő hazugság, szófelejtő álvalóság, tenger részigazság), amivel a versedet kezdted, s átvezettél olvasóként egy szép,
törékeny kerámia-világba...
Megfogott a versed!
Szívvel olvastalak.
Gyuri

Merluccius(szerző)2016. december 31. 10:24

@RajosM: Köszönöm a gratulációd Máté! M.

Merluccius(szerző)2016. december 31. 10:23

@111111: Kedves Piroska, köszönöm figyelmes, intuitív olvasatod! A várakozás szép, ha mellé kellő biztatás, regény társul! Köszönöm szép gondolataid és megtisztelő véleményed! BÚÉK! M.

Merluccius(szerző)2016. december 31. 10:19

@rojamsomat: Kedves Tamás, köszönöm jókívánságaid, látogatásod! Sejtelmesen Boldog Új Esztendőt Neked is! M.

Merluccius(szerző)2016. december 31. 10:16

@anci-ani: Kedves Anci! Köszönöm jókívánságod a Szirénem nevében! Legyen az Új Éved olyan, mint álmaidban! M.

RajosM2016. december 31. 09:20

Gratulálok versedhez!

Máté

1111112016. december 31. 08:55

Humorral írtál egy nagyon is komoly érzésről,a bizonytalanság a lehető legrosszabb...nagyszerű vers, szeretettel hagyok szívet. Piroska

rojamsomat2016. december 31. 08:03

Csodásan szép női báj!
Legyen úgy ahogy a sejtelem, elém festette!

Boldog Új Évet,,Szívvel,,,Tamás

anci-ani2016. december 31. 07:58

''Virágzó szavaid versedben bűvösen''...
Ismerős nekem is ez a helyzet .... :))
A szavak mögött egy vágyakozó szép vallomás!
Talán ez a remek vers szívére tesz hatást...
Azt kívánom az Újévben kívánságod vágyad valóra váljon!
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Boldog Újévet kívánok!
Anci

Merluccius(szerző)2016. december 30. 23:32

@195705252012: Kedves Irén, szebb célom nem is lehetne; örömmel olvasom, hogy elűzhettem gondjaidból egy keveset! Köszönöm a gratulációt és a szivet is! M.

Merluccius(szerző)2016. december 30. 23:30

@m.falvay: Szegényeket csak a Mitológia kötelezi..! Köszönöm Miki, teljen neked is boldogan az Új Év! M.

1957052520122016. december 30. 23:16

Gondűző vers, köszönöm hogy olvashattam. Gratulálok szívet hagyva , Irén

m.falvay2016. december 30. 23:06

Hát incselkedünk , énekelgetünk a férfi népnek csábos éneket , hogy még az árbochoz rögzítettek is , kötelékeiket letépve rohanjanak a dalolók karjaiba és oldódjanak fel a szerelemben ? Istenem de jó is az .
Remek versed szívvel olvastam , és B, Ú .É . K . Miki

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom