Szerző
Hadnagy Alexandra

Hadnagy Alexandra

Életkor: 24 év
Népszerűség: 2 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 654 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2009. április 6.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Hadnagy Alexandra

Rád gondoltam

Ülök a padon, s hallom a zenét,
Rád gondolok s hogy elmúlt a szép.
A fán egy kis madár szomorkásan dalol,
Elmondja a nagy világnak hogy egyedül vagyok.

Tavasz van, még puszta a világ,
Nem virágoznak még a fák,
S én csak ülök s gondolok rád.
Gondolok rád s arra hogy nem vagy már.

Ki tudja kit ölel most két karod,
Könnyes szemmel csak erre gondolok,
A hűs szél végig simít arcomon,
S gondolkodok a régi harcokon.

Mennyit harcoltunk együtt egy közös célért,
Harcoltunk a világ ellen a közös életünkért,
Bármit megtettünk, hogy együtt legyünk,
S ezért sok mindent meg is tettünk.

De egy napon elhagytál engem,
Nem vagy, erre ébredtem egy reggel,
Pedig érted én sok mindent megtettem,
De ezt a harcot elvesztettem.

Most döbbentem rá, semmit sem érek neked,
Bár tudod te is hogy nekem te vagy az életem,
Miért hagytál el, sohasem értettem,
Azt hittem szerettél de rájöttem tévedtem.

Annyi mindenen át mentünk együtt,
Tilos a szerelmünk, úgy hittük,
Mire minden rendbe jött köztünk,
Hirtelen egy akadályba ütköztünk.

Ezt nem tudtuk leküzdeni,
Tovább már nélküled kell élni,
Ha elhagytál hát ez van,
Tudom felőled az érzés meghalt.

De tudd meg tőlem s ne mástól.
Hogy rólad szól minden álmom,
S ameddig én élek,
Addig szeretlek téged!

2009. április 2.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom