Szerző

Ferencz J. Roland

Életkor: 20 év
Népszerűség: 16 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 180 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. február 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (3)

Ferencz J. Roland

Déjá Vu

Mint az álmok, amelyeknek
Suhanása utolérhetetlen,
És jelentésük értelmezhetetlen,
Úgy hagytuk el mi is az állomást.

A vonatablakból kitekintve láttam,
Ahogy a peron mellett elsuhanunk,
És láttam, amint valaki
A szomszédos fülke ablakán

Egy égő cigarettacsikket dob ki
A szélbe. Felparázsló fények
Ismeretlen vonalai csillantak meg
A borús felhők kócos vatelinjén.

Én hallgattam a vonat kattogó zaját,
Pont úgy, és pont akkor, és pontosan
Abban az ütemben hallottam,
Mint ahogyan mondtad.

De téged nem hallottalak, és nem
Láttalak az ablak előtt elzuhanó
Fények furcsa árnyai közt,
Amelyek olyanok voltak, akár egy sötétség nélküli éjszaka.

Én hallgattam a vonat kattogó zaját,
És az ablakon át kerestelek,
De valamiért nem voltál sem
A füstölgő tőzeg mezőkön, sem pedig

A fakó, jégvirágokkal tűzdelt
Rétek ócska fogadtatásában nem részesültél.
Esteledett lassan, és hallottam,
Amint a vonatkerekek kattogása halkuni kezd.

Megállunk. Megállunk, és akkor majd
Ott leszel, ott vársz a peronon,
Pontosan ott, ahol elbúcsúztunk a születésünk előtt
Hat évvel, a Paddington vasútmegállóban.

Leszállok, és örülni fogok neked,
És te is örülni fogsz, hogy újra látjuk egymást.
Leszállunk és elfelejtünk mindent,
Mindent, ami azelőtt volt

És csak arra gondolunk, amit a jelen nyújt,
Arra, ami most van.
Én most leszállok és meglátlak, gondoltam,
De a jelen mást gondolt, s a jelen túlságosan is feléledt.

Nem láttalak... Nem láttalak sem a peronon,
Sem a vasútmegálló letöredezett székein üldögélve.
Csak a hangodat hallottam,
Amely olyan volt, akár a vonatkerekek kattogása.
Már csak arra emlékszem...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


ferenczjroland(szerző)2017. május 29. 14:07

@lelekpillango: Köszönöm! :)

lelekpillango2017. május 25. 15:54

Nagyon tetszett a versed. Minden sora magával ragadott! Gratulálok! :)

ferenczjroland(szerző)2017. február 23. 20:38

@szombati: Köszönöm! :)

szombati2017. február 23. 16:59

Szép , és jó vers!
Elismerésem!
Szívvel!
Tibi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom