Szerző
I. P. Steve

I. P. Steve

Életkor: 69 év
Népszerűség: 136 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 744 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. március 4.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (22)

I. P. Steve

Köszöntő nőnapon

A rajongott hölgyek évi egy napján,
most titeket köszöntelek igazán,
kedves lánykák, szép, fiatal menyecskék,
csodás asszonyok, sok drága feleség
és hogy ki ne hagyjam népes táborát,
kicsit szőkék, de közkedvelt okoskák,
a drága anyák, húgok és nővérek,
a szeretett nagymamik, a Tündérek,
mindezeknek tisztelői, ti Urak,
kikben felébredt az ünnepi tudat!

Benneteket köszöntelek tisztelve,
nemes gesztusaitokat figyelve!
Mint egész évben, féltő törődéssel
ki virággal, ki csak egy öleléssel,
vagy csupán pár szép szóval kedveskedve,
az egyenjogúságot emlegetve,
de kíván nőnapi boldog minden jót,
és így van rendjén mindez, így van ez jól.
Hogy micsoda? Egyenjogúság? Ne már!
Erről majd beszélünk férfiak napján!

A"Nem lehetek mindig komoly"versgyüjteményemhez

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


mara852017. március 9. 14:16

Technikai okok miatt késve küldött szíves köszönetem a csodás Köszöntőért fogadd szeretettel.

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:35

@Andicsek: Ismét örömet szereztél bejegyzéseddel kedves Andi. Köszönöm szépen szép szavaid és a szívet!
Szeretettel Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:33

@Doli-Erzsi: Köszönöm kedves Erzsi!
Szeretettel Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:32

@Metta: Köszönöm szépen kedves Margit, úgy a dicséretet, mint a szívet!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:31

@nefelejcs: Semmi baj sem történt kedves Anikó! Lényeg, hogy itt vagy s szavad is van hozzám!
Köszönettel : Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:28

@nefelejcs: Köszönöm kedves Anikó!) Kidolgozzuk, mikor is legyen)))) azután beadjuk hivatalosan elfogadtatásra))
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:27

@111111: A mosoly szépít s , ha kell gyógyít....
szeretettel köszönöm kedves soraid Piroska!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:25

@feri57: Köszönöm szépen gratulációdat ! Bocsánat a késett reagálásomért!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:24

@anci-ani: Köszönöm kedves Anci! Bízom benne, hogy tényleg lesz egyszer férfiak napja is évente)))
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:23

@Kicsikinga: Köszönöm szépen Kingácska!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:22

@fejosfranciska: Köszönöm szépen, szeretettel kedves Franciska! Örülök, hogy nálam is jártál!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:21

@lantgyorgyi3: Mint jeleztem: ,,Nem lehetek mindig komoly,, )
Köszönöm szépen kedves szavaidat!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:20

@Ibolya.52: Én köszönöm kedves dicséretedet!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:19

@azi-gazi-em: Igen, a szép és kedves ,,nagymamikhoz,, is szól a versem!) Köszönöm szépen, hogy nálam jártál!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:17

@dobosigyorgy: Köszönöm!)
Legyen csodás napod!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:16

@rojamsomat: Köszönöm elismerésed és a szívet!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:15

@babumargareta01: Szeretettel köszönöm kedves Bubu!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:15

@Bogsika: Köszönöm szépen)))
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:14

@feri57: Nagyon szépen köszönöm!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:13

@Zsuzsa0302: Köszönöm szépen, hogy nálam jártál és olvastál! Szeretettel kívánok szép napot!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:12

@lejkoolga: Örülök mosolyodnak, szeretettel köszönöm szép szavaidat!
Steve

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:11

@Ametist: Köszönöm szépen!)))

IPSteve(szerző)2017. március 8. 10:11

@szombati: Nagyon szépen köszönöm Tibi!
Steve

Andicsek2017. március 7. 05:00

Nagyon szép köszöntő :) kedves Steve !
Köszönöm, hogy olvashattam!
Őszinte szeretettel és szívből gratulálok : andi

Doli-Erzsi2017. március 6. 17:03

Szeretettel, szívvel gratulálok a Nőnapi verseedhez!
Erzsi

Metta2017. március 6. 13:56

Kedves Steve!
Kedves,vidám versed szívvel, szeretettel olvastam!
Margit

nefelejcs2017. március 6. 13:53

Már megint elírtam a nevedet, kedves Steve. Egymás után vagytok a figyelőmbe, s én nem vagyok elég figyelmes. Bocsánat, legközelebb már jobban fogok figyelni.

nefelejcs2017. március 6. 13:50

Nagyon kedves a versed, Gábor!
Kíváncsian várom a férfiak napi versedet az egyenjogúságról! :)
Mikor is van az?
Szeretettel gratulálok! Anikó

1111112017. március 6. 09:31

Szeretettel, szívből köszönöm Neked e kedves sorokat és kiváltképpen a mosolyomat! Piroska

feri572017. március 5. 18:24

Szép sorok gratulálok
Feri

anci-ani2017. március 5. 12:58

Remek kedves Steve!!! :))
Én is éppen azon gondolkoztam:
miért a kivételezés, ha itt az egyenlőség... egyenjogúságot a nők kiharcolták, akkor én majd köszöntöm a férfiak napját,,, :))))
Köszönöm remek versed jót mosolyogtam!
Szívvel olvastam:
Anci

Kicsikinga2017. március 5. 11:00

Tüneményesen aranyos!

fejosfranciska2017. március 5. 08:45

Drága Steve!

Mily kedves alkotás Ő! Szerettem!
Gyémántodhoz szeretettel és lelkem mosolyával gratulálok!Francseszka

lantgyorgyi32017. március 5. 08:42

Köszönöm kedves és vidám versed, örömmel, mosollyal olvastam.
POET Györgyi

Ibolya.522017. március 5. 06:51

Humoros köszöntőd remek. Köszönöm. Ibi

azi-gazi-em2017. március 4. 20:20

Én is köszönöm ezt a kedves köszöntő verset a nagymamik kategóriájából! :)))))

dobosigyorgy2017. március 4. 20:08

Szuper!!!
Üdvözletem:-Gyuri

rojamsomat2017. március 4. 17:38

Szépet írtál a lányoknak!
Szívvel,,Tamás

babumargareta012017. március 4. 17:29

Nagyon szépen köszöntöttél fel minket a ''Hölgyeket ''
Gratulálok kedves ,enyhén humoros alkotásodhoz kedves Steve
Öszinte tisztelettel és baráti szeretettel....Babu

Bogsika2017. március 4. 17:25

Humoros köszöntőd köszönöm,tetszett :Tünde

feri572017. március 4. 17:22

Szép versedhez gratulálok
Feri

Zsuzsa03022017. március 4. 17:00

Szép, humoros köszöntő versedet szívvel, szeretettel olvastam: Zsuzsa

lejkoolga2017. március 4. 16:43

Megmosolyogtattál kedves Steve és ezt nagyon köszönöm!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

Ametist2017. március 4. 16:32

Köszöntő és humor derűs ötvözete, köszönjük, Steve :)

szombati2017. március 4. 16:28

Nekem tetszik
Kis humorral a végén.
Meg amúgy is!
Gratulálok!
Szívvel! Figyelőmmel!
Tibi

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom