Napfény, Tavasz, Szépség, Halál
Áll egy kunyhó a pusztában.
Falairól festék kopog.
Emléket őriz markában,
Mint a kagylóba zárt homok.
Padlóján egy fakult fénykép,
Rajta megsárgult illatok.
Mintha lélegezne, él még
A szépség, mit itt hagyott.
Szűrőn át süt be az árnyék,
Táncolnak a poroszlopok.
Némaság a dallamjáték,
A tér keringőzik, forog.
Sánta légy a kis szobában,
Törött tekintetű üveg,
Átszállna rajta az árnyba,
Hívják a bimbózó rügyek.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
V.P.2017. március 11. 20:59
Gratulálok, jó vers!
Motta2017. március 11. 11:24
Szép versedet szivvel olvastam
Motta
szombati2017. március 11. 09:52
Nagyon jó vers!
Elismerésem!
Szívvel!
Tibi