Szabadi Tímea

A képzelet

Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek.
Itt van néhány szösszenet, megosztom most veletek.

Egyszer régen angyal voltam, felhők között kóboroltam.
Édesanyát kerestem, mikor rátaláltam, megszülettem.
Utána meg tündér voltam, egész nap csak varázsoltam.
Búra rögtön derűt hoztam, kacagással gyógyítottam.
Aztán királylány is voltam. Trónon ülve uralkodtam.
Szolgák hada óhajom leste. Mind kegyeim kereste.
Voltam én már vihar is. Tomboltam keményen.
Aztán gyenge szellő lettem, hogy tőlem senki ne féljen.

Egyszer kis madárka voltam, óvó néniknek daloltam.
Először keserves volt dalom, de később elmúlt minden bajom.
Ezután erőbajnok voltam, apámat esténként lebirkóztam.
Vicces volt szegény pára, mikor legyőzve esett az ágyra.
Máskor meg modell voltam, anya ruháiban pózoltam.
És ha netán bepiszkoltam, én akkor is ártatlan voltam.
Néha bizony felnőtt voltam, komoly dolgokról szónokoltam.
Ha nem értették, háborogtam, azt hiszem, ilyenkor tenger voltam.

Egy nyáron én gomba lettem, eső nélkül növekedtem.
Egyik napról a másikra kerültem be az osztályba.
Ó, itt aztán minden voltam, nagyon gyorsan váltakoztam.
Reggel még szuperhős voltam, zsámolyokon ugrándoztam,
Délutánra táncművész lettem, népzenére illegettem.
Voltam festő, zongorista, kézműves és humorista.
Előfordult, hogy bűvész lettem, ceruzákat eltüntettem.
Olykor meg turista voltam, idegen kultúrát tanultam.

Néha bizony óriás vagyok, ilyenkor felnéznek rám a nagyok.
S mielőtt elérném az eget, anyucinak összemegyek.
Voltam vígan futó patak, kanyarogtam hegyek alatt.
Itattam part menti bokrokat, szomjazó kis állatokat.
Voltam énekesnő, ünnepelt sztár, hatalmas primadonna,
Virágcsokrok százai repültek a színpadomra.
És most éppen színésznő vagyok, közönségnek szavalok.
A végén, mikor tapsot kapok, ha kell, autogramot adok.

Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek.
Képzelődjetek velem, maradjatok gyerekek.