Szerző
Csikvár Dániel

Csikvár Dániel

Életkor: 20 év
Népszerűség: 9 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 300 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. március 18.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (11)

Csikvár Dániel

Az áldott magyar oktatás

Az ország, hol úgyis sok az "agyoniskolázott".
Ahol az értelmiségit "stréberként" gyalázod.
Itt, hol honol a megélhetési bűnözés,
kifizetődőbb a szülés, mint a művelődés.

Szóval a szociális rendszer fura, de van még pár gond,
az oktatásban, úgy érzem, hogy elérkezett a mélypont.
Nehezítik az érettségit: "menjé` el szakmunkásnak",
hisz az ország erősödik, jobban megbecsülik a munkádat.

Csak közben elfelejtik, hogy valaki az eszéből akar élni,
nem pedig támasztani a lapátot és naphosszat henyélni.
Nem akar lerobbanni 40 éves korára,
hisz várja majd otthon, szerető családja.

Mikor az iskolák fenntartója már egyszer csődbe ment,
s a tanárok munkáját nehezíti a "nyomtatási keret",
írassanak dolgozatot egy konzervpapír hátuljára,
vagy apuka vigyen be papírt az iskolába.

Mire van a kerettanterv? Tanulj napi 6 órát!
Különben mehetsz a mekibe csapolni a kólát.
"Csapjunk még 60 oldalt az eddigi követelményhez,
ez vezet majd gdp növekedéshez!"

Mindennapos testnevelés a legfontosabb dolog,
viszont aki nem szeret, szerintem ott se mozog.
"Szóval a jövő itt épül, el ne menj külföldre!
Mondjuk, mi elintézzük, hogy ne vegyenek fel magyar egyetemre!"

"A ponthatárokat feltoljuk, ameddig csak lehet,
a követelmény kisebb nem lesz, tanuljá`, hülyegyerek!"

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


gypodor2019. május 26. 06:58

Népszerű gondolatok, emészthető stílus. aktuális problémákra.
''Csodálkozol a kokainistán,
s nem érted?
Gondolkozzál az okain is tán -
s megérted!

(Kosztolányi Dezső )
Gyuri

szombati2019. május 25. 22:45

Ez is a mai helyzet.
Nagy szívvel gratulálok versedhez!
Üdvözlettel!

Tibi

SzaipIstvanne2019. május 25. 22:00

Kedves Daniel! Szivvel gratulalok versedhez. Sajnos
igaz gondolatokat foglaltal remek versbe.
Maria

uzelmanjanos9562017. március 25. 16:20

Remek versedben nagyon jól látod és láttatod az oktatás címen nevezett butítást. Versedhez poéta szívvel gratulálok:János

V.P.2017. március 19. 19:29

Sajnos nagyon sok igazság van a versedben, jól megírtad, gratulálok!

Motta2017. március 19. 09:43

Hát ha úgy érzed, hogy elérkezett a mélypont, az engem megnyugtatna, mert én úgy érzem, hogy folyamatosan lefelé nyomják még mindig.
szivvel olvastalak
Motta

feri572017. március 19. 08:50

Remek alkotás.
Feri

Layosh2017. március 19. 08:21

Ez is egy ''helyzet-felmérés'', megoldás helyett...
Nagy Humanista Gondolkodónk (Hofi Géza) évtizedekkel ezelőtt megmondta, hogy ''Mindig a fejétől büdös a láb. A lábfejétől.''

elke2017. március 18. 22:15

jól sikerült gondolatok ! de amint én látom, ez világjelenség, ( mert ez nálúnk is így lett, és én meg németo.ban élek )... mert sok az ember, és kevés benne az állás. A tanult emberből meg mindég több lesz, a normál munkaerőt meg nem fizetik meg. Egy életen át kulizik, és öregségire szociális segélyből kell majd megélnie. A gazdagok meg tömik a zsebeiket, és mindég több lesz belőlük. A világ egyenlőtlen lett.
Gratulálok a versedhez !... nyomtam egy szivet neked....
Üdv,
elke

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom