Szerző

Jáger László

Népszerűség: 234 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 923 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2009. április 10.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (5)

Jáger László

A titkok kertje

Sudáron áll az oszlopán
tó tükre kettőzi képét
szépséges ifjú, tagjait
márvány húsába vésték

kertnek csak csúfolt ősvadon
vén tölgyek, cédrusok, hársak
formálnak körötte hátteret
lombbaldachinként sátrat

illatok, színek dzsungele
van, aki létét sejti
ám égig érő kőfala
ártó szemektől rejti

és mégis volt egy pillanat
tikkadt nyárvégi órán
ezüst korong míg fönn haladt
felhő hegyeknek ormán

túljutva falon, bokrokon
- tövisük vámolta vérem -
aludt a szél a lombokon
szellő szunnyadt falevélen

láttam, mint oszlopáról lép
indulni hűs habokba
szétvált tükörkép és kép
nem volt már semmi kapcsa

most a mélyből is fölmerül
nincs tévedés, sem kétség
tündérrózsás habok közül
a másik antik szépség

és helyet cserélt kép s tükör
vízgyűrűk elsimultak
Hold úszott fenn és odalenn
perceim semmibe hulltak

szemem azóta mély gödör
béna húscafat a nyelvem
vakon keresem útjaim
a néma rengetegben

van, hogy úgy érzem, halak
úsznak arcommal szemben
hínár vagy iszalag tapad
vizes vagy nyirkos kezemre

lent élek vagy odafenn
nincs a rejtélyre válasz
élet és halál tükreit
nincs, ami széjjelválaszt

sehol kiutat nem lelek
mely múltamba visszaenged
a kert megőrzi titkait
s foglyaként őriz engem

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Somogyianziksz(szerző)2009. június 13. 11:51

Kedves (H)Betty, mindenben egyezünk: én sem vagyok szakértő, és nekem is. JL

Hbetty2009. június 13. 08:58

Nem vagyok szakértő, csak próbálok verseket írni, de ez tetszik a verseid közül a legjobban, köszönöm!

Sanzsan2009. április 21. 21:12

Egyetértek Katival, de így is nagyon-nagyon tetszik!
Amíg olvastam, ott voltam a kertben, és pisszenni
se mertem...:)

kormanyossanyi2009. április 14. 09:46


http://blog.poet.hu/kormanyossanyi/szaba d-vers#
Érdekelne a véleményed...

Somogyianziksz(szerző)2009. április 14. 08:22

Köszönöm, hogy végre valaki ugyanazzal a segítő szándékkal közeledik a mások verseihez, mint amivel én is tenném. Mindegyikünknek saját gyermekei a saját versei, így tehát hibáit nem látjuk, vagy nem akarjuk látni. Újraolvasom, végiggondolom. Szeretettel köszöntelek. JL

Törölt tag2009. április 13. 22:54

Törölt hozzászólás.

mezeimarianna2009. április 10. 18:08

Jaj Istenem:(Nagyon szépen megírtad!!!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom