Szerző
Vers

A verset eddig 2057 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. március 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (43)

Juhászné Bérces Anikó

Köszöntő

Szépkorú Édesanyámnak

Szép kort megért Édesanyám,
szívemből köszöntlek,
az örömtől megcsillannak
szememben a könnyek.

Képzeletem visszatekint
múlt évtizedekre,
szeretetben felnövekvő
két boldog gyerekre.

Meleg otthon, szorgos munka,
ez jellemzett Téged,
kórház, színház falai közt
peregtek az évek.

Kínzó terhet is rád osztott
a kegyetlen élet,
erős voltál, és nem hagytad,
hogy legyűrjön végleg.

Unokáid minden léptét
lelkesen vigyáztad,
örök emlék ez szívükben,
s szeretet irántad.

Napjaid ez idő tájt is
a munkával telnek,
egész nyáron lefoglal a
balatoni kerted.

Kívánom, hogy ez a helyzet
sose érjen véget,
s érd meg velünk egészségben
a kerek száz évet!

2017. március 8., Felkérésre barátnőm édesanyjának születésnapjára

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Meroni2017. június 7. 09:02

Gyönyörű köszöntődhöz tisztelettel és szívvel gratulálok. Roni

nefelejcs(szerző)2017. április 1. 22:20

@Merluccius: Szeretettel megköszönöm a figyelmedet.
Anikó

nefelejcs(szerző)2017. április 1. 22:20

@kicsikincsem: Köszönöm, kedves Icus.
Szeretettel: Anikó

Merluccius2017. március 31. 22:06

Gratulálok! M.

kicsikincsem2017. március 30. 14:00

Szívvel olvastam a köszöntőt, gratulálok.
Icus

nefelejcs(szerző)2017. március 28. 21:11

@babumargareta01: Köszönöm szépen. Örülök, hogy tetszett a köszöntőm, kedves Babu.
@noheb: Marikám, köszönöm szépen. Örültem Neked.
@Dram: Köszönöm szépen a figyelmedet, kedves András.
@uzelmanjanos956: Köszönöm szépen, kedves János.
@Metta: Örülök, hogy tetszett, kedves Margit.
@Szinci: Köszönöm Incikém. Örülök, hogy tetszett.
@hillailaszlo-ve: Köszönöm szépen a figyelmedet, kedves Laci. A jókíván-
ságodnak külön is örülök. :)
@clarekri: Igen, nagyon örült neki. Örülök, hogy Neked is tetszett, kedves
Klári.
@PiszarEva: Az Ő nevében is megköszönöm, kedves Éva. Örültem Neked.
@remember: Köszönöm az elismerésedet, kedves Zoli.
@seamiller: Örülök, hogy tetszett, kedves Sea.
@111111: Igen, tényleg nagyon örült, kedves Piroska. Én pedig annak, hogy megörvendeztethettem. :)
@PELLEI: Szeretettel köszöntelek első ''találkozásunk'' alkalmából.
Megtisztelő véleményedet örömmel fogadtam.
@Merluccius: Köszönöm szépen a figyelmedet, és a gratulációt.
@manco: Köszönöm szépen, kedves Margó.
@Andicsek: Andikám, köszönöm szépen a figyelmedet és kedves szavaidat. @jocker: Igen, kedves Feri, nagyon örült neki. Köszönöm szépen a figyelmedet.
Mindnyájatokat szeretettel üdvözlöm: Anikó

jocker2017. március 28. 08:09

Nagyon jó! nagyon szép, szeretetteljes alkotásod, remélem sikeres volt az ünnepeltnél.
Különösen nagy erénye, hogy igen életszerű.
Poétaöleléssel csak gratulálni tudok:
jocker/Kíber/Feri

Andicsek2017. március 28. 06:41

Meghatóan szép, szeretetteljes verset alkottál :) kedves Anikó!
Őszinte szeretettel és szívből gratulálok : Andi

manco2017. március 28. 04:38

Kedves, amilyen az Anyáknak jár. Gratulálok !
Margó

Merluccius2017. március 28. 04:31

Úgy legyen! Kedves köszöntődhöz gratulálok! M.

PELLEI2017. március 27. 21:03

''Aki a barátnőm édesanyja, az enyém is.''
Szeretettükör köszöntődet szívvel írtad, szívet hagyok, mert olvashattam. PELLEI

1111112017. március 27. 18:12

Szép, szeretetteljes sorok, biztosan szeretettel fogadta az ünnepelt. Szívből gratulálok. Piroska

Törölt tag2017. március 27. 16:18

Törölt hozzászólás.

remember2017. március 27. 14:52

Ügyes, még ha megrendelésre készült versként olvassa az ember akkor is. Szívvel gratulálok kedves Anikó!

PiszarEva2017. március 27. 12:12

Boldog Születésnapot Kívánok barátnőd Édesanyjának Anikó!
Neked pedig szeretettel és szívvel gratulálok a gyönyörű versért!
Éva

clarekri2017. március 27. 10:08

Nagyon szépre írtad a köszöntőt, egészen biztos vagyok benne, hogy a boldogan fogadta. Szívvel gratulálok: Klári

hillailaszlo-ve2017. március 27. 09:37

Gyönyörű születésnapi köszöntő!
Isten éltesse az ünnepeltet!
''Kívánom, hogy ez a helyzet
sose érjen véget,
s érd meg velünk egészségben
a kerek száz évet!''
Én is szívből kívánom, és azt is,
hogy akkor is írj ilyen szép verset!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

Szinci2017. március 27. 09:04

Kedves Anikó ! Nagyon szép köszöntő. Gratulálok szeretettel. szinci

Metta2017. március 27. 06:38

Kedves Anikó!
Nagyon szép köszöntő!
Szívvel gratulálok!
Margit

uzelmanjanos9562017. március 26. 21:01

Szívből szóló szépséges köszöntődhöz gratulálok:János

Dram2017. március 26. 19:59

Szép köszöntő, szép vers.
Szívvel olvastalak; András.

noheb2017. március 26. 15:41

Remek!!! Igazi köszöntő!!!
Gratulálok!!!
Marika

adamne2017. március 26. 14:59

Nagyon szép születésnapi köszöntődhöz szívvel, nagy
szeretettel gratulálok drága Anikó. Ölellek: Manyi

babumargareta012017. március 26. 12:20

Szeretettel gratulálok csodálatos köszöntödhöz.
Tisztelettel....Babu

nefelejcs(szerző)2017. március 26. 12:10

Köszönetet mondok Mindnyájatoknak a látogatásért, a kedves hozzászólásokért, a nálam hagyott szívekért. @meszaroslajos60: @1-9-7-0: @amalina: @LIne: @anci-ani: @editmoravetz: @pete57: @195705252012: @bakonyiili: @merleg66: @keva @dobosigyorgy: @csillogo: @orok.szerelem55: @SAROLTA55: @Zsuzsa0302: @Ibolya.52: @feri57: @dvihallyne45: @Kicsikinga: @schvalmrozsa: @Golo:
Szép vasárnapot kívánok!
Szeretettel: Anikó

Golo2017. március 26. 11:26

Szívet hagyok születésnapi köszöntődhöz: Radmila /22/

schvalmrozsa2017. március 26. 11:08

Szépséges születésnapi vers, gratulálok!
Szívvel, szeretettel: Rózsa

Kicsikinga2017. március 26. 10:57

Már tegnap elolvastam, csak probléma volt az internettel, ezért ma írom meg, hogy nagyon szép verset írtál, egy szépkorú Édesanyának!

dvihallyne452017. március 26. 10:46

Nagyon szép köszöntő!! Ölellek:Saci

feri572017. március 26. 10:17

Szép születésnapi versed szívet hagyott.
Feri

Ibolya.522017. március 25. 23:15

Gyönyörű szülinapi köszöntő!
''Kívánom, hogy ez a helyzet
sose érjen véget,
s érd meg velünk egészségben
a kerek száz évet!''
Szívvel gratulálok. Ibi

Zsuzsa03022017. március 25. 23:05

Szép köszöntő versedhez szívvel gratulálok!!! :)Zsuzsa

SAROLTA552017. március 25. 22:16

Kedves Anikó !
Gratulálok szép versedhez,az édesanyák minden szép szót megérdemelnek,de főképpen a törődést és odaadó szeretetet.
Szívvel gratulálok soraidhoz,szeretettel Sarolta

orok.szerelem552017. március 25. 22:01

Csodaszép köszöntőt írtál!
Szívvel szeretettel olvastam és gratulálok szép versedhez, kedves Anikó.
Margit

csillogo2017. március 25. 21:14

Szeretettel gratulálok kedves Anikó!
Nem könnyű eleget tenni egy felkérésnek - szépen ráhangolódtál!

nefelejcs(szerző)2017. március 25. 21:02

Kedves Verselő Barátaim!
Nagy örömmel tettem eleget ennek a felkérésnek, annak ellenére, hogy nem szoktam felkérésre verset írni. Most azonban én is szerettem volna hozzájárulni e szép kerek számú születésnap megünnepléséhez, s meglepetést, örömöt szerezni Irénke néninek. Számtalan gyerekkori, fiatalkori szép emlék simogatta a szívemet a versírás kapcsán.
Jó volt felidézni az általános és középiskolai éveket, a színházlátogatásokat, az énekkari szerepléseket, amelyeknek Irénke néni is tanúja volt, - lévén színházi dolgozó.
Kedves Irénke néni! Ezúton is szeretettel köszöntöm, és jó egészséget kívánok!
S ha lehet egy kérésem: a 100. születésnapjára is szeretnék verset írni!
Nagy tisztelettel, öleléssel: Anikó

dobosigyorgy2017. március 25. 20:55

Csodálatos versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

keva5262017. március 25. 20:25

Isten éltesse az ünnepeltet!
Neked meg szív jár a szépséges köszöntőért, kedves Anikó.
Szeretettel, Éva

merleg662017. március 25. 20:22

Kedves Anikó! Nagyon szép köszöntő versed szívvel és szeretettel olvastam. Gratulálok remekedhez: Gábor

bakonyiili2017. március 25. 20:04

Nagyon szép gesztus Kedves Anikó!
Szép szívbéli köszöntést írtál barátnőd édesanyjának.
Kívánom én is érje meg egészségben a 100. évet is!
Szeretettel: Ili

1957052520122017. március 25. 20:00

Szépséges köszöntő sorok kedves Anikó!
Gratulálok szeretettel szívet hagyva , Irén

pete572017. március 25. 19:47

Isten éltesse, remélem örül a szép versnek (is)!
Szívvel olvastam:
Margit

editmoravetz2017. március 25. 19:38

Szívből gratulálok a születésnapi köszöntődhöz - s innen a poetról is kívánok barátnőd édesanyjának jó egészséget, hosszú, boldog éveket!!

Szeretettel: Edit /8./

anci-ani2017. március 25. 19:35

Gyönyörű születésnapi köszöntőt írtál drága Anikó! Barátnőd Édesanyja, boldogan olvassa:.. :))
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Anci

LIne2017. március 25. 18:47

Meghatóan szép köszöntő!
Boldogságot az ünnepeltnek.

amalina2017. március 25. 18:45

Nagyon szép ez a köszöntő! Szívvel gratulálok:
éva

1-9-7-02017. március 25. 18:31

Kedves Anikó hát kiválóan teljesítetted, barátnőd biztos boldog örömmel adta át és ennél szebbet személyre szabottabbat nem is adhatott volna Isten éltesse a nénit sokáig erőben egészségben ......első szívvel gratulálok köszöntődhöz Anikó

meszaroslajos602017. március 25. 18:30

Kedves Anikó!
Meghatóan szép alkotás, gratulálok szívvel és isten éltesse az ünnepeltet, üdv Lajos.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom