Szerző
Pődör György

Pődör György

Életkor: 71 év
Népszerűség: 1139 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 969 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. április 9.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (125)

Pődör György

A vers varázsa

Költészet Napjára - 2017

Csillag volt égen
minden vers régen
szájról szállt szájra,
szellő volt szárnya.

Dalos pacsirta
volt, aki írta,
benne volt álma,
rímmé vált vágya.

Dúdolta szépen,
ez volt az éden
fák közt s tereken,
ha jött szerelem.

Sírt vele bánat
könnyeket, lágyat,
szóból koszorút
font, szép-szomorút.

Jöttek a rablók,
lelketlen gyarlók,
meglopták dalát,
s fészeknyi hazát.

Hiába védte,
vihar is tépte,
szavában remeg
hűlt otthon-meleg.

Sokszor volt vándor,
dühös meg jámbor,
nyíltak, mint virág
nyelvén az imák.

Hazudni kérték,
maradt a mérték,
hiába tépték,
kincs volt és érték.

Ne hidd: - Csak dal ma,
hogy nincs hatalma,
csupán kis kokott,
lángja megkopott.

Ott dúdol benned,
észre kell venned,
ősi a varázs,
s Te vagy a parázs!

Vasszécseny, 2017. március 31.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Gloren2019. március 9. 14:19

Kedves György!

Zseniális Alkotás! Számomra egy igazi Gyöngyszem!
Nagy Tisztelettel, elismeréssel Gratulálok!
Hatalmas Szívvel olvasva, Szeretettel: Tünde

erzocsend2018. szeptember 30. 15:09

Szép vers, nekem tetszett!

Bo_Flowers2018. április 27. 10:35

Ennek a versnek van értéke művészi alkotás gratulálok hozzá

41anna2018. március 30. 18:03

Gyönyörűen gyönyörű! 125❤ vel,Gratulálok!
Szeretettel,Melinda

ildiko.2017. augusztus 28. 22:11

Gyönyörű.

szombati2017. június 23. 18:12

Szép, és kiemelkedő
alkotás.
Szívvel gratulálok!
Tibi

horvathmari2017. június 6. 18:05

Szép vers! Szívvel olvastam.

Greczine-Erzsi2017. április 23. 20:11

Szívvel gratulálok örömmel olvastam inden sorát!!!
Erzsi

ceci2017. április 22. 18:17

Varázslatos, maradok még régebbi verseidnél szívvel.

viola612017. április 21. 20:10

Az ünnephez méltó sorok.
Jó volt olvasni!
Szeretettel.
Viola

PELLEI2017. április 20. 17:50

Kedves Gyuri! Gratulálok kiemelkedően szép és értékes versedhez, ami igazán méltó a költészet napi ünnepléshez. A megemlékezés hangján a verselés, a nyelvünk, az ősiségünk, sorsunk kopjafája egyben. Köszönet érte!
Nagy szívvel, barátsággal: Laci

vargaistvanneel2017. április 17. 16:38

Minden elismerésem kedves Gyuri!
Míves alkotás!
Szívvel, szeretettel
Erzsi

kintkong102017. április 17. 13:02

''Hazudni kérték, maradt a mérték...'' Aranyra emlékező sorok, vagy általában a költészetre. Lényegében mindegy. A vers jó. J.

szalokisanyi12017. április 15. 12:58

Nagyon szép. Gratulálok! Sanyi

Osel2017. április 15. 12:40

Szépre írtad, szívvel!

boditunde19792017. április 14. 10:36

Nagyon szép, csodaszép!

Törölt tag2017. április 14. 07:58

Törölt hozzászólás.

Zsuzsenka2017. április 14. 07:23

Köszönöm, hogy olvashattam!

Doli-Erzsi2017. április 12. 17:58

''Dalos pacsirta
volt, aki írta,
benne volt álma,
rímmé vált vágya.''

Gyönyörű alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Erzsi

Andicsek2017. április 12. 17:24

'' Ott dúdol benned,
észre kell venned,
ősi a varázs,
s Te vagy a parázs! ''

Az utolsó sorok üzenete :) magával ragadó...,
Nagyon szép verset alkottál kedves Gyuri!
Őszinte szeretettel és szívből gratulálok : andi

195808082017. április 12. 04:55

Gyönyörü vers gratulálok!
Üdvözlettel Eszter.

Nichi-ya2017. április 11. 21:53

Csodaszép, dallamos sorok. Nagy élmény volt olvasni. Szeretettel hagyok szívet.

hillailaszlo-ve2017. április 11. 20:15

Varázslatos alkotás!
Remekmű! Kiemelésre méltó!
Benne finom utalással
a költők sora!
Az ősi tűz a lélek dala!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

donmaci2017. április 11. 20:10

Csodaszép versedhez szívvel gratulálok: Józsi

Flower02072017. április 11. 10:40

Dallamos, szép versedhez szívvel gratulálok Kedves Gyuri! Andrea

Metta2017. április 11. 09:42

''Ott dúdol benned,
észre kell venned,
ősi a varázs,
s Te vagy a parázs!''
Gyönyörű vers,csodálatos alkotás!
Szívvel,szeretettel olvastam!
Margit

kozmazsu2017. április 10. 19:04

Csodaszép! szeretettel gratulálok: Zsuzsa

tigris2502017. április 10. 17:57

Huh, de gyönyörű vers!
Igazán méltó a Költészet Napjához!
Gratulálok!!!
Magdolna

hermannmarika2017. április 10. 16:58

Ez fantasztiku kedves Gyuri! Beleborzongtam amikor olvastam. Szívvel, elismeréssel és szeretettel gratulálok:)
Hermann Marika

Barthal2017. április 10. 15:09

''Te vagy a parázs'' -kedves Gyuri! Lángra lobbantod a poéták szikráját, és fényesen, csillagként ragyogsz te is csodálatos alkotásaiddal. Április 11-re méltó üzenetet állítottál, büszke lehet rád minden költő; van, aki viszi tovább a ''fonalat''. Szívet tettem ehhez a remekművedhez is, gratulálok: Ági

Steel2017. április 10. 14:12

Egyszerűen csodálatos a megfogalmazása, mondanivalója!
Szívet méltán hagy nála minden olvasód, én is.

eskarita2017. április 10. 13:26

Könnyed, kis szárnyaló madár a versed, igaz dallal! Nagyon szép! Tetszett! Szívvel olvastam.

kicsikincsem2017. április 10. 12:21

Különleges kedves György, szívvel gratulálok.
Icus

szabokelemeni522017. április 10. 12:17

Csodaszép!....és az utolsó versszak !.... meg kell, hogy értsék. Üdv. Ibolya

Szaksz_Vanessza2017. április 10. 11:25

Nagyszerű vershez szívből gratulálok

M.Laurens2017. április 10. 11:19

Kedves György Barátom! Őszinte tiszteletem és elismerésem jeleként hagyom nálad a kis szívet!
/ Miklós /

remember2017. április 10. 11:13

Attól lobban lángra, ami a poétában éled, s lángra lobban a szavakban, sorokban. Szívvel barátsággal gratulálok Gyuri!

PiszarEva2017. április 10. 10:33

''Hazudni kérték,
maradt a mérték,
hiába tépték,
kincs volt és érték.''
Megható is, egyszerűen minden benne van! Varázsoltál!
Szeretettel olvastam az ünnephez méltó alkotásod!
Gratulálok!
Éva

Christianus2017. április 10. 10:31

Kedves Gyuri!
Gratulálok a dalodhoz, szívet teszek mellé!
János

lilapetunia2017. április 10. 09:56

A parázsból ha fellobban a láng...
Szívvel és szeretettel gratulálok
Márta

Tai2017. április 10. 09:55

Kedves Gyuri!

Gratulalok, nagyon tetszik!

üdv

Attila

bogyi2017. április 10. 09:48

Nagyszerű vers kedves Gyuri! Szívvel gratulálok!

clarekri2017. április 10. 09:16

Van hatalma, de még milyen! A vers gyógyít! Szívvel gratulálok: Klári

1111112017. április 10. 08:28

Léleksimogatóak soraid kedves Gyuri, a művészet múlt-jelen-jövőképe csodálatosan tükröződik versedben.Szívvel Piroska

egrizsoka2017. április 10. 08:04

Gyuri, ebben a versben, nem csupán parázs, de láng van!
Szívvel köszönöm.
Zsóka

LenaMagdolna2017. április 10. 06:19

Nagyon szép , értékes verset alkottál , amihez szeretettel gratulálok. Minden jót kívánok. - Léna Magdolna

Ani9702017. április 10. 05:42

Kedves Gyorgy!Gyonyoru versed elvarazsol,dallamos ,rimes,es szep!Koszonom,hogy olvadhattam!Aniko

Callypso2017. április 9. 23:09

Gyönyörű vers, kedves Gyuri! Felerősítette bennem a büszkeség érzését afelől, hogy igaz magyar vagyok, a legcsodálatosabb nyelvet ismerem és beszélem, valamint ebben alkothatok. Csodálatos!
Örömmel látogattam hozzád, megtisztelő volt olvasni remek költeményedet! Szeretettel gratulálok!

editmoravetz2017. április 9. 22:01

Ez az igazi művészet!

Boldog vagyok, hogy kezet foghattam Veled!
Hiszen:

''Ott dúdol benned,
észre kell venned,
ősi a varázs,
s Te vagy a parázs!''

Köszönöm!
Szívvel: Edit

merleg662017. április 9. 21:27

Kedves Gyuri! Remek dallamos versed szívvel és szeretettel olvastam. Üdv: Gábor

meszaroslajos602017. április 9. 21:16

Kedves Gyuri!
Gratulálok szívvel, Lajos.

B...yL...o2017. április 9. 21:09

Te valóban az ősi varázsló vagy, szavaid mint égő parázs izzanak verseidben. Nagyon szép a versed!
László

zsuzsika.edes2017. április 9. 21:08

Kedves Gyuri!
Méltó verset írtál a Költészet Napjára!
''Ott dúdol benned,
észre kell venned,
ősi a varázs,
s Te vagy a parázs!''

Szeretettel köszöntelek ezen a napon, versednél szívet hagytam,
Zsuzsika

Evanna2017. április 9. 21:07

''Ne hidd: - Csak dal ma,
hogy nincs hatalma,...'' -őszintén remélem, hogy van!

Remek, szép versed szívvel olvastam!
Evanna

m.falvay2017. április 9. 21:06

Szép , egyszerű szavakkal írtad le a lényeget .
Szívvel gratulálok Miki

fufenka2017. április 9. 20:50

Igen, a szunnyadó parázs...
Bölcs látással írt vershez szívből gratulálok: Zsuzsi

AkarkiGyula2017. április 9. 20:08

Gratulálok. Ebben benne van minden.
Ezért, nehéz dolog a költészet.
Végig gondolva. Örülök, hogy nem lettem költő.
ü.akarki.

sanszi662017. április 9. 20:02

Szívvel gratulálok!
Szeretettel Sanyi

kodrane2017. április 9. 19:44

Nekem ma ez a nap verse! Csodálatosat írtál! Erzsinéni.

tusimama2017. április 9. 19:25

Szép, ünnepi versednél szívem hagytam! Rita

uzelmanjanos9562017. április 9. 19:02

Szépséges ünnepi versed szívvel olvastam, gratulálok:János

gelnadi-gabor2017. április 9. 18:41

Nagyon szép vers, a sorok magukkal ragadnak. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

ereri2017. április 9. 18:16

''Hazudni kérték,
maradt a mérték,
hiába tépték,
kincs volt és érték.'' - Tökéletes, számomra, ha csupán ennyi lenne a vers is minden benne lenne kedves Gyuri :) Nagy elismeréssel és tisztelettel tettelek figyelőmbe és hagyok szívet: E. E.

Kicsikinga2017. április 9. 18:06

''Ne hidd: - Csak dal ma,
hogy nincs hatalma,
csupán kis kokott,
lángja megkopott.

Ott dúdol benned,
észre kell venned,
ősi a varázs,
s Te vagy a parázs!''

Nagyszerű vers! Egyenes szívvel íródott.

Golo2017. április 9. 17:31

Kedves Gyuri!

Művészet és szabadság csokorba fonva, értékes alkotássá alakult.
Szívvel és szeretettel gratulálok:Mila

Dram2017. április 9. 17:28

Kedves Gyuri!
Remek verset hoztál
a költészet ünnepére.
Szívet hagyok tisztelettel; András

kokakoma2017. április 9. 17:03

Versed méltatására maga a versed a jelző! Tisztelettel,szívvel olvastam. Jancsi

1-9-7-02017. április 9. 17:00

Kedves Gyuri gyönyörű szívvel szeretettel gratulálok

NoemiEniko2017. április 9. 16:55

Gyönyörűszép versednél szívem hagyom szeretettel!
Szívvel Noémi Enikő

adamne2017. április 9. 16:49

Ó, de szépet írtál kedves Gyuri!!!
Szeretettel hagyok szívet költeményednél. Manyi

Perzsi.2017. április 9. 16:31

''
Hazudni kérték,
maradt a mérték,
hiába tépték,
kincs volt és érték.''

Gratulálok kedves Gyuri!

Titta2017. április 9. 16:28

Kedves Gyuri,ezt jól megírtad!!A,régi idők'' trubadúrjai'' megénekelték kishazánk gyötrelmeit,a maiaknak a dolga,hogy ha bennük,bennünk van a parázs,akkor meg kell védeni,óvni kis hazánkat.szívvel szeretettel gratulálok:: Ágnes

V.P.2017. április 9. 16:15

Nagyon jó a versed, gratulálok neked!

LIne2017. április 9. 16:13

Ez a vers szép lett, repes a lélek.

laszloklara2017. április 9. 15:50

Kedves Gyuri, ismét remekeltél, jó volt olvasni soraidat.

FaPali2017. április 9. 15:45

Kedves Gyuri! Soraid között nekem kihallatszik a nagy Magyar igazság (és költészet) szomorú múltja, jelene és töretlen gerincének dala. Szívvel köszönöm az élményt, Pali

Törölt tag2017. április 9. 15:26

Törölt hozzászólás.

Elizabeta2017. április 9. 15:18

Nagyon szép, vagyis, gyönyörű!

m.agnes2017. április 9. 15:15

Szép verssel ünnepelsz!

dvihallyne452017. április 9. 15:12

Csodálatos soraidat szívvel olvastam!! Üdvözlettel:Sarolta :))))))))))

zelgitta12017. április 9. 14:51

Ó..., mennyi minden bele fér a költô fogalmába!

Gratulálok, elismeréssel😊
B.

keva5262017. április 9. 14:11

Csodálatos vers, szeretettel gratulálok Gyuri, élmény volt olvasni.
Éva

feri572017. április 9. 13:05

Már megint remek verset hoztál György, alkotásod szívvel olvastam.
Feri

Zsuzsa03022017. április 9. 12:53

Szépséges, igaz versed szívvel, szeretettel olvastam: Zsuzsa

amalina2017. április 9. 12:36

Szívvel gratulálok!:
éva

pintyipontyi2017. április 9. 12:27

Mennyi igazság tömören megfogalmazva,és mennyire szépen!Szívből gratulálok!
Ilon

nagyllaszlo2017. április 9. 12:05

Remek művedhez gratulálok!

lejkoolga2017. április 9. 12:03

Ó, de szépséges, igaz gondolatok, drága Gyuri!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

Chikes2017. április 9. 11:59

Kedves Gyuri!
Ismét csodaszép versed olvashattam!
Nagy szívvel gratulálok!

Szeretettel:
Hajni

pete572017. április 9. 11:39

''Dalos pacsirta
volt, aki írta,
benne volt álma,
rímmé vált vágya.''
Ritmusos, kedves, van mondanivalója, szóval: remek!
Nagy szívet hagyok az élményért kedves Gyuri!
Margit

attgreen2017. április 9. 11:35

Remek munka! Örömmel olvastalak!
Tisztelettel gratulálok versedhez!
Attila

Shanti72017. április 9. 11:31

Hát ez csodálatos! Hatalmas szívet hagyva gratulálok. Szeretettel Shanti

Pflugerfefi2017. április 9. 11:28

Gyuri! Gyönyörű verset hoztál! Te parázslasz a legszebben, lelkekbe izzón!
Gratulálok versedhez szívvel! Feri.

Martonpal2017. április 9. 11:17

''Dalos pacsirta
volt aki írta,
benne volt álma,
rímmé vált vágya.''
Remek vers!Szívből gratulálok...attila

955kondoros2017. április 9. 11:04

Kedves Gyuri! Annyira Igaz, és Szép az Írásod!!!Hiszen a nemzetek között az élbolyban vagyunk gyönyörű népköltészetünkkel, dalainkkal.Szívvel gratulálok!Őszinte tisztelettel:András

thorwald2017. április 9. 10:55

Kedves György!
Nagyon szép vers, szivvel olvastam
Barátsággal, Ervin

rojamsomat2017. április 9. 10:51

Gratulálok remekedhez kedves Gyuri!
Kiemelkedő alkotás!
Szívvel,,,Tamás

1957052520122017. április 9. 10:44

Versed is érték kedves Gyuri. Köszönöm , hogy olvashatta.
Szeretettel hagyok szívet , Irén

Merluccius2017. április 9. 10:35

Gyuri, Te vagy a varázs!
Köszönöm versed! M.

dobosigyorgy2017. április 9. 10:24

Szuper versedhez szívvel gratulálok.
Tisztelettel:- Gyuri

JohanAlexander2017. április 9. 10:18

Gyuri, nagyszerű ritmusos versedhez, szívvel gratulálok!

Sida2017. április 9. 10:10

Szívvel gratulálok!
Si

Mikijozsa2017. április 9. 10:08

Nagyon szép, és igaz vers, sokat mond népről hazáról, bár szétverték még él él a nemzet, sok sikert további versekhez szívvel-gratulálok

Motta2017. április 9. 10:07

Ez nagyon szép, kedves Gyuri!
szivvel olvastalak
Motta

joco572017. április 9. 10:05

''Hazudni kérték,
maradt a mérték,
hiába tépték,
kincs volt és érték.''
Ma is az kedves Gyuri! Remek sorok a versekben rejlő értékekről!
Szívvel gratulálok!
Jocó

orok.szerelem552017. április 9. 10:05

Nagyon, nagyon tetszik, szép és kedves!
Csodás élmény volt olvasni, kedves Gyuri.
,,Dúdolta szépen,
ez volt az éden
fák közt s tereken,
ha jött szerelem.

Sírt vele bánat
könnyeket, lágyat,
szóból koszorút
font, szép-szomorút.''
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Margit

schvalmrozsa2017. április 9. 10:00

''Ott dúdol benned,
észre kell venned,
ősi a varázs,
s Te vagy a parázs!''
Szépséges, remek vers, gratulálok!
Szívvel: Rózsa

edars2017. április 9. 09:55

Remek vers, szívvel olvastalak. Edina

anci-ani2017. április 9. 09:55

''Dalos pacsirta
volt, aki írta,
benne volt álma,
rímmé vált vágya.''
Gyönyörű!!! szépséges, igaz gondolatok kedves Gyuri!
Örömöt, bánatot, szépséget ír le de hazudni sosem tudott...
Szívvel, szeretettel olvastam!
Gratulálok!
Anci

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom