T Tamás Ferenc

Illúzióban élünk...

Napra nap illúzióban élünk,
A boldogság szertefoszló illúziójában.
Hiszünk, tudunk, szeretünk
A napi küzdelmeink valóságában.

De azt, hogy miért is létezünk,
Oly` nehezen tudjuk felfedezni.
Talán hogy meglegyen mindennapi ételünk?
És ezt a napot is be lehessen fejezni?

Ki kell találni a létezés értelmét!
A megszokott állandó taposómalom,
A mindennapok küzdelmeinek miértjét,
Ahol fáradt testünk megpihen az álombéli csónakon.

A jó álom elringat és kiröpít a testedből,
Ott az leszel, aki akarsz lenni,
Bátran kiléphetsz a kertedből,
Hiszen bármit meg tudsz tenni.

De mire estére az ágyadig eljutsz,
Már csak álmatlan álomra marad erőd,
Ne menekülj! Feleslegesen futsz!
Hiába is keresed az elképzelt virágmezőt!

Hát miért is vagyunk itt e világon?
Egymást ne tépjük, ne vádoljuk,
Lépjünk túl végre az idegőrlő vitákon!
Inkább a szeretetet tároljuk!

Vegyük észre a mást akaró embert,
A segítségért kinyúló kezet.
Ne játsszunk erőszakos őrmestert,
Legyen bennünk ennyi igyekezet!

Hiszen napra nap illúzióban élünk,
A boldogság szertefoszló illúziójában.
Hiszünk, tudunk, szeretünk
A napi küzdelmeink pókhálójában.