Szerző

Molnár Jolán

Népszerűség: 315 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 639 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. április 18.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (44)

Molnár Jolán

Karc Poetica

"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
A teljes kiőrlésű vers, ha
túlkel, nyúlós az állaga.

Más tészta a művész: létforma.
Aranymetszés, ösztön, arány.
Vézna ujjú angyallal festett
szárnyas oltár, amin talány

és kétely épp csak megkarcolja
a lélek törékenységét,
s a telített vörösek szomját
sem oltja felhőtlen kék ég.

Mit neki feszes szövegszövet,
nem kötik versláb-bilincsek,
míg a fűzfapoéta könnye
hamis gyöngy, a szíve nyílt seb.

Költő vagyok? Fűbe harapott
szerelmek szemétdombján vak
tyúkommal kapartatok szemet,
hitmorzsát hintek hangyámnak,

de Istent nem lehet átverni.
Innen az Óperencián,
s az Üveghegyen is - túlélek.
Karc Poeticám ennyi tán.

2017. március, a Költészet Napjára

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Molnar-Jolan(szerző)2019. március 11. 20:52

@Gloren: köszönöm szépen a figyelmedet, örülök, hogy tetszett.

Molnar-Jolan(szerző)2019. március 11. 20:51

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Gloren2019. március 11. 18:48

Drága Jolán!

Eszméletlen profi módon megírt, nagyon igényes, gyönyörű alkotás!
Hatalmas Szívvel, Elismeréssel Gratulálok!
Tisztelettel, Szeretettel: Tünde

Molnar-Jolan(szerző)2018. február 6. 20:45

@ambrus.magdolna: Megtisztelsz, hogy visszakerested.

ambrus.magdolna2018. február 6. 19:11

Szívvel-szívből: Gratulálok!!!
Nagyon szeretem''Karc Poetica:)
Üdv.Magdolna

Molnar-Jolan(szerző)2017. szeptember 7. 22:42

@sosjudit: köszönöm szépen a figyelmedet.

sosjudit2017. szeptember 7. 21:20

Szívvel gratulálok, nagyon tetszett

Molnar-Jolan(szerző)2017. május 12. 15:20

@MiklosRobert: Köszönöm szépen.

MiklosRobert2017. május 12. 15:05

Nagyon frappáns, nagyon ütős vers! Nagyon tetszett =)

Molnar-Jolan(szerző)2017. május 3. 15:05

@eskarita: Köszönet!

eskarita2017. május 2. 18:31

Tetszett, már a pályázaton is!! Szívvel olvastam(amit már korábban itt hagytam).

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 29. 16:55

@Emese66: Itt is köszönöm, kedves Emese. :)

Emese662017. április 29. 14:04

Nagyszerű! Köszönöm az élményt!

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 23. 07:53

@Shanti7: Köszönöm, gyere máskor is. :)

Shanti72017. április 22. 12:11

Nagyon tetszik egyediséged. Gratulálok versedhez és szeretettel figyelőmbe veszlek. Öleléssel Shanti

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 21. 20:25

@hillailaszlo-ve: köszönöm, kedves László.

hillailaszlo-ve2017. április 21. 16:45

Mindenkinek kialakul a saját stílusa,
milyen jó, hogy nincs két egyforma!
Remek, különleges, elgondolkodtató versedhez
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 20. 20:25

@ODDS: @church73: @csillogo: @Csinaj: @szombati: nagyon örülök, hogy tetszett, köszönetem!

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 20. 20:24

@ereri: szívből köszönöm.

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 20. 20:24

@Ross: megtisztelő szavaidat köszönöm.

szombati2017. április 20. 19:28

Elismerésem!
Szívvel!
Szeretettel!
Tibi

csillogo2017. április 20. 19:23

Remeklés Jolim - megérdemelt a kiemelés - gratulálok szeretettel pályázati versedhez!

Csinaj2017. április 20. 17:15

jól mondod

church732017. április 20. 12:21

Nagyon ott' van! :) Gratum': Zoli

ODDS2017. április 20. 11:08

Karc Poetica - Nagyon jó!

ereri2017. április 20. 09:10

Kedves Jolán! Versed már a pályázat lezárulta előtt is felkeltette a figyelmemet - nagy elismerésem a helyezésedért és egy szív szeretettel: E. E.

Ross2017. április 19. 17:49

Egy kis kimerészkedés a társművészetek mezejére - talán egy kis rész-karc -, egy kis önironikus önvallomás, számos (telibe) találó nyelvi lelemény: a leltár koránt sem teljes. A hangulat, a stílus, a szófűzés összetéveszthetetlenül utal a szerzőre. Szeretem-szöveg!

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 19. 17:23

@111111: köszönöm szépen.

1111112017. április 19. 17:00

Szépen karcolt érzések-gondolatok, szívvel: Piroska

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 19. 16:36

@Krisztinka: @Kicsikinga:
köszönöm, kedves kislányok!

Kicsikinga2017. április 19. 15:32

Tudod, én már természetes állapotnak tartom, hogy mikor a verseidet olvasom, libabőrös leszek.

Krisztinka2017. április 19. 14:19

Nagyon Jolis, nagyon tetszett:) Ölellek és gratulálok!

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 19. 13:24

@gypodor: köszönöm - utólag is. :)

gypodor2017. április 19. 11:56

Kedves Jolán! Bocsáss meg nekem, szétszórt vagyok. Versedet nagyon tetszett, szívet ígértem, de nem tettem....valamiért, szerencsére: visszatérő lélek vagyok. Most teszem!!!! (25.)
Gyuri

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 19. 10:47

@voodoo: Poet Katicám! :D
Emlékszem arra a katicásra, amit te írtál a hűtőmágneses versemre.
Köszi! Szeretettel.

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 19. 10:45

@babumargareta01: @szederfalu: Köszi szépen, kislányok!

voodoo2017. április 18. 23:12

@Molnar-Jolan: Nálam is örök kedvenc vagy Joli, bár bevallom, irigykedve gondolok kimeríthetetlen (verses) varázsdobozodra, amiből sorra húzod elő a régebbi keltezésű remekeidet. Szerencsére ez nem azt jelenti, hogy most ne tudnál írni, sőt a jelek szerint egyre jobban. Azért azt még leírom, hogy bár te itt egy hangyát emlegettél, de az utolsó sorban a Karc Poeticámat ''Poet Katicámnak'' olvastam, látens diszlexiás vagyok biztos. Persze a katicabogár nem véletlen, a hűtőmágneses versed óta mindig eszembe jut, ha a nevedet látom... :)) Gratulálok (24.)... Szeretettel: ѴσσƊσσ

szederfalu2017. április 18. 22:16

Nálam örök kedvenc vagy Joli:)

babumargareta012017. április 18. 21:46

Gyönyörü verset irtál a költészetröl kedves Jolán!
Most olvasom lennebb ,hogy kiemelt vers ,de megérdemli,
csodálatosat alkottál !!
Öszinte tiszteletem....Babu

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 18. 19:36

@rojamsomat: @Napsugar0607: @gelnadi-gabor: köszönöm a figyelmeteket!

gelnadi-gabor2017. április 18. 18:40

Kedves, játékos - és komolyan vehető. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

Napsugar06072017. április 18. 17:39

Méltán megérdemelte a kiemelt helyezést versed. Gratulálok

rojamsomat2017. április 18. 16:49

Gyönyörű!
Gratulálok nagy szeretettel,,Tamás

Bugatti3502017. április 18. 16:40

Yoli! :) Azt az ''á''-t , nagyon csíptem ! :))

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 18. 15:51

@berenyi.klara: @Bugatti350: @joco57: @elena15: köszönöm szépen.

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 18. 15:51

@Schmidt-Karoly: Nem fogtál mellé. Ez a karc a magam karca, harca, arca, vagy Ars-a) akart lenni.
Köszönöm. :)

elena152017. április 18. 15:44

Nagyon jó volt. Örülök hogy kiemelésre lett. De simán benne lehettél volna a 3legjobb közt. Szeretettel Elena

joco572017. április 18. 15:44

''Mit neki feszes szövegszövet,
nem kötik versláb-bilincsek,
míg a fűzfapoéta könnye
hamis gyöngy, a szíve nyílt seb.''
A szó szabadsága! Szívvel gratulálok!
Jocó

Bugatti3502017. április 18. 15:33

Kedves Yoli! :) Tiszta szívvel gratulálok! Remekelsz, mint mindig! Ölelésem!
Szeretettel: István

berenyi.klara2017. április 18. 15:03

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok!Klári

Schmidt-Karoly2017. április 18. 14:11

Kedves @Molnar-Jolan:!
E verset olvasva azon gondolkodám,
vajh milyen lehet az én karc poeticám?
Ha valaki ''teljes kiőrlésű vers'' írására adja a fejét, az lehet, hogy tényleg túlkelhet. Erre mondom én azt, hogy mindenáron versírás. Az azért nem baj, ha némi igényességgel fogunk hozzá a tollforgatáshoz, mert ugye igényesen írva, fogalmazva és formába öntve adja meg az igényes(ebb), avagy jól értelmező és értő Olvasók számára a bukéját. (Vannak ugye olyan rendezvények, ahová toprongyosan azért mégsem illik elmenni.) ''míg a fűzfapoéta könnye/hamis gyöngy, a szíve nyílt seb.'' - nem is olyan mélyen belegondolva e megállapítás igen-igen elgondolkodtató, s van reális alapja, hiszen nem áll(hat) egyformán minden ember kezében a toll, s így az a fehér papíron annyiféle módon karcol, ahány ember keze vezeti azt. Mindenki, aki tollat ragad, elmondhatja magáról, hogy ''Költő vagyok'', s aki ha mást nem is tesz, csupán a belőle kikívánkozó gondolatokat megosztja másokkal, még ha azt nem is profi módon teszi, s a mondanivalójával nem sért meg másokat, el kell fogadni olyannak amilyen, s tisztelni kell az akaratát. Én tehát elfogadom a Karc Poeticát is ugyanúgy, mint az Ars Poeticát. Remélem, hogy értelmezésemmel nem nagyon fogtam mellé.
További termékeny napokat kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 18. 13:53

@lejkoolga: @Zsuzsa0302: köszönöm szépen Nektek is.

Zsuzsa03022017. április 18. 13:34

Elgondolkodtató, remek versed köszönöm, hogy olvashattam! Szívet érdemel. Zsuzsa :)

lejkoolga2017. április 18. 13:00

Szép, egyedi gondolatok, drága Jolán!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 18. 12:57

@feri57: @JohanAlexander: @bakonyiili: @BakosErika: nagyon köszönöm kedves szavaitokat.

bakonyiili2017. április 18. 12:45

Gratulálok! Nagyon egyedi - Jolis és szívet érdemel!

JohanAlexander2017. április 18. 12:36

Költészetnapi versed, nagyon tetszett, szívet hagyok érte.

BakosErika2017. április 18. 12:35

Bizony, nem mindennapi vers Jolikám. Szerettem, nálam az első 3-ban vagy. :)
Gratulálok és ölellek.

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 18. 12:23

@Callypso: Köszönöm szépen, ölellek. :)

Callypso2017. április 18. 12:12

Nem mindennapi vers, drága Joli! Méltón lett kiemelve, én is sok szeretettel gratulálok hozzá! (:

feri572017. április 18. 11:46

Önismereti versed tetszett, szívvel.
Feri

Molnar-Jolan(szerző)2017. április 18. 11:20

Köszönöm kedves @Merluccius: @Metta: @gypodor:, örülök a figyelmeteknek, megtiszteltek.

gypodor2017. április 18. 11:18

''A teljes kiőrlésű vers, ha
túlkel, nyúlós az állaga.''
Mindig meg tudsz lepni!!!! Nagyon jó vers! Szívvel
Gyuri

Metta2017. április 18. 10:58

Szívből gratulálok remek alkotásodhoz,és az eredményhez!
Szeretettel:Margit

Merluccius2017. április 18. 10:42

Gratulálok versedhez és a pályázati eredményhez! M.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom