Szerző
Papp Viola

Papp Viola

Népszerűség: 348 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 938 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. április 20.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (81)

Papp Viola

Zsáktalan folt

"Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?"
Dúdolom csak, mit a nagy tölgynek
súgott a dús erdők szava.

Ha délután érzem a frissen
felásott anyaföld szagát,
elfelejtem hangom, hallgatom
az útra kelők sóhaját.

Ember vagyok, kezemmel óvom
a földtől kapott életet.
A nagyvilág mosolytól fénylő
homlokára ráncot vetek.

Kiáltok bús, szívemből szakadt,
lét-igenlő szavakat,
fogom kezed, míg hős lelkedben
kis vadvirágok mosdanak.

Zsáktalan folt, idők rostáján
áthullott, végtelen zene.
Térdeplő áhítat szemében
krétapor, anyám kisdede.

Idézet: József Attila: Ars poetica című verséből.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


viola61(szerző)2021. május 4. 16:05

@anemone: Ez is egy lehetőség.😉

anemone2021. május 3. 08:26

Nekem úgy tűnik, hogy Téged igenis érdekel, hova pottyan az alkotásod. Szinte sajnálod, hogy megbolygatod a már létező rendet. Lábujjhegyen úszol benne, a nagy kék világ-szem-tóban mint az odaszórt krétapor.

viola61(szerző)2021. március 11. 16:36

@S.MikoAgnes: Hálásan köszönöm kedves Ági!☺

S.MikoAgnes2021. március 10. 09:07

''Kiáltok bús, szívemből szakadt,
lét-igenlő szavakat,
fogom kezed, míg hős lelkedben
kis vadvirágok mosdanak.''

Lenyűgöző!!!
Sok-sok szívem érte!
Szeretetteli ölelésemmel:
Ági

viola61(szerző)2021. január 31. 16:25

@444: Köszönöm szépen kedves Attila!🙂
Szeretettel Viola

4442021. január 26. 01:29

''Zsáktalan folt, idők rostáján
áthullott, végtelen zene.
Térdeplő áhítat szemében
krétapor, anyám kisdede.''

Az alkotó ember magányossága,
a korokon átlüktető dalok inspirálta
egyedi hangod, mely táplálja e végtelen, színes folyamot.
Az alkotás öröméért való alkotás.

Rengeteg tartalom egyetlen versszakban!
A vers egésze, lenyűgöző költői hitvallás!
Gratulálok!

Tisztelettel: Attila

viola61(szerző)2021. január 21. 20:59

@jekyll-fan: Köszönöm kedves Lilla!
Szeretettel láttalak.
Viola

jekyll-fan2021. január 13. 17:52

szép :)
Lilla

viola61(szerző)2020. április 5. 20:18

@Leslie2016: Köszönöm kedves Laci!☺

Leslie20162020. április 4. 01:51

Örömmel, szívvel olvastalak. Mint mindig.
Laci

Zakeus2020. március 28. 06:25

Nagyszerű vers szívvel gratulálok!
Gábor.

Gloren2019. február 2. 18:23

Drága Viola!

Gratulálok! Kivételes, remek alkotás!

Hatalmas Szívvel, Szeretettel: Tünde

viola61(szerző)2018. március 26. 07:12

@emonye: Hálásan köszönöm! :)

viola61(szerző)2018. március 26. 07:08

@imagine: Köszönöm kedves Mária!

emonye2018. március 23. 11:49

Remek vers, gratulálok szívből! :)

imagine2018. február 19. 14:47

Kedves Viola, szívvel gratulálok! A lélek harangjait megcsilingeltető sorok...

viola61(szerző)2017. szeptember 19. 08:57

@Ruder-Jana: Köszönöm, hogy itt jártál! :)

Ruder-Jana2017. szeptember 19. 05:10

Jó vers. A befejező szakasz megkoronázta.

viola61(szerző)2017. szeptember 14. 22:14

@sosjudit: Hálásan köszönöm!!

sosjudit2017. szeptember 7. 21:11

Csodálatosan szép, szívvel szeretettel gratulálok!

tzoldav2017. június 14. 22:56

(72) szép, gratulálok

viola61(szerző)2017. május 29. 21:43

@Schmidt_Aladar: Köszönöm kedves János! :)

Schmidt_Aladar2017. május 28. 13:25

Remekmű amúgy Violásan...:)
szeretettel:
János

viola61(szerző)2017. május 4. 17:13

@tigris250: Hálásan köszönöm kedves szavaidat! :)

tigris2502017. május 3. 07:33

Kedves Viola!
Tisztelettel gratulálok ehhez az igényesen fogalmazott mély gondolatokkal átszőtt remek vershez!!
Magdolna

viola61(szerző)2017. május 1. 10:44

@szalokisanyi1: Köszönöm szépen Sanyi!
Örömmel láttalak.
Viola

szalokisanyi12017. április 29. 16:18

Kedves Viola! Remek alkotás.
Tisztelettel: Sanyi

viola61(szerző)2017. április 28. 07:17

@Barthal: Kedves Ági!
Jómagam is gyakran érzem ezt egy-egy vers kapcsán.
Köszönöm szavaidat, megtisztelő véleményedet! :)
Viola

Barthal2017. április 26. 22:15

A legnagyobb költőink egyike (nekem elsője) nyomdokain haladsz, ezt igazolhatja a méltán ''kiemelt vers''-sé nyilvánítás is.
Csodálatos szóképekkel, zeneiséggel megírt alkotás.
Mély gondolatok továbbgondolkodásra ösztönöznek.
''Ember vagyok''- s mint ''költő'' is, felelősséggel tartozol leírt mondataidért, melyekkel csak az a ''bajom'', hogy nem én írtam.
Káprázatos alkotás, melyhez szívet színeztem, és figyelőmbe tettelek: Ági

viola61(szerző)2017. április 26. 21:04

@Doli-Erzsi: Köszönöm drága Erzsi! :)

viola61(szerző)2017. április 26. 21:04

@Hopehely: Hálásan köszönöm.

viola61(szerző)2017. április 26. 21:03

@Elizabeta: Köszönöm!!

Doli-Erzsi2017. április 25. 14:51

Szívvel, szeretettel olvastam a nagyszerű versedet!
Erzsi

Törölt tag2017. április 25. 13:24

Törölt hozzászólás.

Elizabeta2017. április 24. 21:42

Gyönyörű !

viola61(szerző)2017. április 24. 16:50

@eskarita: Köszönöm gratulációdat is!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:50

@194622: Hálásan köszönöm kedves István!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:49

@111111: Köszönöm drága Piroska!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:49

@joco57: Köszönöm szavaidat kedves Jocó!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:48

@Sun68: Köszönöm szépen kedves Ági!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:48

@dufmar: Köszönöm gratulációdat!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:47

@Metta: Köszönöm drága Margit! :)

viola61(szerző)2017. április 24. 16:47

@Nichi-ya: Hálás szívvel köszönöm.

viola61(szerző)2017. április 24. 16:47

@1-9-7-0: Köszönöm szépen kedves Anikó!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:46

@sababa: Köszönöm kedves Ágnes!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:46

@Emese66: Köszönöm szépen! :)

viola61(szerző)2017. április 24. 16:45

@1514: Köszönöm gratulációdat, megtisztelő.
Viola

viola61(szerző)2017. április 24. 16:45

@kicsikincsem: Köszönöm drága Icus!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:45

@molnarne: Örömmel láttalak kedves ICA!
Köszönöm.

viola61(szerző)2017. április 24. 16:44

@Gudny: Hálásan köszönöm!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:44

@V.P.: Köszönöm kedves PÁL!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:43

@feri57: Köszönöm, hogy itt jártál!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:43

@AkarkiGyula: Köszönöm, hogy olvastál.

viola61(szerző)2017. április 24. 16:42

@Gaborovics: Köszönöm szépen! @rojamsomat: Köszönöm kedves Tamás!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:42

@sanpietro: Hálás vagyok szavaidért kedves Péter!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:41

@Greczine-Erzsi: Köszönöm szépen kedves Erzsi!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:41

@kokakoma: De jó, hogy ezt mondod!
Köszönöm.

viola61(szerző)2017. április 24. 16:40

@montor: Köszönöm kedves Eszter!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:40

@edars: Hálásan köszönöm! :)

viola61(szerző)2017. április 24. 16:39

@195705252012: Köszönöm szépen.

viola61(szerző)2017. április 24. 16:39

@Olveti: Jómagamnak is öröm, ha ezt érzed!
Köszönöm.
Viola

viola61(szerző)2017. április 24. 16:38

@Kicsikinga: Köszönöm drága Kinga! :)

viola61(szerző)2017. április 24. 16:38

@JohanAlexander: Köszönöm szépen!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:37

@csillogo: Hálásan köszönöm, hogy olvastál!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:37

@Merluccius: Köszönöm gratulációdat!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:36

@Martonpal: Köszönöm szépen kedves Attila!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:35

@Shanti7: Mindkettőt köszönöm!
Szeretettel.
Viola

viola61(szerző)2017. április 24. 16:35

@dobosigyorgy: Köszönöm kedves Gyuri!
Szeretettel.
Viola

viola61(szerző)2017. április 24. 16:34

@keva526: Köszönöm kedves Éva.

viola61(szerző)2017. április 24. 16:34

@meszaroslajos60: Köszönöm kedves Szavaidat!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:33

@Eleonora: Köszönöm kedves Nóra!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:32

@ereri: Jó, hogy így gondoltál rám.
Köszönöm!
Viola

viola61(szerző)2017. április 24. 16:31

@Motta: Hálásan köszönöm!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:31

@M.Laurens: Szívedet is köszönöm!
Üdv.: Viola

viola61(szerző)2017. április 24. 16:30

@orok.szerelem55: Hálásan köszönöm kedves Margit! :)

viola61(szerző)2017. április 24. 16:30

@Abraks_Anna: Köszönöm szépen!

viola61(szerző)2017. április 24. 16:29

@laszloklara: @Szinci:
Hálásan köszönöm mindkettőtöknek! :)

viola61(szerző)2017. április 24. 16:28

@kerek: Kedves Gyula!
Ismét csak köszönni tudom!
Szeretettel.
Viola

viola61(szerző)2017. április 24. 16:28

@Golo: Drága Radmila!
Hálásan köszönöm! :)
Szeretettel.
Viola

viola61(szerző)2017. április 24. 16:27

@schvalmrozsa: Szívből köszönöm kedves Rózsa! :)

viola61(szerző)2017. április 24. 16:26

@Locoen: Kedves Tamás!
Hálásan köszönöm értékelő soraidat és jókívánságodat is.
Üdvözlettel: Viola

viola61(szerző)2017. április 24. 16:24

@Pflugerfefi: Hálásan köszönöm kedves Feri!

kicsikincsem2017. április 24. 11:38

Különleges! Szívvel gratulálok.
Icus

15142017. április 24. 10:46

József Attila is büszke lehetne e sorok hallatán.
Én szívből gratulálok- nálam TE vagy a nyertes.

Emese662017. április 24. 07:11

Szép! Gratulálok!

sababa2017. április 23. 23:09

Gratulálok, gyönyörű! Szívvel: Ágnes

1-9-7-02017. április 23. 18:00

Kedves Viola szép versedhez szívvel gratulálok Anikó

Nichi-ya2017. április 23. 15:04

Gyönyörűséges alkotás! Nagy szívet hagyok, sok szeretettel.

Metta2017. április 23. 10:30

''Ember vagyok, kezemmel óvom
a földtől kapott életet.
A nagyvilág mosolytól fénylő
homlokára ráncot vetek.''
Nagyszerű alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Margit

dufmar2017. április 22. 11:45

Nagyon szép lett, gratulálok!

Sun682017. április 22. 10:51

Egyik kedvenc volt már az elején. Örülök, hogy kiemelt! Szeretettel:
Ági

joco572017. április 22. 10:34

''Kiáltok bús, szívemből szakadt,
lét-igenlő szavakat,''
Az ilyen szavakért érdemes élni! Felemelően szép vers!
Gratulálok az eredményhez, így a kiemeléshez is!
Szívvel, Jocó

1111112017. április 22. 09:33

''Ember vagyok, kezemmel óvom
a földtől kapott életet.
A nagyvilág mosolytól fénylő
homlokára ráncot vetek.''
Nagyon szépen megírt,szép gondolatok, szívet hagyok most is. Piroska

1946222017. április 22. 08:14

Ez pályázatra írt gyönyörű vers, amit szívet hagyva olvastam.István

eskarita2017. április 21. 23:05

Nagyon szépen oldottad meg a pályázati feladványt! Tetszett az alkotásod! Szívvel gratulálok, a helyezéshez is!

viola61(szerző)2017. április 21. 21:55

@m.falvay: Kedves Miki!
Köszönöm soraidat!
A listát magam is láttam.
Szóvá is tettem, de nem történt semmi.
Köszönöm, hogy törődsz velem.
Szeretettel.
Viola

viola61(szerző)2017. április 21. 21:52

@berenyi.klara: Hálásan köszönöm kedves Klára! :)

viola61(szerző)2017. április 21. 21:52

@Osel: Köszönöm szívedet!
Véleményed megtisztelő.
Szeretettel.
Viola

m.falvay2017. április 21. 21:37

Nagyon szép vers , gratulálok .
Most olvastam a Poet facebook oldalon , hogy az első tizenöt helyezett vers kiemelt lesz . Te benne vagy a 15 -ben , de nem látom a kiemelést . Reklamálj !
Szívvel Miki

Törölt tag2017. április 21. 21:23

Törölt hozzászólás.

Osel2017. április 21. 21:19

Sok minden van ebben a versben, ahogy benned is.
Zsáktalan foltok és folttalan zsákok. Idegenek a nagyvilágban, magukra maradt árva kisdedek felnőtt testben.
Messzire vezető gondolatok.

Versedhez szívvel gratulálok!

viola61(szerző)2017. április 21. 20:04

@Springfoot: Hálásan köszönöm!

viola61(szerző)2017. április 21. 20:02

@anci-ani: Látogatásodat és a szívedet is nagyon köszönöm! :)

viola61(szerző)2017. április 21. 20:01

@pete57: Szívből köszönöm kedves Margit!

viola61(szerző)2017. április 21. 20:00

@lejkoolga: Köszönöm kedves Szavaidat drága Olgi! :)

viola61(szerző)2017. április 21. 20:00

@adamne: Kedves Manyi!
Köszönöm biztató szavaidat.
Sokat jelentenek.
Szeretettel.
Viola

viola61(szerző)2017. április 21. 19:59

@Ahita: Drága Éva!
Köszönöm szavaidat!
Szeretettel.
Viola

viola61(szerző)2017. április 21. 19:58

@Callypso: Örülök, ha sikerül jobb kedvre derítenem Téged!
Köszönöm az olvasást.
Szeretettel.
Viola

viola61(szerző)2017. április 21. 19:57

@m.agnes: Hálásan köszönöm kedves Ági.
Örömmel láttalak.
Szeretettel.
Viola

viola61(szerző)2017. április 21. 19:56

@gypodor: Köszönöm kedves Gyuri!
A vers bekerült a legjobb 15-be, de a kiemelés sajnos nem történt meg.
Szeretettel láttalak.
Viola

gypodor2017. április 21. 19:34

Nagyon remek!!!! Kár, hogy nem kiemelt!
Szívvel
Gyuri

m.agnes2017. április 21. 19:28

Örömmel olvastam versedet, és minden pályázóét. Nagyon szép versek születtek, nívós pályázat volt. Én elfoglaltságom miatt csak későn írtam meg versemet, de jó volt megírni.
Szertettel gratulálok, Ági

Callypso2017. április 21. 15:19

Amikor hozzád jövök olvasni, mindig jobb kedvvel távozom. Kissé bús, mégis biztató ez a versed is...
Örömmel látogattam hozzád és gyönyörű költeményedhez sok szeretettel gratulálok, drága Viola! (:

Ahita2017. április 21. 14:36

''Zsáktalan folt, idők rostáján
áthullott, végtelen zene.
Térdeplő áhítat szemében
krétapor, anyám kisdede.''

Nagyon szép, őszinte szívvel gratulálok!
Éva

adamne2017. április 21. 14:22

Csodás versedhez gratulálok drága Viola.
Szívet hagyok nagy szeretettel.Manyi

lejkoolga2017. április 21. 12:40

Szeretettel gratulálok, drága Viola!
Szívet hagyok: Olgi

pete572017. április 21. 12:27

Tetszett, szívvel gratulálok!
Margit

anci-ani2017. április 21. 10:33

Nagyon szép versedhez kedves Viola szívet hagyok szeretettel!
Anci

Springfoot2017. április 21. 10:01

(34) Gratulálok kedves pályázó társam remek költészetnapi versedhez! :)

Pflugerfefi2017. április 21. 09:24

Gratulálok magadba néző remek versedhez szívvel!
Az elért helyezéshez külön! Feri.

Locoen2017. április 21. 09:23

Fantasztikus minőségű és mondanivalójú alkotás, mély, tiszta lélekből fogant, bölcs és érett sorokkal tarkított nemesít műremek, amelyhez lélekből gratulálok, kedves Viola!

Annyit írnék csupán, hogy méltó lett költeményed hazánk nagyjának idézetéhez :).

Sok sikert kívánok a továbbiakban!

Üdv.

Tamás

schvalmrozsa2017. április 21. 09:20

Gyönyörű vers, gratulálok!
Szívvel, szeretettel: Rózsa

Golo2017. április 21. 08:21

Ember vagyok, kezemmel óvom
a földtől kapott életet.
A nagyvilág mosolytól fénylő
homlokára ráncot vetek.


Szívvel és szeretettel gratulálok költői képeidhez: Raadmila /30/

kerek2017. április 21. 08:12

KIT érdekel?
Minket, s nemcsak magam!

laszloklara2017. április 21. 07:37

Csodálatos, szívvel gratulálok

Szinci2017. április 21. 06:16

Gyönyörű alkotás. szeretettel olvastalak. szinci

Abraks_Anna2017. április 21. 02:34

Nagyon szép lett, kedves Viola! Szeretettel! Adri

orok.szerelem552017. április 21. 01:15

Remek!
Szívvel, szeretettel gratulálok, kedves Viola!
Margit

M.Laurens2017. április 21. 00:22

Szívet hagytam érte!
/ Miklós /

Motta2017. április 21. 00:14

Szép versedet szivvel olvastam
Motta

ereri2017. április 20. 21:49

Drága Viola! Már a sűrű mezőnyből is kiválasztottam e verset és szurkoltam míg nagy örömömre helyezett lettél! Ezúton gratulálok ismételten és minden elismerésem érte. Nagy szívet is hagyok szeretettel: E. E.

Eleonora2017. április 20. 21:45

Szoros a levegő, itt a torkomban, gyönyörűt írtál, tisztelettel, szeretettel, szívvel
Nóra

donmaci2017. április 20. 21:22

Nagyszerű alkotásodhoz szívvel gratulálok. Józsi

meszaroslajos602017. április 20. 21:21

Kedves Viola, szép versedet szívvel olvastam, Lajos.

keva5262017. április 20. 21:12

Csodás! Szeretettel gratulálok,
Éva

dobosigyorgy2017. április 20. 20:35

Gyönyörű versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

Shanti72017. április 20. 20:16

Szívvel, szeretettel gratulálok a vershez is és az elért helyezésedhez is. Öleléssel Shanti

Martonpal2017. április 20. 19:57

Nagyon jóra és szépre írtad.
Gratulálok a versedhez és az elért helyezésedhez,szívvel....attila

Merluccius2017. április 20. 19:56

Nagyon szeretem ezt a versed, az utolsó versszakkal záródott szívembe egészen! Gratulálok!
Szeretettel: M.

csillogo2017. április 20. 19:28

''Kiáltok bús, szívemből szakadt,
lét-igenlő szavakat,
fogom kezed, míg hős lelkedben
kis vadvirágok mosdanak.''

Kedves Viola - kiemelhetnék többet is - szívből gratulálok!

JohanAlexander2017. április 20. 18:48

Viola, nagyszerű költészetnapi versedhez, szívvel gratulálok!

Kicsikinga2017. április 20. 18:46

Zseniálisak a verseid!

Olveti2017. április 20. 18:41

Úr Isten, ez gyönyörű! Öröm olvasni.

1957052520122017. április 20. 18:36

Remek ars poetica versed kedve s Viola,
szeretettel : Irén

edars2017. április 20. 18:34

Szívvel olvastam remek versedet. Edina

montor2017. április 20. 18:33

Szívvel gratulálok szép versedhez kedves Viola!
Eszter

kokakoma2017. április 20. 18:31

Ő is írhatta volna! Szívvel gratulálok. János

Greczine-Erzsi2017. április 20. 18:25

Remek alkotásodhoz szívvel gratulálok!!!
Erzsi

sanpietro2017. április 20. 18:18

Szívvel, szeretettel köszönöm ezt az élményt kedves Viola!
Péter

Gaborovics2017. április 20. 18:16

Nagyon jó. Gratulálok!

Gabi

rojamsomat2017. április 20. 18:13

Szép és csodás sorokat hoztál!
Méltókat!
Szívvel,,Tamás

AkarkiGyula2017. április 20. 18:01

Gratulálok Viola.
Nem ismervén körülményeidet, nem mindenütt értem.
Valószínűleg így van, ha Te így érzed. ü.akarki.

feri572017. április 20. 17:49

Önismereti versedet szívvel olvastam.
Feri

V.P.2017. április 20. 17:43

Remek vers, gratulálok neked!

Törölt tag2017. április 20. 17:43

Törölt hozzászólás.

molnarne2017. április 20. 17:39

Remek önismereti versedet szívvel olvastam szeretettel gratulálok:ICA

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom