Szerző
Bánlakyné Moravetz Edit

Bánlakyné Moravetz Edit

Életkor: 72 év
Népszerűség: 292 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 701 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. május 2.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (78)

Bánlakyné Moravetz Edit

Édesanyám Édesanyja

Anyák Napjára

Csöppnyi, törékeny asszony volt,
szememben mégis hatalmas.
Reggeltől-estig mosolygott.
Drága, kék szemű Nagymama!

Ruhája sohasem foltos,
ősz haját kendő takarta,
köténye mindig ropogott.
Drága, kék szemű Nagymama!

Mint kit arra teremtettek,
a munkát abba nem hagyta,
álló nap tevékenykedett.
Drága, kék szemű Nagymama!

Apró lábain tipegett,
kezében volt fakanala.
Sütött számunkra kenyeret.
Drága, kék szemű Nagymama!

Este, mikor pihenhetett,
békésen, mint szelíd galamb,
ajkáról szállt a szép mese.
Drága, kék szemű Nagymama!

Álmodoztam, ilyen leszek,
ha felnövök, ezt akartam.
Hallom, mondják is gyermekek:
"Drága, drága Picur-mama!"

Köszönöm az emlékedet!
Sírodra ibolyát raktam.
Lelked már fenn a mennyekben.
Drága, kék szemű Nagymama!

Budapest, 2017. április 24.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


editmoravetz(szerző)2017. június 12. 22:05

@Barthal:

Boldog vagyok, hogy a magam érzései Nagymamám iránt, Téged is megérintettek.
Valóban, repül az idő - s ahogy a dal is mondja, ''kislány egyszer nagymama lesz'' , azok vagyunk mi is.
Szeretetünket átnyújtjuk, s reméljük, mi is példaképek leszünk - legalábbis megteszünk mindent annak érdekében, hogy tőlünk lehetőleg a jót tanulják meg. Így visszük tovább, amit mi kaptunk: szeretetet, mosolyt, odafigyelést.
Boldog vagyok, hogy megélhettem ennyi évet, s ennyi unokát - ez az ajándék számomra a nehéz évekért - mert, hogy abból is jutott bőven.

Hálás vagyok Nagymamámnak, akitől azt is megtanultam, hogyan kell a nehézségeket zokszó nélkül elviselni.

Köszönöm gratulációdat!
Kívánok Neked is nagyon-nagyon sok boldog évet unokáid körében!

Szeretettel: Edit

Barthal2017. június 12. 21:10

Kedves Edit!
Én is rajongásig szerettem a nagymamámat, és lám, már én is az lettem. Van két gyönyörű unokám, és hiszem, hogy ők is érzik imádatomat irántuk. Mert én érzem, hogy szeretnek, bearanyozzák életemet.
Csodás versedben szinte szobrot állítasz a ''drága, kék szemű Nagymamának''.
Fantasztikusan jellemzed is őt, megismerjük, hogy ''csöppnyi, törékeny, ...ősz haját kendő takarta'', és ...''kék szemű'' volt.
Belső tulajdonságai tették őt igazán szerethetővé és feledhetetlenné:
''Ruhája sohasem foltos,''...''köténye mindig ropogott.'', ...''álló nap tevékenykedett.'', ...''ezében volt fakanala.
Sütött számunkra kenyeret.'', stb.
Nem csoda, ha példaképpé vált számodra: ''Álmodoztam, ilyen leszek,
ha felnövök, ezt akartam.''
Isten nyugosztalja, én is szívembe zártam gyönyörű emlékezésed által.
Gratulálok!
Szívet színeztem, és figyelőmbe 'tettelek': Ági

editmoravetz(szerző)2017. május 17. 22:30

@T.Zia:

Drága Tézia!
Isten éltesse drága kékszemű Nagymamádat még sokáig erőben, egészségben!
(Kérlek, ha teheted, olvasd fel Neki a versemet - az én nagymamám helyett is Neki küldöm!)

Szeretettel ölellek: Edit

T.Zia2017. május 17. 22:24

Az én nagymamám is kékszemű :) 84 éves, anyám helyett is őt köszöntöm már 18 éve. Gyönyörű versednél szívem hagyom :) Tézia

editmoravetz(szerző)2017. május 9. 19:04

@viola61:

Köszönöm szépen drága Viola!

Szeretettel: Edit

viola612017. május 9. 17:35

Felemelően szép!
Szívvel.
Viola

editmoravetz(szerző)2017. május 9. 16:50

@194622:

Köszönöm szépen kedves István!

Szeretettel: Edit

1946222017. május 9. 10:52

Ó de kedves szép vers, a Nagymamáimra én jó érzéssel emlékezek mindig. Jó volt olvasni.István.

editmoravetz(szerző)2017. május 8. 17:18

@szombati:
Kedves Tibor!

Isten tartsa meg sokáig erőben, egészségben, boldogságban drága Nagymamádat!!!
Ez olyan csodálatos érzés, együtt élni Valakivel, akinek köszönhetjük mi is létünket! Az pedig még felemelőbb, ha ilyen jóságos, szeretetreméltó - csodás egybeesés, hogy az ő szeme is kék!!!
Köszönöm elismerő szavaidat!
Szívemet küldöm - nem csak versedhez, kérlek adj át egy darabkát drága Nagymamádnak is!
Szeretettel: Edit

szombati2017. május 8. 17:06

Kedves Edit!
Nagyon szépen megírtad ezen emlékversed.
Az én nagymamám anyai ágon, még él 87-éves, és egy angyal volt mindig,most is.
Az ő kék szeméből is sugárzik a jóság,és sokat köszönhetek neki.A mai napig.
Nagy szívvel!
Szeretettel!
Tibi

editmoravetz(szerző)2017. május 8. 16:38

@varkonyi.zsuzsa:

Köszönöm szépen drága Zsuzsám!

Szeretettel: Edit

varkonyi.zsuzsa2017. május 8. 16:32

Gratulálok,szeretetteljes versedhez,drága Editke!

editmoravetz(szerző)2017. május 8. 16:22

@Erzsi-Zsu:
Dráa Erzsi-Zsu!

Nagyon szépen köszönöm!
Ölellek: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 8. 16:22

@Pflugerfefi:

Drága Feri!
Én is már csak 18 évesen kerültem a közelébe - addig mi Erdélyben, Ő Budapesten élt. Ekkortól azonban folyamatosan együtt voltunk. (Édesanyámmal s három öcsémmel fogadtak be bennünket - pót-papámmal - a másfél szobás lakásukba! Csöppinkó, halk szavú, mosolygós, kiegyensúlyozott, szorgos, figyelmes volt. Soha nem hallottam morgolódni - példát mutatott nekünk a szeretetből és mindig ragyogott a kék szeme. Kevés pénzből is csodát varázsolt - ma is érzem a finom tea illatát, ízét, mely kifogyhatatlan volt a szomjazók számára.) Nagyon sokat tudnék Róla mesélni -
Érezd úgy, hogy ''átnyújtottam neked is'' az Ő szeretetét! Biztosan elfogadott volna téged is unokájaként!

Köszönöm, hogy itt jártál!
Szeretettel: Edit

Erzsi-Zsu2017. május 8. 16:14

Csodálatos versedet szívvel olvastam!
Erzsi

Pflugerfefi2017. május 8. 11:23

Kedves Editke! Nekem, sajnos nem adatott meg nagymama szeretete,az egyik külföldön , a masik fiatalon ment el!
De csodálatos versed pótolta a hiányukat! Szívvel, szeretettel gratulálok versedhez! Tisztelettel, szeretettel Feri.

editmoravetz(szerző)2017. május 8. 09:18

@K.Bela51:

Drága Béla!
Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy ennyire megérintettek soraim!
Szívedet, szeretetedet köszönöm!
Edit

K.Bela512017. május 8. 09:00

Kedves Edit! Az én nagymamámat juttattad a soraiddal az eszembe. Szívből jövő szeretettel, szívet hagyva gratulálok csodálatos versedhez! Üdv: Béla.

editmoravetz(szerző)2017. május 8. 08:25

@szalokisanyi1:

Köszönöm szépen kedves Sanyi!

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 8. 08:25

@Andicsek:

Ó de kedves vagy! Köszönöm szépen a kiemelést!
Jól esett!

Köszönöm elismerő szavaidat, szíves gratulációdat!
Nagy szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 8. 08:24

@lenartanna:

Drága Anna!
Nagyon szépen köszönöm!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 8. 08:24

@195705252012:
Drága Irén!
Megköszönöm elismerő szavaidat s szívedet!
Szeretettel: Edit

szalokisanyi12017. május 8. 06:39

Megható, nagyon szép alkotás.
Tisztelettel: Sanyi

Andicsek2017. május 8. 06:35

'' Álmodoztam, ilyen leszek,
ha felnövök, ezt akartam.
Hallom, mondják is gyermekek:
''Drága, drága Picur-mama!'' ''

Megható, nagyon szép verset alkottál :) drága Editke!
Őszinte szeretettel és szívből gratulálok : andi

lenartanna2017. május 7. 22:33

Megható, szép versednél szívet hagytam, kedves Edit!

1957052520122017. május 7. 22:28

Csodaszép vers drága Editke.
Szeretettel hagyok szívet , Irén

editmoravetz(szerző)2017. május 7. 18:08

@Napsugar0607:

Köszönöm szépen véleményedet kedves Anita!
Köszönöm gratulációdat!
Szeretettel: Edit

Napsugar06072017. május 7. 17:48

A nagyik, önzetlen szeretete, mely soha nem fakul meg szívünkben. Gratulálok

editmoravetz(szerző)2017. május 7. 12:07

@Nichi-ya: Drága Niki!

Nagy-nagy szeretettel köszönöm!
Edit

Nichi-ya2017. május 7. 11:44

Meghatóan szép, nagyon kedves alkotás. Sok szeretettel, szívvel olvastam.

editmoravetz(szerző)2017. május 7. 11:37

@Donkanyar:

Nagyon-nagyon szépen köszönöm kedves Attila!

Szeretettel: Edit

Donkanyar2017. május 7. 11:14

Csodaszép vers,kedves Edit ! Szeretettel gratulálok !

Attila

editmoravetz(szerző)2017. május 6. 21:40

@Golo:

Drága Mila!
Köszönöm szépen!
Szeretettel: Edit

Golo2017. május 6. 19:35

Szívvel és szeretettel gratulálok, drága Editkém, szépséges versedhez: Mila

editmoravetz(szerző)2017. május 6. 13:13

@angel14:

Drága Gabikám!
Őszinte soraid engem is meghatottak!
Köszönöm gratulációdat s drága szívedet!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 6. 13:12

@Flower0207:

Nagyon szépen köszönöm kedves Andrea!
Szeretettel szívedet is: Edit

angel142017. május 6. 13:00

Meghatóan szép versed olvasva,könny szökött szemembe!Hatalmas szívvel gratulálok !szeretettel:gabi

Flower02072017. május 6. 12:55

Meghatóan szép versedhez szívből gratulálok! :) Szeretettel: Andrea

editmoravetz(szerző)2017. május 5. 20:38

@Mikijozsa:

Így van ez kedves Miklós, ahogy mondod - Ők a mi példamutatóink, belőlük merítjük az élethez szükséges tartást, emléküket egy életen át szívünkben őrizzük!

Köszönöm elismerő szavaidat!
Szívedet szeretettel: Edit

Mikijozsa2017. május 5. 20:04

Hazamegy az ember s legtöbbször az édesanyjára, sőt nagymamájára gondol, vajon mivel várja? Csöppnyi, törékeny asszonyok a mi anyukánk, nagyszülénk aki az élet értelmét velünk mégis megtanítja, szeretettel gratulálok, profi verset írtál, s hagyok egy szívet.

editmoravetz(szerző)2017. május 5. 19:51

@111111:

Drága Piroska!
Nagyon-nagyon jól esnek szavaid!
Köszönöm!
Szeretettel ölellek: Edit

1111112017. május 5. 19:31

Csupa szeretet a versed drága Editke, és gyanítom unokáid szívét is mint imádság járja át e sor:''Drága, kék szemű Nagymama!''.Gyönyörű vers, szívet hagyok szeretettel. Piroska

editmoravetz(szerző)2017. május 5. 15:39

@M.Laurens:

Nagyon szépen köszönöm kedves Miklós!

Szeretettel: Edit

M.Laurens2017. május 5. 10:46

Szívet hagyva gratulálok soraidhoz!
/ Miklós /

editmoravetz(szerző)2017. május 4. 21:11

@kreativ55:

Drága Ágikám!

Nagy-nagy szeretettel köszönöm értékelő szavaid!
Boldog vagyok, hogy ennyire megtetszett emlékező versem, hogy Te is elteszed emlékbe!

Ölellek nagy szeretettel: Edit

kreativ552017. május 4. 20:53

Emlékidéző , szeretet versed nagyon megérintett Editkém.
Ölellek , a verset pedig viszem!
Ági

editmoravetz(szerző)2017. május 4. 20:28

@Shanti7:

Igen - ezen én is sokat gondolkodtam; most már tudom: a szeretet adta az erőt!
Köszönöm szívedet - szeretettel ölellek: Edit

Shanti72017. május 4. 20:09

Drága Edit! Soha nem értettem gyerekként, hogy honnan az a hatalmas munkabírás, alázat amivel sorsát viselte az én Nagymamám is. Ezt nem lehet tanítani. Szeretettel merültem el csodás versedben. Öleléssel, szívvel Shanti

editmoravetz(szerző)2017. május 4. 15:17

@Gmeindlmargitka:

Köszönöm szépen drága Margó!

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 4. 15:16

@Ani970:

Hadd töröljem le megható könnyeid!
Szeretettel köszönöm: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 4. 15:16

@kincseshaz:

Drága Ilona!
Nagyon, de nagyon szépen köszönöm!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 4. 15:15

@LenaMagdolna:

Drága Léna!

Nagyon jól esett, hogy idéztél versemből - és megerősítettél, hogy hasonlíthatok drága Nagymamámra!
Szereteted átsugárzott véleményedből!

Köszönöm szívedet is!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 4. 14:55

@GreyMouse:

Kedves Attila!

Úgy érzem, ez a legkevesebb, amit ilyen nagy időtávolságból megtehettem érte!
Csodálatos Ember volt! Csak szeretni lehetett!

Köszönöm elismerő szavaidat!
Szeretettel: Edit

Gmeindlmargitka2017. május 4. 14:51

Kedves Editke!
Nagy szívvel gratulálok ehhez a szép anyák napi versedhez!
Margó

Ani9702017. május 3. 23:59

En most ezt megkonnyeztem!Koszonom,szivem hagyom!Aniko

kincseshaz2017. május 3. 22:28

Gyönyörű vers! Szeretettel, szívvel gratulálok. Ilona

LenaMagdolna2017. május 3. 20:26

/Álmodoztam, ilyen leszek,
ha felnövök, ezt akartam.
Hallom, mondják is gyermekek:
''Drága, drága Picur-mama!'' /

Igen, olyanná váltál mint a mamád , ezért szeretnek gyermekek, fiatalok, nagypapák , s nagymamák !

Megható , gyönyörű versedhez gratulálok! Szeretettel ölellek. - Léna Magdolna

GreyMouse2017. május 3. 20:09

Kedves Edit!

Gyönyörű visszaemlékezés és egyúttal tisztelgés egy nagyszerű nagymama előtt. Lélek simogató soraidhoz szívből gratulálok.
Tisztelettel: GéeM.

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 19:59

@laszloklara:

Drága Klára!
Nagyon szépen köszönöm!
Szeretettel ölellek: Edit

laszloklara2017. május 3. 19:37

Editke, gyönyörű versedhez gratulálok

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 16:41

@adamne:

Drága Manyikám!

Nagyon, de nagyon szépen köszönöm elismerő szavaidat!
Ölellek: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 16:40

@bereczkif:

Nagyon szépen köszönöm kedves Ferenc!

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 16:40

@Kicsikinga:

Köszönöm szépen drága Kinga!

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 16:40

@Ahita:

Drága Évám!
Nagyon jól látod, érzed. Köszöntő/köszönő versem remélem, eljut Őhozzá is!

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 16:25

@kokakoma:

Köszönöm szépen kedves Jancsi!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 16:25

@Szaksz_Vanessza:

Nagyon-nagyon szépen köszönöm!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 16:25

@Elise:

Drága Elise!
Köszönöm - ez így igaz!

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 16:24

@JohanAlexander:

Köszönöm kedves Sándor!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 16:24

@clarekri:

Köszönöm drága Klárikám!
Szívedet is!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 16:23

@uzelmanjanos956:

Nagyon szépen köszönöm elismerő szavaidat kedves János!

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 16:23

@m.agnes:

Köszönöm szépen drága Ágikám!

Szeretettel: Edit

adamne2017. május 3. 16:13

De gyönyörűt írtál drága Editkém!!!!
Szívvel, szeretettel gratulálok: Manyi

bereczkif2017. május 3. 15:56

Gyönyörű vers!
Szívvel:Ferenc.

Kicsikinga2017. május 3. 15:37

Jaj, de szép!

Ahita2017. május 3. 15:36

Bár a nagyi már máshonnan, az emlékekből irányítja dolgaidat, a versed Editkém boldogsággal átitatott hálavers:):):), szív mellé nagyon, nagy szeretettel, és egy- két könnycseppel.
Éva

kokakoma2017. május 3. 14:29

Szeretettel olvastam versed. Jancsi

Szaksz_Vanessza2017. május 3. 14:25

Gyönyörű vershez gratulálok.

Elise2017. május 3. 14:24

Drága Editke! Nagyon tetszett a versed! Bizony, anyák napján a nagy-és dédimamákra is emlékezni kell!
Szívet küldtem!
Elise

JohanAlexander2017. május 3. 13:57

Drága Editke, meghatóan szép versedet, hatalmas szívvel olvastam!

clarekri2017. május 3. 12:44

Nagyon meghatott! Érzékenyen, finom szavakkal megfestett emlékversedhez szeretettel gratulálok: Klári

uzelmanjanos9562017. május 3. 12:39

Meghatóan szép, szívből szóló emlékezésedhez gratulálok:János

m.agnes2017. május 3. 11:57

Csupa szeretet a versed!
szívvel és örömmel olvastam, Ágnes

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 11:28

@MagyarMagdolna:

Nagy-nagy szeretettel köszönöm drága Magdi!
Edit

MagyarMagdolna2017. május 3. 10:43

Megható emlékezés.Szívvel:Magdi

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:29

@jade1023:
Drága Margit!

Nagy szeretettel köszönöm szíves olvasásod!
Ölellek: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:29

@kicsikincsem:

Köszönöm szépen szívedet drága Icus!

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:28

@rojamsomat:

Drága Tamás!
Köszönöm szépen!
Én is örülök, hogy újra köztetek lehetek - bár kicsit fáradékonyan, de egyre aktívabban!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:27

@m.falvay:

Köszönöm szépen kedves Miki!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:27

@molnarne:

Köszönöm szépen drága ICA!

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:26

@PELLEI:

Kedves Laci!
Hogy a kételyt eloszlassam: az én szemem barna, mint valamikor a hajam is olyan volt (most már ősz lett az enyém is, de csak főzésnél takarja kendő :) ).

A szívemben viszont úgy érzem, benne van a ''Drága, kék szemű Nagymama'' gondoskodó, simogató szeretete.

Nagyon remélem, hogy Ő, kit példaképemként szerettem s tiszteltem, odafentről leányát átölelve néz le rám s mosolyogva int: ''Köszönöm E-babám!'' ....
....
Most kibuggyantak a könnyeim.

Szeretettel: ''Picur-Nagymama''

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:21

@gypodor:

Drága Gyurikám!
Öröm számomra, hogy másoknak is ilyen szép emlékei vannak a NAGYMAMÁKRÓL!

Szívedet szeretettel köszönöm: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:20

@PiszarEva:

Drága Évám!
Boldog vagyok, ha így látod!
Nagyon igyekeztem nyomdokaiba lépni!
Szívvel-szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:19

@AkarkiGyula:

Kedves Gyula!
Véleményed számomra megtisztelő!
Köszönettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:18

@remember:

Kedves Zoltán!
Felemelő érzés volt olvasni véleményedet!
Nagy szeretettel köszönöm: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:18

@Dram:
Kedves András!

Nagyon szépen köszönöm!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:17

@1-9-7-0:

Drága Anikóm!
Ennél kedvesebb jelzőt el sem tudnék képzelni!
Köszönöm a megtisztelő ''státuszt'' - boldoggá tettél!

Ölellek szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:16

@lejkoolga:

Köszönöm szépen drága Olgi együtt érző soraidat!
Szívedre nagyon vigyázok!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:16

@Titta:

Drága Ágikám!
Ő egy csodálatos Ember volt! Szeretnék Rá hasonlítani!
Köszönöm szépen!
Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:15

@Merluccius:

:)
Köszönöm szépen!
Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:14

@merleg66:

Kedves Gábor!
Köszönöm a kiemelést - köszönöm szíves gratulációdat!
Szeretettel: Edit

schvalmrozsa2017. május 3. 10:14

Szépséges, szeretetteljes emlékezés.
Szívvel gratulálok! Rózsa

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:13

@Zsuzsa0302:

Köszönöm szépen drága Zsuzsám!

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:13

@meszaroslajos60:

Köszönöm szépen kedves Lajos!

Szeretettel: Edit

jade10232017. május 3. 10:07

Drága Editke!
Ez annyira,de annyira szépséges,és megható!
Szívvel,szeretettel olvastam!
Margit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 10:01

@keva526:
Drága Évám!
Köszönöm a megtisztelő véleményedet.
Igyekszem széppé varázsolni unokáim velem töltött pillanatait. Remélem, tudok én is szép emléket hagyni szívükben!

Igen. Köszönöm. Már határozottan jobban érzem magam. Ezért is sikerül több időt töltenem köztetek - s nem csak olvasom verseiteket, és szívet hagyok, de véleményemet is leírhatom.

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 09:59

@anci-ani:
Drága Ancikám!

Örülök, hogy együtt emlékezhettünk!
Jó ez így!
Szívedet nagy szeretettel köszönöm: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 09:58

@ereri:
Drága Erika!
Boldog vagyok, hogy versemmel ilyen szép emlékek keltek életre Benned is!
Akkor ketten emlékeztünk drága Nagymamáinkra!

Szívedet szeretettel köszönöm: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 3. 09:57

@Martonpal:

Drága Attila!
Szívből köszönöm, hogy meglátogattál s véleményt formálva szívet nyújtottál!

Szeretettel: Edit

kicsikincsem2017. május 3. 09:52

Szívvel és szeretettel olvastam, gratulálok.
Icus

rojamsomat2017. május 3. 09:48

Boldogság olvasni szépséges versed!
Gyönyörűt írtál, a ''kék szemű Nagyiról''!
Örülök, hogy itt vagy kedves Editke!
Szeretettel,,Szívvel,,Tamás

m.falvay2017. május 3. 09:22

Nagy szívvel olvastam drága Nagymamád történetét
Miki

molnarne2017. május 3. 09:02

Gyönyörű versedet szívvel olvastam szeretettel gratulálok:ICA

PELLEI2017. május 3. 07:25

Kedves Edit!
A nagyszülők különösen szép emlékeket hagynak maguk után a zsenge gyermekképekbe ágyazva. A Te nagymamád dolgos, nagyszívű, csupa szeretet lénye nem csak álmaidban, a valóságodban is megjelenik, hogy tovább adhasd... Átjön ez, verseidben, hozzászólásaidban. Nem tudom, kék-e a szemed, de a szíved biztosan olyan nagy, ''Drága, drága Picur-Nagymama!''
Szeretettel gratulálok szép, emlékezéssel köszöntő versedhez, mosolyos szívvel köszöntelek én is: Laci

gypodor2017. május 3. 07:05

Emlékeinkben ilyenek a nagymamák. Meghatóan gyönyörű!!!!
Szívvel
Gyuri

PiszarEva2017. május 3. 07:00

Volt kitől örökölnöd Editkém! Örömmel olvastam dicséretre méltó soraidat!
Szeretettel gratulálok!
Éva

AkarkiGyula2017. május 3. 05:49

Kedves Edit!
Gratulálok.
Szépen felépítetted, a gyermekortól, a következő generációig.
ü.akarki.

remember2017. május 3. 04:15

Anyaság Ősanyaság dicsérete versed melyhez szívvel gratulálok kedves Edit

Dram2017. május 2. 23:55

Kedves Edit!
Szép vers, kedves emlékezés.
Szívvel olvastalak; András.

1-9-7-02017. május 2. 22:43

Drága Edit igen épp olyan drága vagy mint szeretett nagyanyád és nem csak közvetlen családodnak hanem itt a Poet családnak is te vagy a picur nagyink remélem nem sértettelek meg szeretettel szívvel gratulálok versedhez Anikó

lejkoolga2017. május 2. 22:35

Meghatóan szép emlékezésednél elérzékenyültem, drága Edit!
Versedből sugárzik a szeretet!
Szívem, ölelésem Tiéd!
Olgi

Titta2017. május 2. 22:11

Editkém,gyönyörűen emlékezel a nagymamádról,és én elhiszem hogy ugyanolyan aranyos vagy, mint picurnagyi!!szívvel szeretettel olvastalak:: Ági

Merluccius2017. május 2. 22:07

Nagyon szép vers!
Szeretettel: M.

merleg662017. május 2. 22:06

edves Editke!

Köszönöm az emlékedet!
Sírodra ibolyát raktam.
Lelked már fenn a mennyekben.
Drága, kék szemű Nagymama!

Nagyon szép emlékversed szívvel és szeretettel olvastam. Üdv: Gábor

Zsuzsa03022017. május 2. 21:57

Drága Edit! Szép emlékversedet szeretettel, szívvel olvastam, gratulálok : Zsuzsa

meszaroslajos602017. május 2. 21:47

Kedves Edit!
Szép emlékezésedet szívvel olvastam, Lajos.

keva5262017. május 2. 21:46

Megható és csodás a versed, drága ''Picur-mama''. Szerintem te is épp ilyen nagymama vagy, drága Editkém.
Remélem jobban vagy, szeretettel gratulálok, és kívánok mielőbbi teljes gyógyulást!
Ölellek, Éva

anci-ani2017. május 2. 21:30

Megható szép versed, emlékeimet idézte a drága Nagymamámról Editkém!
Nagy szívvel, szeretettel olvastam!
Gratulálok:
Anci

ereri2017. május 2. 21:19

De szééép! Sokadszor írom ezt a verseidhez drága Editke! Az én nagymamim is kék szemű volt és olyan igazi féltő-gondoskodó nagymami mint a Tiéd! Köszönöm, hogy felidézted nekem a gyerekkorom és nagy elismerésem mellett hagyok szívet szeretettel: E. E.

Martonpal2017. május 2. 21:14

Aranyos volta ''Drága,drága,Picur-mama!''
Nagyon szép vers.Gratulálok! Tisztelettel,szeretettel és egy nagy szívvel....attila

editmoravetz(szerző)2017. május 2. 21:09

@Motta:

Köszönöm szépen drága Gabikám!
Szeretettel: Edit

vargaistvanneel2017. május 2. 21:02

@editmoravetz:

Nagyon-nagyon örülök és közben kicsit sírok is....:)

Motta2017. május 2. 20:59

Kedves anyáknapi megemlékezésedet szivvel olvastam
Motta

editmoravetz(szerző)2017. május 2. 20:54

@vargaistvanneel:

Drága Erzsike!
Ő volt az én PÉLDAKÉPEM! Halk szavú, mosolygós, jó volt ölelő karjába bújni, fejemet vállára hajtani...
Szívedet szeretettel köszönöm: Edit

vargaistvanneel2017. május 2. 20:51

Drága Editkém!

Szinte láttam drága dolgos Nagymamádat! Olyan szeretettel írsz róla és hálával biztos vagyok benne, örökül kaptál sok-sok értéket. Meghatódva olvastam emlékedet.
Nagy szívvel, szeretettel
Erzsi

editmoravetz(szerző)2017. május 2. 20:40

@pete57:

Drága Margitkám!
Biztos vagyok abban, hogy sokan mondhatjuk ki ezt a drága szót!
Köszönöm: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 2. 20:39

@Elizabeta:
Drága Erzsikém!
Szeretettel köszönöm!
Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 2. 20:39

@dobosigyorgy:

Nagyon-nagyon szépen köszönöm kedves Gyuri!
Szeretettel: Edit

pete572017. május 2. 20:32

Nagyon szép emlékező, Anyák napi versedet nagy szívvel olvastam kedves Edit!
(Remélem, sokunknak volt ilyen nagymamája.)

Elizabeta2017. május 2. 20:29

Csodaszép, kedves Edit!!!

dobosigyorgy2017. május 2. 20:22

Csodálatos versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

editmoravetz(szerző)2017. május 2. 20:07

@BertaCsaba:

Kedves Csaba!
Szívből örülök, hogy tetszett a versem - köszönöm, hogy újra eljöttél olvasni alkotásomat!
Szeretettel: Edit

BertaCsaba2017. május 2. 20:05

Drága Edit.Kedves versed örömmel olvastam.Hálásan köszönöm gyönyörű alkotásod

editmoravetz(szerző)2017. május 2. 20:02

@ediars:

Köszönöm szépen kedves Edina!

Szeretettel: Edit

editmoravetz(szerző)2017. május 2. 20:02

@Meroni:

Drága Roni!
Nagyon jól esnek értékelő szavaid!
Szívedet is köszönöm!
Szeretettel: Edit

ediars2017. május 2. 19:58

Szépséges versedet szívvel olvastam. Edina

Meroni2017. május 2. 19:56

Szépséges, és szeretetteljes versedhez szívből gratulálok!

editmoravetz(szerző)2017. május 2. 19:55

@Abraks_Anna:

Drága Adri!
Nagyon-nagyon örülök, hogy a Te drága nagymamád is ilyen kék szemű, kedves volt!
Köszönöm szépen! :)

Abraks_Anna2017. május 2. 19:54

Nagyon szép vers! Nekem is volt egy kedves kék szemű nagymamám! Örömmel olvastam! Szeretettel! Adri

editmoravetz(szerző)2017. május 2. 19:48

@B...yL...o:

Lacikám édes szavaid szívem simogatják!
Így kapcsolódtak össze, mint egy nyaklánc gyöngyszemei...és így tovább...
Köszönöm!
Edit

B...yL...o2017. május 2. 19:45

Drága kék szemű nagymamád drága kislányt adott a világnak, akinek a drága kislánya csodás unokák nagymamája.
Szeretettel, szívvel:
Laci

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ