Takács Károly

Gyökerek

Állj, állj meg, szegény legény,
gyöngyözzön szívednek csutorája,
vágja lelked őszi szél szálba.
Szakadjon ismeretlen honban
könnyeknek árja.
Tudd, te gyökértelenül is képes vagy
újat ereszteni,
csodákat te hozod létre,
benned terem a jövő és jelen.
Érzésed, melyet mélyről fakasztasz,
lesz gyökérnek gyökere.
Szíved szalaszd Isten felé,
most fordulj vissza,
s mindkettő tenmagad légy.
Kulcsold kezed, az egység vezet,
már érzed a könnyed suhogást,
a lágy szellő dobogását,
léted egésze ébred,
a semmibe vész minden kétely.
Lenni az űrben oly igaz,
mely élteti népét, s nyújt vigaszt.
Oszlopos lény, nemcsak emberi forma,
felállt, világi lények hívnak,
közöttük fényed fényben marad.