Szerző
Mazál Ferenc

Mazál Ferenc

Népszerűség: 51 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 284 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. május 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (14)

Mazál Ferenc

Játszom a szavakkal

Nocsak! Te még verseket is fabrikálsz?
Kirakós játékban a betűvel megkínálsz!
Ugyan, dehogy! Hiszen most is játszom.
Asztalunkon betűkkel telik ma a vászon.
Csak betű, nem is kell hozzá más, ezt ide,
Egyet előre, egyet oda. Hagyd! Azt emide.
Most katonásan, csak egy sorba rendezem,
Fel is írom, öregszem hát, el ne feledjem.
S tán jelentenek is a szavak neked valamit,
Zöld erdőt, mezőt, embert és a cunamit.

Szavak! Szavakból lesz egy csúf gondolat,
Szó, szó után, hogy kialakuljon a mondat.
Ebből vers lesz, vagy szép, szerelmes levél,
A szívedre ható, megható, büszke, kevély.

Ám most, hihihi, hát hétköznapi a gondolat!
Mit neked írtam, mert a hiányod annyira fáj,
S boldog leszek, ha simogató, becéző kezem
Lélekszakadva a kezedbe, testedre visszatalál.
Nem baj, ezt most gyúrom, meg is faragom.
El nem vetem, jó az ötlet, múljon hát haragom.
Majd csak jobb lesz, s valahová el is helyezem,
Hol hiányzik, tán a versben, ebben a levélben,
Ismét bevallja, súgja, és még hányszor!
Valahányszor. Most oly közeli az ég!
Szeretlek.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Ferencem(szerző)2017. június 10. 08:06

@Ani970: Nagyon szépen köszönöm!

Ani9702017. május 31. 08:21

Szep versed szivvel olvastam!tetszik!gratulalok!Aniko

Ferencem(szerző)2017. május 31. 08:17

@szombati: @111111: Annyira untam már a kérdéseket! Te még verset is írtál? Ennek lett eredménye ez az írás. De én, nem én lennék, ha egy kis szeretetet bele nem csempészhetek. Ezért Nektek is szeretettel köszönöm a törődést!

szombati2017. május 29. 20:31

Érdekes ,különleges egyedi-ami fontos!
Több ez a vers mint játék a betűkkel, szavakkal.
Bár, némiképp mind azt tesszük.
Versed lélekből íródott.
Gazdag,-szerető lélekből!
Nagy szívvel!
Szeretettel!
Tibi

1111112017. május 29. 09:18

Játékos, évődő közvetlenséggel írtad meg vallomásodat, nagyon tetszik, szívesen olvastam. Piroska

Ferencem(szerző)2017. május 28. 22:44

@kicsikincsem: @kodrane: Hálásan köszönöm!

kodrane2017. május 26. 16:08

Remek verset hoztál! Szívvel olvastam!

kicsikincsem2017. május 25. 12:35

Szívvel gratulálok.
Icus

Ferencem(szerző)2017. május 25. 11:04

@Metta: Nagyon - nagyon szépen köszönöm! Mindig nagy öröm a számomra, ha azok bátorítanak, akik nálam már sokkal többet tettek le az asztalra.

Metta2017. május 25. 07:22

Kedves Feri!
Igazán remekül játszol a szavakkal!
Szép vallomás!
Szívvel ,figyelemmel olvastam!
Margit

Ferencem(szerző)2017. május 25. 07:12

@feri57: @uzelmanjanos956: @Emese66: @donmaci: @adamne: Hálás szívvel köszönöm meg, hogy megtiszteltek a véleményetek leírásával, a gondolataim elolvasásával. Mindig meghat szavaitok olvasása. Üdvözlettel: Feri

Ferencem(szerző)2017. május 25. 07:05

@rojamsomat: Kedves Tamás! Valamikor állítólag egész tűrhetően sakkoztam. A játék szeretete mára is megmaradt. Talán ez érződhet a versemben.Hálásan köszönöm a megtisztelő szavakat és a szívecskét. Üdvözöllek Feri

Ferencem(szerző)2017. május 25. 06:58

@gelnadi-gabor: Kedves Gábor! A legjobb BARÁTOM este lefeküdt, másnap reggel nem ébredt fel. Ráadásul meg volt beszélve, hogy aznap megyek hozzá névnapi köszöntőbe. Azóta a szavaktól nem félek. De, ha választhatnék, akkor én is így szeretnék elmenni! Nem tartanék Petőfivel, a harc mezejére. Tisztelettel: Mazál Ferenc.

gelnadi-gabor2017. május 24. 20:23

Szavak kísérnek egész életünkön át. A szavakra nagyon kell vigyázni, nehogy elszabaduljanak. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

adamne2017. május 24. 15:31

Gyönyörű, szép vallomás.
Szívet hagyok szeretettel kedves Ferenc.
Gratulálok: Manyi

donmaci2017. május 23. 20:53

Nagyon jó! Szívvel gratulálok: Józsi

Emese662017. május 23. 18:16

Csodálatos!

uzelmanjanos9562017. május 23. 17:49

Művészi játék ez a szavakkal, poéta szívvel gratulálok:János

feri572017. május 23. 17:48

Szép vallomás
Szívvel olvastam.
Feri

rojamsomat2017. május 23. 16:46

Remekül sakkozol a szavakkal kedves Feri!
Nagyon tetszik!
Szívvel,,Tamás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom