Szerző

Voodoo

Népszerűség: 403 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 752 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. május 28.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (61)

Voodoo

Reggelre kék lett a világ

Csak az ég nem

Tegnap a jól ismert kép várt odalent,
sorban úsztak el a fehér vitorlák
a tó mögött felkéklő messzeségben,
sorsom horizontján ugyanígy lebeg
az elmúlt három évem. Falfehéren.
Reggelre kék lett a világ, a hegyek,
a Nap, a tó és a fák. Csak az ég nem.
Az előbb is mély bíborban derengett
felettem éppen, láttam már hasonlót,
hajón utaztunk Capri közelében.

Csak egy lap a naptárban, és itt a nyár,
tegnap mégis fáztam az erős szélben,
te viszont bátran kiültél a nyolcvan
éves fűz alá, s míg bölcs barátoddal
beszélgettél, én hallgattam diszkréten.
Később, ahogy szoktál, sírva fakadtál,
mert megláttad magad a tó vizében,
fogtam a kezed, s elmélázva néztem,
hogy merülnek el csillogó gyöngyeid
az egyre erősebb hullámverésben.

Tegnap örömödben sírtál, mert többé
nem kell a végzetedre várnod tétlen,
az orvos szerint mégis van esélyed,
végre kimondhatod, amit eddig csak
elsuttogtál sok-sok lidérces éjen.
Megkérdeztem, valóban megérted-e,
miről mesélnek a fák. Azt felelted,
azt kérik, ne félj. És már én sem féltem.
Elállt a szél, és leült mellénk a csend.
Zajt hallottam. A saját szívverésem.

*

Éjjel rohamod volt, és újra féltem.
Reggelre minden kék lett. Csak az ég nem.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


clarekri2017. július 30. 09:39

Szépséges! Szeretettel: Klári

embererika2017. június 4. 19:27

''Később, ahogy szoktál, sírva fakadtál,
mert megláttad magad a tó vizében,
fogtam a kezed, s elmélázva néztem,
hogy merülnek el csillogó gyöngyeid
az egyre erősebb hullámverésben.''
Csodálatos szépséggel írsz a fájdalmadról.
Szívem hagyom és jókívánságaimat!
Erika

Ahita2017. június 2. 17:05

Hallok, valami nagyon különös, békés hangot, ami szépen, lassan mesél nekem pillanatokról, történésekről, életképek - szomorúságukban is valahogy szépek.
Egészen szétáradnak ezek a sorok, hangok az ember belsejében, és megrendül, hogy bár össze szorul a torka, a szíve is sajog, mégis valami megmagyarázhatatlan békesség, ami utána marad, valahogy ezt sugározza a versből szóló lélek...
Vajon miként, vajon hogyan képes erre az ember kínok, fájdalmak, sírások közepette? Talán ez a békesség Isten. Bennünk.

Szép szívet igyekszem iderajzolni, szeretettel, Éva

Nichi-ya2017. június 2. 15:47

Szívszorító, megrázó sorok... Szeretettel hagyok szívet.

Claratrilla2017. június 1. 14:57

Szép.

LIne2017. június 1. 14:04

Megrázó!
Az élet, a remény hullámzása.

MirageProject32017. június 1. 09:38

Csodát hoztál, drága Voodoo!
Hiszen csoda az őszinteség, a stílus, a vers, és minden, ami talán nem vetődött ''papírra''.
Sajgós szívet hagyok, kicsit borzongva, és azt kérem tőled, ne félj!

Mirage

Andicsek2017. június 1. 09:12

'' Később, ahogy szoktál, sírva fakadtál,
mert megláttad magad a tó vizében,
fogtam a kezed, s elmélázva néztem,
hogy merülnek el csillogó gyöngyeid
az egyre erősebb hullámverésben. ''

Meghatóan szép verset alkottál, kedves Voodoo.
Barátsággal és szeretettel : Andi

1111112017. május 31. 20:42

Szó nélkül nagy szív! Piroska

ODDS2017. május 31. 18:07

Remek! Nagyon tetszett!

M.Laurens2017. május 31. 12:40

Őszinte tiszteletem és elismerésem jeleként hagyom nálad a kis szívet!
/ Miklós /

Zsuzsa-Amriswil2017. május 30. 16:41

Óh, Istenem...

lotti22017. május 30. 14:27

Csendben..könnyeimmel szívvel:Sarlota

Paga2017. május 30. 08:25

Hátborzongatóan szép vers! Szívvel olvastam: János/Paga

Elise2017. május 29. 21:55

Gyönyörű! Andalító szép sorok! A végére teljesedik ki a kép: Megrázó, szívszorító valóság! Szívvel olvastalak!
Elise

majsanyikati2017. május 29. 15:45

Nagy vers! ''Elállt a szél, és leült mellénk a csend.'' Ilyen egyszerűen megragadni a hangulatot csak nagy költők tudják. Szívvel!

adamne2017. május 29. 15:23

Elismeréssel hagyok szívet újabb remekednél: Manyi

Marcsy2017. május 29. 14:53

Megindító a versed. Nemrégen még én is a halál markában voltam, ezért különösen együtt érzek veled, veletek. Ismerem a hozzátartozó és a beteg oldaláról is az érzéseket. Gratulálok szívvel! Figyelőbe tettelek, hogy azonnal olvashassam a verseidet.

pete572017. május 29. 11:35

Megrázó.....

Meroni2017. május 29. 10:58

Szívszorító, remek vers... Lenne bár valóban szép a nap! Fájó soraidnál , szomorú szívet hagyok! Roni

szebireka2017. május 29. 09:44

Megkönnyeztem a versed! Nagyon megindító és szomorú vers. Gratulálok!
Réka

kicsikincsem2017. május 29. 09:25

Istenem...

NoemiEniko2017. május 29. 08:59

Igaz és mély sorok,benne elrejtve emberi sorsok.
Gyönyörű fogalmazás,igaz irói tudás!
Szívből gratulálok!
Szeretettel Noémi Enikő

JohanAlexander2017. május 29. 08:49

Szomorú, de nagyon szép versedhez, szívvel gratulálok!

Kicsikinga2017. május 29. 08:47

''Beszélj zene, én hallgatok''
Írtam ezt valamikor, és most abból idéztem.
Beszélj, kedves Zene!

lejkoolga2017. május 29. 08:34

Megható, gyönyörű gondolatok, drága Voodoo! Könnyezem!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

Sida2017. május 29. 08:32

Megrendítő vers, mert magunkra ismerek, ahogy itt élünk ketten, bár minden más, nincs tó, se fűzfa, csak mogyoróbokrok, gyümölcsfák, de ugyanaz a remény és félelem hullámzik át napjainkon, mint amiről ez a vers szól. Emberi vers, életvers. Az!
Klári

laszloklara2017. május 29. 08:04

Megható, megindító versedet figyelemmel olvastam

Metta2017. május 29. 07:27

''Megkérdeztem, valóban megérted-e,
miről mesélnek a fák. Azt felelted,
azt kérik, ne félj. És már én sem féltem.
Elállt a szél, és leült mellénk a csend.
Zajt hallottam. A saját szívverésem.

*

Éjjel rohamod volt, és újra féltem.
Reggelre minden kék lett. Csak az ég nem.''
Gyönyörű,szívszorító sorok!
Szívvel olvastam!
Margit

Golo2017. május 29. 07:18

Tegnap örömödben sírtál, mert többé
nem kell a végzetedre várnod tétlen,
az orvos szerint mégis van esélyed,
végre kimondhatod, amit eddig csak
elsuttogtál sok-sok lidérces éjen.
Megkérdeztem, valóban megérted-e,
miről mesélnek a fák. Azt felelted,
azt kérik, ne félj. És már én sem féltem.
Elállt a szél, és leült mellénk a csend.
Zajt hallottam. A saját szívverésem.


Kedves Woodoo!

Magamat véltem felismerni versedben.
Remek verset írtál az elmúlásról. Természeti képeid, érzelmeid és aggódó szíved nehezen fofgadja el a távolba induló szeretett lény szenvedéseit.

Szívvel és szeretettel hagyom tiszteletem. Főhajtás előtted. V irtuális barátsággal ölellek: Mila

szombati2017. május 29. 06:58

Minden tiszteletem a tiéd, csodálatos versedért!
Őszinte elismerésem!
Nagy szívvel!
Szeretettel!
Tibi

maxika2017. május 28. 22:56

Barátom!
Döbbenetes és lélekemelő sorok.
Furcsa, de a következő versemben a kékséget vitatom.
Hm.Ilyen a véletlen,
Kifogástalan alkotás a versed.
Üdv:
Albert

Callypso2017. május 28. 22:39

Az összes versed gyönyörű, de egyben titokzatos is, kedves VooDoo! Úgy írj mindig, ahogy Neked, a lelkednek épp jól esik, még akkor is, ha enyhe szomorúságot sugallnak olykor a soraid. Csodásak és őszinték az írásaid, nincs semmi mézesmázos bennük és ez így van jól. Titokzatosak is, igen. Ugyan az ember lelkét és személyiségét is meg lehet ismerni valamennyire a művei által, mégis van, hogy úgy érzem, ez nem elég. Hiszen van, hogy elkezdesz egy gondolatot az alkotásodban, szárnyalni hívod az olvasót, de pont nem kerül mindig az utazás végére. De lehet, hogy nem is baj...
Örömmel látogattam hozzád és ismét nagyszerű költeményedhez sok szeretettel gratulálok! (:

Evanna2017. május 28. 20:57

Megindító, remek versed szívvel olvostam!
Evanna

Zsuzsa03022017. május 28. 20:36

Megható. szívbemarkoló, szép versedhez szeretettel, szívvel gratulálok!:) Zsuzsa

molnarne2017. május 28. 20:24

Szívszorító versedhez szívem hagyom szeretettel:ICA

feri572017. május 28. 20:23

Nagyon szép érzelmes versed
Szívvel szeretettel, barátsággal olvastam.
Feri

anci-ani2017. május 28. 20:12

Megható lélekversed a zongoraművet hallgatva és a képet elnézve, elméláztam, átjött a hangulata, megértettem miről mesél... kedves VooDoo!
Szívvel, szeretettel gratulálok:
Anci

gypodor2017. május 28. 20:12

Nem is szabad megtéveszteni önmagunkat sem, azt kell adni, akik vagyunk. Jól írod itt alul. NAGY VERS! Érzelmeket dolgoz fel,dramatizálva adja vissza a mindennapokat!
Szívvel
Gyuri

Barthal2017. május 28. 20:08

Kedves Voodoo!
Bámulatos könnyedséggel szövöd szavaid rendkívül 'gördülékenyre', 'olvasmányosra' még akkor is, amikor csüggedt vagy.
Elégikus hangulatú alkotásodban csodálatos környezetbe helyezed a megindító tényeket:
''Tegnap a jól ismert kép várt odalent,
sorban úsztak el a fehér vitorlák
a tó mögött felkéklő messzeségben,''

és később is megmarad a nyugalom:
''Elállt a szél, és leült mellénk a csend.
Zajt hallottam. A saját szívverésem.''
Finom ellentétben sorakoznak az idilli képek és a kínzó események.
Az olvasó együtt érez, és jobbulást kíván, s ha lehet, teljes gyógyulást!
Szívet színeztem: Ági

zeleizo2017. május 28. 19:44

Nem igazán találok szavakat. Soraid átadják a benned lévő érzelmeket.
Szívszorító! Szívvel, Zoli

editmoravetz2017. május 28. 19:25

Drága Voodoo!

Könnyes szemmel írom soraimat - s hallgatom a zenét, mely nekem egyik kedvencem (férjem ismertetett meg vele, még udvarlása idején, sokszor hallgattuk csendben egymást átölelve).
Lám, a zene is hangulatfüggő.
Most egészen mást ''mond'', mint akkor!

Most versed gondolatait emeli ki, őszinte szavaidból áradó bizakodást, majd azt a változást, mely a megbékélés csendjét követő éjt váltotta fel:
''Éjjel rohamod volt, és újra féltem.
Reggelre minden kék lett. Csak az ég nem.''

Szívvel olvastalak - s engedd, hogy baráti kezem nyújtsa feléd szívem szeretetét!

Edit

gosivali2017. május 28. 18:45

Szép, mert őszinte, hiteles, emberi...

Shanti72017. május 28. 18:33

Imádom az őszinteséget ami minden versedből árad. Legyen a természet szeretete, öröm, vagy szomorúság. Most megint megölelgetnélek. Szeretettel, szívvel Shanti

rojamsomat2017. május 28. 18:22

A művészet ilyen!
Most azt érzem, hogyha kezet foghatnák veled boldog lennék!
Szeretettel,,Szívvel,,Tamás

amalina2017. május 28. 18:07

Gyönyörű! Szívvel gratulálok!:
éva

1957052520122017. május 28. 18:00

Add csak magad, mint eddig. Köszönöm igaz soraidat, még ha könnyet csal a szemembe akkor is...
Szeretettel hagyok szívet , Irén

voodoo(szerző)2017. május 28. 17:39

Üdv mindenkinek, aki idetéved... Először is a zene. Gary Girouard - Blue /Gershwin Kék rapszódiája miatt mindenki tudja, hogy angolul a blue egyszerre jelent kéket és és szomorút.../

https://www.youtube.com/watch?v=ikJwDLktYks

Hoztam két képet is. Az elsőt azonnal megtaláltam, mintha itt készült volna

http://2.bp.blogspot.com/-2mtFHSzsg1M/Tu9XpAXggLI/AAAAAAAAAB8/fuDi7Zq2E9s/s1600/purple-sky2.jpg

A második Capri és ha megnézed, tudni fogod miért jutott eszembe

http://1.bp.blogspot.com/-vEH_ZDWJ1YM/VEZXJsho5tI/AAAAAAAAALE/cAR_rah7kjQ/s1600/Capri%2Band%2Bboat%2B371.jpg

Egyébként most napsütésben és pár nappal később már egész szépnek látom. A blogomból hozok pár sort a jobb megértéshez...

Most magamat is gyógyítanom kell, érzem. Az írás mindig sokat segít, most is segített. És ez a zene? Sokadszor hallgatom, már egy-egy akkordot el is kísérek, de inkább felkavar, mint megnyugtat. Nem hagyja megpihenni az érzést, a hiábavalóság szaggató érzését, hogy a Sors egyik kezével ad, a másikkal meg gyorsan elveszi. Hétfőn még úgy tűnik minden rendben, kedden már örülni is merek, majd jön az éjszaka és a felismerés: korai volt az örömöm. Szerda reggelre pedig minden kék lesz. Csak az ég nem. Az még véletlenül se kék...
Egyébként tényleg gyönyörű ez a vidék bíbor ruhában is, de most úgy érzem, csak egy díszlet egy újabb előadáshoz. És ebben a darabban már nagyon nehezemre esik újra meg újra eljátszanom a szerepemet: reggel, mint egy jelmezt, magamra húzni jókedvem, arcom elé pedig felilleszteni a mosoly-álarcot. Közben folyamatosan gyakorolnom kell, hogy a hangomon se lehessen érezni, hogy nem azt mondom, amit magamtól mondanék. De a közönségem kifogástalan. Madarak, a fák, a Nap, a csillagok, a Hold. És persze itt vagytok ti is nekem. Mint egy kis sziget, ahová bármikor eljöhetek, ha ''olyanom'' van. Szép napot Barátaim! Kéket. Olyan igazi festeni való azúrt... :))

Ui. Megkaptam nemrég, hogy más vagyok, megtörtem, szomorúak az írásaim, és hogy máskor, korábban vidám(abb) voltam. Sajnálom, ha így van, észre sem vettem, hiszen csak - talán önvédelemből - feldolgozom az írásaimban az érzéseimet és utána mosolygok újra. Mint ahogy most is. Sajnos nem vagyok robot és túl jó színész sem. Még saját magamat sem tudom megtéveszteni.

vargaistvanneel2017. május 28. 17:25

Szívszorító...
Szeretettel
Erzsi

1-9-7-02017. május 28. 17:23

Kedves Voodoo gyönyörű (nem ragozom) elismeréssel szívet hagyok szeretettel Anikó

ereri2017. május 28. 17:07

''Zajt hallottam. A saját szívverésem.

*

Éjjel rohamod volt, és újra féltem.
Reggelre minden kék lett. Csak az ég nem.''

Beleborzongtam. Csodálatosan játszol olvasóid érzelmeivel. Soraid őszinték, átéltek - ezért hitelesek. Elismerésem és nagy szívem hagyom mellettük szeretettel: E. E.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom