Szerző
Péter Éva Erika

Péter Éva Erika

Életkor: 45 év
Népszerűség: 321 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 833 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. június 11.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (36)

Péter Éva Erika

[befogadsz s kiöntesz]

befogadsz s kiöntesz naponta, hetente,
s olykor csak a partra vetett hal vagy,
ki önmagát loccsantja cseberből vederbe,
nem találva semmi izgalmasabbat,
valami olyant, mi nem megállít, megtart,
és hagyja, hogy meghalva újjászüless,
hogy ne legyen az élet ennyire elszart,
és a pillanat kútja ennyire üres.

hogy vagy: ezt te csak utánoznád,
mondva, a láb valahová majd hazavisz,
a továbbon innen elég nagy az ország.
sors, fátum: izzadságszagú ez is, az is.
a kút fölött még pár felhő köszönt,
szavaid; szétszálló fehér ingek,
tenyered tengelyén egyensúlyoz a csönd,
szívedet elnyomtad, mint egy csikket.

magadra húzni örökölt sablonokat,
botladozni vagy kúszni, mászni:
nem tűnődsz ezen sem kicsit, sem sokat.
már nem érdemes kimagyarázni.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


efelapi2018. szeptember 25. 06:49

Örülök, hogy rátaláltam soraidra. Nem fenyegetés, de mától figyelni fogom verseidet. Jó volt olvasni!

Törölt tag2017. november 21. 16:24

Törölt hozzászólás.

Pera76(szerző)2017. július 25. 17:07

@1968: Hát ez úgy van, hogy bárki önismerete is lehet akár.
Igen, a botladozás talán a jobb, és pontosan: felvállalni a hibákat, mert abból tanul járni az ember. Képletesen is. Ezt gondolom én is.
Igazad van, ne is magyarázzad, de pl. lengyelezheted, ha akarod. :)

19682017. július 25. 09:36

Nnah, ott nálatok is ilyen? :(

Nem is tudom, talán a botladozás a jobb: ha felvállalja és tanul belőle járni az ember... inkább nevezhető haladásnak.

( De, ezt én magyarázzam - neked? ;) )

Pera76(szerző)2017. július 6. 17:11

@Callypso: Nagyon szépen köszönöm!

Callypso2017. július 2. 22:55

Csodálatos mű, nem is tudok szóhoz jutni... Nagyon örülök, hogy olvashattam, kár lett volna kihagyni!
Örömmel látogattam hozzád és káprázatos költeményedhez nagy szívvel, sok szeretettel gratulálok! (:

Pera76(szerző)2017. június 20. 16:43

@church73: @Meroni: Köszönéseim!

church732017. június 19. 10:47

Azta!! Elképesztő nagy vers!! Gratum': Zoli

Meroni2017. június 19. 10:17

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok! Roni

Pera76(szerző)2017. június 16. 15:12

@gosivali: @Elise: @Rozella: @B...yL...o: @anci-ani: @gelnadi-gabor: @editmoravetz: @955kondoros: Mindegyikőtöknek köszönöm az olvasást, az itt hagyott gondolatokat, kívánok minden nappal egy jobb világot!

Pera76(szerző)2017. június 16. 15:09

@BakosErika: Nagyon köszönöm, Erikám!
@Talpas: Előbb azt hittem, hogy ékezetbotlás van a hsz-edben, de már akkor a kisördög motoszkált bennem, hogy nem, tudva azt, hogy minden szónak értelme van nálad.
Köszönlek!
@Laca590504: Köszönöm szépen!

BakosErika2017. június 15. 19:23

szavaid; szétszálló fehér ingek,
tenyered tengelyén egyensúlyoz a csönd,
szívedet elnyomtad, mint egy csikket...

Erikám, előttem mindent elmondtak, amit mondanék én is...
Jó, a nap verse.
Szeretettel gratulálok.

Talpas2017. június 14. 22:09

Szép, egyénsúlyos.

Laca5905042017. június 13. 21:37

Gratulálok, nagyon teszik, szép vers!

Pera76(szerző)2017. június 13. 12:33

@keva526: Köszönlek!
@JohanAlexander: Köszönöm szépen!
@napelem: Pontosan!
@Springfoot: Lehet, hogy van ennél még alább is. :)
@gypodor: Köszönöm szépen!
@feri57: Köszönöm!
@Molnar-Jolan: Köszi!
@Metta: Őszintén köszönöm!
@Kicsikinga: Pont ahogy mondod, jól látsz!
@csillogo: Teljesen jól mondod, ilyenre gondolok én is, tesiM!

Pera76(szerző)2017. június 13. 12:30

@detukla: Néha jó a legmélyebbre ásni, merülni, szembesülni. Bár az is igaz, hogy amiért önismeret, bárkire ráilleszthető... Lehet pillanatnyi vélemény, akár, lehet pesszimista beletörődés abba, hogy előre meg van írva az élet, úgyse jut más...
Van, mikor a más életmozzanatában látjuk meg a miénket is, vagy a miénkben ugyanazt a másét.
De valójában jó élni....

detukla2017. június 12. 21:52

''tenyered tengelyén egyensúlyoz a csönd,
szívedet elnyomtad, mint egy csikket.'' E sorokat viszem, de természetesen az egész vers megfogó és remek! Azt hiszem, nagyon szigorú vagy önmagadhoz, de végülis ha az önostorozás és mélyreásás ilyen verseket eredményez, akkor nem is baj, ha megteszed néha. Szíves gratula!

keva5262017. június 12. 19:45

Jó volt olvasni.
Szívvel, Éva

JohanAlexander2017. június 12. 16:13

Erika, nagyszerű göndolataidhoz, szívet hagyok!

napelem2017. június 12. 15:44

Vannak az életben mélypontok, ahonnan azonban már fölfelé visz az út. Ez tipikus mélyponti vers. Már maga a létezés is pozitív. Az élet néha ''elszart'', de nem is azért van, hogy minden sikerüljön. :)

Springfoot2017. június 12. 12:01

(21) Húúú ezt nagyon oda raktad/mondtad/írtad... nagyon mélyről szakadt fel és tört a felszínre. Grat.! :)

gypodor2017. június 12. 09:45

''magadra húzni örökölt sablonokat,
botladozni vagy kúszni, mászni:
nem tűnődsz ezen sem kicsit, sem sokat.
már nem érdemes kimagyarázni.''
Tetszik a vers!
Szívvel gratulálok.
Gyuri

feri572017. június 12. 09:31

Nagyon szép önismereti versed igazak Éva
SZÍVVEL gratulálok.
Feri

Molnar-Jolan2017. június 12. 09:25

Gondolatébresztő, súlyos vers.

Metta2017. június 12. 07:17

Nagyszerű versedhez szívvel gratulálok!
Margit

Kicsikinga2017. június 12. 05:26

Egyetemes igazságok, amiktől az emberen fut a hideg, és lesüti a szemét, vagy becsukja a fülét, mert magára ismer, meg másokra, meg mindenre, úgy, ahogy van!

csillogo2017. június 11. 22:23

Elolvastam egyszer, kétszer, háromszor ... sajnálni kezdek minden partra vetett halat...
az ember mégis többet kellett, hogy kapjon - de olykor képtelennek tartja magát arra, hogy képes lehetne bármire is és akkor elhagyja magát... örökölt sablonok - magára akarja húzni, de szorít mindenütt... Erikám , a tőled megszokott nívó önismeret téma körben is - helytállsz.
Szívből gratulálok, nagyszerűen megírtad!
Tesid voltaM! :)

gosivali2017. június 11. 21:31

Nagyszerű vers. :)

Elise2017. június 11. 20:41

Nagyon kemény bírálat csodaszépen megírtad! Szívet küldve gratulálok!
Elise

Rozella2017. június 11. 19:40

Már-már önvád ez és nem csupán önismeret... Nagyon kemény vers, felzaklató... Zseniális a megfogalmazása, de nagyfokú kiábrándultságot, keserűséget érzek benne. Igényes, nem mindennapi vers! Szeretettel gratulálok! Róza

B...yL...o2017. június 11. 19:19

Nem könnyű olvasmány. Mély önismeretedbe belel kell élni magunkat, hogy kibontsuk kiváló versed jelentését.
Igazi költészet - nem kezdőknek.
Szeretettel:
László

anci-ani2017. június 11. 19:05

Kérdések, kételyek, minden ember más...
az ember néha keresi önmagát, de sosem szabad magunkra ölteni a sorsnak sablonját...
Szívvel, szeretettel olvastalak:
Anci

gelnadi-gabor2017. június 11. 18:53

Gyötrődünk, különösen, ha az ember verset is ír. Igazán jó gyötrődés, szép, kifejező verssorokban. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

editmoravetz2017. június 11. 18:29

Kedves Erika!

Gondolatébresztő versednél hosszasan időztem...

Nagyon mélyre kellett ásnod, s rá kellett hangolódnod erre az érzésre, hogy ilyen keményen ostorozd magad.

De van ilyen, tudom, hiszen magam is megéltem már néhányszor, de hidd el, van kiút!

Gratulálok nagyon jól megírt ''önismereti'' versedhez! Szerintem másoknak is segítségére lehet.
Szeretettel-szívvel olvastalak: Edit /2./

Törölt tag2017. június 11. 18:26

Törölt hozzászólás.

955kondoros2017. június 11. 17:57

''Én a szívemet adtam neked''!Szeretettel:András

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom