Szerző
Hecz János Sándor

Hecz János Sándor

Életkor: 62 év
Népszerűség: 353 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 353 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. június 24.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (65)

Hecz János Sándor

Az a csodás XVII.-XVIII. század!

Úgy háromszáz éve már, épp elmúlt vízkereszt,
szájára vett a vármegye egy koros főnemest.
Örökös után sóvárgott, nőül vett egy ifjú lányt,
mégsem jött össze néki, bármit is csinált.
Történt egy nap, hogy jegyzőjével sietve Bécsbe ment,
talán az udvar orvosa a kudarcra szert teremt.

Mivel gyönyörű asszonya igen unatkozott,
jó férjura engesztelésül távollétében néki bált adott.
Felkérte grófunk a kornak egy jól ismert lantosát,
a farsangi vigasságon szórakoztassa asszonyát.
A dalnok boldogan elfogadta e hatalmas kegyet,
a szép asszony szoknyájánál végig ott legyeskedett.

Éjfél felé az ég ura hatalmas vihart hozott,
szél süvített, s a bálteremben kitört pár ablakot.
Kristálycsillár, mi fényt adott, a parkettára hullt!
Nagy sötétben csinos grófnőnk lantos karjába borult.
Később mi történt? Azt így már csak sejteni lehet.
Két mennydörgés közt meg-megreccsent egy árva kerevet.

Hajnal felé a nagy vihar feloszlott, elvonult.
Szép grófnőnk a hajnalpírnál, mint rózsa, úgy virult.
Eltelt egy pár nap. Idős grófunk sietve érkezett,
lelkendezve újságolta, megvannak a gyógyszerek!
Szép asszonyának boldogan pár pirulát adott,
november táján viszonzásul szép fiúörököst kapott!

2016. január 11.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


JohanAlexander(szerző)2017. július 17. 21:34

@Doli-Erzsi: kedves Erzsi, szívből köszönöm!

Doli-Erzsi2017. július 17. 19:11

Remek képek!
Szívvel gratulálok!
Erzsi

JohanAlexander(szerző)2017. július 14. 17:26

@norabora: Mindig boldoggá tesz, ha sikerül olyat írnom,
mi tetszik bár-kinek.
Szívből köszönöm!

norabora2017. július 14. 14:11

Élvezet olvasni a történeteidet.Még még!Írj még:-) köszönöm

JohanAlexander(szerző)2017. július 3. 07:29

@Locoen: Kedves Tamás. bevallom nem számítottam ennyire részletes és főleg ilyen dícsérő szavakra. Talán ki sem érdemeltem, de bevallom nagyon jólesett!
Tisztelettel és szívből köszönöm!

Locoen2017. július 2. 18:42

Fantasztikus képekkel megörökített tablót festettél egy csodálatos letűnt kor margójára, könnyed és játékos lendülettel, adoma stílusú humorral átszőve, amelyhez lélekből gratulálok, kedves Sándor!

Műved egy korrajz is, de ezt a letűnt kort méltóan eleveníted fel. Olvasása közben az realizálódott bennem, mintha egy gyermekkönyvet olvasnék. A sorok adottak, így már csak a sokat mondó, színes képeket kellett magamban odaképzelnem :). Nagy vállveregetésem jár a ''Két mennydörgés közt meg-megreccsent egy árva kerevet'' mondatért, mivel ilyen leíró és kifejező, frappáns, majdhogynem pajzán (jó értelemben) sorokat ritkán olvasni :).

Sok sikert kívánok a továbbiakban!

Üdv.

Tamás

Locoen2017. július 2. 18:42

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

JohanAlexander(szerző)2017. július 2. 11:26

@Nichi-ya: Kedves Nichi, szívből köszönöm!

Nichi-ya2017. július 2. 10:38

Nagyon jó, frappáns sorok. Szívet hagyok, sok szeretettel.

JohanAlexander(szerző)2017. június 30. 15:36

@stapi: Ez így igaz kedves Mihály!
Köszönöm, hogy itt jártál!

stapi2017. június 30. 15:12

Lám, lám, mekkora volt az orvostudomány már akkor is! :)))

JohanAlexander(szerző)2017. június 30. 14:00

@deakeva: Kedves Éva, szívből köszönöm!

deakeva2017. június 30. 13:46

Mosollyal szívet hagyok, remek az alkotásod. Éva

JohanAlexander(szerző)2017. június 29. 20:08

@pipiter: Kedves Judit, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 29. 20:07

@WNOR: Kedves Norbi, örülök ha elnyerte tetszésedet, szívből köszönöm!

pipiter2017. június 29. 19:36

Gratulálok remek versedhez!
Judit

WNOR2017. június 29. 18:55

Ez nagyon jó...kedves Sándor!
Végre egy igazi humor bon-bon, amit jól esett csemegézni! :)
Szívvel gratulálok és köszönöm az élményt!
Üdv : Norbi :)

JohanAlexander(szerző)2017. június 29. 14:46

@Elise: Köszönöm, hogy itt jártál, örülök ha tetszett!
Szívből köszönöm!

Elise2017. június 29. 14:18

A fűszer itt a humor! Fantasztikus régvolt történeted nagyon tetszett. Szívvel honorálom!
Elise
Miután nálam jártál meglátogattalak én is, lett egy új figyelőd!

JohanAlexander(szerző)2017. június 29. 13:08

@meszaroslajos60: Kedves Lajos, örülök ha tetszett,
szívből köszönöm!

meszaroslajos602017. június 29. 12:54

Kedves Sándor!
Remek humorral fűszerezett kitűnő alkotás, gratulálok szívvel, Lajos.

JohanAlexander(szerző)2017. június 29. 10:35

@bogyi: Kedves Éva, szívből köszönöm!

bogyi2017. június 29. 10:28

Szívből gratulálok remek versedhez!

JohanAlexander(szerző)2017. június 28. 11:17

@kicsikincsem: Kedves Icus, örülök mosolyodnak,
szívből köszönöm!

kicsikincsem2017. június 28. 10:51

Mosollyal és szívvel gratulálok.
Icus

JohanAlexander(szerző)2017. június 27. 16:54

@babumargareta01: Kedves Babu, örülök ha tetszett, szívből köszönöm!

babumargareta012017. június 27. 16:52

Kedves,humoros versedhez szeretettel gratulálok !
Szeretettel.......Babu

JohanAlexander(szerző)2017. június 27. 16:45

@NoemiEniko: Kedves Noémi Enikő, örülök ha tetszett, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 27. 16:44

@jocker: Kedves Feri, nem reméltem, hogy ilyen sok szépet mondanak egyszer szerény írásomról, úgy érzem, ki sem érdemeltem, de bevallom nagyon jólesett!
Tisztelettel, barátsággal és szívből köszönöm!

NoemiEniko2017. június 27. 13:22

Jó,frappáns,remek,mondanivalója igen kerek!
Szívből gratulálok!
Noémi Enikő

jocker2017. június 27. 11:17

Hmm... fabulát írtál, de én meg vagyok győződve, hogy nem egy és nem kettő ilyen eset történt valójában...
Remek az ötleted és nagyszerű a kivitelezésed. Igen szépen írtad meg, így a versed döbbenetesen jó, bámulatosan szép, sokatmondó, korrek míves remek!
Jó, ha mondom = 5*
Elismeréssel, főhajtással, barátsággal, tiszteletteL: vivát!
jocker/Kíber/Feri

JohanAlexander(szerző)2017. június 27. 08:51

@M.Laurens: Örülök ha tetszett, kedves Miklós, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 27. 08:50

@GreyMouse: Kedves Attila, szívből köszönöm!

M.Laurens2017. június 26. 22:21

Kedves Sándor! Mosolygó szívvel gratulálok remekbe szabott soraidhoz!
/Miklós/

GreyMouse2017. június 26. 20:53

Kedves Sándor!

Remek történet, happy end... mindenki jól járt végül... vagy mégsem? Mosolyfakasztó versedhez gratulálok.
Tisztelettel: GéeM.

JohanAlexander(szerző)2017. június 26. 19:06

@Evanna: Evanna, örülök ha tetszett, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 26. 19:05

@111111: Piroska, örülök ha sikerült mosolyt csalni arcodra, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 26. 19:05

@Zseraldina: Szívből köszönöm!

Evanna2017. június 26. 18:50

Remek, humoros versed szívvel olvastam!
Evanna

1111112017. június 26. 18:42

''Éjfél felé az ég ura hatalmas vihart hozott,
szél süvített, s a bálteremben kitört pár ablakot.
Kristálycsillár, mi fényt adott, a parkettára hullt!
Nagy sötétben csinos grófnőnk lantos karjába borult.''
Hátborzongató lehetett az a vihar, még jó, hogy szegény asszonyka nem volt egyedül...remek humor, jót kuncogtam soraidon.Szívvel Piroska

Zseraldina2017. június 26. 18:33

Szívvel, szeretettel olvastalak, gratulálok!

JohanAlexander(szerző)2017. június 26. 16:08

@Maria_HS: Mária, szívből köszönöm!

Maria_HS2017. június 26. 12:31

Örömmel, szívvel olvasom verseidet.
Maria

JohanAlexander(szerző)2017. június 26. 12:10

@vargaistvanneel: Kedves Erzsi, ugyan ezt a fajta receptet, nem igazán szokták a férj felé továbbítani, de sokan ''megették'' már, mikor elkészült!
Szívből köszönöm!

vargaistvanneel2017. június 26. 11:58

Egy újabb recept....:) :) igazi kuruzsló vagy, mindenhez értő...:)
Nagyszerű, humoros vers!
Szívvel, szeretettel gratulálok
Erzsi

JohanAlexander(szerző)2017. június 26. 11:31

@gypodor: Keves Gyuri, szívből köszönöm,
megtisztelő véleményedet!

gypodor2017. június 26. 11:19

Huncut és remek!!!
Tetszik
Szívvel gratulálok.
Gyuri

JohanAlexander(szerző)2017. június 26. 09:47

@Shanti7: Kedves Shanti, örülök, hogy átélhetőnek érzed szerény írásomat,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 26. 09:46

@szebireka: Kedves Réka, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 26. 09:33

@remember: Kedves Zoli, mindig jólesik ha belátogatsz, a Barátságod nagyon megtisztelő és kétoldalú!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 26. 09:31

@feri57: Örülök ha tetszett kedves Feri, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 26. 09:27

@dobosigyorgy: Kedves Gyuri, szívből köszönöm!

Shanti72017. június 26. 09:26

Szinte hallom a lant kíséretében megénekelt történetet. Óriási! Szeretettel hagyok szívet. Shanti

szebireka2017. június 26. 08:53

Jó humorú szép történet. :) Gratulálok!
Réka

remember2017. június 26. 08:13

szellemes, remek elbeszélő írás! Nagy szívvel gratulálok hozzá. Baráti üdvözlettel Zoli.

feri572017. június 26. 08:10

Remek humoros versed János
Szívvel olvastam.
Feri

edars2017. június 26. 08:10

Kedves humorú versedet szívvel olvastam.Edina

dobosigyorgy2017. június 25. 20:51

Szuper versedhez szívvel gratulálok.
Üdvözletem:-Gyuri

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 20:25

@gelnadi-gabor: Örülök ha tetszett, köszönöm Gábor!

gelnadi-gabor2017. június 25. 19:36

Kedves kis pikáns vers. Jókedvre derített. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 18:43

@Martonpal: Attila, megtisztelő véleményedet, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 18:40

@B...yL...o: László Bátyám, szívből köszönöm!

Martonpal2017. június 25. 18:13

Azt hiszem remek humorod megállná a helyét bármely évszázadban csak a szereplők változnának.
Szívből gratulálok a versedhez...attila

B...yL...o2017. június 25. 17:45

Még szerencse, hogy a pirulák nem hatottak ellentétesen, és a gróf végül örülhetett!
Gratulálok, szívet adok:
László

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 17:38

@adamne: Kedves Manyi, örülök ha tetszett, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 17:36

@T.Zia: Tézia, én is örülök, hogy benéztél!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 17:36

@dvihallyne45: Kedves Sarolta, szívből köszöönöm!

adamne2017. június 25. 17:12

Jó kis történet egy remekül megírt versben.
Szeretem a verseidet, egy kis humort mindig beleviszel, ami
rendkívül jót tsz a költeményeidnek kedves János.
Örömmel, szívvel és elismeréssel gratulálok:Manyi

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 16:17

@szalokisanyi1: Kedves Sándor:
Okos asszony nem hibázhat,
első a természetgyógyászat!

Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 16:14

@uzelmanjanos956: János, örülök hogy tetszett,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 16:14

@donmaci: Józsi, szívből köszönöm!

T.Zia2017. június 25. 15:56

:))))))) Jó, hhogy benéztem hozzád :) Szívvel örültem nagyszerű alkotásodnak :) Tézia

dvihallyne452017. június 25. 15:52

Nagyszerű soraidhoz szívvel gratulálok!Sarolta

szalokisanyi12017. június 25. 15:05

Kedves Sándor! Valóban, az a jó ''pirula'', amitől a grófnő, el pirula.
Remek!
Gratulálok! Sanyi

uzelmanjanos9562017. június 25. 14:57

Remek történetedet élmény volt olvasni, baráti szívvel gratulálok:János

donmaci2017. június 25. 14:06

Nagyszerű versedet szívvel vittem: Józsi :))

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 12:20

@AkarkiGyula: Kedves Gyula, ha örökölte ősének génjeit, remekül el fogja szórakoztatni az asszonynépet!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 12:18

@m.falvay: Kedves Miki, mikor szent meggyőződése a férfiembernek, hogy csak a feleségben lehet a hiba, a ''művészet'' besegít!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 12:15

@195705252012: Kedves Irén, örülök ha tetszett, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 12:14

@anci-ani: Kedves Anci, hiszen fontos a gondoskodás, bár néha nagy árat kell fizetni azért.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 12:13

@kincseshaz: Kedves Ilona, szívből köszönöm!

AkarkiGyula2017. június 25. 11:29

Ezek szerint minden jól sikerült.
A vers is. Gratulálok.
ü.akarki.

m.falvay2017. június 25. 11:17

Ejnye- bejnye Kedves Sándor , micsoda huncut történet . Én úgy tudom egy egészséges férfi ember 100 azaz száz éves koráig nemzőképes ,maximuma kilövő szerkezet lehet elavult .
Szívvel olvastam remek fabuládat Miki

1957052520122017. június 25. 11:13

Humoros fabuládat szívvel olvastam. Gratulálok , Irén

anci-ani2017. június 25. 11:08

Jaj, de remek humorral írtad meg a történetet kedves Sanyi!
A lantos besegített az asszonykát meggyógyítani... :)))
Nagyszerű szórakoztató versed örömmel, szívvel, szeretettel olvastam:
Anci

kincseshaz2017. június 25. 10:38

Remekül megírt történet.
Gratulálok, szívet hagyok. Ilona

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 09:29

@Kicsikinga: Kinga, magam elé képzellek, meghajlok, s szívből köszönöm

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 09:25

@Paga: János, ez már csak így van!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 09:24

@Motta: Örülök ha tetszett, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 09:19

@Golo: Köszönöm.

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 09:18

@rojamsomat: Tamás, örülök ha tetszett, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 09:11

@editmoravetz: Kedves Editke, megtisztelve érzem magam, ha ilyen nagyszerű Emberek jó véleménnyel vannak szerény írásaimra!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 09:09

@orok.szerelem55: Kedves Margit, nagyon jólesett megtisztelő véleményed!
Szívből köszönöm!

Kicsikinga2017. június 25. 09:09

Arcom elé kaptam a legyezőmet...

Paga2017. június 25. 08:52

Mindig jó egy zenész a háznál! Szívvel olvastalak! János/Paga

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 08:51

@19611961: Nem is kell, soha ennél nagyobb elismerés, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 08:49

@1-9-7-0: Anikó, nincs annál nagyobb elismerés, ha valakinek mosolyt csalok az arcára!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 08:48

@Meroni: Kedves Roni, örülök ha tetszett, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 08:47

@molnarne: Kedves Ica, szívből köszönöm!

Motta2017. június 25. 08:47

Mindenki boldog volt. Jó kis történet szép versben.
szivvel olvastalak
Motta

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 08:46

@Zsuzsa0302: Zsuzsanna, boldogsággal tölt el ha tetszett,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 08:44

@Merluccius: Örülök ha tetszett, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 08:42

@Pflugerfefi: Kedves Feri,
Úgy érzem, azért mester,
én még nem vagyok!
Boldogsággal tölt ma el,
ha pár jó percet hozok!

Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 08:39

@ereri: Erika, szívből köszönöm, hogy ismét meglátogattál, örömmel tölt el
ha pár jó percet tudtam szerezni Neked!

JohanAlexander(szerző)2017. június 25. 08:35

@Dram: András, szívből köszönöm!

Metta2017. június 25. 07:32

Nagyszerű humorral megírt történeted élmény volt olvasni!
Szívvel!
Margit

Golo2017. június 25. 07:20

:)

rojamsomat2017. június 25. 06:45

Nagyon tetszik humoros fabulád kedves János!
Szívvel,,Tamás

editmoravetz2017. június 25. 06:42

Kedves Sándor!

Most is, mint már annyiszor, mióta megismertelek szívvel olvastam humoros versedet!
Gördülékeny meséid fonalát úgy gombolyítod, hogy pillanatig sem lankad az olvasó figyelme!
Mosolyt varázsoltál a történettel az ember arcára.

Szívvel, szeretettel gratulálok: Edit

orok.szerelem552017. június 25. 01:18

Kedves Sándor, nagyon jó a történet! Vidám, humoros, remek soraid élmény volt olvasni.
Szívvel, szeretettel gratulálok nagyszerű versedhez!
Margit

1-9-7-02017. június 24. 23:39

Kedves János jó humorral megírt versedhez szívvel szeretettel gratulálok Anikó

196119612017. június 24. 23:30

Nagyon bírom azt,
ahogy humorossá teszed minden versedet.
nagy szívvel, sok szeretettel

Árnyék és Fény

Meroni2017. június 24. 22:26

Remek humoros történetbe írt versedhez, szívvel gratulálok! Roni

molnarne2017. június 24. 22:20

Humoros versesedet szívvel olvastam gratulálok:ICA

Zsuzsa03022017. június 24. 22:04

Remek humoros versed szívvel, szeretettel olvastam : Zsuzsa

Merluccius2017. június 24. 21:56

Tetszik életteli pikáns történeted!
Szeretettel: M.

Pflugerfefi2017. június 24. 21:37

Anekdóták, történetek mestere,
E remeket versbe szedte,
Olvasom mert érdekfeszítő,
Szerethető, szivmelegítő!
Kedves János! Üde színfoltja vagy, a Poetnak!
Gratulálok remek versbe foglalt történetedhez!
Szeretettel szívvel. Feri.

ereri2017. június 24. 21:23

''Később mi történt? Azt így már csak sejteni lehet.
Két mennydörgés közt meg-megreccsent egy árva kerevet.''

Kedves Sándor! Izééé, ami történt, szóval a ''baleset'' nem századfüggő :) Szegények a vihartól féltükben ijedten összebújtak, mi van ezen kifogásolnivaló??? Szeretem ahogy mesélsz, szeretem, ahogy főzöl, szeretem ahogy írsz. Remekül szórakoztam most is, amiért elismerésem és szívem hagyom remek soraid mellett szeretettel, tisztelettel - híved: E. E.

Dram2017. június 24. 21:16

Tetszik ahogy végig vezetted.
Szívvel olvastam versedet; András.

JohanAlexander(szerző)2017. június 24. 21:13

@SzaipIstvanne: Szívből köszönöm!

SzaipIstvanne2017. június 24. 20:44

Nagyon jo tortenetet jol sikerult versbe szedni. Olvastatja magat, orommel olvastam. Gratulalok, szivvel.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom