Szerző

Slang Anikó

Életkor: 49 év
Népszerűség: 594 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 705 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. július 1.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (71)

Slang Anikó

Amikor karcol már minden szó

Amikor minden szó csak karcol,
s a múlt szép emléke csupán az éltető.
Ha a szív belehal is, akkor
el kell válni, ha nincs közös jövő.

Belátni, hogy nem ölel át már a lelke,
s egyre többször érzed, hogy teher.
Mikor már nem fejezzük az elkezdett mondatát be,
s hogy mire gondol, már nem is érdekel.

Hiába van karnyújtásnyira tőlünk,
mégis olyan távolra kerül.
Már csak nézzük, hogy ki ez az idegen ember?
akit újra megismerni már nem merünk.

Mert egyszer úgyis előkerülnek a fájdalmak,
ott vannak, a lélek őrzi őket.
S még olyan szavak is bántani fognak,
amik azelőtt lágyan átöleltek.

Elengedni nem azt jelenti, hogy már nem szeret az ember,
hogy mindent hagy halni, veszni.
Egyszerűen csak nem kell folyton sebezni azt,
akit életünknél jobban tudtunk egyszer szeretni.

Míg a szeretet gyűlöletté nem válik,
s be nem szennyezi azt is, ami szép volt.
Úgy menni el, hogy azt olvassa ki a szemedből:
minden együtt töltött percért hálás vagyok.

Hiszek a szerelemben, abban, hogy amíg van remény, küzdeni kell érte, de ha már nincs, el kell engedni, még ha kicsit belehal is az ember.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


1-9-7-0(szerző)2017. július 23. 22:57

@TunderEdit: Kedves Edit letisztult érzelmek után ''bölcselkedem'' a szakítás mindig fáj és bevallom őszintén nehéz volt eljutnom odáig hogy nincs más választás Sok átsírt éjszaka és remény telt nap után jöttem el végleg de nem volt zökkenő mentes Szerettem volna de ahhoz is két ember kell és nyilván ha nagy az összhang válásra nem is kerül sor ...Abba egyet értettünk itt is hogy így kellene elengedni szépen .....szeretettel köszönöm megtisztelő figyelmed Anikó

TunderEdit2017. július 23. 20:54

Kedves Anikó! Nagyon szép a versed, szívbe hatoló! Követem a tanácsodat, én is hálás vagyok minden megtörtént boldog pillanatért...
Edit

1-9-7-0(szerző)2017. július 23. 10:43

@kintkong10: Kedves József elnézésedet kérem hogy csak most köszöntem meg de most vettem észre számomra nagy örömet szerző figyelmedet szeretettel köszönöm még egyszer Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 23. 10:41

@GreyMouse: Kedves Attila én köszönöm hogy olvastad és elnézést kérek hogy még csak most köszöntem meg de most vettem észre számomra nagy örömet szerző figyelmedet szeretettel köszönöm még egyszer Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 23. 10:39

@efelapi: Kedves Tibor bizony nem és nehéz elengedni szépen méltósággal hálásan köszönöm hogy olvastad nagy örömet szereztél nekem szeretettel köszönöm még egyszer Anikó

efelapi2017. július 23. 09:20

Valóban nem édes minden teher.

GreyMouse2017. július 11. 16:07

Kedves Anikó!

Bölcs, megfogadásra méltó tanácsot rejtenek soraid. Nehéz... persze hogy nehéz megtenni. Nagyszerű alkotásban írtál az elengedésről. Örülök, hogy olvashattam.
Tisztelettel: GéeM.

kintkong102017. július 11. 09:45

Anikó! Olyan bölcsességet fogtál bölcs szavakkal a versedbe, hogy megdöbbenten, többször elolvastam . Igen, nem tagadhatjuk meg egymást, ha közös volt valamikor az életünk, de ne is maradjunk teherként! Szívvel: J.

1-9-7-0(szerző)2017. július 10. 22:11

@lakovics: Kedves Erzsi hálásan köszönöm elismerő szavaid hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

lakovics2017. július 10. 20:40

A legjobb verseid közé sorolom. A második versszak különösen megérintett.
Szívvel!
Erzsi

1-9-7-0(szerző)2017. július 9. 18:27

@OlahSzilard: Kedves Szilárd köszönöm hogy olvastad nagy örömet szereztél nekem Igen az írás tényleg segít jól látod és már boldog vagyok azóta sok év telt el csak néha főleg évfordulókkor még egy egy vers erejéig ki nyitom a szívem lezárt dobozát de vissza csukom és arany szalaggal köti át az emlékezet még egyszer köszönöm hogy olvastad szeretettel Anikó

OlahSzilard2017. július 9. 17:43

Nagyon szomorú és fájdalmas vers! Gratulálok hozzá,hogy még is bátran le írtál egy ilyen érzést. Sok embernek segíthet ha a saját érzésedet tovább adod és ezzel ha ki írod magadból te is megkönnyebbülhetsz csak így tovább és remélem,hogy egy nap a boldogság útjára is rá találhatsz!

1-9-7-0(szerző)2017. július 9. 15:50

@kuruczjudit: Kedves Judit mindent elmondtál cifrázás nélkül is hálásan köszönöm neked hatalmas nagy örömet szereztél nekem szeretettel köszönöm még egyszer szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 9. 15:47

@szombati: Kedves Tibor sajnos az élet tett ilyen ''bölccsé'' és azóta hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a nagy szívet amit hagytál szeretettel Anikó

kuruczjudit2017. július 9. 13:54

Anikó! Nem is cifráznám a szavakat.Minden így igaz ahogy leírtad.Versedhez fogadd hatalmas gratulációm!

Törölt tag2017. július 8. 22:51

Törölt hozzászólás.

1-9-7-0(szerző)2017. július 8. 19:01

@kicsikincsem: Kedves Ilona hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

kicsikincsem2017. július 8. 07:57

''Amikor karcol már minden szó...''
Szívvel gratulálok.
Icus

1-9-7-0(szerző)2017. július 7. 23:34

@hgm-gaboca: Kedves Gabi hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 7. 23:32

@francoise: Kedves Francoise én köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál igazán nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 7. 23:30

@sanszi66: Kedves Sanyi köszönöm hogy olvastad és azt külön hogy vissza jöttél hogy jelezd nekem hogy szívet hagytál hálásan szeretettel köszönöm még egyszer Anikó

hgm-gaboca2017. július 7. 21:08

szép gondolatmeneti tartalom...gratulálok...szivvel....Gabi

francoise2017. július 7. 20:56

Csodaszép! Köszönöm, hogy olvashattam! :)

sanszi662017. július 7. 19:31

Kedves Anikó!
Már megjelenés napján olvastam a szivecskét is akkor hagyta.
Szívve,l szeretettel Sanyi

1-9-7-0(szerző)2017. július 7. 17:55

@HAdriana: Kedves Adriana hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 7. 17:54

@Darandelf: Kedves István hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

Darandelf2017. július 7. 12:38

''Belátni, hogy nem ölel át már a lelke,
s egyre többször érzed, hogy teher.
Mikor már nem fejezzük az elkezdett mondatát be,
s hogy mire gondol, már nem is érdekel.''
Igen. Ez már több mint baj. Ez már érdektelen.
Szépet alkottál! Szívvel!
István

HAdriana2017. július 7. 10:52

Szépen szomorú versedhez gratulálok, örülök, hogy olvashattam.
Szeretettel és szívvel: Adriana

1-9-7-0(szerző)2017. július 6. 19:15

@MiklosRobert: Kedves Róbert hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

MiklosRobert2017. július 6. 07:37

Szép vers, sokat mondó, és művészi, szívvel gratulálok hozzá! =)

1-9-7-0(szerző)2017. július 5. 22:56

@111111: Drága Piroska az élet a tanító mesterem a ''bölcsességem''az elmúlt éveknek köszönhetem mert akkor ott bele haltam kicsit és a szerető család mellett a hét hónapos gyermekünk adott erőt hogy túléljem újra építsem életem de sikerült Néha előjön évfordulókkor de aztán egy egy versnyi elmélázás után vissza zárom a lelkembe mélyen ..hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 5. 22:49

@Nichi-ya: Kedves Nikoletta hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 5. 22:49

@Zuzuke: Kedves Márti hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1111112017. július 5. 19:34

''Elengedni nem azt jelenti, hogy már nem szeret az ember,
hogy mindent hagy halni, veszni.
Egyszerűen csak nem kell folyton sebezni azt,
akit életünknél jobban tudtunk egyszer szeretni.''
De nagyon bölcsen, szépen írtad meg Anikó drága, szívet hagyok szeretettel. Piroska

Nichi-ya2017. július 5. 18:45

Bölcs, őszinte sorok. Sok szeretettel, szívvel olvastam nagyon szépen megírt alkotásod.

Zuzuke2017. július 5. 07:55

Bölcs, szomorú, szép...szívet hagytam!Márti

1-9-7-0(szerző)2017. július 4. 17:32

@Merluccius: Kedves Merluccius nekem sem ment ilyen szépen ez már egy letisztult érzés sajnos szépen elválni is két ember kell de az biztos ha akkor bele is haltam kicsit jó döntés volt véget vetni mielőtt meggyűlöljük egymást Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 4. 17:19

@Meroni: Kedves Roni hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 4. 17:18

@editmoravetz: Drága Edit hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál nagy örömet szereztél nekem mint mindig szeretettel köszönöm még egyszer Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 4. 17:16

@Zsemike: Kedves György hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

Merluccius2017. július 4. 14:06

Bár fájó e döntés, szép is ez, a nagylelkűség képessége nemesít. Kár, hogy sokszor nincs ennyi árnyalat.
Szeretettel: M.

Meroni2017. július 4. 11:30

Őszinte és és bátor döntés, kedves Anikó! Szeretettel hagyok szívet szépségesen megírt remek versednél. Roni

editmoravetz2017. július 4. 09:40

Mély igazságokat fogalmaztál meg drága Anikó ebben az ''elengedő'' versedben.
Pontosan érti, érzi az olvasó, hogy miről is van szó - nincs csűrés-csavarás.

Szívvel olvastalak - szeretettel nyújtom szívemet: Edit /54./

Zsemike2017. július 4. 01:40

Szia Anikó!
Nagyon szépen fogalmaztad meg, ezt a pokoli érzést.
Nagyon szép!

1-9-7-0(szerző)2017. július 3. 22:53

@kovjoe: Kedves József teljesen egyet értek és csendesen megjegyzem hogy nekem is csak vágy maradt így lezárni sajnos a szép befejezéshez is két ember kell bele haltam kicsit akkor de új életre ébredtem és ez a lényeg és hogy nem jutottam el odáig hogy meggyűlöljem ami igazából közös gyermekünk miatt fontos mert bármi és bárhogy is történt a gyermek egy életre összeköt minket ..... Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 3. 22:45

@donmaci: Kedves Józsi hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

kovjoe2017. július 3. 20:04

Minden zátonyra futott emberi kapcsolatot, így kellene lezárni. J.

donmaci2017. július 3. 19:39

Nagyon szépen versbe írtad! Szívvel gratulálok: Józsi

1-9-7-0(szerző)2017. július 3. 19:28

@Eddi: Kedves Eddi sok szeretettel üdvözöllek újra itt
Semmi váltság ez egy régi érzés évforduló kapcsán merengtem el akkor ugyan bele haltam kicsit de ahogy mondtad az azért kell hogy új életre ébredjünk Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 3. 19:24

@Ferencem: Kedves Ferenc köszönöm szépen remélem azért ami előtte volt is elnyerte tetszésed hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 3. 19:22

@Ani970: Kedves Anikó még szép hogy talpra állunk ha lassabban is mert ugye kedves barátnőmmel megállapítottuk hogy ''gyári''hibásak vagyunk vagyis túl érzékenyek (szüleink tehetnek róla)és minden nehezebb de gyári hibásnak lenni jó mert bár egy átlagos embernél sokkal többet szenvedünk de a csodákat is sokkal mélyebben éljük meg hálásan köszönöm hogy olvastad szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 3. 19:16

@Shanti7: Kedves Shanti igen megérte mert bizony született egy fiúnk aki miatt kellett erőt venni magamon és feladni a küzdelmet sok idő telt el azóta évfordulókkor még egy egy vers erejéig elmerengek és vissza zárom a lélekdobozkát ahol őrzöm hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 3. 19:13

@PiszarEva: Drága Éva igen igazad van csak ugye a szív jaj hiába a józan ész de kijózanodtam és eljöttem rég volt egy egy vers erejéig vissza köszön (évfordulókkor ) aztán vissza zárom a lélekdobozkát ahol őrzöm hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál köszönöm a jó kívánságokat is szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 3. 19:10

@Ahita: Kedves Éva itt tudom minden fájdalmam letehetem az életem része volt sok év telt el azóta évfordulókkor még egy egy vers erejéig elmerengek és vissza zárom a lélekdobozkát ahol őrzöm hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 3. 19:06

@uzelmanjanos956: Kedves János hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 3. 19:05

@Metta: Drága Margit rég volt és már letisztult érzelmek fogalmazódtak meg Sajnos akkor másként történt szép elengedéshez is két ember kell Egy szavába került volna és maradok de szó nélkül engedett el a hét hónapos gyermekünkkel De bár sokáig fájt már túl vagyok rajt néha egy egy vers erejéig vissza köszön (évfordulókkor ) hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 3. 18:59

@Olveti: Teljesen egyet értek József köszönöm hogy olyan dolgokra is rá világítottál amit én még nem fogalmaztam meg magamban, nyilván aki átélte ezt a helyzetet jobban látja és érti még egyszer köszönöm nagyon jól estek szavaid Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 3. 18:55

@gyorgyjeko: Kedves György évtizedekkel ezelőtt történt és bár sokáig tartott a ''lábadozás'' de mára boldog vagyok és biztos abba hogy a lehető legjobb döntést hoztam mikor eljöttem hálás vagyok neki mert van egy csodálatos szép gyermekünk akit neki köszönhetek hálásan köszönöm hogy olvastad nagy örömet szereztél nekem szeretettel Anikó

Eddi2017. július 3. 18:27

Kedves Anikó. Egy év után visszatérve itt talállak egy szomorú érzelmi válság közepén...gondolom. Én úgy gondolom, a gyümölcs ha megromlik, előbb vagy utóbb megrohad! Kicsit erős gondolat a szerelemre, életre, de mégis minden esetben hasonlóságot vélek felfedezni. Az hogy belehalunk, egy másik gondolat...hogy újra születhessünk mindennap a másikban! Nagyon szép szomorú hangulatú versedhez szívvel gratulálok. Eddi.

Ferencem2017. július 3. 18:07

''Úgy menni el, hogy azt olvassa ki a szemedből:
minden együtt töltött percért hálás vagyok. ''
Bármi lehetne előtte, ezért a mondatért imádnám a gondolatodat. Gratulálok.

Ani9702017. július 3. 15:04

Es belehaltam de hanyszor😊.De talpra allunk,mert az elet megy tovabb.Es bizunk a jovoben.Csodalatos!Aniko

Shanti72017. július 3. 14:15

Ha méltósággal sikerül lezárni egy kapcsolatot, sokkal előbb jön a megbocsájtás és a megnyugvás is. Ha pedig gyermek is született benne, akkor bármi történt is megérte. Csodálatosan írtad meg. Szívet hagyok szeretettel Shanti (47)

PiszarEva2017. július 3. 13:57

Az értelmes ember így dönt Anikó! Kárpótolt az élet azt hiszem. Ennek kellett történnie érte. Átéltem annak idején, nem éri meg szenvedni. Gratulálok a túléléshez és helyes döntésedhez! legyél boldog! Megérdemled! Éva

Ahita2017. július 3. 13:50

''Míg a szeretet gyűlöletté nem válik,
s be nem szennyezi azt is, ami szép volt.
Úgy menni el, hogy azt olvassa ki a szemedből:
minden együtt töltött percért hálás vagyok.''

Rendkívül fájdalmas, és torokszorító téma, és a versed fantasztikus erővel adta vissza az elkerülhetetlen döntés mélyről fakadó nehéz érzéseit.
Nagyon tetszett ez az őszinte hang, szép lélekkel megközelítve a témát:):):)
Szív érte őszinte szeretettel, Éva

uzelmanjanos9562017. július 3. 11:55

Bölcs őszinte versed szívvel olvastam, gratulálok:János

Metta2017. július 3. 07:30

''Elengedni nem azt jelenti, hogy már nem szeret az ember,
hogy mindent hagy halni, veszni.''
Így igaz,drága Anikó! Akit valaha annyira szerettünk,hogy az életünket is adtuk volna érte,akkor el kell tudni engedni,hiszen azt szeretnénk,hogy boldog legyen,még ha más oldalán is!
''Úgy menni el, hogy azt olvassa ki a szemedből:
minden együtt töltött percért hálás vagyok.''
Nagyon kevés ember képes erre,ami igazán nemes jellemre vall! A gyűlölködés és bosszú semmire sem megoldás! Fájni fog nagyon,de idővel majd szép emlékként tudjuk őrizni magunkban ezt a szerelmet!
Szívvel,szeretettel olvastam csodálatos versedet!
Margit

gyorgyjeko2017. július 3. 07:18

Kedves Anikó!
Véletlenül tévedtem oldaladra, de már örömmel nyugtázom, mert nagyon tetszik amiről és ahogyan írsz! Elolvastam legnépszerűbb írásodat is, mely joggal népszerű, az is tetszett,
Nos az itt írottakat személyesen is átéltem, melyet érintőlegesen leírtam a ''Tekintget az ember'' című versben, de esetemben a végkifejlet jóval kedvezőbb lett! Elismeréssel gratulálok, üdvözlettel Jekő György

Olveti2017. július 2. 23:07

@1-9-7-0:

Ne hidd, hogy van jó, vagy rossz döntés. Csak döntés van s az mindig jobb annál mint ha nem teszünk semmit..

Az a tapasztalatom, hogy valami gondviselés, már akkor mikor mi még nem is tudjuk mit lépünk, már úgy irányítja a dolgokat, hogy az később a legjobb legyen. Akár évekkel előtte... Azt hiszem ez a viselkedésünk függvénye. Már elkezdünk megváltozni s velünk a világ is. S elkerülhetetlen a lépés.... Nem mondanám ha az a millió csoda nem velem történt volna, s csak utólag lehetett kielemezni valóban... Mintha évekkel előtte minden ezért a döntésért dolgozott volna..

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 22:31

@dobosigyorgy: Kedves Gyuri hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 22:31

@Barthal: Kedves Ági nagyon jól estek szavaid de igazából felülemelkedni a fájdalmon akkor ott nem tudtam bele haltam kicsit hosszú évek teltek el mire magamra találtam mert hittem az eskümben és esküt is szegtem azzal hogy elváltam Két ember kell a ''szép'' váláshoz és sajnos legtöbb esetben az emberből a legrosszabbat hozza ki igyekeztem a legkisebb fájdalom okozásával eljönni bár igazából azt hiszem csak nekem fájt Egy szavába került volna és maradok de nem marasztalt és hiba lett volna maradni ma már tudom mert a végén tényleg meg gyűlöltük volna egymást és csak időhúzás lett volna mert a vége elkerülhetetlen volt mivel csak én küzdöttem értünk és elfogyott az erőm ....
Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 22:06

@keva526: Drága Éva hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

dobosigyorgy2017. július 2. 22:02

Csodálatos versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

Barthal2017. július 2. 21:48

Kedves Anikó!
Nagyot alkottál fájdalmadban!
Már a cím is torokszorító: ''...karcol minden szó''; ezzel a hangutánzó-hangfestő szóval igazán kitűnően érzékelteted a helyzet végzetessé válását.
Aztán jönnek a kegyetlen, sőt kíméletlen igazságok:
''el kell válni, ha nincs közös jövő.''
''hogy mire gondol, már nem is érdekel.''
'' ki ez az idegen ember?
akit újra megismerni már nem merünk.''- nagyon súlyos és kemény problémák!
Példaértékű, ahogyan megfogalmazod az elválás konkrét okait megtartva ugyanakkor ebben a nagy szenvedésben az emberséget, a valaha iránta érzett nagy szerelmet:
''Úgy menni el, hogy azt olvassa ki a szemedből:
minden együtt töltött percért hálás vagyok.''
Képes vagy felül emelkedni végtelen megpróbáltatásaidon is, amire csak az igazán nemes lelkűek tudnak.
Csodálatos alkotás!
Gratulálok!
Küldöm a szívet érte: Ági

keva5262017. július 2. 20:43

Hatalmas szívvel, tiszta, érző lélekkel megírt versedhez szeretettel gratulálok, drága Anikó!
Éva

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 16:20

@norabora: Kedves Norabora ''bölcsességem'' vitatható és igazából letisztult múltnak köszönhető sajnos amikor bent voltam küzdöttem érte de ahhoz is két ember kell erre rá jönni és ezt elfogadni nem volt egyszerű hosszú folyamat vége lett a válás Előtte nem értettem miért nem változtat az aki szenved egy kapcsolatban Már tudom miért marad és miért nehéz elmenni ...
Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 16:12

@Martonpal: Kedves Attila könnyekig hatottak szavaid bár érdemtelen vagyok rá de jól estek Törekedtem erre nagyon de sajnos nem sikerült nem ilyen szépen Ehhez is két ember kell és mire ide eljutottam már nem jelentettem neki semmit egy szavába került volna és maradok de elengedett szó nélkül Persze ma már tudom jobb ez így de akkor bele haltam és ráadásul hittem az eskümben amit ezzel megszegtem
Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál kedves lélekemelő szavaidat amik nagyon jól estek még egyszer köszönöm szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 16:07

@M.Laurens: Kedves Miklós hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 16:07

@JohanAlexander: Kedves János teljesen egyet értek a szeretet nem múlik el attól hogy nem működik a közös élet de inkább külön éljünk boldogan mint együtt földi pokolban hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 16:05

@195705252012: Kedves Irén hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 16:04

@NoemiEniko: Kedves Enikő igen egyet értek de nekem sem sikerült ám ilyen szépen megmondom őszintén Ismerek valakit akinek igen az tette boldoggá hogy volt párja megtalálta az új szerelmet Hát csak gratulálni tudtam neki De mindenképp erre törekedtem én is hogy ami szép volt azt ne sározzuk be (nem sikerült maradéktalanul ) de ehhez is két ember egyirányú törekvése kell egy kevés együtt élni is és szépen elválni is
Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 15:58

@kittike13: Kedves Kitti nagyon szépen köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 15:57

@Golo: Kedves Radmila hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 15:55

@Maria_HS: Kedves Mária hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 15:54

@Kicsikinga: Kedves Kinga hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 15:53

@stummer40: Kedves László hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 15:53

@remember: Kedves Zoltán belátni volt nehéz hogy vége és sajnos nem sikerült ilyen szép költőien elválni Ezek letisztult emlékek sok idő telt el azóta és mindent másként látok de azt nem hogy a lehető legjobb döntés volt eljönni és még időben hogy a szeretet gyűlöletté ne váljon
Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 15:45

@vargaistvanneel: Kedves Erzsi sajnos nekem sem így sikerült elválni mert ahogy írtad is ahhoz két ember kell, hogy ha valami elromlik két ember közt egyedül nem lehet megjavítani Nem lehetetlen láttam rá gyönyörű példákat amikor az újra kezdés tényleg bearanyozta a felhőtlen boldogság de ott mindketten egyet akartak (azért ez a kevesebb hogy tüske sértettség nélkül tudják folytatni ) Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 15:36

@Szinci: Kedves Szinci igen egyet értek hogy nem érdemes küzdeni csak ugye mire idáig eljut az ember az az út hosszú és fájó nagyon Amíg nem voltam benne én is azt mondtam gondolkodás nélkül miért nem megy el ?Ma már azt is tudom mire és miért vár az ember A mai eszemmel már én sem húznám a válást de a ''bölcsességem'' sajnos személyes tapasztalaton alapul .
Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 15:30

@szalokisanyi1: Kedves Sanyi hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 15:20

@Angyalka73: Kedves Melinda hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm számomra nagyon értékes könnyeidet , hogy ilyen hatással volt rád és megírtad sokat jelent nekem még egyszer köszönöm szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 15:16

@lejkoolga: Drága Olgi hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

norabora2017. július 2. 15:10

Nagy igazságot fogalmaztál meg! Bölcsességre vall. Köszönöm.

Martonpal2017. július 2. 13:24

Kedves Anikó!
Nagyon szép verset írtál,egy embert érintő nagyon mély érzésekről.
A szeretet tette lehetővé,hogy okosan dönts,abban a kritikus helyzetben,amikor a keserűség,a bizonytalanság próbára tette a lelkedet.Csak olyan ember tud ilyen döntést hozni,akinek a szíve a helyén van.Neked nem csak a lelked tiszta,hanem a szíved is hatalmas és bizony ,nagyon is a helyén
van.Tisztelettel...attila

M.Laurens2017. július 2. 11:31

Kedves Anikó! Őszinte gondolataidhoz szívet hagyva gratulálok!
/ Miklós /

JohanAlexander2017. július 2. 11:23

''Elengedni nem azt jelenti, hogy már nem szeret az ember,
hogy mindent hagy halni, veszni...''
Sokszor pont azért enged el az ember valakit, mert annyira szereti!

Anikó,
szívvel gratulálok!

1957052520122017. július 2. 11:19

Szépen írtad a vívódást, a búcsúzást kedves Anikó.
Szívvel , Irén

NoemiEniko2017. július 2. 10:39

Na ehhez kell a szeretet,hogy elengedjük azt,ki már rég nem jön velünk az uton.Elengedni szeretettel,a szép emlékekkel.Szívből gratulálok szép versedhez!
Noémi Enikő

kittike132017. július 2. 09:27

Gratulálok szép versedhez!
Kitti

Golo2017. július 2. 08:59

Versedhez szívvel és szeretettel gratulálok, és véleményeddet tökéletesen egyetértek: radmila

Maria_HS2017. július 2. 08:52

''
Míg a szeretet gyűlöletté nem válik,
s be nem szennyezi azt is, ami szép volt.
Úgy menni el, hogy azt olvassa ki a szemedből:
minden együtt töltött percért hálás vagyok.'' nagyon szép szívet teszek versedhez.
Maria

Kicsikinga2017. július 2. 08:37

Nagyon szépen megírt, örök igazság!

stummer402017. július 2. 08:35

Gyönyörűn megírt szép-szomorú versedhez szívből gratulálok!
László

remember2017. július 2. 07:46

Az sokszor maga a túlélés és a remény. Higgy benne. Gratulálok szívvel barátsággal.

vargaistvanneel2017. július 2. 07:46

Kedves Anikó!

Okosan, szépen megírt verseddel egyetértek. Tapasztalatból minden gondolatod átérzem. Mikor már több az ellene, mint a mellette.Az az ember, aki emel és nem tipor. A kéz tarthat szeretettel utána is, ha a másik nem vevő rá. Emberhez méltón szeretettel elengedni. Itt is a számomra ''gyűlölt'' egó játszik szerepet legtöbbször. Azt mondják ami elromlott meg kell javítani! Igen,de csak addig míg rá nem megy az életed. Ehhez két ember kell, és te szépen elengedted.
Szívvel, szertettel gratulálok
Erzsi

Szinci2017. július 2. 06:45

Kedves Anikó! Közdeni a szerelemért :-) Sokáig nem érdemes. Ha elakar menni, úgyis elmegy ! Nagyon jól leírod versedben ennek fájó pontjait.
Gratulálok jó versedhez. szinci

szalokisanyi12017. július 2. 06:25

Kedves Anikó!
Bölcs gondolatok. Nagyon szép alkotás. Gratulálok!
Tisztelettel: Sanyi

Angyalka732017. július 2. 03:30

Gyönyörű versed megérintett! Egy kicsit sírok! Szeretettel Melinda

lejkoolga2017. július 2. 02:26

Okosan megfogalmazott gondolataidnál szeretettel hagyok szívet, drága Anikó!
Olgi

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 00:01

@Demonboy20: Kedves Dávid hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 2. 00:00

@Olveti: Kedves József akkor azt is tudod hogy minden józan érv kevés olyankor és nagyon nehéz meghozni a döntést amiről csak hosszú idő elteltével tudjuk meg hogy helyes volt-e Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 23:48

@orok.szerelem55: Kedves Margit hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 23:48

@Osel: Kedves Osel el lehet igen sőt így kellene de nekem sem így sikerült sajnos hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 23:45

@ArnyekEsFeny: Kedves Árnyék és Fény átéltem és bele haltam kicsit egy vigaszom volt a gyermekünk ő adott erőt aprócska létére hatalmas erőt Érte miatta tudtam végig csinálni Ma már tudom jól döntöttem akkor sokat vívódtam hiába szólt minden a költözés mellett, volt is hova mégis az utolsó pillanatig reméltem csak rossz álom és ez velünk nem történhet meg és visszatart ( egy szavába került volna és maradok de elengedett ) Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 23:35

@merleg66: @merleg66: Kedves Gábor az a baj mikor az ember benne van képtelen tisztán látni sajnos Hiába a sok józan tanács mit sem ér a szívvel nem lehet mit kezdeni Szokták mondani : ha újra kezdhetném ....Erre szoktam én mondani ugyan így elkövetnéd hibáid úgy helyes: ha ennyi ésszel újra kezdhetném Sajnos bölcs ember más kárán tanul én sajnos saját káromon de azt hiszem bátran mondhatom én viszont alaposan megtanultam a leckét Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 23:33

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 23:26

@anci-ani: Drága Anci az a baj hogy sokan élnek úgy hogy : rossz a rosszal de rosszabb nélküle Félelem az egyedülléttől sok embert kényszerít bele egy rosszabb életvitelbe amiről aztán elhiszik jó ez így és több nem jár Nagyon sokat vívódtam mire léptem de nem akartam ''meggyűlölni'' tényleg nagyon szerettem és a gyermekünkért míg élek hálás leszek neki ...
Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

Demonboy202017. július 1. 23:22

Szívvel és szeretettel olvastam :)

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 23:16

@meszaroslajos60: Kedves Lajos hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 23:15

@Elise: Kedves Elise hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

Olveti2017. július 1. 23:04

Nagyon jó ez a vers. Hm.. Idézi egy korszakomat.. Tapasztalat által, egyet értek veled!

orok.szerelem552017. július 1. 22:46

Kedves Anikó, nagyon megható, de szépséges verset hoztál nekünk.
Szívvel olvastam fájdalmas soraidat.
Szívből, szeretettel gratulálok!
Margit

Osel2017. július 1. 22:38

El lehet válni így, szépen is.
Hiszen a gyűlölet méreg.

Versedhez szívvel gratulálok!

ArnyekEsFeny2017. július 1. 22:31

Mert egyszer úgyis előkerülnek a fájdalmak,
ott vannak, a lélek őrzi őket.
S még olyan szavak is bántani fognak,
amik azelőtt lágyan átöleltek.

Sajnos minden szavad nagyon igaz!
szívvel, szeretettel
Árnyék és Fény

merleg662017. július 1. 22:30

Kedves Anikó! Minden szava igaz a versednek. De igaza van Annának is: a társas magány sokszor az egyedüllétnél is rosszabb lehet. Nagyon szép, fájdalmasan szomorú versed szívvel, szeretettel és együttérzéssel olvastam: Gábor

anci-ani2017. július 1. 21:16

''Hiába van karnyújtásnyira tőlünk,
mégis olyan távolra kerül.
Már csak nézzük, hogy ki ez az idegen ember?''...
Elgondolkodtató.
Amikor már az egymásmellet élés, csak társas magány, akkor érdemes tovább lépni, elengedni, hogy a sok karcolás ne sértse meg nagyon mélyen a lelket...
Nagyon őszinte, tanulságos, bölcs versedhez drága Anikó gratulálok szívvel, szeretettel:
Anci

meszaroslajos602017. július 1. 21:10

Kedves Anikó!
Szomorkás soraidnál szívet hagyok szeretettel, Lajos.

Elise2017. július 1. 20:57

Bár szomorú, de teljes mértékben egyetértek! Remek versedhez szívet küldök!
Elise

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 20:08

@gelnadi-gabor: Kedves Gábor a szerelem azt mondják idővel szeretetté szelídül tehát ezek szerint a szerelem nem lehet szeretet nélküli semmiképp mert magában hordozza Szeretetből lángolhat fel szerelemmé az érzelem aztán idővel tér vissza szeretetté Jó lenne ha a gyűlölet harag nem kapna szerepet a ''csata'' közben és akkor szépen eltudnánk engedni egymást mindig Hálásan köszönöm hogy olvastad szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 20:00

@dvihallyne45: Kedves Sarolta hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

gelnadi-gabor2017. július 1. 19:32

Szomorú. A vers sajnos igaz. Nagy kérdés: a szerelem tűnő valami, a szeretet pedig örök? De akkor a tűnő szerelem szeretet nélküli. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

dvihallyne452017. július 1. 19:13

Nagyon szép, bölcs soraidhoz szeretettel és szívvel gratulálok! Sarolta

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 18:36

@jocker: Kedves Feri szeretettel köszönöm hogy olvastad nagy örömet szereztél nekem Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 18:36

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

jocker2017. július 1. 18:00

Jó az eszmefuttatásod és jó lett a gondolataid részletezése.
Gratulálok: jocker/Kíber/Feri

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 17:56

@gypodor: Kedves Gyuri hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 17:55

@Zsuzsa0302: Kedves Zsuzsa hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 17:55

@adamne: Drága Manyi hát azért kellett jó pár év mire letisztultak az érzelmek és ilyen ''bölcs'' lettem Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 17:54

@SagaChristi: Kedves Christi hát azért kellett jó pár év mire letisztultak az érzelmek és ilyen ''bölcs'' lettem Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 17:52

@Motta: Kedves Gabriella hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 17:51

@SzaipIstvanne: Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

1-9-7-0(szerző)2017. július 1. 17:49

@rojamsomat: Kedves Tamás letisztult érzelmek szőtte ''bölcsesség'' mikor bent voltam ennyire nem voltam ''bölcs''Hálásan köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a szívet amit hagytál szeretettel Anikó

gypodor2017. július 1. 17:43

Szép és bölcs vers!!!! Szívvel olvastalak.
Gyuri

Zsuzsa03022017. július 1. 17:38

Szép, szomorú versedet szeretettel, szívvel, örömmel olvastam: Zsuzsa

adamne2017. július 1. 17:16

Nagyon szépen megírtad drága Anikó. Egyetértek veled:
_ ha már nincs szerelem, el kell engedni, még a kicsit bele hal is
az ember -
Szívvel, nagy szeretettel gratulálok: Manyi

Törölt tag2017. július 1. 17:09

Törölt hozzászólás.

Motta2017. július 1. 16:49

Teljesen egyetértek Veled, szépen megirtad.
szivvel olvastalak
Motta

SzaipIstvanne2017. július 1. 16:36

Nagyon szep gondolataidat (bar falydalom szulte) gyonyoru versbe foglaltad. Szivvel olvastam.

rojamsomat2017. július 1. 16:34

Nagy érzelem, nagy bölcsesség!
Gratulálok remek versedhez!
Szívvel,,Tamás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom