Szerző

Vizniczki Pál

Életkor: 58 év
Népszerűség: 179 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 425 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. július 10.
A vers helyenként a szerző szándéka szerint nem követi a magyar helyesírás szabályait.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (54)

Vizniczki Pál

A nyár érkezése

Tikkadnak a búzamezők a tűző naptól,
alig kapnak levegőt a meleg sokktól,
mintha szaladtak volna, kifújják a párát,
ahogy szárítja a forró szél a kalászok szárát.

Ember, állat siet árnyékot keresve,
hideg vizet kíván gyomorba, tenyérbe,
mit eddig várt, hamar megbánta,
kívánná a téli napot, enyhülést találva!

Bizonyítja, ez itt a nyár, itt van végre
ez évszakot kedvelők legnagyobb örömére,
megérkezett a várva várt nagy meleg,
nem egyedül jött, hozta magával a zivatarfelleget!

Az meg aztán nem szépen, csendben,
nem úgy, mint mikor minden rendben,
hanem sértődötten, mogorván, dírrel, dúrral,
cikkázó villámmal, égi háborúval!

Kitombolja magát, mint egy bosszankodó ember,
aztán továbbmegy búsan, mélyre hajtott fejjel,
a nap felülről nézi, s derűs mosolyra fakad,
meg kell szárítani mindent, így sok dolga akad.

Nincs ez másként most sem, ragyog ő újra,
csúcspontja ez az életet adó földnek, jól tudja,
aratásnak, új kenyérnek itt van már az ideje,
ha nem volna, bizony éhség lenne nélküle!

Becsüljük hát meg ezt az égi adományt,
köszönjük meg annak, ki nékünk enni ád,
ne vegyünk csak úgy mindent természetesnek,
mert akkor itt lesz az ideje a szűkölködésnek!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


V.P.(szerző)2018. január 11. 18:26

@szombati: Én meg örülök, hogy olvastad és köszönöm szépen a szívet!

Törölt tag2018. január 11. 10:46

Törölt hozzászólás.

V.P.(szerző)2017. augusztus 24. 20:42

@gabriella6602: Nagyon szépen köszönöm hogy olvastad és külön köszönöm a véleményezésedet!

gabriella66022017. augusztus 24. 13:24

Nagyon szép verset írtál a nyári forróságról. Tetszik, hogy nem szidod, hanem természetesnek veszed, mind a forróságot, mind a zivatart. Sőt hálát is adsz érte, a versed végén. Nagyon fontos a hála érzése, szerintem egyfajta ima!

Gratulálok: Gabi :)

V.P.(szerző)2017. augusztus 8. 22:39

@PiszarEva: Örülök hogy olvastad és annak is hogy tetszett!

PiszarEva2017. augusztus 8. 11:04

''Becsüljük hát meg ezt az égi adományt,
köszönjük meg annak, ki nékünk enni ád,
ne vegyünk csak úgy mindent természetesnek,
mert akkor itt lesz az ideje a szűkölködésnek!''
Nagyon szép! Egyetértek! Gratulálok! Éva

V.P.(szerző)2017. augusztus 3. 21:21

@kodrane: Köszönöm, hogy olvastál!

kodrane2017. augusztus 3. 08:52

Valóban ilyen a nyár! Szívvel olvastalak!

V.P.(szerző)2017. augusztus 2. 22:09

@Abraks_Anna: Nagyon szépen köszönöm!

Abraks_Anna2017. augusztus 2. 05:24

Igaz soraidnál szívem hagyom! Szeretettel! Adri

V.P.(szerző)2017. július 31. 21:39

@kicsikincsem: Itt van bizony, köszönöm a gratulációdat!

V.P.(szerző)2017. július 31. 21:16

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

kicsikincsem2017. július 30. 14:32

''Bizonyítja, ez itt a nyár,'' Szívvel gratulálok.
Icus

V.P.(szerző)2017. július 27. 20:46

@ereri: Köszönöm az olvasásodat, értékelésedet, külön köszönöm a hozzászólásodat szeretettel!

V.P.(szerző)2017. július 27. 20:45

@kintkong10: Így igaz, köszönöm hogy olvastad!

V.P.(szerző)2017. július 27. 20:44

@Zuzuke: Köszönöm hogy itt voltál!

ereri2017. július 27. 19:54

''mintha szaladtak volna, kifújják a párát,
ahogy szárítja a forró szél a kalászok szárát.''

Átfogó, életszerű, hiteles - teljes! Nagyon szépen ideidézted kedves Pál! Én nagyon nem vagyok a kánikula híve, de amilyen szépen leírtad az esővel - majdnem megingattál :) Elismerésem és szívem hagyom bölcs soraid mellett, szeretettel, tisztelettel: E. E.

kintkong102017. július 26. 14:12

Nagy igazságokat mond a versed. Azt kell megbecsülnünk, értékelnünk, amit kapunk. J.

Zuzuke2017. július 25. 20:32

Jó volt olvasni... szívvel, Márti!

V.P.(szerző)2017. július 25. 19:38

@Liwet: Semmi probléma, nagyon szépen köszönöm elismerő szavaidat, szeretettel üdvözöllek!

Liwet2017. július 23. 22:00

@V.P.:

Ezer bocsánat kedves Pál, persze neked szól ,csak elkereszteltelek.
Ne haragudj a figyelmetlen megszólításért, nincs mentségem rá.Benéztem:))DE a te versedről írtam!
Üdvözöllek
Liwet

V.P.(szerző)2017. július 23. 21:29

@hillailaszlo-ve: Nagyon szépen köszönöm megtisztelő gratulációdat!

V.P.(szerző)2017. július 23. 21:27

@lantgyorgyi3: Köszönöm neked, örülök hogy tetszett!

Liwet2017. július 23. 19:14

Kedves István!
Nagy várakozással olvastam a versed. Csodálatos dolgokról írsz benne és nem is akárhogyan. Költői látásmódod teljesen magával sodort. Szép íve van és a befejezése nagyon, nagyon szép.
Köszönöm szépen a nálam tett látogatásod, hálás vagyok érte.
Szeretettel üdvözöllek
Liwet

hillailaszlo-ve2017. július 23. 07:45

Nagyon szép, hangulatos, teljes körű képek!
Hittel teli bölcs, tanulságos befejezéssel!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

lantgyorgyi32017. július 22. 15:12

Gyönyörű versedhez szívvel gratulálok.
POET Györgyi

V.P.(szerző)2017. július 21. 21:31

@feri57: Köszönöm hogy olvastad, örülök ha tetszett!

feri572017. július 21. 17:24

Nagyon szép verset hoztál
Szívvel olvastam.
Feri

V.P.(szerző)2017. július 19. 21:35

@SagaChristi: Nagyon szépen köszönöm!

V.P.(szerző)2017. július 19. 21:34

@uzelmanjanos956: Köszönöm szépen az elismerésedet!

Törölt tag2017. július 18. 19:31

Törölt hozzászólás.

uzelmanjanos9562017. július 17. 20:45

Élmény volt olvasni szép aratóversed, poéta szívvel:János

V.P.(szerző)2017. július 16. 21:09

@Nichi-ya: Köszönöm szépen a szívet és a szeretetet!

V.P.(szerző)2017. július 16. 21:08

@JohanAlexander: Nagyon szépen köszönöm!

Nichi-ya2017. július 16. 10:21

Nagyon szépen megírt, tanulságos alkotás. Szívet hagyok, sok szeretettel.

JohanAlexander2017. július 15. 20:37

''..aratásnak, új kenyérnek itt van már az ideje,
ha nem volna, bizony éhség lenne nélküle!...''

Nagyszerű gomdolataidhoz, szívet hagyok!

V.P.(szerző)2017. július 15. 19:13

@Kicsikinga: Köszönöm hogy olvastad és örülök ha tetszett!

Kicsikinga2017. július 15. 10:42

''ne vegyünk csak úgy mindent természetesnek,''
De ne ám!
Tanulságos, jó verset írtál.

V.P.(szerző)2017. július 14. 21:09

@bereczkif: @461222: @111111: Örülök hogy tetszett a versem, nagyon szépen köszönöm a gratulációtokat, hozzászólásotokat!

1111112017. július 14. 18:43

Szemléletes képekkel, bölcs zárósorokkal írtad meg versedet, szívesen olvastam. Piroska

4612222017. július 14. 18:20

Szép az aratóversed, gratulálok hozzá, közben jó tanáccsal is ellátod az olvasókat.

bereczkif2017. július 14. 14:00

Remek alkotás Kedves Pali!
Szívvel gratulálok:Ferenc.

szalus472017. július 13. 16:45

Megérkezett, és kissé mindjárt sanyargatni kezdett túlhevült izzó ''korongjával'' Örülünk a nyárnak, a jó időnek, és én annak örülök, hogy mindezt szépen, versben mutattad be úgy ahogy életünk zajlik! Gratulálok szép, őszinte az életet bemutató versedhez!

V.P.(szerző)2017. július 12. 20:46

@Elise: @schvalmrozsa: @Osel: @gypodor: @jocker: @Paga: @Titta: Köszönöm szépen gratulációtokat, értékeléseteket, hát bizony egyre viharosabb a nyarunk!

Titta2017. július 12. 18:25

Amikor ilyen soha nemlátott viharok csapnak le ránk,bizony jogos az aggodalom,a jövő kenyeréért.szép versednél szívet hagytam kedves Pál,üdvözlettel :: Ágnes

Paga2017. július 12. 11:46

Nagyon jó életképek, bölcs gondolatok! Szívvel olvastalak! János/Paga

jocker2017. július 12. 09:08

Kiválóan érzékeltetted a nyár hangulatát, élmény volt olvasni!
Elismeréssel, kalapemeléssel: gratulálok.
jocker/Kíber/Feri

gypodor2017. július 12. 08:04

Éppen tegnap este kívántam az Égtől egy kiadós esőt jég és vihar nélkül.
Megjött! Ma reggel minden élénkebb! Jó a versed! Szívvel
Gyuri

Osel2017. július 11. 23:12

Nyárköszöntő, nyárköszönő versedhez szívvel gratulálok!

schvalmrozsa2017. július 11. 22:28

Remek vers, szívvel olvastam.
Gratulálok! Rózsa

Elise2017. július 11. 21:40

Igazi nyári hangulatú vers! Szívet küldve olvastam!
Elise

V.P.(szerző)2017. július 11. 21:07

@harsfalvi.1: @adamne: @orok.szerelem55: @Shanti7: @szalokisanyi1: @SzaipIstvanne: @kokakoma: @Motta: @Metta: @molnarne: @Dram: @rojamsomat: @remember: @1-9-7-0: @keva526: @Zakeus: @vargaistvanneel: @Golo: @Barthal: @195705252012: @Zseraldina: @editmoravetz: @anci-ani: Nagyon szépen köszönöm, hogy időt szántatok a versem olvasására és külön köszönöm a hozzászólásotokat, gratulációtokat. Felemelő érzés ha mások értik és értékelik, hogy mit is szerettem volna mondani!

harsfalvi.12017. július 11. 20:10

Kedves Pali.Nagyon melegem lett,amint a versed olvastam.Pedig hűs szobába voltam.Lenyűgözött a versed ahogy a nyár megérkezett.Tetszik.Gratulálok.Sanyi.

adamne2017. július 11. 16:41

Nagyon szépet írtál, bizony, meg kell köszönni azt amit kapunk.
Gratulálok e remek versedhez kedves Pál.
Szívet hagyok nagy szeretettel:Manyi

orok.szerelem552017. július 11. 16:31

Kedves Pál, nagyon szép gondolatok, aktuális téma, remek versben.
Szívet hagyva gratulálok!
Margit

Shanti72017. július 11. 14:17

Szeretettel, szívvel olvastam versedet. Shanti

szalokisanyi12017. július 11. 11:05

Remek alkotás. Gratulálok! Sanyi

SzaipIstvanne2017. július 11. 10:43

Kedves Pal, szivvel olvastam, remek vers. Maria

kokakoma2017. július 11. 10:06

Aktuális a versed, szívvel osztom. János

Motta2017. július 11. 08:33

Igen, igy van.
Szép versedet szivvel olvastam
Motta

Metta2017. július 11. 08:09

''Becsüljük hát meg ezt az égi adományt,
köszönjük meg annak, ki nékünk enni ád,
ne vegyünk csak úgy mindent természetesnek,
mert akkor itt lesz az ideje a szűkölködésnek!''
Nagyszerű alkotásodhoz szívvel gratulálok!
Margit

molnarne2017. július 11. 07:42

Nagyon szép gondolatok egy csodás verseben szívvel gratulálok:ICA

Dram2017. július 11. 07:14

Szívvel olvastam szép versedet.
Üdvözlettel; András.

rojamsomat2017. július 11. 06:34

Kedves Pali!
Sok tanulság van versedben!
Remek lett!
Szívvel,,Tamás

remember2017. július 11. 04:47

Versedhez szívet hagyva gratulálok Pali! Baráti üdvözletem.

1-9-7-02017. július 10. 22:39

''Becsüljük hát meg ezt az égi adományt,
köszönjük meg annak, ki nékünk enni ád,
ne vegyünk csak úgy mindent természetesnek,
mert akkor itt lesz az ideje a szűkölködésnek!'' egyet értek minden sorával szép élet versednek szívvel szeretettel gratulálok Anikó

keva5262017. július 10. 22:36

Csodás...egyszer a természeti képek miatt, másodszor a stílus miatt, harmadszor a tanítása miatt. Szeretettel gratulálok!
Éva

Zakeus2017. július 10. 22:28

Nagy igazságokra tanít a versed,
Szívvel gratulálok!

vargaistvanneel2017. július 10. 22:18

Nagyszerű vers, tartalmas mondani valóval!
Szívvel, szeretettel gratulálok kedves Pál
Erzsi

Golo2017. július 10. 22:05

Hetedik szívet hagyom természethez fűződő versedhez: Radmila

Barthal2017. július 10. 22:02

Kedves Pali!
Képversnek mondanám első benyomásra, ám túlmutat azon:egész film lett belőle!
Rendkívül szemléletes, és érzékletes a leírás remek költői eszközökkel, páros rímmel, kellemes ritmussal.
Gratulálok!
Küldök egy szívet is: Ági

1957052520122017. július 10. 21:59

Nagyon szép gondolatok. Meg kell köszönni, amit kapunk.
Szívet hagyok , Irén

Zseraldina2017. július 10. 21:43

Szép gondolatodhoz gratulálok! :)

editmoravetz2017. július 10. 21:06

Kedves Pál!

Lám, épp csak elmúlt Péter-Pál napja - az aratás kezdetének ideje - megszületett tollad alól az élet-igenlése.
Bizony tudnunk kell megbecsülni a természet adta örömöket - még akkor is, ha néha úgy érezzük, ellenünkre törnek - pedig csak ''teszik a dolgukat'' - különben ha rajtunk múlna, mivé válna a gabona?

Örömökben gazdag, boldogságos névnapot kívánok így utólag is - ne legyen soha üres a kenyértartó!

Szeretettel gratulálok versedhez is!
Edit /3./

anci-ani2017. július 10. 20:52

Nagyon szép versben írtad le a nyár érkezését, tomboló, pusztító erejét és áldásos esőjét....
A változékony időjárás a jégesők, viharok, a szárazság károkat okoznak, az eső pedig áldás hoz a termőföldekre...
de amint írod utolsó soraidban:
''Becsüljük hát meg ezt az égi adományt,
köszönjük meg annak, ki nékünk enni ád,''...
Szívvel, szeretettel olvastam szép alkotásod!
Anci

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom