Budai Gabriella Ágnes

Július

Júliusban, nyár derekán üdülni mennek az emberek,
hogy kipihenjék a tavaszt, és az azt megelőző telet.
Júliusban vidámság van, gondok nélkül élhetünk.
Sétálgatunk, koktélt iszunk, és fagylaltkelyhet élvezünk.
Égszínkék égbolton átvonuló fellegek.
Formáikból kiolvassuk, hogy jövőnk mit rejteget.

Egy kislány görögdinnyét majszol, a lé könyökén lefolyik,
kert végében a diófáról egy zöld dióhéj leesik.

Fehér színű liliomok édes, buja illata azt üzeni:
Forróság van, mire vársz még, menj haza...
Vidám mintás nyári abrosz az asztalon lebben,
a rekkenő júliusban hűsítő szél rebben.

Felhők jönnek, sötétednek, eltakarják a Napot,
jön a szél is eltökélten, hoz nekünk új holnapot.
Frissebb napot, hűsebbet is, jó lesz az majd nektek.
Hisz mindig arra panaszkodtok, hogy mi van, az nem kell.

Télen a fagy, mi nem jó, tavasszal a hűs szelek,
ősszel a sok eső, nyáron meg a nagy meleg.
Ezért aztán egész évben megkaptok majd mindent.
Télen egy kis vaskályhában duruzsoló szép tüzet,
tavasszal a szelek ellen fellobbanó szerelmet.
Nyáron kaptok hidegfrontot, záporesőt, zivatart,
ősszel meleg sült gesztenyét, mely parázs alól kivakart.

S jön is akkor dörgedelmes, fémszigonyos zivatar.
Mindent, ami takarva van, kíméletlen kitakar.
Megmutatja nekünk a nyár, hogy mire is képes.
Megtanít, hogy az életet FELTÉTLENÜL élvezd.