Szerző
Ádám Istvánné

Ádám Istvánné

Életkor: 74 év
Népszerűség: 595 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 640 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. július 14.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (94)

Ádám Istvánné

Tengerkék

Emlékszem, régi, szép nyári este volt.
Egy hegedű bús hangja sírt valahol.
Belefeledkezve hallgattam a zenét,
mély bársonyt terített vállamra az ég.

A távolban feltűnt s jött sietve felém.
Délcegen lépkedett, s tengerkék szemén
mosoly bújt meg, s a szája szegletén.
Hozzám lépett. Egy rózsát nyújtott felém.
Elfogadtam, s ő továbbment könnyedén.
Csak pár szép pillanat volt az enyém, de
máig nem felejtem el tengerkék szemét,
s azt a rózsaszálat még mindig őrzöm én.

A verset egy kép ihlette.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


gergely13132017. augusztus 13. 22:10

Szép vers tele romantikával szívvel olvastam üdv.Gergely

Mary052017. július 29. 19:30

Mert kell a romantika ,és kellenek akik ezt versben leírják,Gratulálok ,láttam magam előtt megtörténni a találkozást .Üdvözlettel. Marika

Kajtarsandor2017. július 29. 18:55

Oh, azok a régi szép idők! Szívvel gratulálok, Sándor

gabriella66022017. július 29. 09:35

A legszebb pillanataink néha csak képzeletben élnek, de attól még ugyanolyan élők lehetnek, mint a valóságban megtörténtek... Gratulálok!

Gabi :)

LIne2017. július 28. 15:26

Felejthetetlen pillanat.

Ölellek Manyi.
Eta

jozsefsoltcsosz2017. július 27. 08:56

Könnyed, szép emlékű versedet ki ne érezné a maga élményének is! Piros szívvel: Józsi

HAdriana2017. július 26. 16:56

Szép emlék, szép versben.
Szívvel: Adriana

Andicsek2017. július 26. 05:02

'' Csak pár szép pillanat volt az enyém, de
máig nem felejtem el tengerkék szemét,
s azt a rózsaszálat még mindig őrzöm én. ''

Nagyon szép és romantikus verset alkottál, kedves Manyika !
Őszinte szeretettel és szívből gratulálok : Andi

Maria_HS2017. július 25. 17:19

Szívet teszek versedhez.
Maria

Napsugar592017. július 25. 01:08

Szerintem minden romantikus lelkű nőnek van ilyen emlékrózsája. Szépen megírtad.
R

Locoen2017. július 24. 21:26

Gyönyörű sorok, igazán tiszta bensőből fogant szenvedélyes és mámorító képek; tiszta és önzetlen fél vallomása, vágyai. Lélekből gratulálok hozzá, kedves Manyi!

Ha vers volt a múzsa, ha csupán a képzelet, valóság teremtette képeidet, mégis azt írom, mondom, hogy lenyűgöző :)! Igazán intim, mégis reálisan hithű szavak garmadája. Tudod, minket nem az óra, perc határoz meg, hanem a pillanatok varázsa és sokszínűsége. Az ember lelkében olykor láng lobban, és ez a szikra soká képes meleget adni. Plátói vagy elképzelt? Ha tiszta bensőből, önzetlenül fakad - oly mindegy :)!

Sok sikert kívánok a továbbiakban!

Üdv.

Tamás

Locoen2017. július 24. 21:25

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Tinka572017. július 24. 11:49

Kedves Manyi! Vannak ilyen pillanatok és tán mindannyiunknak egy féltett rózsája. Nagy szépen megírtad ezt a történetet, szeretettel és szívvel olvastam Kriszti*

kintkong102017. július 23. 22:38

Szép emlékedhez és szép versedhez szívvel gratulálok. J.

Doli-Erzsi2017. július 23. 18:21

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok!
Erzsi

adamne(szerző)2017. július 22. 16:30

Kedves Poétatársaim!
Köszönöm szépen, hogy elolvastátok a versemet, hozzászóltatok
és szívet hagytatok:
Evanna, tusimama, jade1o23, egrizsóka, donmaci, Barthal,
Zuzuke, 19611961, JohanAlexander, szebireka, Ibolya52,
remember, Sebi, meszároslajos, mataema56,111111, Nichi-ya,
kicsikincsem, Zsanna, Donkanyar, Saga Christi, szjuma3,
antalsára, lazarhzs, M. Laurens, Feri57, Emese66, Géza1947.
Üdvözöllek Bennetetek nagy szeretettel:Manyi

geza19472017. július 22. 16:18

Gratulálok szép, romantikus versedhez kedves Manyika..!!
Szeretettel:
Géza.

Emese662017. július 22. 16:08

Egy szép pillanat szép versben...

feri572017. július 21. 17:01

Nagyon szép romantikus versed
Szívvel szeretettel olvastam.
Feri

M.Laurens2017. július 20. 18:21

Szívből és szívvel gratulálok, Manyika drága!
/ Miklós /

lazarhzs2017. július 19. 22:57

De aranyos emlék-verset írtál, Manyikám!

Törölt tag2017. július 18. 20:02

Törölt hozzászólás.

szjuma32017. július 18. 16:44

Szép romantikus vers. Gratulálok.

antalsara2017. július 18. 15:59

Tengerkék versedért nagy piros szívet küldök:Sára❤

Donkanyar2017. július 18. 13:28

Nagyon szép fantáziavers ! Szívből gratulálok !

Attila

1111112017. július 18. 13:17

Szép lehet az a kép, ha ilyen szívmelengetően szépet írtál róla drága Manyika, szívesen olvastalak. Piroska

Nichi-ya2017. július 18. 12:15

Gyönyörűséges alkotás! Nagyon tetszett. Elismeréssel, szívet hagyva gratulálok.

kicsikincsem2017. július 18. 12:06

Szívvel olvastam a szép emlékezést... gratulálok.
Icus

Zsanna2017. július 17. 16:37

Csodaszép versedhez gratulàlok!

szebireka2017. július 17. 13:38

Szép kép lehetett az ihletet adó! Szép vers lett az eredmény is! Gratulálok!
Réka

Ibolya.522017. július 17. 10:21

Gyönyörű emlékezés! Szívvel gratulálok. Ibi

remember2017. július 17. 05:30

Örök szép emlék marad az a pillanat. Hát őrizd! barátsággal szívvel gratulálok Manyika.

Sebi2017. július 16. 22:29

Nagyon ügyes! Remekül megírta drága művésznő! Gratulálok!

meszaroslajos602017. július 16. 21:01

Kedves Manyi!
Romantikus soraidnál szívet hagyok, üdv Lajos.

matema562017. július 16. 20:29

Látom a képet kedves Manyika!

Mély benyomást tehetett rád az általad említett kép, akárcsak rám a versed.
Nagy szeretettel: Margó

Evanna2017. július 16. 13:26

Kedves Manyika, élményedből gyönyörű romantikus verset írtál, melyet szívvel, szeretettel olvastam.
Evanna

Evanna2017. július 16. 13:24

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

tusimama2017. július 16. 10:38

Szép emlékezés! szívvel olvastalak! Rita

Metta2017. július 16. 07:45

Gyönyörűen keltetted életre a képet!
Szívvel olvastam!
Margit

egrizsoka2017. július 16. 07:31

Édes Manyikám, nagyos - nagyon szépre sikeredett ez az ihletés.
Én egy szerető, tisztelő szívet és ölelést tudok adni cserében.
Zsóka

molnarne2017. július 15. 22:10

Gyönyörű szívből szoló versedhez drága Mnyikám nagy szívet hagyva szeretettel gratulálok ölellek:ICA

Barthal2017. július 15. 21:18

Kedves Manyika!
Ami elsőként megfogott, az a múltból felsejlő szikrát pattintó csodálatos emlékezés megfestése.
Aztán a hangszimbolika, amelynél a második szakaszban minden sorvégi rím csupa magas (e,é)magánhangzó; erősítik a varázslatos hangulatot.
Gratulálok nagyon szép versedhez!
Szívet is küldök: Ági

donmaci2017. július 15. 20:35

Csodálatos versedhez szívvel gratulálok: Józsi

ArnyekEsFeny2017. július 15. 19:29

Szép pillanatok sorozata az élet , te ezt csodálatosan adtad át nekünk. Köszönet érte!
szívvel, szeretettel
Árnyék és Fény

Zuzuke2017. július 15. 18:25

De szép! Szívvel, Márti!

JohanAlexander2017. július 15. 17:55

Kedves Manyi, nagyon szép versedhez, szívet hagyok!

adamne(szerző)2017. július 15. 16:59

Kedves Poétatársaim!
Köszönöm, hogy elolvastátok a versem, szívet hagytatok,
hozzászóltatok. Örülök, hogy tetszett.
Ereri, Pflugerferi, Akárki Gyula, deákéva, Szaipistvánné,pete57,
amalina. Merluccius, vargaistvánné, Zsuzsao3o2, wiseman,
örök szerelem55, rojamsomat, jozsefcsosz, Napsugáro6o7, tassi2, Abraks Anna, Ancika, Miklós Róbert, editmoravecz, Motta,
Kincso14, bereczkif, szalus47, dvihallyne, Noeémienikő, Ahita,
lászlóklára, hársfalvi, gypodor, GreyMouse, pintyipontyi,
szalókisanyi, uzelmanjános, mérleg66, Dram, Osel, Elise, Shanti7, molnárné, kokakoma, zseraldina, dobosigyorgy, Martonpal, GelnádiGábor, Jocker, kincsesház, poepoe, hillailászló,
1.9.7.o. Liwet, keva526, 1957o5252o12, Meroni, Kicsikinga,
schvalmrózsa.
Üdvözöllek Benneteket nagy szeretettel: Manyi

Kicsikinga2017. július 15. 16:39

Ez csodaszép!

schvalmrozsa2017. július 15. 16:10

Nagyon szép vers, szívvel olvastam.
Szeretettel gratulálok! Rózsa

szalus472017. július 15. 15:08

Gratulálok, ez így szép, így romantikus--''s azt a rózsaszálat még mindig őrzöm én.''---igen azt őrizni kell!

dvihallyne452017. július 15. 14:35

Manyikám!
Nagyon szép soraidhoz szeretettel és szívvel gratulálok!
Ölellek:Saci

NoemiEniko2017. július 15. 14:30

Gyönyörű kép lehet,mely ilyen csodaszép verset ihletett.
Szívből gratulálok!
Noémi Enikő

laszloklara2017. július 15. 13:16

Manyika, ez csodálatos, annyira szívhez szóló!

harsfalvi.12017. július 15. 12:14

Kedves Manyika.Azok a tengerkék szemek nagyon meg igéztek téged.Szép verset írtál a képről.Szeretettel.Sanyi.

gypodor2017. július 15. 11:21

Szép vers született a képről. Szívvel gratulálok.
Gyuri

Ahita2017. július 15. 11:06

Micsoda pillanat, lírai szépséggel adtad nekünk is ezt, azt az érzést, talán mindenkinek van ilyen csodája...
olellek szép szívvel, szeretettel, drága Manyikám, Éva

GreyMouse2017. július 15. 10:22

Remek, romantikus hangulatú alkotás született tolladból. Egy pillanatnyi életkép, emlék.... Vizuális élményed örülök, hogy versbe öntötted. Gratulálok.
Tisztelettel: GéeM.

pintyipontyi2017. július 15. 10:04

Gyönyörű lehet a kép is,mint a versed,drága Manyika!
Szeretettel gratulálok!
Ilon

szalokisanyi12017. július 15. 06:41

Kedves Manyika! Romantikus, nagyon szép alkotás: Sanyi

uzelmanjanos9562017. július 15. 06:29

Szívből szóló szépséges versedhez, poéta szívvel gratulálok:János

merleg662017. július 14. 22:54

Kedves Manyika! Nagyon szép versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

Dram2017. július 14. 22:44

Gyönyörű, romantikus versben
adtad vissza a kép hangulatát.
Szívvel olvastalak; András.

Osel2017. július 14. 22:42

Annyira valóságosnak hatott ez a pillanat versedben.

Gratulálok, szívvel!

Elise2017. július 14. 22:30

Szép romantikus emlékező versedhez szívet küldök!
Elise

Shanti72017. július 14. 21:26

Kedves, romantikus emlékezés. És milyen jó, hogy vannak ilyen emlékeink ugye? Szeretettel hagyok szívet.Shanti

molnarne2017. július 14. 21:18

Drága Manyikám! Gyönyörű romantikus emlékezés nagy szívet hagyva szeretettel ölellek:ICA

Zseraldina2017. július 14. 21:10

Szívvel gratulálok szép versedhez!

dobosigyorgy2017. július 14. 20:45

Ragyogó versedhez szívvel gratulálok.
Szeretettel:-Gyuri

Martonpal2017. július 14. 20:24

Kristálytiszta romantika.Nagyon szép!!
Szívvel gratulálok a versedhez...attila

kokakoma2017. július 14. 20:12

Jó volt olvasni versed és nosztalgiázni a a szép pillanatról,emlékről. Szívvel János

gelnadi-gabor2017. július 14. 19:31

Nagyon szépen megelevenített kép versben. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

jocker2017. július 14. 19:17

Fölöttébb jó lett! Nagyon átéreztem. Ügyes munka.
Gratulálok szeretettel: jocker/Kíber/Feri

kincseshaz2017. július 14. 19:03

Gyönyörű vers! Különlegesen szép, egyedi képek:
pl. ''mély bársonyt terített vállamra az ég.''
Gratulálok, óriási szívet hagyok. Szeretettel: Ilona

poepoe2017. július 14. 18:54

Nekem a ''van egy nota, nem dalolja senki''... jutott az eszembe, es ez persze tobb, mint egy notaszo(kent).... De keves a felulet itt egy regenyhez, ezert marad csak ennyi:
Koszonom....

hillailaszlo-ve2017. július 14. 18:43

Romantikusan szép pillanatok!
Szeretettel, szívvel gratulálok!
Laci

1-9-7-02017. július 14. 18:20

Drága Manyi gyönyörű vers egy bizonyára nagyon szép képről szívvel szeretettel gratulálok Anikó

Liwet2017. július 14. 18:12

Drága Manyika, mindig szép sorokat hozol
Biztosan a kép nagyon szép lehetett, mert a vers ezt tükrözi vissza.
A pillanat varázsát itt mi is átélhettük egy kicsit.
Szeretettel kívánok szép nyári napokat !
Liwet

keva5262017. július 14. 17:53

Gyönyörű emlékezés, szeretettel gratulálok, drága Manyi.
Szívvel, Éva

1957052520122017. július 14. 17:13

Egy kép látványa csodálatos ''lavinát'' indított lelkedben drága Manyika.
Szeretettel hagyok szívet. Ölellek , Irén

Meroni2017. július 14. 16:47

Csodaszép romantika... versedhez szeretettel és szívvel gratulálok! Roni

Napsugar06072017. július 14. 16:08

Szép szóképekből felépített versedhez Gratulálok

tassi22017. július 14. 16:02

Szívvel és szeretettel olvastalak ! Ildi

Abraks_Anna2017. július 14. 16:02

Gyönyörű szép vers! Szeretettel gratulálok! Adri

anci-ani2017. július 14. 15:39

Gyönyörű romantikus képet festettél verseddel drága Manyikám!
A tengerkék szem nekem is az esetem... :)))
Gratulálok remek alkotásodhoz, szívvel, szeretettel:
Anci

MiklosRobert2017. július 14. 15:28

Gyönyörű sorok, öröm volt olvasni! =)

editmoravetz2017. július 14. 15:19

Drága Manyika!

Átadtam magam a gyönyörködésnek - szinte ott éreztelek mellettem, s együtt néztük a képet, mely ilyen romantikus versre ihletett Téged!

Köszönöm, hogy társ lehettem ebben!

Szívem nyújtom szeretettel: Edit /17./

Motta2017. július 14. 15:16

Szép vers, szép lehetett a kép is.
szivvel olvastalak
Motta

glare2017. július 14. 14:29

Igazán szép! Gratulálok tisztelettel, szívvel: Kincső

bereczkif2017. július 14. 14:13

Gyönyörű alkotás!
Szívvel gratulálok: Ferenc.

ereri2017. július 14. 14:00

''Csak pár szép pillanat volt az enyém, de
máig nem felejtem el tengerkék szemét,''

Drága Manyika! Gyönyörű kép lehetett, ha ennyire beléd ivódott a hangulata, amit ilyen szépségesen elénk tártál, mintha ott lettünk volna, szemtanúkként karnyújtásnyira! Nagy-nagy elismerésem hagyom újabb lenyűgöző alkotásod mellett - szeretettel, tisztelettel: E. E.

Pflugerfefi2017. július 14. 13:49

Csak az a pár szép pillanat melyért megérte felidézni!
Gratulálok szívvel, szeretettel Manyika csodás versedhez! Feri.

AkarkiGyula2017. július 14. 13:36

Manyika gratulálok.
Nyári estéken bármi előfordulhat.
Na, és ha nem szép?
Ettől a történettől az lesz.
ü.akarki.

deakeva2017. július 14. 13:31

Manyika! A kép mely megihletett, szép gondolatokat idézett fel benned. Talán egyszer igaz is lehetett. Annyira életből merített valóság minden sorod, hogy átéltem és szeretettel olvastam. Ezt a rózsaszálat megérdemled. Éva

SzaipIstvanne2017. július 14. 13:01

Draga Manyika! Ma mar a masodik ilyen szepseget olvasom. Egy kep, egy pillanat hozhat olyan erzest, amit le kell irni, de ilyen szepen csak paran tudjak leirni, igy Te is. Majd meg tobbszor is el fogom olvasni, most szivvel.

amalina2017. július 14. 12:53

Nagyon romantikus!:)

Merluccius2017. július 14. 12:53

Szerencse, áldás, vagy neveltetés? Született, vagy tanult tulajdonság meglátni a szépet? Szeretet-szemüvegen át látod a világot, s tollad kedvességbe mártva mutatod meg a világ szép oldalát verseiden keresztül nekünk.
Szeretettel: M.

pete572017. július 14. 12:49

Milyen szép és romantikus..... Mindannyian vágyunk erre, azt hiszem.
Szívet hagytam az ''élményért'' kedves Manyika!
Margit

vargaistvanneel2017. július 14. 12:35

Drága Manyika!

Nagyon elvarázsolhatott az a kép, mert gyönyörűség született alkotásodból!! Megható és tengerkék és
Álomszép...:)
Nagy szívvel, szeretettel
Erzsi

Zsuzsa03022017. július 14. 12:33

Kedves Manyika! Jó is egy ilyen pillanat...Gyönyörű, romantikus emlékversed szeretettel, szívvel olvastam: Zsuzsa

orok.szerelem552017. július 14. 12:30

Kedves Manyika, csodaszép romantikus emlék. Nagyon szeretem olvasni romantikus verseid. Köszönöm a szép élményt amit versed nyújtott.
Szívvel, szeretettel olvastam és gratulálok Neked!
Ölellek: Margit

Törölt tag2017. július 14. 12:22

Törölt hozzászólás.

rojamsomat2017. július 14. 12:16

Gyönyörű szép lett kedves Manyika!
Olvasom újra, és csak a magam örömére, de Neked elárulom!
Szeretettel,,,Szívvel,,,Tamás

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom