Gugyin Adrián

Tudd!

Vagy ne tudd! De ne várd!...

Életed adják ők, és hogy adják, veszik is, ha hagynád,
Szereteted nélkülük nem több, mint kósza ábránd-szabadság.

Féltheted ugyan más szerelmétől drága kedvesed szívét,
Szíved félted csak emígy, a szeretőt, a gyönyörűt s gyengét.

Búskomor félelmed, hiányod, csúf, átkos bőgésed űrbe terjed csak,
Szó a szépre nem hat, ha rút, ha hamis, ők egyedül igazat fogadnak.

Tudd, az igaz: vak, a valós: nincs, a világ: hazug, a látszat: ami vagy,
De felejtsd mind, mit képzelsz, az út a múlt, ne várd, hogy elhagy.

Tedd, ha szíved, gyomrod, véred úgy kívánja, taposs rá a boldogságra,
Elégszer élned hiába, eleget lépned nem lehet, ne halj új életre várva.

Életük adják ők, írt keserű sebeinkre, megmentenének, ha hagynád,
Börtönöd e szívtelen-szertelen szabad lét, tudd: semmid náluk: rabság.