Szerző

Kustra Ferenc

Népszerűség: 1326 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 733 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. augusztus 30.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (54)

Kustra Ferenc

Búzaföldi termés...

Az aratás körüli időkről

Búzatábla, mint
A tenger, úgy hullámzik!
Kalász is szédül.
Izzad a fény, csepereg,
Búzaszemen megremeg.

Recsegő, száraz
Dülöngélés, már érés.
Kalász is roppan!
Játszik a szél, simogat,
Rendezi a sorokat.

Kaszások fenik
Acélokat. Élt reá.
Kalász már menne.
Dolgos ember csapatban
Fütyül szalmakalapban.

Oly` szeszélyes a
Természet. Szárazság kell.
Rendeket vágnak.
Asszonyok kötnek kévét,
Látják a világ szélét.

Kaszától kérges
A rendvágók tenyere.
Búzaszem csak néz.
Dúl a nyári forróság.
Feléled még a jóság.

Lesz gyerekeknek
Édes-habos péksüti.
Tikkadt a talaj.
Szomjazik leány, legény
Az élet dús mezején.

Vecsés, 2017. július 20. - Mórahalom, 2017. július 21.; A haikut én írtam, alá a verset szerző és poétatársam, Farkas Tekla. A versrész címe: "Életvágy".

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


jocker(szerző)2017. szeptember 7. 22:57

@kicsikincsem:
Icus kedves, köszönjük a látogatásodat és az belismerő hozzászólásodat.
Külön köszönjük, hogy szívvel gratuláltál is.

kicsikincsem2017. szeptember 7. 20:39

Szívvel gratulálok a nagyszerű alkotáshoz mindkét szerzőnek.
Ilona

jocker(szerző)2017. szeptember 7. 19:23

@Zsemike:
Gyuri kérlek, megörvendeztettél minket, hogy itt voltál.
Nagy örömünk, hogy tetszett!

jocker(szerző)2017. szeptember 7. 16:27

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

jocker(szerző)2017. szeptember 7. 16:26

@Maria_HS:
Maria kedves, nagy örömünk, hogy voltál itt és olvastál. Köszönjük a ''remek'' minősítést.
Külön köszönjük, hogy szívvel gratuláltál is.

Maria_HS2017. szeptember 7. 16:14

Remek versetekhez szívvel gratulálok: Maria

Zsemike2017. szeptember 7. 16:10

Nagyon tetszik!
Tisztelettel: Gyuri

jocker(szerző)2017. szeptember 7. 13:49

@nagyimreilona:
Ilona kedves, köszönjük a látogatásodat és nemkülönben a felemelő véleményedet. Annak is nagyon örülünk, hogy tetszett.
Akkor e szerint várunk!

nagyimreilona2017. szeptember 7. 13:20

ez tetszik. igaz, hagyományos, de van értéke a mai kor szamara is. majd megnézema tobbit is. üdvözlöm.

atelk2017. szeptember 6. 15:41

@Nichi-ya: @J.Klari: Köszönjük, hogy olvastatok! Szép napot kívánok!

jocker(szerző)2017. szeptember 6. 09:16

@J.Klari:
Klári kedves, köszönjük, hogy olvastál és a véleményedet, meg nemkülönben az elismeréssel vegyes gratulálásodat!

J.Klari2017. szeptember 5. 23:01

Annyira éltszerű, hogy az olvasó is beletikkad, pedig már elmúlt a forró nyár. Különleges és életszerű versetekhez gratulálok.

jocker(szerző)2017. szeptember 5. 15:56

@Nichi-ya:
Nikoletta kedves, köszönjük a felső fokú elismerésedet.
Külön köszönjük a szeretetteljes és szíves gratulálásodat.

Nichi-ya2017. szeptember 5. 11:24

Nagyszerűen megírt alkotás, élmény volt olvasni. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

jocker(szerző)2017. szeptember 4. 08:22

@tassi2:
Ildi kedves, köszönjkük, hogy meglátogattál minket és nemkülönben a ''remek'' minősítést. Külön köszönjük, hogy szeretettel voltál és, hogy a szívedet adtad.

tassi22017. szeptember 4. 05:18

Remek,közös versetekért a szívemet adom. Szeretettel Ildi

jocker(szerző)2017. szeptember 3. 12:25

@Kipy:
Moa Red kérlek, örülünk a látogatásodnak és a nagyszerűen leírt véleményednek is, valamint annak, hogy ennyire tetszett!

Kipy2017. szeptember 3. 11:50

Közös munkátok gyümölcsét, illetve kenyerét fogyasszátok egészséggel, mert ez az életszerű életkép sikeresen és szépen vizualizálva lett általatok.

jocker(szerző)2017. szeptember 2. 23:19

@NoemiEniko:
Noémi Enikő kedves, köszönjük, hogy olvastál és nagy örömünk, hogy ennyire tetszett!
Köszönjük a kiválónak és a csadásnak minősítést, valamint, hogy szívből gratuláltál is.

NoemiEniko2017. szeptember 2. 23:09

Kiváló alkotás,annyira,hogy minimális vizualizációval is ott lehet az ember azon a csodálatos búzamezőn!
Szívből gratulálok mindkettőtöknek!
Csodás remekmű!
Noémi Enikő

atelk2017. szeptember 2. 22:42

@kreativ55: Nagyon köszönjük, hogy itt jártál.

jocker(szerző)2017. szeptember 2. 17:47

@kreativ55:
Ági kedves, köszönjük, hogy voltál és, hogy szeretettel olvastál.
Jó, hogy emlékébresztőenk tartod és köszönjük a szívecskét.

kreativ552017. szeptember 2. 17:27

Emlékébresztő verseteket szeretettel olvastam és viszem. Ági

atelk2017. szeptember 1. 22:38

Kedves Szerzőtársak, Olvasók!

Nagyon köszönöm/köszönjük a gratulációkat. Igazán jól esnek szavaitok. Elnézést kérek, hogy csak így tudom most jelezni, mennyire sokat ér nekem, hogy itt vagytok. De nem tudok hosszú időt itt lenni. Szeretettel kívánok szép hétvégét Nektek!

Üdv:
Tekla

jocker(szerző)2017. szeptember 1. 15:47

@Mary05:
Marika kedves, nekünk nagy öröm, hoigy sikerült tégedet élményben részesíteni és köszönjük a ''remek'' minősítést.
Külön köszönjük, hogy szívvel gratuláltál is mindkettőnknek.

jocker(szerző)2017. szeptember 1. 15:45

@Kicsikinga: Kinga kedves, jelesett nekünk a léátoigatásod és az elismerő szavaid! Köszönjük a ''remek'' minősítést.

jocker(szerző)2017. szeptember 1. 15:44

@Demonboy20:
Dávid kérlek, köszönjük, hogy itt voltál és a felső fokú elismerésedet is, nem különben, hogy szívvel olvastál minket!

jocker(szerző)2017. szeptember 1. 15:41

@m.falvay:
Miki kérlek, jó, hogy olvastál minket. Szerintünk a régi dolgozkról is kell írni. Ezek ráadásul nem olyanok, amikor -akár erőszakkal- fejeteni kell Én mis azért írtam meg, mert ez volt a gyermekkorom világa...

jocker(szerző)2017. szeptember 1. 15:39

@vargaistvanneel:
Erzsi kedves, köszönjük, hogy voltál és az elismerésedet, vaélamint, hogy mindkettőnknek gratuláltál is.

Mary052017. szeptember 1. 12:24

Kedves Feri ,nagyon nagy élmény volt olvasni remek verseteket ,Szívvel gratulálok mindkettőtöknek . Marika

Kicsikinga2017. szeptember 1. 11:34

Annyira életszerű, látható, érezhető!
Remek!

Demonboy202017. szeptember 1. 03:14

Igazán szépet alkottál szívvel olvastam :)

m.falvay2017. augusztus 31. 22:21

Szép összmunka bár a kasza már a múlté , de nekem nagyon kedves ,gyerek korom világa
Szívvel Miki

vargaistvanneel2017. augusztus 31. 22:17

Kedves Feri!

Nagyon jól sikerült, mint mindig! Két szív jár...:) :)
Mindkettőtöknek gratulálok!
Erzsi

jocker(szerző)2017. augusztus 31. 21:11

@anci-ani: @Motta: @M.Laurens: @antalsara: @szalokisanyi1: @gelnadi-gabor: @gypodor: @Springfoot: @schvalmrozsa: @Marcsy: @sosjudit: @PELLEI: @hermannmarika: @nefelejcs:
KEDVESKÉIM!
Elnézést kell kérnem, de elfoglaltságom volt és így nem tudtam személyenként válaszolni, most egyben kell megtennem!
Köszönjük a kedves látogatásotokat, az elismerő szavaitokat, a gyermekkorok felemlítását. Köszönjük a szívecskéket, a gratulációkat.
Aki nem szóltak hozzá, csak olvastak, azoknak meg köszönjük a látogatást!

nefelejcs2017. augusztus 31. 20:22

Jó volt visszaidézni szemléletes alkotásotoknak köszönhetően a régi aratás hangulatát.
Gratulálok szeretettel: Anikó

hermannmarika2017. augusztus 31. 20:08

Nagy szívvel gratulálok mindkettőtöknek. Szeretettel.
Hermann Marika

PELLEI2017. augusztus 31. 16:50

Kedves Tekla és Ferenc!
A múlt század derekáig az aratás, még az életfenntartás jelképe volt, ahogy nagyszüleink még, életnek nevezték a kenyérnekvalót, a búzát is. Aztán, a gépesítés megtette a magáét...
Számomra, versetek még különösen nagy jelentőségű gyermekéveket, aratási emlékeket, és a kenyér tiszteletét jelenti. Köszönet, az ismét remek összedolgozásotokért! Dupla szív Nektek!
Üdvözlettel, Laci.
( A záró versszak, király! )

sosjudit2017. augusztus 31. 15:55

Nagyon tetszik! Gratulálok mindkét szerzőnel
Szívvel, szeretettel olvastam.

Marcsy2017. augusztus 31. 15:01

Nagyon tetszik, gratulálok mindkét szerzőnek: Hajdu M.

schvalmrozsa2017. augusztus 31. 14:50

Remek közös alkotás, szívvel gratulálok! Rózsa

Springfoot2017. augusztus 31. 14:46

(33) Nagyon ügyesen szerkeszted szerzőpárosaiddal ezeket az egyedi remekműveket. Grat.! :)

gypodor2017. augusztus 31. 10:08

Régvolt emlékek a ''boldog'' kaszásidőkből....
Gratulálok
Gyuri

gelnadi-gabor2017. augusztus 31. 09:21

Akár valami múlt század eleji festmény! Szép sorok. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

szalokisanyi12017. augusztus 31. 09:06

Remek! Gratulálok!
Sanyi

antalsara2017. augusztus 31. 07:50

Kedves Feri! A Búzaföld termés nagyon tetszik! Virtuóz módon, Haikuban írtad, ettől még különlegesebb! Gratulálok szeretettel: Sára💖

Zhajnalka2017. augusztus 30. 23:51

Remek versedhez szívvel gratulálok! üdv.Hajni

M.Laurens2017. augusztus 30. 23:38

Nagy munkában voltatok tik!
Arattatok, rendet raktatok,
míg kapirgált a lusta tik! :-))
---
Szívvel gratulálok remek versetekhez!
/ Miklós /

Motta2017. augusztus 30. 22:18

Szép sorok az aratasrol.
Szívvel olvastalak Benneteket.
Motta

anci-ani2017. augusztus 30. 22:15

Nagyon szép régi aratási emlékek csodás csokorba kötve! :)
Gratulálok a szerzőpárosnak őszinte szívvel, szeretettel:
Anci

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 21:34

@merleg66:
Gábor kérlek, nagy örömünk, hogy szeretettel meglátogattál és köszönjük a gratulációdat, valamint a 5* -t is!

merleg662017. augusztus 30. 21:31

Kedves Feri! Gratulálok a vershez a szerzőpárosnak. 5*. Szeretettel: Gábor

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 21:06

@V.P.:
Pál kérlek, De még az is lehet, ha sokat jársz erre, akkor már nem lesz érdekes tipusú...
Köszönjük a ''remek'' minősítést, valamit azt, hogy gratuláltál is.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 21:04

@Barthal:
Ági kedves, az olvasói aktivításodat, nincs mese, legott le is kell osztályoznom = 5*
Hiába, no... az ''értő'' hozzászólásod nem semmi! Megint mindent jól láttál és jól értékeltél. Igen, az utolsó sorokban lehet az eszenciális süritményt megtalálni!
Nagy örömünk, hogy voltál és mindig aza is, amikor olvasol...
Köszönjük, hogy sok szeretettel gratuláltál is.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 21:00

@meszaroslajos60:
Lajos kérlek, mingi öröm nekünk, amikor meglátogatsz.
Köszönjük, hogy most is voltál és a szeretetteli olvasást is.

V.P.2017. augusztus 30. 20:58

Számomra érdekes ez a típusú vers, remekül megírtátok, gratulálok!

Barthal2017. augusztus 30. 20:57

Kedves Feri!
Ismét egy IGÉNYES alkotást kaptunk!
A cím témajelölő, melyet a tartalom nagyszerűen felépített. Azt gondolom, az élet szimbólumát jelentő búzakalász megérdemel egy ilyen kvalitású verset.
A haikuk remek témáját az utolsó két sorok nagyszerű bölcseletekkel koronázzák meg.
Úgy vélem, a fő gondolat éppen az utolsó szakaszé:
''Lesz gyerekeknek
Édes-habos péksüti.
Tikkadt a talaj.
Szomjazik leány, legény
Az élet dús mezején.''
Mindkettőtöknek sok szeretettel gratulálok!
Szívet küldök : Ági

meszaroslajos602017. augusztus 30. 20:48

Szeretettel olvastam, Lajos.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 20:48

@dobosigyorgy:
Gyuri kérlek, köszönjük, hogy szupernak tartod a művünket.
Köszönjük, hogy szívvel gratuláltál és jó, hogy barátsággal voltál.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 20:47

@B...yL...o:
László kérlek, köszönjük az elismerő szavaidat!
Amit felvetettél:
-Ha az aratás jól sikerült, akkor a pékek tudnak péksütit sütni...
-De már váltottam is és megjegyeztem, hiogy még nyár van és a talaj meg tikkadt.
--Tehát nincs a két téma között összefüggés, csak annyi, hogy a termőföld azért összekötő kapocs.
Örömünk, hogy olvastál.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 20:41

@Golo:
Radmila kedves, köszönjük, hogy olvastál és azt meg külön, hogy szeretettel.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 20:40

@1-9-7-0:
Drága Anikó! Köszönjük, hogy voltál és az ''értő'' elemzésedet is.
Én most az olvasói aktivításodat leosztályozom = 5*
Köszönjük a szíves, szeretetteljes gratulációdat.

dobosigyorgy2017. augusztus 30. 20:16

Szuper!!! Szívvel gratulálok.
Barátsággal:-Gyuri

B...yL...o2017. augusztus 30. 20:08

Szépen adtad vissza az aratás hangulatát. Nincs szebb látvány, mint egy ringó búzamező. És a versed végén a gyerekeknek is jut ''édes-habos péksüti'', de ehhez miért kell tikkadt talaj?
Szeretettel:
László

Golo2017. augusztus 30. 20:02

Szeretettel olvastam verseteket: Radmila

lejkoolga2017. augusztus 30. 19:45

Mindkettőtöknek szeretettel gratulálok!
Remek alkotásotoknál szívvel voltam: Olgi

1-9-7-02017. augusztus 30. 19:00

Drága Feri olyan nagyon szép újra bár ehhez személyed garancia mégis adsz teret új más ''fűszernek'' jelen esetben Teklának akinek szintén szívvel szeretettel gratulálok vagyis mindkettőtöknek kiváló alkotásotokhoz Anikó

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 18:23

@Dram:
András kérlek, jó, hogy voltál és hálásan köszönjük a gratulálásodat.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 18:22

@molnarne:
ICA kedves, köszönjül, hogy olvastál és a felső fokú elismerésedet. Örülönk, hogy élménynek élted meg a látogatásodat.
Köszönjük a ''remek'' minősítést és a szeretetteljes gratulációdat.

Dram2017. augusztus 30. 18:16

Gratulálok mindkettőtöknek.
üdvözlettel; András.

molnarne2017. augusztus 30. 18:00

Kedves Feri! Csodálatos páros vagytok élmény titeket olvasni remek alkotás csak gratulálni tudok szeretettel:ICA

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 17:21

@Jelter:
Jóska kérlek, köszönjük, hogy olvastál és az elismerésedet is.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 17:21

@Evanna:
Ebanna kedves, köszönjük az elismerő szavaidat és a ''remek'' minősítést. Az olvasói aktivításodat leosztályozom = 5*
Külön köszönjük a szívecskét.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 17:19

@Ibolya.52:
Ibi kedves, örülünk, hogy voltál és, hogy tetszett.
Köszönjük a gratulálásodat.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 17:18

@Zsuzsa0302:
Zsuzsa kedves, örömünk, hogy gyönyörűnek találtad!
Köszönjük, hogy szívvel, szeretettel olvastál, és, hogy még gratuláltál is.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 17:17

@Angyalfoldisrac:
József kérlek, köszönjük a kedves elismerésedet és, hogy szívvel voltál.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 17:16

@sosjudit:
Judit kedves, köszönjük a látogatásodat és, hogy hatalamas szívvel gratuláltál.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 17:15

@orok.szerelem55:
Margit kedves, megörvendeztettél a látogatásoddal és a felemelő-elismerő véleményeddel. Ehhoz nagy figyelemmel kellett olvasnod, így az olvasói aktivításodat ls is osztályozom = 5*
Köszönjük a ''remek'' minősítést és, hogy elismeréssel gratuláltál is.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 17:13

@Pflugerfefi:
Druszám, Feri! örülünk, hogy olvastál minket és, hogy tetszett is!
Annak külön és nagy örülünk, hogy tetszett a gondolatiságunk!
Köszönjük, hogy gratuláltál szívvel és szeretettel.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 17:11

@SzaipIstvanne:
?Maria kedves, nagy örömünk, hogy tetszett és igen, nem tévedtél részben a múlidézésről szól! Én 69 vagyok a Tekla 21, de megoldottuk a Te örömödre is.
Annyira nem tévedtél, hogy az olvasói aktivításodat le is osztályozom = 5*
Köszönjük, hogy szívet hagytál.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 17:09

@pipiter:
Judit kedves, köszönjük, hogy nagyszerűnek találtad és, hogy szívvel gratuláltál is.

Jelter2017. augusztus 30. 16:57

Egyszerüen szép! József

Evanna2017. augusztus 30. 16:56

Remek, szép vers, búza- és tarlóillatú!
Szívvel - Evanna

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 16:53

@JohanAlexander:
JánosSándor, köszönjük az olvasást és, hogy szívvel gratuláltál is.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 16:52

@adamne:
Manyi kedves, köszönjük ezt a lefelsőbb fokú méltatásodat! Ehhez nagyon figyelmesen kellett, hogy olvassál minket, ezért az olvasói aktivításodat leosztályozom = 5*
Köszönjük, hogy nagy szívet is küldtél!

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 16:50

@feri57:
Kedves Druszám, nagyon hálásak vagyunk, hogy szépnek és csodálatosnak tartod a művünket!

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 16:48

@Martonpal:
Atttia kérlek, jó, hogy meglátogattál minket és köszönjük a dupla ''remek'' minősítést.
Köszönjük, hogy gratuláltál és a szívecskét is.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 16:46

@Darandelf:
István kérlek, köszönjük, hogy ismételten tetszett (ez is!) és a szívecskét is.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 16:46

@Metta:
Margit kedves, nekünk öröm hogy voltál itt. Jólesett, hogy élménynek élted meg.
Köszönjük a szíves gratulációdat.

Ibolya.522017. augusztus 30. 16:44

Csodálatos! Szeretettel gratulálok. Ibi

Zsuzsa03022017. augusztus 30. 16:38

Gyönyörű verseteket örömmel, szívvel, szeretettel olvastam, gratulálok: Zsuzsa

Angyalfoldisrac2017. augusztus 30. 16:25

Nagyszerű gyerekek! Élmény titeket olvasni!
Szívvel József

sosjudit2017. augusztus 30. 16:20

Hatalmas szívvel gratulálok!

orok.szerelem552017. augusztus 30. 16:18

Kedves szerzőpáros, Tekla és Feri!
Nagyon szépét alkottatok, csodálatos tanka csokrotokat élmény volt olvasni. Az összhang zseniális, egybeolvadnak a gondolatok.
Elismeréssel gratulálok a remek alkotáshoz mindkettőtöknek.
Margit

Pflugerfefi2017. augusztus 30. 16:09

Kedves Tekla! Kedves Feri!
Nagyon bejött ez a páros koncepció!
Remek gondolatok mindkettőtöknél!
Gratulálok szívvel , szeretettel. Feri.

SzaipIstvanne2017. augusztus 30. 16:08

Kedves Feri! Remek, jo vers a szerzoparostol. Kicsit a multban is elidoz.(Lehet en erzem rosszul) Asszonyok kotnek kevet, Latjak a vilag szelet. Tetszett a vers. Szivet hagyok: Maria

pipiter2017. augusztus 30. 16:04

Nagyszerűversetekhez szívvel gratulálok!
Judit

JohanAlexander2017. augusztus 30. 15:45

Ferenc, szívvel gratulálok, mindkettőtöknek!

adamne2017. augusztus 30. 15:37

Szépet alkottatok ismét. Öröm olvasni nagyon szép
verseteket, melyet közösen hoztatok létre. Remek páros vagytok.
Mindkettőtöknek nagy szívet küldök szeretettel: Manyi

feri572017. augusztus 30. 15:35

Nagyon szép csodálatos páros vers
Óriási szívvel
Feri

Martonpal2017. augusztus 30. 15:28

Megint egy remek páros remek versét olvashattam.
Gratulálok az alkotóknak
.Szívvel...attila

Darandelf2017. augusztus 30. 15:24

Szépet alkottatok ismét!
Szívvel!
István

Metta2017. augusztus 30. 15:09

Élmény volt olvasni,nagyszerű alkotásotokat!
Szívvel gratulálok mindkettőtöknek!
Margit

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 15:07

@dvihallyne45:
Saci kedves, örülünk, hogy voltál és köszönjük az elismerő gratulációdat, meg nemkülönben a ''remek'' minősítést.

dvihallyne452017. augusztus 30. 14:59

Mindekettőtöknek szeretettel gratulálok remek alkotásotokhoz!!
:)))))))

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 14:49

@editmoravetz:
Edit kedves, köszönjük a látogatásodat és a különleges elsimerésedet, valamint nemkülönben, hogy szeretettel gratuláltál is.

jocker(szerző)2017. augusztus 30. 14:48

@maxika:
Albert kérlek, jó, hogy ilyen gyorsan olvastál, köszönjük.

editmoravetz2017. augusztus 30. 14:33

Kedves Feri!

Ti (Te) megalkottál egy új versformát - melyet ha zongoráznátok, azt mondanám ''négykezes'' - ragyogó ötlet!

Szeretettel gratulálok: Edit

maxika2017. augusztus 30. 14:26

Ragyogó koprodukció!
Albert

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom