Szerző

Németh Zita

Életkor: 32 év
Népszerűség: 17 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 204 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. október 1.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Németh Zita

Néma zongora

Macskaköves úton visszhangzik lépte,
kirakat üvegén halványul az arc.
Sóhaj - már késő - szavaim elnyelte,
s már csak bámul vissza reám az álarc.

A homály köntöse szelíden ölel,
vágyva a szerelemittas könnyeket,
mik pusztító lávaként törnek ott fel,
kioltván tekintetből az emléket.

Terhük alatt a büszkeség térdre rogy,
sarkokban megbújva, várva a Reményt.
Fénye hol felragyog, majd újra elfogy,
csupán abban fest a Hold minket Egyként.

Messzi léptek ütik szívem ritmusát,
szótlansággal ölt a hamvas éjszaka,
többé már nem játssza édes dallamát
az üveg mögött eltakart zongora.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


zitus28(szerző)2017. október 2. 20:19

@ereri: Nagyon köszönöm.

ereri2017. október 2. 18:21

''A homály köntöse szelíden ölel,
vágyva a szerelemittas könnyeket,
mik pusztító lávaként törnek ott fel,
kioltván tekintetből az emléket.''

Kedves Zita! Szép képeid mellett elismerésem és nagy szívem hagyom - szeretettel, tisztelettel: E. E.

zitus28(szerző)2017. október 1. 13:12

@feri57: Nagyon köszönöm kedves Feri!

feri572017. október 1. 11:24

Szép emlékezésed Zita
Szeretettel olvastam.

Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom