Némán
Elfogytak a szavak
Kimondatlan szavak
feszítenek, marják,
mérgezik lelkemet.
Meddig lehet így élni?
Némán kavarog
bennem a gondolat,
nem mondhatom el,
mert nem szabad.
Évek óta egy helyben
toporgok bénultan,
lépni kellene, de
nem tudok.
Fogva tartanak
és bepiszkítanak,
sárba taposnak
a gonoszok.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
jocker2017. október 12. 17:47
Hmm... igen jó lett a reménytelenség leírása és nagy az igazságtartalma.
Jó, ha mondom = 5*
Szeretettel gratulálok:
jocker/Kíber/Feri
rojamsomat2017. október 10. 16:39
Nagy szívet hagyok,,,,Tamás
gabcsika522017. október 10. 13:56
Fájdalmasan szép ez a vers!!!!!
feri572017. október 10. 09:05
Szomorú reménytelenség versedhez Ildikó
Szívvel, szeretettel gratulálok.
Feri
szalokisanyi12017. október 10. 08:15
Kedves Ildikó! Együttérzésem.
Szívvel olvastam. Tisztelettel: Sanyi
Metta2017. október 9. 18:58
Drága Ildikó!
Kell tudni lépni,különben csak tényleg a reménytelenség marad!
Szívvel olvastam remek versedet!
Margit
B...yL...o2017. október 9. 18:52
Nem az elkeseredés, a néma düh sugárzik soraidból. Megértem...
Azért küldök egy nagy szívet, sok szeretettel:
Laci
sosjudit2017. október 9. 17:47
Szívvel gratulálok versedhez
editmoravetz2017. október 9. 17:06
Ez most aztán felszakadt - kitörtél a némaságból drága Ildikóm!
Jól tetted - lépni kell!
Szívvel-szeretettel olvastalak: Edit /3./