Mi végre vagyunk?
Szavak maradnak kimondatlan,
Fájdalmak sírnak megosztatlan,
Keservek fonódnak nyakunkra
Fuldoklón, torkot szorítva.
Léleksebet marunk magunkba,
Beletiporva tudatunkba,
Megtépjük heges lelkünket,
S mártírként verjük mellünket.
Magányból emelünk várat,
Falait öleli a bánat,
Könny íze sózza kenyerünk,
Megnyugvást így sosem lelünk.
Miért őrizzük a kínokat?
Csak hizlaljuk panaszunkat!
Eltemetett boldogság sírján
Magunkat gyászoljuk némám.
Mi végre vagyunk e Földön?
Hogy bennünk a düh üvöltsön?
Teremtőnek mi volt a terve?
Miért vagyunk folyton verve?
Arcunkat fordítsuk a Napra!
Fejünk emeljük magasabbra!
De ne vonszoljuk a múlt málháját,
Csak valósítsuk meg az Úr álmát!
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
androsz12018. május 7. 18:03
Mindig megnyugtatnak, sot feldobnak a versek!!!🌸🌸🌸
CsIbi(szerző)2017. október 16. 21:17
@CsIbi: Szeretettel köszönöm kedves Feri!
feri572017. október 16. 07:56
Léleksebet marunk magunkba,
Beletiporva tudatunkba,
Megtépjük heges lelkünket,
S mártírként verjük mellünket.
Csodálatosan szép sorok Ibolya
Szívvel, szeretettel gratulálok.
Feri
CsIbi(szerző)2017. október 15. 22:24
@1Jancsi: Nagyon köszönöm!
1Jancsi2017. október 15. 22:15
'' Mi végre vagyunk e Földön?'' Nagyon szép , figyelemre méltó alkotás.
Szívet hagyok