Sz. Pál-Kutas Orsolya

Tűzcsiholók

1956. emlékére

A térről a Dunához vonult a tömeg,
s a szeretett zászlóból a gyűlölt jelet
égették s tépték ifjú kezek.
Dőlt a szobor, Beethoven recsegett.

"Ruszkik, haza!", hangzott a jelszó,
s együtt lépett öreg, fiatal,
fejük fölött lengett a zászló,
a magyar nép szabadságot akar.

Tűzben áll a város, tűzben áll ország,
fiatal remény száll fel az égig,
most a szabadságot vérben, könnyben mérik.

Vérben áll az utca már Pesten mindenütt,
mert hinni merték, hogy lesz erejük,
s az elnyomókat eltörölhetik.

De farkasszemet nézett ágyúcső és ember,
s tüzet nyitottak megbújt emberek,
az első sortűz padlásról érkezett.

Pattog, de nem a tűz, de megannyi fegyver,
fény villan, s ágyútorkolati tűz.
Ma sírnak Anyák, és sír ezernyi ember,
a vágyott szabadság sok életbe került.

Nem búcsúcsók volt, amit reggel adtam,
hisz szerelmesen este vártalak,
de a harcok között a körúti zajban
már csak halottamként sirattalak.

A könny és vér áztatta macskakövek között
valahol csendben minden elveszett,
mert akkor, ott, a magyarokkal szemben
egy egész világ vétkezett.