Szerző
Török Levente

Török Levente

Életkor: 27 év
Népszerűség: 8 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 424 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2009. május 20.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Török Levente

Kiméra

Haragosait vízbe fojtja a múlt,
Elmémbe gyilkos kór mar, sebtében,
Testemről a könny, fejembe, mint lázálom búj,
S lassan kerít hatalmába a méreg.
Büszke sörény mögött vad és mohó árny harap,
Mekegve öl, e pusztító, rémes lény,
Szívében hörgő kéj s alattomos férgek alszanak,
Fájó szavak helyett láng gyúl bűnös nyelvén.

A végtelen kósza paripája űz elébe,
Mutatva száz vagy ezer csodás képet,
Vak sistergés előtt hajtva ily eltökélt szellemet,
Istenek istene által adott daccal, védelmezve.
Köröttem, a messzeség szelíd szikrája őrködött,
Somfordálva tűntek el, a titánok,
Forrongó mezsgyék tüze, szúrós szememmel ütközött,
S most bűvös terek nyílnak, amerre járok.

Vad dühben izzva, kertek alatt szállok,
Elragad a gyönyör, csalfa háreme,
A sziklaszirtek halk dobogására várok,
Mint korcs árvája, millió tündöklő griffnek.
Elsirat a bujaság amerre lépek, s járok,
Meleg karukkal takarnak be bársonytestű nimfák,
Olykor ajkuk hegyén, mint friss eper virrasztok,
S ölükben, gondolkodva nézem, miként jajdulnak a fák.

A tovatűnő égbolt szeretőit kutatom,
Henyélő pázsitokon, balgán játszó lelkeket,
Napnak tündöklő sugarain át, színlelve bánatot,
Sosem múló becsvággyal, s haraggal vezérelve.
Alattam apró tanodák, kard csapásai hangzanak,
Királyok vedelnek, vöröses nedűt,
Ám, a szépség dús lombjai izzanak,
S ezernyi népek nyelik a bort, vígan, keserűn.

Az azúrkék mennybolt padlóin kel a mély,
Csöndes léptekkel fut el a napkorong,
Lilás csapások arcáról süt a vég,
Mindenfelé a pusztulás, bús sötétje honol.
Keresem, kutatom e bosszús, büszke lényt,
Hamvakban gázolva, bőgve dalolok,
Hisz lassan múlik el, mit nékünk szült a kény,
S véle minden mi szerelmes érzéseket hordozott.

A természet lágy öle, már kavicsos árok,
Tompa zajjal üvöltve, rimánkodik a tér,
Jajduló gráciák csalfa éneke szól most,
S elül, mint utolsó himnuszt remegő bakelit.
Harcos lelkek, amazonok vére tisztítja a mezőt,
Alattam e szelíd jószág mélabúsan nyerít,
A táj ormain a fű, a gyümölcs benőtt,
S minden, mint gyönge, árva gyermek sír.

A fellegek mögé bújok, kémlelve ezt is, azt is,
De csalfa pompák alatt, csupán a kín van,
Ártatlanokkal díszítve az égi karnist,
Vígan ostromolja a világot, a bestia.
Hűs ligetek csendjébe költözik, a lárma,
Kénes gázt lövell ádázan, az áspis,
Hóbortosan gyilkolászik, alattam az állat,
S pengém nyelve, fuldokolva, tüzet nyerít.

Két fejjel loholva, siet előlem el,
Hegyes dárdámmal testét vadul átdöföm,
Szárnyas lovamról leszállva, mérgét reá fröccsentem,
S lakmározó férgek bolyába lököm.
A büszke tereket hódítón szelem,
Álmom nem csituló hevét nyögöm,
Pegazusom előtt fürgén nyíl a végtelen,
Míg én, a valóság fekete földjével ütközöm.

A vers egy görög mítoszról szól...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


mezeimarianna2009. május 21. 03:17

Gratulálok!!!

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom