Szerző
Fodor Istvánné

Fodor Istvánné

Életkor: 49 év
Népszerűség: 59 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 749 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2017. december 17.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (19)

Fodor Istvánné

Karácsony nosztalgia

Valamikor réges régen, gyermekkorom idejében,
úgy vártam én a Karácsonyt!
Számolgattam reggel, este, hányat kell még aludni,
mikor fog a kis Jézus megszületni.

Szívem mélyén áhítattal, tisztes csendben figyeltem,
hogy készülnek az emberek erre a szent ünnepre.
Nem volt pompa, díszes fények, csillogás,
csak igazhitű, tiszta lelkek várták együtt a csodát.

Sparhelt tüze melegített, sült a finom, friss kalács,
illatával megtöltötte azt a régi, kis lakást.
Szentestére a Jézuska meghozta a fenyőfát.
De szép is volt, úgy örültem, látva azt, mily csodás!

Kicsik, nagyok díszítettük lelkesen,
mindeközben beszélgettünk csendesen.
Került reá Konzum szalon, néhány gömb és pár dió,
alá pedig mindenkinek egy-egy narancs s mogyoró.

"Jaj, de szép a karácsonyfa,
ragyog rajta a sok gyertya" - dúdoltuk.
Szívem dobbant, boldog voltam,
fénylő szemmel a fát csodáltam untalan.

A narancsot nem szerettem,
mégis, mégis úgy örültem, ha kaptam,
nézegettem, simogattam,
de jó is volt az illata!

Szívünk, lelkünk ünneplőbe`,
a Templomba így tértünk be szenteste,
hol imádkozva, énekelve
öröm volt a szívekben.

Kántálóknak talpa alatt
friss, fehér hó ropogott,
szépen szóló énekük is
az Úr Jézus megszületéséről szólt.

Nem volt pompa, díszes fények, csillogás,
csak igazhitű, tiszta lelkek ünnepelték a csodát.
Szívem dobbant, boldog voltam,
együtt volt a nagy család!

Mi a titok? Ma sem tudom,
de más volt akkor a világ!
Ha az az érzés ma is élne,
s minden ember boldog lenne,
ez az ünnep oly szép lehetne ma is tán!

Cigánd, 2017. december 17.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


fodoristvanne(szerző)2019. június 1. 04:16

@Gloren:
Kedves Tünde!
Nagyon köszönöm, hogy ellátogattál e régebbi versemhez is! Úgy örülök, hogy nemcsak én érzem fontosnak a régi emlékek, érzések, szokások és értékrend felelevenítését, hacsak a nosztalgia miatt is!
Hálás szívvel köszönöm kedves szavaid és a hagyott szívet is!
Üdvözlettel : Erzsike

Gloren2019. május 31. 18:55

Drága Erzsike!

Varázslatosan szépen írtad le megható és csodálatos szép versedben azt a régi meghitt igazi karácsonyi csodát, ami már sajnos elveszett a mai modern és anyagias világban. Nagyon jó érzés volt visszarepülni kicsit versed által , Köszönöm a meseszép, feledhetetlen élményt!
Elismeréssel, hatalmas nagy Szívvel Gratulálok nagyon nagy Szeretettel: Tünde

fodoristvanne(szerző)2018. december 3. 14:15

@domokoskazmer:
Kedves Kázmér!

Meglepődtem, de nagyon örültem a küldött versednek, nagyon tetszik!
Hangulatában, mondanivalójában visszahozza régi, számomra ''igazi'' karácsonyok érzését!
Szeretetteljes üdvözlettel, köszönettel: Erzsike

fodoristvanne(szerző)2018. december 3. 14:13

@giziszalay:
Kedves Gizella!

Nagyon köszönöm, hogy itt jártál, jólesnek kedves szavaid, köszönöm a szíves értékelést!
Szeretetteljes üdvözlettel: Erzsike

domokoskazmer2018. december 1. 23:22

KARÁCSONYFA

Meszelt falú házhoz fenyőfa érkezett
- nem gyantásan kérges lábain lépkedett -,
vállra nehezülve suhant, libegett,
készül kiszolgálni a téli ünnepet.

Már nem reszket ködben, nem a téli fagyban,
zúzmarás hajnalon, hózivatarban.
Gúzsba kötve őrt áll széles talapzaton,
arra vár csupán, hogy kitárulkozhasson.

Vár ő, vár - illatot hintve szerte -
az isteni gyermek megszületésére,
s arra, hogy széttárja madzagolt ágait,
miként égi madár, röpítő szárnyait.

Jászolban pihen már a Megváltó Kisded.
Szent Karácsony estjén boldogságot hirdet
felnőttnek, gyermeknek, tűlevelű fának,
ágain hintázó fénylő sokaságnak.

Lám, óhajok, álmok valóssággá váltak,
dermedt fenyő dísze már a pici szobának.
Sárga fénypalást száll zöld tüskés hátára,
gyertyafény ügyel majd szent éji álmára.

Szunyókáló idő távolinak tűnik,
álmot hozó tündért dallamok elűzik.
Zeng: ''Mennyből az angyal'' - s ''Csordapásztorok''
- szépen szól az ének, csipetnyi magyarok.

Domokos Kázmér
Zsámbék

giziszalay2018. december 1. 21:23

Szép hangulatos karácsonyi vers. Jó volt olvasni.
Szeretettel. Gizi

fodoristvanne(szerző)2018. július 26. 15:20

@Bartolomeo.69:
Nagyon köszönöm kedves szavaid, szíves értékelésed!
Üdvözlettel: Erzsike

fodoristvanne(szerző)2018. július 26. 15:20

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Bartolomeo.692018. július 22. 15:24

Szívből írt szép versedhez szívvel gratulálok! Tény, a világ folyamatosan változik. Akkor is más volt a karácsony és most is más. Émlékező verseddel visszahoztad a régi hangulatot. Köszönöm az élményt, még így nyáron is!

fodoristvanne(szerző)2018. március 30. 20:51

@GreyMouse:
Kedves Attila!
Nagyon köszönöm, hogy olvastad és szívvel jutalmaztad írásomat! Örülök, hogy egyetértesz gondolataimmal.
Sajnálom, hogy mai világunk értékrendje ennyire eltorzult, melyet már aligha lehet jobb irányba fordítani!
Próbálok azért erőt meríteni a múltból, a gyökerekből.
Szép napokat kívánva küldöm szeretetteljes üdvözletem: Erzsike

GreyMouse2018. március 30. 09:56

Kedves Erzsébet!

''Mi a titok? Ma sem tudom,
de más volt akkor a világ!
Ha az az érzés ma is élne,
s minden ember boldog lenne,
ez az ünnep oly szép lehetne ma is tán!''

Megindítóan szép ez a visszaemlékezés. A karácsonyi hangulatot idézi fel, az igazit, mely aligha tér vissza már. Sokminden megváltozott és nem jó irányba. Nagyszerű élmény olvasni visszaemlékezésed. Felébreszti a saját emlékeket is. Remekül megírt, tartalmasan szép alkotásodhoz elismerésem.
Tisztelettel: GéeM.

fodoristvanne(szerző)2018. január 7. 20:20

@ereri: Kedves Erika!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad és szívvel értékelted soraimat!
Igen, teljes egészében igazad van abban, hogy a karácsonyi szokások, igények teljes mértékben átformálódtak mára. Nyilván ezt a fiatalabb generáció még nem igazán érti (értheti). Az idősebb emberek viszont már egyre inkább érzik, hogy egyáltalán nem arról szól már ez az ünnep, amiről szólnia kellene.
Remélem, ez változni fog! Nyilván nem azt szeretném, hogy minden a ''régi'' legyen, de már az is jó lenne, ha nem az ajándékozást ünnepelné a világ.
Köszönöm látogatásod! Szeretetteljes üdvözlettel: Erzsike

ereri2018. január 5. 07:36

''Nem volt pompa, díszes fények, csillogás,
csak igazhitű, tiszta lelkek ünnepelték a csodát.
Szívem dobbant, boldog voltam,
együtt volt a nagy család!''

Egyszerű a válasz kedves Erzsike, nem voltak még reklámok, amik nem létező vágyakat és harácsolási kényszert programoznak az emberekbe. Tényleg Jézuskának és egymásnak örültünk, (és akár egy nem szeretett narancsnak is, a gesztus értéke miatt) nem pedig az ajándékvásárlási versenytől kimerülten és kiégve rogytunk le egymás mellé, mint manapság. Soha nem térnek már vissza azok az idők... Gyönyörűen megfogalmaztad a hiányukat - biztos vagyok benne, hogy velem együtt sok-sok olvasód átérzi az igazad. Elismerésem és nagy szívem hagyom gyönyörű, múltidéző és lélekmelengető soraid mellett - szeretettel, tisztelettel: E. E.

fodoristvanne(szerző)2017. december 29. 19:44

@dvihallyne45:
Nagyon szépen köszönöm kedvességed, hogy olvastad és szívet hagytál soraimnál kedves Sarolta!
Áldott, békés, boldog új esztendőt kívánok nagyon sok szeretettel: Erzsike

dvihallyne452017. december 29. 09:50

Kedves Erzsike!!

Szépséges emlékezésedhez szeretettel és szívvel gratulálok! Sarolta

fodoristvanne(szerző)2017. december 21. 20:14

@111111:
Kedves Piroska!
Igazán jó érzés, ha sikerült soraim által szép emlékeket felidézned!
Köszönöm szépen, hogy olvastad és szívvel értékelted ünnepváró versemet!
Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok sok szeretettel: Erzsike

fodoristvanne(szerző)2017. december 21. 20:11

@donmaci:
Kedves Józsi!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad és szívvel értékelted soraimat!
Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok szeretettel: Erzsike

fodoristvanne(szerző)2017. december 21. 20:10

@adamne:
Kedves Manyi!
Nagyon szépen köszönöm kedves szavaid, szíves értékelésed soraimnál!
Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok nagyon sok szeretettel: Erzsike

fodoristvanne(szerző)2017. december 21. 20:08

@Kicsikinga:
Kedves Kinga!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad és szívvel értékelted ünnepváró soraimat, mely igazán jó érzéssel tölt el mindig!
Kívánok számodra erőt, egészséget és áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket nagyon-nagyon sok szeretettel: Erzsike

fodoristvanne(szerző)2017. december 21. 20:04

@Nichi-ya:
Kedves Nikoletta!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad és szívvel értékelted ünnepváró soraimat!
Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok szeretettel: Erzsike

fodoristvanne(szerző)2017. december 21. 20:02

@feri57:
Kedves Feri!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad és szívvel értékelted kis ünnepváró versemet!
Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok sok-sok szeretettel: Erzsike

fodoristvanne(szerző)2017. december 21. 20:01

@rojamsomat:
Kedves Tamás!
Nagyon szépen köszönöm szíves értékelésedet!
Névnapod alkalmával szeretettel köszöntelek, valamint áldott, békés, meghitt karácsonyi ünnepeket kívánok számodra: Erzsike

fodoristvanne(szerző)2017. december 21. 19:58

@Zsuzsa0302:
Kedves Zsuzsa!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad és szívvel értékelted ünnepváró soraimat!
Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok nagyon sok szeretettel: Erzsike

fodoristvanne(szerző)2017. december 21. 19:56

@uzelmanjanos956:
Kedves János!
Igazán örülök, ha soraim benned is szép emlékeket idéztek!
Köszönöm, hogy olvastad és szívvel értékelted versemet!
Áldott, békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok nagyon sok szeretettel: Erzsike

fodoristvanne(szerző)2017. december 21. 19:53

@Metta:
Kedves Margit!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad és szívvel értékelted emlékező soraimat!
Áldott, boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánok nagyon sok szeretettel: Erzsike

fodoristvanne(szerző)2017. december 21. 19:51

@SzaipIstvanne:
Kedves Mária!
Nagyon szépen köszönöm, hogy olvastad és szívvel értékelted kis ünnepváró gondolataimat!
Áldott, békés karácsonyi ünnepeket kívánok nagyon sok szeretettel: Erzsike

1111112017. december 19. 17:31

Csodálatos emlékeket idéztél fel bennem drága Erzsike, szeretettel, szívesen olvastalak. Piroska

donmaci2017. december 18. 20:41

Szépséges emlékezőversedet szívvel olvastam: Boldog karácsonyt! Józsi

adamne2017. december 18. 16:26

Drága Erzsikém!
Áldott, békés, boldog ünnepeket kívánok nagy szeretettel,
szívvel:Manyi

Kicsikinga2017. december 18. 14:26

''Nem volt pompa, díszes fények, csillogás,
csak igazhitű, tiszta lelkek ünnepelték a csodát.
Szívem dobbant, boldog voltam,
együtt volt a nagy család!''

Ennél nincs szebb!
Nagyon meghatott a szépséges film, amit láttattál!

Nichi-ya2017. december 18. 11:04

Nagyon megható, kedves emlékezés. Sok szeretettel, szívvel olvastam.

feri572017. december 18. 07:59

Nagyon szép emlékezés versedhez Istvánné
Szívvel, szeretettel gratulálok

Feri

rojamsomat2017. december 18. 07:51

Nagyon igaz, szép emlékezés!
Csodás versednél szívvel voltam,,,Tamás!
Boldog Karácsonyt!

Zsuzsa03022017. december 18. 06:30

Szeretettel, szívvel gratulálok szép emlékversedhez, és kívánok Békés boldog karácsonyt.

uzelmanjanos9562017. december 18. 05:18

Szép karácsonyi emlékezésed visszarepített a múltba, konzum szaloncukor, ezüst papírba csomagolt dió és a közös fenyődíszítés öröme. Áldott, Békés, Boldog Karácsonyt Kívánok:János

Metta2017. december 18. 04:37

''Mi a titok? Ma sem tudom,
de más volt akkor a világ!
Ha az az érzés ma is élne,
s minden ember boldog lenne,
ez az ünnep oly szép lehetne ma is tán!''
Nagyon szép emlékezés egy csodás versben!
Szívvel olvastam!
Békés Boldog Karácsonyt kívánok!
Szeretettel
Margit

SzaipIstvanne2017. december 17. 23:43

Draga Erzsike, igen masok voltak azok a Karacsonyok. Nagyon szep verset irtal. Szep emlekeid bennem is felideztek azokat az eveket, akkor voltak a gyerekeim kicsik es szep Karacsonyt varazsoltam nekik; Szivvel, szeretettel olvastam.

Kivanok boldog, bekes szep Karacsonyt. Maria

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom