Szerző
Jekő György

Jekő György

Életkor: 75 év
Népszerűség: 40 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 158 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. január 12.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (14)

A jelölők listája csak a két hétnél régebbi verseknél látszik.

Jekő György

Attila és Ágnes névnapi köszöntője

Épp, hogy kipihentük az Újesztendő napját,
Máris köszönthetjük Ágit és Attilát.
Szeretettel jöttünk mindnyájan hozzátok,
Gyakorlatból tudjuk, hogy jó a konyhátok.

Értitek a módját a vendéglátásnak,
Se vége, se hossza a menükártyának.
Van itt aperitif, leves, pörkölt, sültek,
Elpilledt vendégek majd mind kábán ülnek.

Hozzájárul ehhez a desszert és kávé,
A sör és bor után legtöbb férfi málé!
Ez utóbbiak mind abban reménykednek,
Talán a háziak zenészt nem rendeltek.

Mert ha ropni is kell sok uram-bátyámnak,
Lehet visszaadni a rokkant kártyákat.
Nos, ha visszavennék, akkor lennénk gondban,
Parkolni nem tudnánk soha horvát honban!

Akit még érinthet a felülvizsgálat,
Bizakodjon, mert tán hagynak meg néhányat!
Tutira az mehet, ki tudja a frankót,
S kerekesszékben járja el a tangót.

Gondolom, itt is lesz, ki felvállalja bátran,
S felülvizsgálatra így mennek el páran!
Akinek sikerül azon melegében,
Bulit kell, rendezzen a Hotel Csipkében.

Az újabb bulinak több kára, mint haszna,
Mert a fogyókúra tovább lesz halasztva.
No, de üsse kavics, nem ez lesz az első,
Ha bajunk esnék, hát elvisz majd a mentő.

A fehérnépeknek akkor kell helytállni,
Keményebb lesz, mint a parketten ugrálni.
Azért ne fessük az ördögöt a falra,
Mert ha megjelenik, csapkod jobbra, balra.

De ezt nem kívánjuk magunknak, se másnak,
Legfőképpen pedig a házigazdáknak.
Kiknek meghívását ezúton köszönjük,
Sok-sok szeretettel mindkettőt köszöntjük.

Kiskunhalas, 2010. január 8.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


gyorgyjeko(szerző)2018. január 14. 07:43

@szalay: Kedves István! Örülök, hogy ismét üdvözölhetlek oldalamon, úgy látom valóban nincs neheztelés, köszönöm! Igen, igazad van, mindenkinek általában egyedi a stílusa, s ezt illik tiszteletben tartani! Köszönöm tetszésnyilvánításodat, barátsággal JGy

szalay2018. január 14. 06:41

kedves Gyuri, igen mostmár értem azt,amit számomra pár nappal ezelött jeleztél, jónak találom a versedet,gratulálok hozza. Azonban én a verseimben akarattal nem követem a szótagolást,ugyanis nem tudom kifejezni,azt amit szeretnék,tehát bővebb leirást igényel.Lehet helytelen,azonban mindenki stilusa más.Továbbra is baráti szeretettel figyellek István

gyorgyjeko(szerző)2018. január 13. 22:42

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

gyorgyjeko(szerző)2018. január 13. 22:41

@Schmidt-Karoly: Kedves Károly! Külön köszöntelek abból az alkalomból, hogy első alkalommal látogattál oldalamra, köszönöm! Gondos vizsgálatod és a vele kapcsolatos észrevételedre reagálva közlöm, hogy ezt a köszöntőt 2010 -ben írtam, kizárólag a baráti társaságom részére, nem volt szándékom nyilvánosan publikálni, még azt sem tudtam hogy ez a portál létezik! Ez a továbbiakban megjelenő köszöntőkben is előfordulhat, melyeket évekkel ezelőtt követtem el, egyébként nem tartom elsődleges szempontnak az érték tekintetében! Egyébként uram bocsá' a közelmúltban Adyt olvasgatva is találkoztam hasonlókkal! Igaz ez a tényeken nem változtat, mellesleg említettem! Számítva további figyelmedre, üdvözlettel Jekő György

gyorgyjeko(szerző)2018. január 13. 22:23

@Abraks_Anna: @JohanAlexander: @SzaipIstvanne: @Kicsikinga: @jade1023: @gypodor: @kicsikincsem: @lenartanna: @rojamsomat: @111111: @montor: @feri57: Kedves Barátaim!Hálás szívvel köszönöm a látogatást, a tetszésnyilvánítást, igyekszem a továbbiakban is kiérdemelni figyelmeteket, köszönettel Jekő György

montor2018. január 13. 17:05

Frenetikus hangulatú vers, mintha én is jelen volnék amikor olvasom.
Nagyon tetszik!
Szívvel olvastam.
Eszter

1111112018. január 13. 13:28

Remek hangulatú köszöntő, tetszik, ahogyan humorral ''díszítetted'', szívesen olvastam. Piroska

Schmidt-Karoly2018. január 13. 12:57

Kedves György!
Élvezettel olvastam ezt a köszöntőt. Tetszik a mondanivaló, a formába öntés is. Elég jól tartottad a sor/12-es szótagszámot, - gondolom nem véletlenül. Három sor lóg ki egy kicsit ebből a sorból:
''Épp, hogy kipihentük az Újesztendő napját,'' /13,
''S kerekesszékben járja el a tangót.'' /11, és
''Gondolom itt is lesz, ki felvállalja bátran?'' /13.
Eme észrevételem nem ünneprontás és nem kákán is csomókeresés akar(t) lenni, csupán általában olvasáskor megérzem, hogy melyik sor döccen. Természetesen ez semmit nem von le a versed értékéből, köszönöm, hogy olvashattam, szeretettel: Schmidt Károly.

rojamsomat2018. január 13. 07:55

Nagyon szépen megírt köszöntő!
Szeretettel szívvel olvastalak,,,,Tamás

lenartanna2018. január 12. 23:30

Szép köszöntődnél szívet hagytam, kedves Gyuri


4

kicsikincsem2018. január 12. 17:32

Nem mindennapi köszöntő, szívvel gratulálok.
Ilona

gypodor2018. január 12. 15:45

Tetszik. Remekül megírtad!
Gyuri

jade10232018. január 12. 12:27

Kedves Gyuri!
Már igazán nem is lehet tovább ragozni,hogy mennyire otthon vagy a szebbnél-szebb,és remek humorú köszöntők írásában!
Szívvel gratulálok újabb, nagyszerű versedhez!
Szeretettel:Margit

Kicsikinga2018. január 12. 12:22

Hivatásos köszöntő író vagy!
Mesterien bánsz a témával!

SzaipIstvanne2018. január 12. 12:04

Kedves Gyorgy, remek nevnapi koszonto, finom falatokkal. Azert a rokkant-kartyara vigyazni kell. Humorosan jo. Szivvel gratulalok a nevnaposoknak is.Maria

JohanAlexander2018. január 12. 11:59

Kedves Gyuri, nagyszerű köszöntődhöz,
csipkelődős versedhez,
nagy szívet hagyok!

Abraks_Anna2018. január 12. 11:47

Gratulálok versedhez, kedves Gyuri! Adri

feri572018. január 12. 11:34

feri572018. január 12. 11:32

Kijavítottam az elírásomat, elnézést kérek

Ez egy igazi vérbeli névnapi buli
Tele mindenféle jó falatokkal, olyan szegény ember mint én, csak nyeldes.
Szép alkotás, igazi remekmű Gyuri
Óriási szívvel gratulálok

feri572018. január 12. 11:32

Ez egy igazi vérbeli névnapi buli
Tele mindenféle jó falatokkal, olyan szegény ember mint és, csak nyeldes.
Szép alkotás, igazi remekmű Gyuri
Óriási szívvel gratulálok

Feri

Elfogadom

Az oldalon harmadik féltől származó cookie-kat (sütiket) használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. Az oldal használatával elfogadod a cookie-k alkalmazását. Több információ