Szerző

Hecz János Sándor

Életkor: 64 év
Népszerűség: 482 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 932 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. január 14.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (77)

Hecz János Sándor

Elkopott

Új cipőben járunk, csak így tudtunk lépni.
Soha nem lesz olyan, mint az elnyűtt, régi!
Azt jól kitapostuk. Kényelmesen jártunk.
Rég nem szorította bőre fáradt lábunk.

Sokszor nem siettünk, nyugalmat keresve
néha megbotlottunk, voltunk már elesve.
Cserben sosem hagyott! Le soha nem vettük.
Jól elrejtett kincset őbenne kerestük.

Nem hagyott el minket, pedig bőrig áztunk,
emlékszem, a fagyban, jaj, de sokszor fáztunk!
Mégis úgy szerettük, mint testünknek részét.
El nem adtuk volna őt semennyi pénzért.

Hányszor futnunk kellett? Természetünk miatt.
Képzelt suszter rakott lyukjára foltokat.
Le akkor sem vettük. Rajtunk javították.
Kitartással művelt öreg cipőnk csodát!

Most le kellett vetnünk, ennyit szántak néki.
El nem felejthetjük! Emlék lesz a régi.
Őrizzük fazonját elménk rejtekében,
néha elővesszük, velünk van, mint régen.

Új cipőnk még kemény. Szorítja a lábunk.
Visszasírjuk sokszor azt, mitől megváltunk!
Ez az élet rendje, bár kicsit még félünk.
Segít továbblépni ezer szép emlékünk.

2018. január 2., Egykori munkahelyem, a lebontott Kerepesi úti Taurus gyár emlékére.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


JohanAlexander(szerző)2018. január 23. 16:46

@galadrielurno: Örülök ha tetszett kedves Zsolt, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 23. 16:44

@Ibolya.52: Szívből köszönöm, kedves Ibi!

galadrielurno2018. január 23. 16:27

Tetszett. Szép vers Gratulálok.

Ibolya.522018. január 23. 15:27

Nagyon szép alkotásodhoz szívvel gratulálok. Ibi

JohanAlexander(szerző)2018. január 22. 19:21

@szalus47: Így igaz kedves Károly!
Szívből köszönöm!

szalus472018. január 22. 17:02

Ugye a lényeg! A cipő ha el is kopott az emlék nem! Emlékezésed hogy kissé kesernyés, érthető! De ahogy Te is írod segít továbblépni szép emléked! Gratulálok versedhez!

JohanAlexander(szerző)2018. január 21. 11:45

@jozsefsoltcsosz: Szívből köszönöm, kedves József!

jozsefsoltcsosz2018. január 21. 11:04

Mi már lassabban haladunk a világ változásaival, de mindez elkerülhetetlen, ha élni akarunk/ akarjunk! - Szívvel jelzem: Józsi

JohanAlexander(szerző)2018. január 20. 08:43

@szombati: Kedves Tibi, szívből köszönöm,
számomra roppant értékes, értő véleményedet!

Törölt tag2018. január 20. 07:44

Törölt hozzászólás.

JohanAlexander(szerző)2018. január 19. 20:12

@Shanti7: Kedves Shanti, szívből köszönöm!

Shanti72018. január 19. 17:18

Mennyire igazad van.

JohanAlexander(szerző)2018. január 19. 12:47

@Mikijozsa: Kedves Miki,
megtisztelő véleményedet,
hálás szívvel köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 19. 12:46

@Maria_HS: Szívből köszönöm, kedves Mária!

JohanAlexander(szerző)2018. január 19. 12:45

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

JohanAlexander(szerző)2018. január 19. 12:45

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

Maria_HS2018. január 19. 12:43

Szép emlékednél szívet hagyok: Maria

Mikijozsa2018. január 19. 11:19

nagyszerú alkotás tőled elvárható pontosságal megírva, gratulálok szívvel

JohanAlexander(szerző)2018. január 19. 09:31

@Sida: Kedves Klára, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 19. 09:30

@Doli-Erzsi: Szívből köszönöm, kedves Erzsi!

JohanAlexander(szerző)2018. január 19. 09:30

@Irena: Örülök ha tetszett kedves Irena,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 19. 09:29

@montor: Szívből köszönöm, kedves Eszter!

Sida2018. január 19. 08:29

''Visszasírjuk sokszor azt, mitől megváltunk!''
Őszinte szívvel: Klára

Doli-Erzsi2018. január 18. 15:07

Remek megemlékezés!
Szívvel gratulálok!
Erzsi

Irena2018. január 18. 00:05

Remek alkotásodhoz szívvel gratulálok.
Irena

montor2018. január 17. 20:40

Szép vers!
Szívvel, szeretettel: Eszter

JohanAlexander(szerző)2018. január 17. 16:58

@varkonyi.zsuzsa: Szívből köszönöm kedves Zsuzsa!

JohanAlexander(szerző)2018. január 17. 16:56

@meszaroslajos60: Szívből köszönöm, kedves Lajos!

JohanAlexander(szerző)2018. január 17. 16:56

@Andicsek: Kedves Andi, szívből köszönöm értő,
értékes véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2018. január 17. 16:55

@Meroni: Kedves Roni, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 17. 16:54

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

JohanAlexander(szerző)2018. január 17. 16:54

@gyorgyjeko: Kedves Gyuri, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 17. 16:53

@kmezo: Kedves Korni, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 17. 16:50

@M.Laurens: Kedves Miklós, szívből köszönöm megtisztelő véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2018. január 17. 16:44

@bogyi: ...és én szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 17. 16:38

@matema56: Így igaz kedves Margó!
Szívből köszönöm!

meszaroslajos602018. január 17. 14:46

Kedves Sándor!
Remekül megírt fájdalmas alkotás, gratulálok szívvel, Lajos.

Andicsek2018. január 17. 10:51

'' Most le kellett vetnünk, ennyit szántak néki.
El nem felejthetjük! Emlék lesz a régi.
Őrizzük fazonját elménk rejtekében,
néha elővesszük, velünk van, mint régen. ''

Sok munkahely ( gyárak, üzemek ) emléke már a múlt , de szeretettel gondolunk a régi szép időkre.

Örömmel olvastam , kedves János!
Őszinte szeretettel és szívből gratulálok : andi

Meroni2018. január 17. 10:33

Nagyszerű szép versedhez szívvel gratulálok! Roni

varkonyi.zsuzsa2018. január 17. 09:18

Gratulálok remekül megírt versedhez! Az emlékeink valóban fontosak.

gyorgyjeko2018. január 17. 07:52

Nagyon tetsző hangvételű szellemes versedhez gratulálok, üdvözlettel Jekő Gyuri

Törölt tag2018. január 17. 00:44

Törölt hozzászólás.

M.Laurens2018. január 16. 21:52

Szívet hagyva gratulálok nagyszerű emlékversedhez, kedves Sándor!
/ Miklós /

bogyi2018. január 16. 21:31

Szívet hagyok szép versednél!

matema562018. január 16. 17:00

Igen, kedves Sándor: a régi, megszokott dolgoktól, életformától nehéz megválni, a váltás mindig tartogat bizonytalanságot, de bizakodva kell tekintenünk előre. Remek vers!

Szívet hagyok: Margó

JohanAlexander(szerző)2018. január 16. 15:05

@szjuma3: kedves Magdus, szívből köszönöm!

szjuma32018. január 16. 13:55

Nagy gratulációm! Még az is előfordulhat, hogy az újat soha nem tudjuk megszokni, mert nem szeretjük, ha nyomorgat. Remek vers. Szeretettel Magdus

JohanAlexander(szerző)2018. január 16. 09:34

@viola61: Szívből köszönöm kedves Viola!

JohanAlexander(szerző)2018. január 16. 09:28

@Zakeus: Kedves Gábor, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 16. 09:27

@donmaci: Kedves Józsi, szívből köszönöm!

viola612018. január 16. 07:43

Jó gondolatok!

Zakeus2018. január 16. 06:47

Szívvel olvastam megható emlék versedet!

donmaci2018. január 15. 22:06

Szépen versbe írtad! Szívvel viszem emlékezőversedet: Józsi

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 19:11

@Liwet: Örülök ha így gondolod,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 19:11

@Zuzuke: Szívből köszönöm, kedves Márti!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 19:11

@gypodor: Szívből köszönöm, kedves Gyuri!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 19:08

@111111: Szívből köszönöm, kedves Piroska!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 19:07

@Asteri: Szívből köszönöm, jólesett látogatásod!

Liwet2018. január 15. 18:26

Érdekes téma, jó, hogy leírtad...!
Gratulálok szívvel,
Liwet

Zuzuke2018. január 15. 18:17

Érdekes, különleges... tetszett! Márti

gypodor2018. január 15. 18:12

Egyedi!!!
Szívvel
Gyuri

1111112018. január 15. 16:48

''Új cipőnk még kemény. Szorítja a lábunk.
Visszasírjuk sokszor azt, mitől megváltunk!
Ez az élet rendje, bár kicsit még félünk.
Segít továbblépni ezer szép emlékünk.''
Szemléletes, szép sorok az idő múlásáról, szívet hagyok. Piroska

Asteri2018. január 15. 15:23

Nagyon különleges, egyszerűen szép vers! Alig várom, hogy egyszer láthassam jól kikoptatott cipőmet, miközben emlékezem.
Szívvel: Asteri

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 14:39

@jocker: Örülök ha tetszett kedves Feri,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 14:38

@Metta: Kedves Margit, szívből köszönöm!

jocker2018. január 15. 14:10

Hmm... jó a gondolatsorod. Szerintem sokunk helyett írtad meg.
Főhajtással gratulálok:
jocker/Kíber/Feri

Metta2018. január 15. 12:40

''Új cipőnk még kemény. Szorítja a lábunk.
Visszasírjuk sokszor azt, mitől megváltunk!''
Nagyon szép,megható emlékezés!
Szívvel olvastam!
Margit

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 09:53

@Sanyipapa: Szívből köszönöm, kedves Sanyi!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 09:53

@Agnes54: Örülök ha tetszett kedves Ági,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 09:52

@Nichi-ya: Szívből köszönöm, kedves Nichi!

Agnes542018. január 15. 09:44

''Új cipőnk még kemény. Szorítja a lábunk.
Visszasírjuk sokszor azt, mitől megváltunk!''

Úgy gondolom, ezzel mindenki így van. Jó volt olvasni megemlékező versedet.

Ági

Nichi-ya2018. január 15. 09:33

Nagyon megható... Sok szeretettel, szívvel olvastalak.

Sanyipapa2018. január 15. 09:23

Szép megemlékezés.
❤️
Sanyi

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 08:12

@Dram: Így igaz, kedves András, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 08:12

@Divima: Kedves Edit, örülök ha tetszett,
szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 08:11

@szalay: Szívből köszönöm, kedves István!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 08:10

@lelektunder: Így igaz, kedves Ági.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 08:10

@m.falvay: Kedves Miki, tovább kell lépni,
csak nehéz nagyon!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 08:09

@Pflugerfefi: Szívből köszönöm, kedves Feri,
értő véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 08:08

@Elise: Szívből köszönöm, kedves Elise!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 08:08

@orok.szerelem55: ...és én szívből köszönöm, kedves Margit!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 08:07

@dobosigyorgy: Kedves Gyuri, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 08:06

@molnarne: Szívből köszönöm, kedves Ica!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 08:06

@Golo: Szívből köszönöm, kedves Radmila!

JohanAlexander(szerző)2018. január 15. 08:05

@Evanna: nem túl szép látvány mostanában.
Szívből köszönöm, kedves Evanna!

Dram2018. január 15. 07:28

Az emlékek megmaradnak,
bennünk élnek.
Szívet hagyok szép versedhez; András.

Divima2018. január 15. 05:57

Sándor, versed elbűvölt.❤

szalay2018. január 15. 03:42

gratulálok versedhez István

lelektunder2018. január 14. 22:01

Jaj, de szépet írtál megint Sándor! A régi emlékeket visszük magunkkal, az új cipő, új emlékeket hoz, és reméljük egy idő után az is kényelmessé válik!
Szeretettel, szívvel olvastalak! Ági

m.falvay2018. január 14. 21:57

Szomorú , kedves emlékezés , sokszor visszasírjuk a régit mielőtt tovább lépnénk .
Szívvel Miki

Pflugerfefi2018. január 14. 21:05

A sorok közt olvasva, benne van a múlt amit el kellett engedni,
de az emlékeket nem lehet feledni.
Élmény volt versed olvasása, gratulálok szívvel, szeretettel. Feri.

Elise2018. január 14. 20:58

Nagyon kedves emlékező versedhez szívet küldök szeretettel!
Elise

orok.szerelem552018. január 14. 20:42

Kedves Sándor!
Meghatóan szép emlékezésednél szívet hagyok.
,,Most le kellett vetnünk, ennyit szántak néki.
El nem felejthetjük! Emlék lesz a régi.
Őrizzük fazonját elménk rejtekében,
néha elővesszük, velünk van, mint régen.''
Szívből gratulálok!
Margit

dobosigyorgy2018. január 14. 19:57

Gyönyörű versedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

molnarne2018. január 14. 19:39

Nagyon szép emlékezés szívem hagyom szeretettel:ICA

Golo2018. január 14. 19:30

Most le kellett vetnünk, ennyit szántak néki.
El nem felejthetjük! Emlék lesz a régi.
Őrizzük fazonját elménk rejtekében,
néha elővesszük, velünk van, mint régen.

Új cipőnk még kemény. Szorítja a lábunk.
Visszasírjuk sokszor azt, mitől megváltunk!
Ez az élet rendje, bár kicsit még félünk.
Segít továbblépni ezer szép emlékünk.

Szívvel és szeretettel gratulálok versedhez, kedves Sándor: Radmila

Evanna2018. január 14. 19:10

Sokszor láttam régen a vonatablakból, életében és agozinálása idején is. Megértem érzéseidet!
Szívvel - Evanna

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 19:02

@Zsuzsa0302: Kedves Zsuzsa, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 19:02

@ereri: Erika, szívből köszönöm, értékes véleményedet!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 19:01

@dufmar: Mária, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 19:01

@stummer40: Szívből köszönöm, László!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 19:00

@Darandelf: ...és én szívből köszönöm, kedves István!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 19:00

@uzelmanjanos956: Szívből köszönöm, kedves János!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 18:59

@Olga75: Szívből köszönöm Olgi!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 18:59

@41anna: szívből köszönöm, kedves Melinda!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 18:59

@R3ventlov: Kedves Zsolt, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 18:58

@kincseshaz: Szívből köszönöm kedves Ilona!

Zsuzsa03022018. január 14. 18:52

Csodaszép, fájdalommal teli, emlékversed szívvel olvastam, szeretettel gratulálok hozzá: Zsuzsa

ereri2018. január 14. 18:50

Gyönyörű sorok kedves Sándor, hűségről, megható ragaszkodásról, pótolhatatlan értékekről, amelyet e versikében a cipő által jelenítesz meg. Elismerésem és nagy-nagy szívem hagyom elgondolkodtató és tartalmas írásod mellett - szeretettel, tisztelettel: E. E.

dufmar2018. január 14. 18:38

Ez nagyon szép!

stummer402018. január 14. 18:21

Nagyon szép emlékezés.

Gratulálok.

László

Darandelf2018. január 14. 18:16

Fájdalmas ám mégis szép emlékezésed mellé szívet teszek!
Szívvel!
István

uzelmanjanos9562018. január 14. 18:09

Fájdalmasan szép megemlékezésedhez poéta szívvel gratulálok:János,

Olga752018. január 14. 18:07

Szívvel olvastalak!
Olgi

41anna2018. január 14. 17:57

Versedből érződik a fájdalom,szívvel. Melinda

R3ventlov2018. január 14. 17:42

Kedves Sándor, igazán szép gondolat-emlékművet állítottál elismerésem!
Szívvel: Zsolt

kincseshaz2018. január 14. 17:38

Fájdalmas ez a vers. Együtt érzek veled.
Szeretettel, szívvel gratulálok alkotásodhoz. Ilona

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:30

@anci-ani: ..de azokat nem veheti el senki!
Szívből köszönöm, kedves Anci!

anci-ani2018. január 14. 17:22

''Új cipőnk még kemény. Szorítja a lábunk.
Visszasírjuk sokszor azt, mitől megváltunk!
Ez az élet rendje, bár kicsit még félünk.
Segít továbblépni ezer szép emlékünk.''
Sokszor visszasírjuk a régit...
Gyönyörűm, megható versed kedves Sanyi megérintett!
Sajnos sokszor csak szép emlékek maradnak meg lelkünkben.
Szívvel, szeretettel gratulálok!
Anci

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:09

@19580808: Kedves Eszter, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:09

@1-9-7-0: Szívből köszönöm, kedves Anikó, értő, értékes véleményedet!

195808082018. január 14. 17:07

Remek versedhez gratulálok!
Üdvözlettel Eszter.

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:07

@AkarkiGyula: Kedves Gyula, vannak, kik szerint ez.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:06

@oroszlan17: Örülök ha tetszett kedves Ica!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:06

@rojamsomat: Talán legkedvesebb munkahelyem volt!
Szívből köszönöm, kedves Tamás!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:05

@SzaipIstvanne: Kedves Maria, LEGYEN!
Szívből köszönöm!

1-9-7-02018. január 14. 17:04

Kedves János
''Ez az élet rendje, bár kicsit még félünk.
Segít továbblépni ezer szép emlékünk.'' van olyan munkatársam aki 46 évet dolgozott le egy helyen és úgy tűnik nyugdíjba már mégse onnét megy Nagyon tud ''törni'' az új és nagyon tud fájni a szív 27 év után is De azt mondta az elnök úr : A ledolgozott évekért megkaptuk a fizetést az nemérdem hogy valaki egy helyen ennyi évet ledolgozik Szép emléket állítottál ''elkopott'' kényelmes cipőnek Bízom benne mindenki akinek új kerül a lábára majd hozzáalakul és kényelmes lesz mint a régi egyszer Szeretettel szívvel gratulálok fájdalmas emlékezésedhez Anikó

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:04

@virginas_andras: Megtisztelsz kedves András, szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:03

@kokakoma: Értjük egymást, kedves János!
Szívből köszönöm.

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:02

@feri57: Szívből köszönöm, kedves Feri!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:02

@195705252012: Szívből köszönöm, kedves Irén!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:01

@B...yL...o: Így igaz kedves László!
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:01

@pintyipontyi: Szívből köszönöm, kedves Ilon!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:00

@Schmidt-Karoly: Károly, megtanított az élet, továbblépni.
Szívből köszönöm!

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 17:00

@editmoravetz: Kedves Editke, tudom átérzed te is.
Szívből köszönöm, értékes véleményedet.

JohanAlexander(szerző)2018. január 14. 16:59

@Martonpal: Valóban az volt, kedves Attila.
Szívből köszönöm.

AkarkiGyula2018. január 14. 16:49

Minden helyett új jön.
Egyre megy, cipő, gyár, bolt.
Ez lenne a haladás?
ü. a,ki

oroszlan172018. január 14. 16:41

Nagyon remekbeszabott vers!
Szívvel szeretettel gratulálok: Ica

rojamsomat2018. január 14. 16:34

Szuper gyár volt az annak idején!
Jártam ott!
Kedves János remek emlékező versednél szívvel voltam,,,,Tamás

SzaipIstvanne2018. január 14. 16:32

Kedves Janos, megszuntettek a regi munkahelyeket, most kozmunkaskent utcat soporhetnek jo szakemberek. Nagyon remekul irt vers, szep emlekezes. (Pont a napokban irtam a kozmunkasokrol egy versiket, ha lesz merszem folteszem.) Szivvel gratulalok: Maria

virginas_andras2018. január 14. 16:28

ez remek emlékezés...
kedvencnek jelölöm
András

kokakoma2018. január 14. 16:13

Emlék mely fáj és nem értjük miért , mert jobban teljesítünk és jobban élünk! nem baj ha semmire(egy napra) elég, csak haszon legyen. Versed nagyon jól érzékelteti napjainkat . Gratulálok. János

feri572018. január 14. 15:59

Szép emlékezés vers János
Óriási szívvel gratulálok

Feri

1957052520122018. január 14. 15:54

Érezhető fájdalmad kedves János.
Szívet hagyok , Irén

B...yL...o2018. január 14. 15:45

Az egykori ''szakik'' arról is ismertek voltak, hogy ragaszkodtak munkahelyükhöz. meg is becsülték őket.
Versed tetszik:
László

pintyipontyi2018. január 14. 15:42

Csodás emlékezés,kedves Sándor!
Szívből gratulálok!
Ilon

Schmidt-Karoly2018. január 14. 15:39

Kedves Sándor!
Cipő, munkahely, ruha, kapcsolat! Eme változó korunkban mindegyiket el kell tudni dobni, ha már kinőtte magát. Tudom, hogy ez nem a könnyű feladatok közé tartozik, de ahogyan szokták mondani, nincs más hátra mint előre, ha nincs már hátra csak előre.
Könnyeden megélt mindennapokat kívánok, szeretettel: Schmidt Károly.

editmoravetz2018. január 14. 15:36

Kedves Sándor!

Versed olvasva engem is szorítani kezdett az ''új cipő'' - pedig akkor még nem tudtam, hogy mi ''egy cipőben jártunk''!
Én a ''leányvállalatnál'' az Újhegyi úti Tauril Gumigyárban voltam csoportvezető hosszú éveken át... messze kellett utaznom a hetedik kerületből, hány cipőt nyűttem el eközben!

Sajnálom, hogy egymás után bontották le a gyárakat.

Szép emléket állítottál régi munkahelyednek!

Szívvel - szeretettel gratulálok: Edit

Martonpal2018. január 14. 15:29

Egy jó munkahelyre örömmel emlékszik vissza az ember.
Remek nagyon átérezhető vers.
Szívvel gratulálok..attila

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom