Szerző
Váray Károly

Váray Károly

Életkor: 71 év
Népszerűség: 29 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 397 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. január 17.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Váray Károly

Szerelmi emlékagónia

A lángra lobbant vágyam
Olykor szárnyakat adott
Melyek főnixként elégtek
De bennem nyomot hagyott

Akkor te voltál az ég kékje
Az aranyló búzamezők
Kéklő búzavirág smaragd éke
És a szívemben mamutfenyők

Azt hittem akkor a szerelem
Ajkad vörösborán elmerülni
Elnyelve tested édes mámorát
Örökre ölelve az élet bíborát

A csend zenéjében szívünk
Őrjítő lüktetése két test
Egybeolvadó násza tűzest
Az eggyé válás boldogsága

Mert sokáig tapogattam
A résnyi huzatot mely tán
Egy bűvös éjszakán
Viharral nyílik hozva téged

Ám azon csak a tél zúdult
Mely hideggel minden feldúlt
Nem jött a vágyott szikranyár
A vágyott szépség bíborhajnalán

A tűző Nap nappal
Nekem csak Hold volt
De az éjszaka Holdja
Az Napremény volt

És úgy dobogott a szívem
Mint a sólyatéri pöröly
Mely átfúrta magát a Földön
S fulladozva óceánban ébredtem

Pedig mindig hittem
Tested tündértavában ébredek
Vízililiomok tisztaságában
Az örök szerelem mámorában

Ám csak a sűrű éjt kaparászó
Dühödt vad lehettem
És mindig a napsugár
Pongyolában ébredtem

De szívemen szirom voltál
Egy korán vagy későn leszakított
Melyre tüzesen ráhervadtál
S úgy is maradtál

S az alkoholnász sem mentett meg
Itt maradtál rajtam hervadt gyász
Most sírok mert lehullott rólam
Sok-sok nemes tüzesen üde virág

Oly szerelmes voltam
Minden perc egy év volt
Melyben szenvedéssé rogytam
S lettem könnyű mészfolt

Mészfolt melyet elvitt
A vágyott ölelő szellő
Ezt is hozzád hogy elhidd
A mélyből kilövellő fájdalmat

Kacérkodott a tavasz
Mert te voltál illata s virága
Kacérkodott a tél
Mert te voltál ékes fehére

Kacérkodott az ősz
Mert te voltál az ölembe hulló
Levetkőző színes falevél
Az emléklapjaim között simuló

Mert te voltál a nyár
Az esti langy kezemben
S a nehéz elválás után
Ébredésig az álom

Virágos réten mentem hozzád
Kórós rónán szúrt a visszaút
Szerelemszomjas maradtam
S a bánat amivel jóllaktam

Mert volt hogy hátrahajtottad fejed
S elnyelt a labdarózsa bokor
Én játszottam a fehér szirmokkal
A holdfényben vöröslő ajkaddal

Most éjként szállok
A sötét éjben keresni téged
Egy nappali fényt
Mely felcsillan szépségeden

Azt hittem a szótlan vallomás
Tengernyi szerelmes szó
S maradandóbb mint köd és harmat
Mert ez a csend a szívből fakad

Villámként jött maradtam
Sötét viharként jött átáztam
Így lettem villámtépett
Rám száradt fájó mézes múlttal

Hópehelyként érkeztél
Szívem melegére
Ám túl heves voltam szerelmes
El is illantál kedvesem

Hóesésben hol lelnélek
Hópelyhek közt keresnélek
Ez az élet kevés bizony
Majd a másik szép világon

Az igazi szerelem
Ha egymásról álmodunk
És az álmok találkoznak
S egymásba fonódnak

Mert ha az álmok
Már ölelik egymást
Akkor elég egy pillantás
És a mindent nyelő csók

Mint a koldus napfény
Ki keresgél az ágak között
Neki eltelt már millió év
De mily rövid az emberi lét

Az igazi szerelem amikor
A tekintetek ölelkeznek
Amikor a tekintetek csókja
Lesz a kezdet bókja

Amikor a remegő kezek
Szerelem frekvenciája
Megelőzi a remegő érintést
S lesz a találkozás imája

Amikor mindketten
Tavaszvirágos cseresznyefák leszünk
S csak nézzük egymás szépségét
A tavaszi virágzás gyönyörűségét

Amikor a nappali fényben
Egymásra borulva
Utazunk a csillagos éjben
Egymást órákig bámulva

Ó te báj ki szellőként jöttél
S viharként távoztál
Mégis vagyok tört emlékekkel
Hát ez a fájdalom formáz

Hányszor kiáltottam az éjbe
Fájdalmas csendemet
S hányszor kötöttem magamat
A fényhez meglelni tégedet

Ha tavad láttam
Az szemed csillogása volt
Rögtön kerestem a párját
Lehetett akár cseppnyi párafolt

Szívemet égre terítettem
Oly vakká lettem
Mégsem láttad meg
Égi szenvedésemet

Napfelkelte-naplemente
Rózsakert volt nekem
Te voltál ott égő tünde
Pírban-bíborban verem

Én harmatként szálltam hozzád
Te jégesőt viszonoztál
Ázva-fázva viharnyúzottan
Mégis érted imádkoztam

Azt hittem Napom leszel
S én a Holdad beléd zuhanva
A szerelem fagyott Napjába estem
S lettem fagyott sose szánva

Csak a szerelem
Tornyosult belőlem
Akaratgyenge lettem
Minden másban

A szemem mindenütt leste
Mert ő volt mindenütt festve
Fákon virágokon házak falán
A fantáziám ezer ormán

Míg ő számomra sátánná lett
Belém ördögi szeretet költözött
Mintha átok hajtott volna
Karajai tűz torkolatába

Azt hittem a ragaszkodó karom
Több mint milliárd vallomás
Mert magam voltam a szobor akarom
A beton szilárd szerelem hatalom

A szerelem tükörképre vágytam
Egy törhetetlen ölelő foncsorra
Ám mindig közömbös mosolyt láttam
Mely meghívott egy magány torra

Hittem mint a búza az étken
Te leszel a kenyerem
Hittem te leszel útilapufű
Szenvedő sebemen

Csak álmomban voltál zöldellő
A szerelmem vágyott kék bársonyán
Kebled ringásán szökellő ármány
Engemet itt hagyó átok bálvány

Önmagam ajtaja lettem
Kulccsal a te kezedben
Vártam nyitott ajtóm fényét
Jött kulcslyukrésnyi fény

Szőttem naponta a remény szövetet
Átadva megmenteni a roncs lelkemet
Belefontam szerelmes hitemet
Lettem csak felkorbácsolt szeretet

Oly fiatalon lettem szerelmes
Testedet nem is álmodtam
Csak a lelkem érzett téged
Hittem a sors adott nékem

Később tér-idő alagutat álmodtam
Hogy érintő vágyammal hozzád
Színpompás álmaimmal eljussak
Mert te voltál a teremtett felem

Néztem az udvaromban felszálló
Napfényben csillogó tócsát
Imádkoztam udvarodban legyen
Esőként lehulló vallomás

S amikor felkapta a szél
A hárs forgó-pergő magját
Rátettem szerelmem énekét
S kértem szálljon feléd

És lehetett tél vagy nyár
Minden szél mi engem érintett
Fütyülve sírt és zokogott
Ezt hallgattam én tépett tűzmadár

Azt hittem magként itt vagy bennem
Hittem egyszer virággá leszel
Virággá leszel érted szívemen
Végre virágba borul a hitem

Mert voltam a földed
Feletted a vízben gazdag kék ég
Voltam a levegő ölelő szerénység
És voltam a kínlódó szenvedés

Hittem egyszer könnyeid
Igazgyöngyként elém peregnek
Elnyelve érzéseim millióit
Átadva az őszleves fellegeknek

Vártam és hittem
Két gyöngyházfény marad
Egy boldogság gyöngyön
Te meg én, örömben örökkön

Két fél örök érték
Egymásba fonódó ölelés
Közös úton a fényvesztő kopás
Míg eltűnünk az élet alkonyán

Nem érezted kedvesem
Hányszor röppentem veled
Csillagok között szerelmesen
Mint vásznon az ecset

Most gazos vakvágányokon
Szalad az életem
Gőzmozdonyként zakatol
Kandó-mozdony szívem

És álmom mint életem véget ér
Lineáris vasúton már soha
De soha nem ölellek téged én
Mert sírunkat lassan eléri a moha

Jegyet vettem szerelemre
Menettértit kaptam nagy vesztemre
Rozsdás vagonok közt matatok
Keresem azt a szép múltamat

Nagy filmek szerelme halálos kikelet
Mert az igazi vágy maga az őrültség
Könyvek lapjáról hömpölygő érzések
Azt hittem írói fantázia feszültség

Itt vagyok szerelemittas koronával
A szenvedés halotti lepel palástjával
Emlékekkel dúló kín jogarral
Királlyá tettél lám táltos viharral

Amikor éreztem hogy fázol
Én vadként rohantam feléd
Közben magamat megnyúzva
Átadtam volna magamat kabátként

De feljött a hajnal szíved lüktetése
S lement az alkony szíved dobbanása
S én álmodtam közben
Szépséged Nap ragyogását

Maradt volna egy fotonnyi az éjben
Tenyeremben tartva egy egész éjjel
Csak az álmom szaggatott fénye táncolt
Miközben az emléked némán átkarolt

Nyújtottam mézemet
Éden szenvedélyt
Visszacsorgott keserűn
Azóta is ez emészt

Pedig, hányszor de hányszor
Subává varrtam a világot
Vártam alatta a megváltó csillagot
De kijózanított a mámor kámfor

Reggel aranyló hajad
Ecsetként szállt fel az égre
Azt hittem szívemre csöppen
A lehulló bíbor vágy

Este aranyló hajad
Ecsetként tűnt el az égen
Azt hittem szívemre csöppen
Az égővörös szerelem

És nagy szerelem vitorlával
Elindultam feléd az ég tengerén
Húztam a vágyak evezőjét
Fáradhatatlanul lankadatlanul

És az alkony izzó ajkára tettem
Kihűlt ajkamat mégsem lettem
Szalmaszálon éltető búzaszem
Zuhanó vitorlás lettem én

Az édeni vágyott időben
Te voltál a másodpercek léptei
Te voltál az idősoron
Végtelen angolnaspirál

Most is lágyan kúszol az emlékek
Szivárvány töredékein
Anyakézként simogatva engem
Te átkozott méz szerelem

Te álmodott éden
Ki a vágyott naplementén
Izzó korongként
Egy szirten fennakadtál

Azóta álmodom a csúcs tetejét
Mely elérése végtelenség
Maradok a völgyben sóhajjal
Az elérhetetlenség kacajjal

Azt hittem az első tekintettel
Ámor nyila nyílalt belém
Ma már tudom fájdalmas
Óriás szederincs tüskét kaptam

Pedig valamikor azt hittem
A gesztenyefák virágfolyosója alatt
Mire a téglajárdán kopognak
A potyogó gesztenyék

Hozzám bújsz mint szerető
Védő pajzsodhoz ajkad érintésével
S én ott maradtam árván
S kopaszon álltak a gesztenyefák

Mert egyszer néztem csak néztem
A kavargó lávatüzes szemedet
Megszédültem beleestem
Azóta odaégve veled vagyok

Sistergő álmaim ott vannak
Átölelnek még tüzesebben
Hát nem érezted a múlt hevét
Rajtam maradt az égő szenvedés

Hányszor fontam szerelmes szavakból
Hófehér tiszta menyasszonyi ruhát
Először kormos lett majd elégett
Lávahamuként bevégzett

Akácerdőben akácillattal kaptam
Mézes csókot
Hársfasor virágánál hársillattal
Kaptam mézédes csókot

Ó azóta hányszor volt virág
S hányszor hervadás
Mindig fájdalmasan néztem
Míg rám szakadt a levélhullás

Amikor a virágzó ajkak
A vágyban elhervadnak
Oly fájó az ajkakon
A téli-fagy-zokogás

Ott álltam az emlékek fájánál
Jégcsap lettem az egyik ágán
Lassan lecsepegtem a múltra
Egy fájdalmas holtpontra

Hej azóta hányszor voltam
Vágyó éjszakában szenvedő jégcsap
Másoktól szerelmet mégsem loptam
Önmagamon lettem bús fedőlap

Kedvesem te drága kökénybokor
Kéklő szemeid ma már fanyar íz
Hajdan tüskésen is terád hajoltam
Szerelemmel öleltelek át

Mert a természeti szép volt a báj
Mint Hortobágyon a rackanyáj
S egy csókos pipacsfolt
Egy gémeskút kopott oldalán

Most két kitudja hová két
Szélfútta őszi falevél lettünk
Pedig lehettünk volna együtt
A szent boldogság avaron

Csak egy szép cinege voltál
Egy pillanat gyönyör
S elröppentél s engem
Azóta is gyötör a vágy

Nézem az emléket hozó madarakat
A visszatérő smaragdos aranyakat
Hallgatom a boldog füttykacajukat
S én újra álmodom a múltamat

Én csókgyémántokban fürdettem
Kacér mámoros édeni testedet
Melyek könnyeimként leperegtek
S csillogásukat elvitte a hajnal

Tömény fájdalom Holt-tenger lettem
Gyere sétálni rajtam könnyedén
Legyen egy könnyű test felettem
Még akkor is ha ez csak egy emlék

Ma zúzmara mar s tördel
Ez lett az én csillogó reccsenő fájdalmam
Aztán ködlő álmom feléd szökdel
De fájdalmamra már nincs balzsam

Sokszor mondtam magamnak
Parázs leszek ha fázol
Elégek érted csak szeress szeress
Szerelemmel etess etess és etess

Amikor a hegytetőn álltunk
Csillagot érinteni
Azt gondoltam egy vágyunk
Szerelmet üvölteni

Lettem csendes magányos sziklacsúcs
Egy éjben vibráló csendes magány
Néha hósapka alatti didergőn bús
Magányos nászágyon álmaim zaján

Azt hittem néha hogy paplan alatt
Egy rózsaszirom belőled ottmaradt
De a fagyos szürke bércen
Egyre gyérebb lett a vérem

S egy éji tiszta fényben
Reszkető kőtestem
Leomlott fagyott vérben
Törmelékként is őt öleltem

Lent a völgyben kunyhóvá lettem
Őrülten szerető gyertya szívemmel
Ott is vártalak álmatlan sóvár
Szívem ajtaján nem is volt zár

Amikor álmomban velem voltál
Imádkoztam a halált
Mert nélküled ébredni talán
Kétszeresen fájó halál

Mondd azért néha láttad
A kezemben lobogó lelkemet
Mint viharban a nádat
Riadt madarakkal szőtt lázat

Azt hittem a Föld tengerén
Ketten fogunk élni a szerelem szigetén
Nem a szerelemkivetettek
Búslakodó jajgató vermének ölén

S hányszor mentem a rétre
Álmaimat faragni
Nézni a gólyahír szirmán
A katicabogár táncát

Ám egyetlen cserebogár szárnnyá
Válva elsötétedett az ég
Ingovánnyá téve álmaim vágyát
Csók helyett egy újabb cigarettavég

Mert én a nappalt pecsétpárnának láttam
Az éjt izzó piros festékes pecsétnek
És a hajnalon szerelmünk lenyomatát
Mely körül hírt vivő örömök égnek

Most a múlt emlékképei lógnak
A kacskaringós utam falán
Miért is szedném le azokat
Miért is felejteném átkozott szemedet

Pedig a képeket tépte már zivatar
Szakította a ráfagyott emlékezés
Marcangolta a tehetetlenség
Mégis hagyom temesse az időavar

Az emlékek mit az agyag
Kiégnek az idő feleletén
Egyre nehezülnek az időfalak
Törpülve süllyed az emlék

Keresem a kavargó zivataros
Gondolataim között
Tavaszszirmú fagyos ajkad
Ajakam elől miért szökött

Istenem de szép kép
Az arcomra omló éji-hajad-vízesés
Egy édes ölelő kézfogás
Mint zöldellő makk a kupacsban

Ó édesem íme a legszebb
Tölgy alatti szerelem
Ragyogó mézcsepp csillagokkal
A ragyogó szép szemeden

A lét maga a találkozás
Egy rejtélyes párválasztás
Táplálék utáni sirálysikoltás
Vagy valóban egy hű társ

Kit a vágy szele álomba repít
Annak álma viharba tér
Mely vad táncba hajít
S rád tekeredik a kín bajadér

Mert helyettem az alkony ölelt
S a hajnalpír már a könnyem volt
S szemem az égre fröccsent
Mert az éj mindent elcsent

Mert hittem hogy a szerelmet
A csend suttogja feléd
Megriadnál ha üvölteném
Az ördögi tündérmesét

Mert amikor hullani kezdenek
A romantika pislogó csillagai
Akkor bizony vége az ígéretes
Nagy hittel szerelemnek

A teremtés örökre belém festette
Az elmúló de örök szerelmet
Mellyel talán már születtem
Csak tévedésként elvesztettem

Mit tettem volna még
Szavakkal csak szél voltam
Írással csak egy elégett papír
Szívemmel egy pokoli gejzír

Lehet csak egy villanás voltál
Egy elvakító magnéziumfény
Mert szerelemvakká lettem
Érted tapogatva a végtelent

Most ülök a csend ormán
Lélekkel hallgatom vágyott szavadat
A fájdalomhullám dobál
S partra vet azúrkék szemed bársonyán

Csak álom azúrszemed édes bársonya
Izzó kavicsok ölelték mosolyogva
Nevedet őrlő szikkadt ajkamat
S egyre jobban elnyelt az opál alkonyat

Én mesét álmodtam te valóságot
Te mesét kaptál én a valóságot
Te vagy álmaim palotájában
Én vagyok a vágyaim kínzókamrájában

Hiányt keresünk a másik nemben
Ezt kutatjuk szerelemmel
De szerelemmé csak akkor válik
Ha egy a két vágy összeillik

Hiába dobáltam a virágokat feléd
Izzó ajkadról visszahullt hamuként
Hiába kerültek könnyem harmatába
Többé mér nem szökkentek szárba

Szerelmem boltja ma is van
Kopottan omladozva
Borostyánnal átkarolva
Mintha inkább kripta volna

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Olga752018. január 17. 22:43

Gyönyörű!
Csak úgy ontod magadból a szép szavakat jó hosszan...
Gratulálok! Szívvel!
Olgi

Metta2018. január 17. 16:39

''Hittem egyszer könnyeid
Igazgyöngyként elém peregnek
Elnyelve érzéseim millióit
Átadva az őszleves fellegeknek ''
Csodás vallomásod szívvel olvastam!
Margit

1946222018. január 17. 16:09

HŰŰŰűűű - ez egy végtelen, de nagyon szép vallomás. Habár ez a valóságos élet.! István
-

karolyvaray(szerző)2018. január 17. 15:48

Első rész : Váray Károly: Szerelmi emlékagónia

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom