Szerző
Nicol C. Davis

Nicol C. Davis

Életkor: 38 év
Népszerűség: 67 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 200 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. január 17.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (9)

Nicol C. Davis

Tündérvadász

5. rész

Az öreg meséje varázslatot hozott,
Álmukban tündéri látomást okozott.
Mindnyájan egy csodaerdőben voltak,
Hol madárdal mellett furulya, síp szóltak.

Ott vakító fénytől látni sem lehetett,
Aranytörzsű fákon ezüstlevelek.
Kristály minden gyümölcs, bársonyból a pázsit,
S minden harmatcsepp mint szikra, úgy világít.

Nem sokáig lelték örömüket ebben,
Pedig a zene mindig egyre szebben
Szólt fülükben. De ébredniük kellett
A kialudt tábortűz hideg fészke mellett.

Megszokottan indultak a havat taposva,
Hallva roppanását, és mind jobban vacogva.
Vágyakozva gondolt ki-ki az álmára,
Vagy csak az otthoni, jó meleg ágyára.

Messze már a kastély, halovány a képe.
Emlékét vonyító erdő ordas népe
Fakítja hangjával. Üvöltésük csontig
S szívükbe hatol. A már fájó pontig.

Egy vitéz felkurjant - "Megtaláltuk végre!
Tündérek nyoma ez, esküszöm az égre!
Nézd csak, Hercegem, a távolban látni.
Ott az utunk végét fogjuk megtalálni."

Se távol, se közel nincs tündérnek nyoma.
Szánják többen, de néhányan: - "Ostoba!
Képzeleted játszik. Tán megfagyott az elméd?
Hallgass el már! Bizony, jobban tennéd!"

A Herceg megfordul a térdig érő hóban,
- "Megálljatok!" - mondja odaszólva.
Mellésiet, ahogyan csak engedi a lába.
És bennakad levegője, szavát nem találva.

Ők ketten - bizony - egy zöld ösvényen álltak.
Színes virágokat és napsütést láttak.
Érezték melegét, de nem hittek szemüknek,
S a tavasz illatától megbódult fejüknek.

A távolban csodaszép, ezüst tavat látnak.
Varázsnak gondolják, vagy tán` délibábnak.
Hiszik is, meg nem is, mert mögötte az erdő
Napfényben úszik, bár az eget felhő

Takarja. Egy nagy, sötét zászló.
Hullámzik, kavarog, nem nyugszik, nem álló.
Felvillan és dörög gonoszul és rútan.
Mint az elnyomók a földi háborúkban.

A többi vitéz mind értetlenül nézi,
Hercegük kábulatát egyikük sem érti.
Ők csak havat látnak közelben és távol.
Szemük fel nem fogja, mit varázs határol.

- "Drága, jó vitézim`, köszönöm erőtök,
Tudom, a küzdésben megfáradt velőtök."
- "Hercegem, most én a tiédért aggódom.
S bocsásd meg kérdésem, hogy abba beleoltom.

Mi nem látunk semmit, mit eddig nem láttunk.
Mi az, mit ti tudtok, pedig mi is vágyunk?
Mi az, mit éreztek a tündérvarázsból?
Mi visszahozott titeket a fél fagyhalálból?"

- "Harcostársaim, derék legények,
Nincsen szó arra, amit látok, érzek.
Jeges takaróból most zöld ösvényen lábam,
S itt állok a nap meleg sugarában."

Az, aki rátalált előbb az ösvényre,
Lovát kitakarta, s félvállán mentéje.
Míg a többi egymást fej-vakarva nézi,
Pedig vacogása már a fülét sérti.

- "Kérdésedre választ én nem tudok adni.
És emberfiától nem fogsz soha kapni.
Találgatás helyett lépjetek hát mellénk.
Tündérigézetet miért is ne mernénk
Használni? Csak mert jó szerencse hozta?
Így a hideg halálunk immár nem okozza."

Egymás után, szépen belépnek a zöldbe,
Selyemfű csizmájuktól fekszik le a földre,
Gyönyörű tavaszt fon köréjük nyomban,
Ki már megtalálta, nem vágyik el onnan.

Csupán könnyű séta lesz eztán a részük.
Meleg erejétől pirul már a képük.
Ingujj is feltűrve. Hihetetlen látvány,
Hogy a fagy nem tör át tündérek bűbáján.

Hihetetlen bizony ez a panoráma.
Ahogyan csapásuk körül az a ráma,
Amiből egyikük két markot kifogva,
Egy darabbá gyűrve a másikhoz dobja.

Az meg sem rezdül, mint egy tilalomfa.
Aztán hátrafordul, szemöldökét vonja.
Szívéből mégis haragját kizárta,
Pedig - bizony Isten - a hideg kirázta.

Tréfára csakis tréfa lehet válasz.
- "Hosszú volt az utunk, úgy látom, már fáradsz,
Szemedben is csipa, képed olyan szürkés,
Hej, édes öcsém, rád férne egy fürdés."

Tusa indul nyomban, csak olyan baráti.
Mert a hideg hóban nem jó újra ázni.
De azért mégis megéri a tétet,
Hisz a jókedv immár köztük újraéled.

A könnyű biroknak nevetés vet véget.
Indulniuk is kell már a céljuk végett.
Hercegük is örül. Lovukra felülnek.
S a tündérek felé szinte már repülnek.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Törölt tag2018. január 30. 15:43

Törölt hozzászólás.

gosivali2018. január 20. 20:54

Nagyszerű! :)

Nicol_C.Davis(szerző)2018. január 20. 18:24

@M.Laurens: Köszönöm szépen az olvasást.
@Nichi-ya: Örülök, hogy tetszett.
@Abraks_Anna: Örülök,hogy itt jártál.
@merleg66: Nagyon megtisztelő az ilyen vélemény. Köszönöm. @Metta: Köszönöm szépen.
@feri57: Köszönöm a meghívást, élek vele.

M.Laurens2018. január 18. 20:46

Szívvel gratulálok és szeretettel olvastalak, mint mindig!
/ Miklós /

Nichi-ya2018. január 18. 13:44

Nagyon szép mese. Sok szeretettel, szívvel olvastam.

Abraks_Anna2018. január 17. 20:58

Kedves.Nicoé! Nagyon aranyos, szép.mese! Nagyon tetszett! Szeretettel! Adri

merleg662018. január 17. 20:20

Kedves Nicol! Nagyon szép ez a mese. Ha egyszer minden eleme könyvbe kerül, szívesen megveszem az unokáimnak. Remek verses meséd szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

Metta2018. január 17. 18:32

Nagyon tetszett szép meséd!
Szívvel olvastam!
Margit

feri572018. január 17. 17:44

Nagyon szép mese remek alkotás. Kedvencnek jelöllek és figyelőmbe követlek, szeretettel várlak én is Szívvel Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom