Szerző
Igrényi Sándor

Igrényi Sándor

Életkor: 55 év
Népszerűség: 190 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 433 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. január 19.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető, átdolgozás készítéséhez azonban a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (40)

Igrényi Sándor

Emlék

Fura érzés járta át a lelkemet, mikor
Először láttam sok sérült gyermeket.
A látványtól szabadulni nem tudtam,
De a két kezem imára kulcsoltam.

Kérésemmel hát atyámhoz fordultam,
Hogy az otthonba vezesse utam.
A gyermekkornak már a végét jártam,
Mikor a válaszára éppen rátaláltam.

Kitárult előttem a felnőttkornak ajtaja,
Belépve azon szép évek jöttek sorba.
Most szavakkal szedem egy csokorba,
És emlékeim így hagyom az utókorra...

Jászszentandrás, 2018. január 13.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


sanszi66(szerző)2018. december 8. 14:40

@ereri
Kedves Erika!
Köszönöm szépen, hogy elolvastad. Nekem is nagyon hiányoztak. Éppen ezért vagyok köztük ismét. Huszonöt év után ugyan ott folytatom ahol akkor abba hagytam. Ezek az emberek nagyon hálásak. Ezt csak az tudja aki köztük van. Újra a Sareptában, olvasd el!
Szeretettel Sanyi

ereri2018. december 2. 21:18

''A látványtól szabadulni nem tudtam,
De a két kezem imára kulcsoltam.''

Dolgoztam szellemileg különböző módon sérült gyerekekkel és nagyon megszerettem őket. Ma is hiányoznak, így tökéletesen megértem a hivatás-választásodat kedves Sándor! Kifejező és szép a versed, gratulálok és nagy-nagy szívem hagyom mellette - szeretettel, tisztelettel: E. E.

stapi2018. február 20. 11:44

Ez a vers töredékként is telje értékű. Gratulálok hozzá!

sanszi66(szerző)2018. február 4. 10:39

@Abraks_Anna @Liwet
Köszönöm szépen. A vers könyvben folytatódik tovább.
Szeretettel Sanyi

Liwet2018. február 4. 10:22

Megható, szép és tiszteletre méltó hívatást választottál.
Köszönöm, hogy ilyen verset is olvashattam!
szívvel, szeretettel
Liwet

Abraks_Anna2018. február 2. 20:43

Megható soraidat szívvel olvastam! Adri

sanszi66(szerző)2018. január 24. 12:51

@SzaipIstvanne @feri57 @kokakoma @Metta @JohanAlexander @Irena @lantgyorgyi3 @editmoravetz @anci-ani @Kicsikinga @Olga75 @41anna @Golo @rojamsomat @Dram @gypodor @Zsuzsa0302 @meszaroslajos60 @molnarne @1-9-7-0 @Shanti7 @dvihallyne45 @oroszlan17 @Meroni @Darandelf @195705252012 @montor @dobosigyorgy @Zseraldina @donmaci @orok.szerelem55 @adamne @Nichi-ya @111111 @J.Teca @M.Laurens @Doli-Erzsi

Kedves Szerző társaim!
Köszönöm nektek, hogy időt szakítottatok erre a befejezetlen versemre. Ha a jó Isten éltet folytatása könyvben lesz.
Egy részlet.
Számomra nagy ajándék volt, hogy a középsúlyos gyerekek között dolgozhattam. Fizikailag és szellemileg is próbára teszi az embert, de a gyerekek szeretete ezt kárpótolja. Nagyon hálásak tudnak lenni. Nekem személy szerint jó volt erre ez az időszak. Több mindent megtanultam álltaluk. Hálát adni Istennek ezekért az évekért. Elfogadni az embereket olyannak amilyenek. Türelemre, de nem utolsó sorban szeretetre.
Minden gyereknek saját kis világa van, ahová nem mindenkit engednek be. Éppen ezért fontosnak tartottam velük a kapcsolat kiépítését. Ezzel meg is tettük az első lépést az elfogadás felé. Rengeteg szeretet van bennük. Persze ehhez az kell, hogy mi is sugározzuk feléjük a szeretetet és ez már a második lépés. Az általunk adott szeretetet tőlük többszörösen kapjuk vissza. Nagyon meg tudják hálálni a maguk módján a gondoskodást. Egy mosoly egy simogatás mindent elárul a részükről. Ezt tapasztalatból tudom. Szalai Krisztina színés, Írónő mondta. ''Ők szeretetet jöttek adni és tanítani''
Nagyon boldoggá tett, hogy a világukban lehettem.
Szeretettel Sanyi

Doli-Erzsi2018. január 22. 17:13

Megható szép versedet szívvel szeretettel olvastam.
Baráti ölelésem Nektek!
Erzsi

M.Laurens2018. január 22. 14:05

Szívet hagyva, nagy tisztelettel olvastam soraidat, kedves Sándor!
/ Miklós /

J.Teca2018. január 22. 13:30

Kedves Sándor!Nagyon szép, de sok türelmet igénylő pályát választottál!
Szívvel, szeretettel gratulál:J.Teca (Jeney Terézia)

1111112018. január 21. 16:35

Nemes lélekre valló, szép sorok kedves Sanyi, szívet hagyok szeretettel. Piroska

Nichi-ya2018. január 20. 19:12

Gyönyörű, nagyon megható alkotás. Sok szeretettel, szívvel olvastam.

adamne2018. január 20. 16:23

Megható, szép versedhez szívvel gratulálok kedves Sándor.
Szeretettel olvastalak:Manyíi

orok.szerelem552018. január 20. 02:34

Kedves Sándor, nagyon szép versed mellett szívvel voltam.
Szívből gratulálok!
Margit

donmaci2018. január 19. 20:56

Szép megható versedet szívvel olvastam: Józsi

Zseraldina2018. január 19. 20:21

Szivből jövő igaz szavak. Gratulálok!

dobosigyorgy2018. január 19. 19:34

Szép megemlékezésedhez szívvel gratulálok.
Barátsággal:-Gyuri

montor2018. január 19. 18:34

Szép és megható vers!
Szívvel olvastam.
Eszter

1957052520122018. január 19. 17:20

Szívet hagyok megható soraidnál , Irén

Darandelf2018. január 19. 17:17

Versed mellé szívet teszek!
István

Meroni2018. január 19. 17:11

Szívemből gratulálok a versedhez!

oroszlan172018. január 19. 14:35

Meghatóan szép lett!
Szívvel olvastam: Ica

dvihallyne452018. január 19. 14:23

Szívvel olvastam szép soraidat!! Sarolta :))))))))))))

Shanti72018. január 19. 14:06

Érzelmekkel teli szép emlékezés.

1-9-7-02018. január 19. 14:00

Igen átérezhető mennyire szép évek voltak számodra és feledhetetlenek a jó Isten vezérelt oda téged Minden ott töltött perced áldott abban biztos vagyok és Istennek tetsző szép Szívvel szeretettel gratulálok szép emlékeidről írt csodálatos versedhez Anikó

molnarne2018. január 19. 13:58

Meghatóan szép versednél szívem hagyom szeretettel gratulálok:ICA

meszaroslajos602018. január 19. 13:55

Szeretettel gratulálok.

Zsuzsa03022018. január 19. 13:40

Szomorú, szép versed szívvel, elismeréssel olvastam, szeretettel gratulálok hozzá: Zsuzsa

gypodor2018. január 19. 13:36

Szomorú, de szép versedet szívvel olvastam.
Gyuri

Dram2018. január 19. 13:26

Tisztelettel, szívet hagyva
olvastam szép versedet.
Üdvözlettel; András

rojamsomat2018. január 19. 13:01

Meghatóan szép!
Szeretettel szívvel,,Tamás

Golo2018. január 19. 12:31

Kedves Sándor!

Bármennyire is szomorú a versed, remek alkotás lett.
Jó egészséget kívánva szívvel és szeretettel gratulálok: Radmila

41anna2018. január 19. 12:03

Tényleg nagyon megható vers. Melinda

Olga752018. január 19. 11:58

Könnyfakasztó, megható soraidat szívvel olvastam!
Olgi

Kicsikinga2018. január 19. 11:56

Nagyon megható, és szép vers!

anci-ani2018. január 19. 11:51

''Kitárult előttem a felnőttkornak ajtaja,
Belépve azon szép évek jöttek sorba.
Most szavakkal szedem egy csokorba,
És emlékeim így hagyom az utókorra...''
Gyönyörű megható versed kedves Sanyi nagyon megérintett!
Szívvel, szeretettel olvastam:
Anci

editmoravetz2018. január 19. 11:48

Kedves Sándor!

Meghatódtam!
Emlékversed léleksimogató!
Nem könnyű munkát választottál, mikor a sérült gyermekek ápolását vállaltad fel - tiszteletem érte és szívvel gratulálok versedhez is!

Szeretettel: Edit /8./

lantgyorgyi32018. január 19. 11:46

''Az örök élet'' versben, nagyon szép hagyaték.
Köszönöm hogy olvashattam.
POET Györgyi

Irena2018. január 19. 11:24

Nagyon szép.
Szívvel olvastalak.
Irena

JohanAlexander2018. január 19. 11:14

Sándor, szívet hagyok, szép gondolatokkal írt,
nagyszerű versedhez!

Metta2018. január 19. 11:06

Mély átérzéssel olvastam versedet!
Szívvel,szeretettel :Margit

kokakoma2018. január 19. 10:56

Szívvel átélem remek versedet. Sok-sok évig jártam gyermek otthonba és tudom mit írtál. Szívvel Köszönöm. János

feri572018. január 19. 10:53

Csodálatosan szép vers Sándor Remek verseid vannak
mától kedvencnek jelöllek és a figyelőmbe követlek tovább.
Szeretettel várlak én is
Üdvözlettel...Feri

SzaipIstvanne2018. január 19. 10:45

Kedves Sandor, serult emberek, gyerekek gondozasa lelekemelo, sok turelmet igenylo es minden elismerest erdemlo feladat. Szep versben emlekezel rola. Szivvel, elismeressel gratulalok: Maria

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom