Szerző
Litauszki Gyula

Litauszki Gyula

Életkor: 56 év
Népszerűség: 29 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 610 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. február 1.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (3)

Litauszki Gyula

Számok

1.
Ő az, kinek lóg az orra,
Szomorú, mert rossz a sorsa:
Őszinte, bátor, egyenes,
De egyedül nem kellemes.
Egyke gyerek egyedül nő,
Egy a férfi, és egy a nő,
De ha ketten összeállnak,
Mindjárt jók lesznek egy párnak.

2.
Hullámzó vízen hattyúnyak,
Hihetnéd úszó hattyúnak,
Nem dől jobbra, de balra sem,
Ő a kettes, a kedvesem.
Benne bujkál a szerelem,
S páromat hogyha meglelem,
Ketten leszünk kéz a kézben,
S nem félünk már a sötétben.

3.
Pocakos szakács a három,
Ő is az én jó barátom.
Szeret főzni, enni, inni,
Hangos dallal jót mulatni.
De ha este hazabilleg
Dülöngélve, mint ki részeg,
Sodrófával várja párja,
Szeretetét így kínálva.

4.
Gólya lába, lám, a négyes,
Vízben így áll, hogyha éhes,
De akkor is, ha elmélázva
Gondol a világ gondjára.
Vitorla is lehet négyes,
A nagy vízen szállni képes,
Bő fúvással szél dagasztja,
S kicsiny hajót visz a partra.

5.
S nézd! Az ötös, mint katona,
Őrségben áll, s elnéz tova.
Kihúzott hát, feszes zubbony,
(S az sem baj, ha pocakban nyom.)
Parancsot vár harcra készen,
S ha kapja, megy serényen.
©vejk, a derék, áll a vártán:
Így néz ki az ötös is tán.

6.
Illeg-billeg bohóc hatos,
Csetlő-botló, orra piros,
Hátra görbül, hanyatt esik,
Kilencesként adják-veszik.
De ha orra bukik egyszer,
Rákiálthatsz: Jancsi, kelj fel!
S visszagördül a talpára,
Hatos marad valahára!

7.
Merev nyakú, nemes hetes,
A tartása olyan feszes,
Fenséges és oly királyi,
Grófi család, oldalági!
Az "r"-jei raccsolva mind,
Affektálva adomát hint,
S ha tehetné, első lenne,
Így állna a számsorrendbe!

8.
Nyolc, te édes hóember, te!
Itt állsz a telet idézve,
Nagy pocakkal, bő mosollyal,
Szénszemekkel, répaorral.
Te vagy az álló végtelen,
S nyáron is te vagy a tél nekem,
Idézve szép emlékeket,
Angyalt váró fehér telet.

9.
Kilenc, aki alig áll lábán,
Roggyant öreg botra várván,
Gyenge lábon, görbe háttal
Dacol egyre a halállal.
De ha elé vagy mögé más áll,
Egyenes lesz a roggyant váll,
S megújulva fiatal lesz,
S szomszédjától új erőt vesz.

0.
Nulla, gurul erre, arra,
Föl és le vagy jobbra, balra,
Értéket ad, vagy épp elvesz,
Sosem tudni, mikor, mit tesz.
Örök Joker, ki ha párban
Álldogál a nagyvilágban:
Érték, ámde ha egyedül,
Akkor semmibe sem kerül!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Litauszki_Gyula(szerző)2018. február 4. 19:51

@111111:
Köszönöm! Szeretettel írtam!

1111112018. február 2. 16:53

Bűbájos, játékosan oktató vers , szívesen olvastam. Piroska

Litauszki_Gyula(szerző)2018. február 1. 19:38

@WNOR:
Köszönöm. Amikor írtam, a Varjúdombi mesék ment a tv ben. Megfogott a hangulata.

Litauszki_Gyula(szerző)2018. február 1. 19:30

@feri57:
Köszönöm! Ezek szerint sikerült jól összeszednem!

WNOR2018. február 1. 16:41

Gyuszi! Ez nagyon jó!
Gratulálok, tanitani kellene!
Továbbra is figyelőmmel:
Norbi:)

feri572018. február 1. 14:08

Szép gyerekversed Gyula
Szívvel olvastam.
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom