Beleugrok a versembe
Mint fáradt szemekre rímelő
Hajnal, elbújva az anyaföldben,
Pislogó fényjáték fortélya,
Ki nem mondott ígéret.
Szavaim mögé bújok,
Szemfödelem lesz a szünet,
Én magam leszek a vers,
Kiolvasott szerencse.
Már nem vagyok költő,
A nyelvjáték vagyok,
Örökmozgó gócpontja
A világnak.
A kör középpontján állok,
S a köríven én futok
A betűk láncolatában.
A szerző feltámad a versben,
Örökké benne él, mint lámpás.
S mivel a lét véges, a vers
Addig él, ameddig olvassák!
Székesfehérvár, 2018. január 27.
Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!
metilencsillag(szerző)2018. február 4. 13:02
Nagyon köszönöm Laci!
Bacsol2018. február 3. 22:47
Nagyon jó vers Anita, gratulálok! Laci
metilencsillag(szerző)2018. február 3. 09:40
Köszönöm István!
stapi2018. február 3. 09:35
Így igaz. Gratulálok!
metilencsillag(szerző)2018. február 2. 09:44
Köszönöm szépen Feri, András és Miki!
m.falvay2018. február 1. 21:07
Akkor ez most él , s benne Te is
Nagy szívvel Miki
virginas_andras2018. február 1. 19:36
addig él... fix...
kedvenc lett
András
feri572018. február 1. 18:43
Remek alkotásod Anita
Nagyon tetszik, kedvencnek jelöllek
Tisztelettel,,,,,feri