Szerző
Vers

A verset eddig 740 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2007. december 22.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Újfalusi Ármin

Mama

Szétfoszlott emlékek mélyén,
A múltnak oly gyorsan lefolyt vizén,
Hol a képzelet-napnak lágy sugarai tűznek,
S a szél lengeti ágait az öreg fűznek,
Mely a parton áll, egyes egymaga,
Igen, ott élsz már, Mama.

Hol van már ama édes pillanat,
Mikor nálad köszöntött a pirkadat?
S az öreg szobában, a régi bútorokkal,
Ott ébredtem zsenge ifjúságommal,
Védtelen és tudatlan szellemmel,
Lassan kifinomuló gyermeki jellemmel.

Az avatag karosszékben, mely az ágy mellett
Állt, rajta a prémmel, úgy festett,
Mint egy grófi-nemes kúria, egy vár
Apró eleme, mely oltalmazva magába zár.
Ott ültél benne, éberen figyelve,
Vigyázó szemeidet szelíden rám vetve...

A konyhából friss illatok szállottak felém,
S csábítóan biztattak: egyél!
Mellettük - mint egy őrző szó - nagyanyám szava,
A fülemben - itt bizony, még itten vala,
Hallom most is, akárcsak akkor,
Pedig már az én lelkemet is belepte a por...

A kert varázslata, mi oly régen élt,
S lelkembe megannyiszor visszatért,
Mikoron kietlen, elvadult tájon járok,
S a jövő jobbra fordulására várok,
Visszatér, mutatva nékem példát,
Ha kínok kínját keservben élem át.

Erő és egészség sugárzott belőled,
Bizakodást, reményeket kaptam tőled,
Még nem tudtam akkor, mi lelked mélyre ásta,
A veszedelmes kór a fogát beléd vájta,
Pergett el lelkedből a remény szaladva,
De mi tőled távozott, azt a sors nekem adta.

S oly rossz volt látni, ahogy szenvedsz,
Végtelen kínok között, tested lassan elvesz’
Gondolataid összekavarodván, mint a fonal,
Mikoron életed áthúzta az elmúlás-vonal,
Láttalak utószor, pokoli képek ezek,
Szívem megszakad, ha visszaemlékezek.

Elmúltál. A ház, a szoba mind üres,
Az asztalon hever egy olvasószemüveg,
Meg néhány emlék, mi súgja, hogy voltál,
S miket, ha látok, nem hiszem, hogy meghaltál,
Vége. Nem vagy többé, az elmúlás utolért,
S sírhatok én - de hiába - a feltámadásodért...

A hűs föld nyugtató ereje hat már Rád,
S emlékek peregnek. Nagyon fáj!
Tested megholt, de lelked itten vagyon,
S számomra ez a felbecsülhetetlen vagyon,
Mert belőled váltam, s én Te vagyok,
S általad megannyiszor feltámadok!

Emléked örökké él, s lelkem nem felejt,
Mert vigyázó szemed figyel, óvó kezed elrejt,
Ha valaki bánt... S bántanak oly sokan,
De nem érdekel! Célom a közös álmokat,
Mit álmodni kezdtél, meg kell valósítanom,
S szellemed átjár, ez számomra az igazi jutalom...

Hőn szeretett Nagyanyám emlékére

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom