Szerző
Váray Károly

Váray Károly

Életkor: 71 év
Népszerűség: 29 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 306 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. február 13.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölte

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Váray Károly

Szerelmi emlékagónia

Lettem árva madár világgá röptetve
Szívemen maradtál légben tehernek
Mégis cipeltelek fellegekbe törve
Vártam vágyaim elcsendesednek

Szép emléked temetője lettem
Egy hatalmas nagy égi kereszttel
Zuhantam lefelé mint terhelt léghajó
Nem dobtalak ki legyen két halandó

Azt hittem virágok bársonyán landolok
Kapok a sorstól még egy szép napot
Viharban erdő tetejére estem
Fáról-fára tépetten haladtam

Fuvallattá csendesült a szél
Szívem barlangjába húzódott az emlék
Nézem a tengertűz napfényes eget
S mellettem dalolnak madár seregek

Pedig valamikor a kék ég szemedben
A Nap volt a szembogártűz
Néztem szavamra mily édesen rebben
Közben rátűzi szerelmem a szerelmet

Ím egyszer csak elhagyott
Dühös forgószél lettem
Már majdnem önromboló halott
Pedig csak egy leckét vettem

Egyre jobban sápadt szél lettem
Nyugodni csipkebokorra leltem
Istenem zöld tunikákból
Vörös virágtánc pattant

Rózsabokor édes álom
Mennyi szépség meg ne álljon
Talán lesz egy újabb álom
Rózsacsók éled a számon

Hajnali szellőben susogtak szerényen
Ugye égi legény értem, értem jöttél
Hej fájt a szívem kegyetlen
Már megint nem lesz egyetlen

Tündérem szerelmem ó mennyi álom
Vártalak tavakból csillogó fodrokból
Vártalak pusztaság füst-homokjából
Vártalak a ködök ködjéből én virágom

Meg is jelentél fantáziám teremtett
Csak a feléd nyúló kezem veszett el
A füstben homokban és ködben
Álmom bársonyán lengén elszálltál

És én kerestem a lenge selymeket
Összerakni mosolygós szemedet
Mert hittem örülsz majd látni engemet
S mondod csendesen gyere velem

A szerelem dallamán táncolt a ködfátyol
Én átöleltem lenge tánci ruhádat
Egy ködlő éji keringőt jártam
A hajnali hideg fáradt szürkülettel

Csókod helyett napfény ölelt
Már megint ez az éjjel is kizsebelt
Hátranéztem üres pad volt
Pedig lehetett volna szerelmi fátyol

Elátkozott szerelem útja vitt tovább
Ott voltam én vergődő madár
Tollatépetten szerelem veremben
Dideregve egy fagyott berekben

Cifrának vártalak ködangyal sem lettél
Én édes szerelmem vajon mivé lettél
Ki adott szárnyakat szebb szerelmet
Hogy itt hagytad fájni az én szívemet

Kinek lettél ágyában bíbor paplan
Hajnali küszöbön éltető balzsam
Én meg a jeges rubin alkonyon
Dúdolom bíztató éltető szép dalom

Én lettem az örök alkony
Te az örök hajnal
Többé már nem boldog alkalmon
Érinteni egymást egy napon

Éjjel a Hold futár viszi a könnyemet
Nappal a Nap futár síró szívemet
Ha a Föld forgása egyszer megváltozna
Fordulóponton szívünk találkozna

Amikor megismertelek
Oly kicsi volt a tér
Amikor elvesztettek
Roppant naggyá lett

Szellőként járt a szerelem
Hogy is lehetett volna útja végtelen
Csakhogy a vihar széttépte
Azt a boldogság szép teret

Óceánná terült a veszteség
Pedig akkor elég volt a rét
Melyben álmunk fogant
És nem rohant világgá

Azt hittem titkok őrzője lesz a mező
Nem a feltornyosuló szenvedésnek
Visszatérő fájdalmas csatamező
A szétfröccsenő emlékeknek temető

Mert hányszor visszazuhan az ember
Hinni a feledés csodájában
Az alkoholmámor feloldásában
Minden bűn megbocsátásában

Mert éreztem barackvirág illatodat
Kecskeméti ötcsillagos fütyülősben
Mert éreztem szilvavirág illatodat
Szilvórium teremtette ligetben

Csakhogy végre örök legyen a felejtés
Ám szikkadás után a gyötrő szomjúság
Lángra lobbantotta a vágy szikráját
S újra elindult az agónia lengés

Újra éji táncparkett lett a csillagos ég
Csillagtündér táncosok kacér fénye
Hallgatni jó volt az éji csend zenét
Mert benn volt a lélek tisztult reménye

Néztem az éji tengert csillagszigetekkel
Mennyi-mennyi romantikus álom
Száll a magasba tépett sebekkel
Még sincs egy ölelő kedves szánalom

Csillaghullást vártam kívánni téged
Mégis a szívemből szállt fel egy csillag
Azt hittem lesz majd egy égi szép véset
Megmutatni szerelmem merre ballag

Álmomra cunamiként hullott a napfény
Felriadva azt hittem már az égben vagyok
De csak a vágyam tengelyén bóbiskoltam
Mert szívem remegő csücskén ült a remény

És az éjjel csokorba kötött millió csillagot
A nappal hintajába tettem s vontam
Lásd még mindig szerelmes rabod vagyok
Majd vázádba teszem a sok remény csillagot

Nappal fényből szőnyeget szövők
Fénysebességgel hozzád repülök
Mellettem egy nagy csillagcsokor
Hol vagy csillogó szép aranyszobor

Emlékszel amikor a hegytetőn
Először a néma percek beszélgettek
Majd szótlanul az ajkak
Mind két elsüllyedt csónak felemelkedtek

Azt hittem akkor két tépett
Sóhajvitorlát eggyé varr a várt találkozás
És az éjben már egymás vizében
Lesz a további nagy utazás

Mennyi szép szó mennyi ígéret
Szállt ekkor a két szívre
S én hittem nem lesz több szakadt év
A múltunk mögöttünk végre felég

Azt hittem a múltból kiolvadt a jégszív
Végre elönt az örök melegség
Megmarad egy fogadalom kötelék
Mely mindig összefogásra hív

És már az első télen zord jégcsap lettél
Szikla szívemben s darabokra törtél
Hasadt a fájdalom csorgott a kín
Csörrent a csend feketéllt a rózsaszín

Testemben tombolt a szenvedés
Pörölyként csapdosott az emlék
S mindenütt ott volt egy árnyék
Te pokoli tündéri szép

Vágytam a gyorsulást akár ezer g-re
Szakítson szét végre szórjon fel az égre
Hamis szavak kése élén
Miszlik legyen minden régi emlék

Felocsúdtam egy autokláv mellett
Néztem a háromszög alakú keverőt
Csapon csöpögtettem a széntertrakloridot
Mintha az életem folyt volna el

Egyre jobban sűrűsödött a folyadék
Mint szívemben a keserűség
Már majdnem méz volt
S a szívem csupa vérfolt

Majd hókásává változott az anyag
Mintha ott láttam volna a múltamat
Miközben mondogattam: Fällung machen
Rám tekintett a honvágy varázsszem

Honvágy vagy szerelem nem is tudom
Mindkettőért bolondul dobbant a szívem
Talán te voltál mindkettő
Egyetlen egy démoni útvesztő

Nem partnert akartam s nem szeretőt
Hanem lelkemnek lelket testemnek testet
Akiért szenvedni lehet akár életcél
Élni érte mint bárhol mentőkötél

Vöröslő rózsaszirmokat láttam
Melyek lánggá lettek
Amikor feléjük nyúltam
S hamuvá váltak a kezemben

Hiába ha bimbóként nem lett az enyém
A sorsom további útja már szenvedés
Bimbó mögött a tüske látszott
Virág már bujtatta könnyen játszott

Ó szemednek gyönyörű kéklő tava
Beleestem elnyelt lettem parafa
Fent maradtam de tengerré lettél
Utam lesz örök úszó végtelenség

Alkonyban zöld volt a lomb
Hajnalban virágba borult
Bíborban fogant pírban született
Ó egyetlen éjszaka micsoda szerelem

Én vártam őszi lombtalanságtól
Fagyos jégcsillogáson át
Vártam legyen csak egyetlen napsugár
Melyben kinyílik a szerelmi imádás

Ám reám csak virágszirom csend hullt
Ám reám csak csendes hókristály hullt
Ám reám csak halk őszi levél hullt
Ám rám csak a kopár faág csendje hullt

És én minden évszakban
Ott voltam árnyék
Talán megérint a szerelem még
S álomfészket raktam

Illattól bódultan fagytól dermedten
Naptól kábultan rejtve levélben
Vártam a csodát tán lesz egy varázs
Egy vágyott bűbájos éji átcsapás

Hányszor szétrobbant a szívem érted
Nem láttad igazgyöngyök gördültek
Ott voltak csillogtak előtted
De azok ma már csak könnycseppek

A szerelemtől hányszor szénné égtem
A fájdalomtól gyémánttá lettem
Ott voltam előtted gyémántcsillogás
Ma már csiszolt könnycseppragyogás

Szerelmes szavakból aranyfonalat
Aranyfonalból versköntöst szőttem
Azt hittem érték leszek szíveden
Aztán a szavakkal együtt bőgtem

Miért hittem egyszer csókod fürdőjében
Lemosódik a múlt minden árnya
Ott leszünk az örömtengerben
Mintha ketten lennénk a Világegyetemben

Azt hittem a szerelem pénz nélkül
Többet ér mit vesztegetve részt kapni
Mert hittem a tisztaság egymásba mélyül
És többé nem tudjuk egymást átlépni

Fiatalon vonatjegyre sem telt
Maradt a vasgyűjtés vonatra pénz
A tervem már égre szökellt
Gyűjtöttem is mint a szorgos méh

Akkor mintha Holdra szálltam volna
Vitt a gőzös vitt gőzölve-dalolva
S a látás pillanatáért megtudtam
Mi is az a beváltható pénz

A boldogsághoz elég egy pillanat
De ha tudtad volna hogy ez
A boldogtalanság éveihez vezet
Nem lett volna tán vonatjegyed

Tudom nem létezhet gyermekszerelem
Akkor honnan jön korán az ősi érzelem
Mintha egy régi kód parancsolta volna
Nézd meg jól ő lesz életed sorsa

Mert először nem a báj és a szépség
Lüktette meg szívem mélységét
Egy érzés volt csupán egy vágy
Egy rám dobott akkor csodás kantár

Mert nekem a bimbónak a bimbó tetszett
Nem láttam akkor milyen lesz mint virág
Jobb ha sosem láttam volna meg
Mert akkor megérintett a valós szerelem

Elmúlt az idő
Hányszor őszült a gesztenyés
Annyiszor őrjítő
Volt az emlékezés

Ám amikor őszben ősz lettem
Igaz akkor sem felejtettem
De ott volt mellettem egy tavasz
Így lettél egy homályos létszakasz

Ha szirmot láttam
Nem voltál már álom
Ha levél hullott
Nem róttam rá bánatom

Nem a hajad ecsetje
Festette a tájat
Hol mindenütt csábított
A képzelt bájad

Már nem féltem hogy örökre eltakar
Az őszi hervadt levél színes áradat
Nem láttam már benne kócos hajadat
Melyet más borzolt fel egy fájó alkonyon

Eltűnt a kertek alatti pázsitágy
Hol vágytam annyiszor jöttödet
S lehajtott fejjel kísért haza a magány
S szívemen eggyel több lett a döfet

A magány láncszemek egyre szaporodtak
Lassan már láncként rám nehezültek
Cipeltem sorsomként rám rozsdásodtak
Az idő savában lassan fel is oldódnak

Kaptam másik láncot szerető könnyebbet
Nem fojt szinte repít öröm könnyedén
Ím az élet mérlegén a nagy kiegyezés
Amit elvesztettél már nem nehezék

Akkor még
Szép volt a napfény
Aranyszálként lengett
Az ágak közepén

Akkor még
Szép volt az ég
Kék boldogságfonalból
Szőtték a felületét

Akkor még
Szép volt a tél
Fehér örömpelyhek
Hullottak mint selymek

Akkor még
Szép volt az ősz
Tudta a színvarázs
Esve is ő győz

Szép volt a szó
Mert félve remegett
Mint nyiladozó
Virág mi törekedett

Más volt az éj
Álmokkal telt gyönyörűség
Tömény fahéjillat
Ösztönös örök hűség

Akkor egyszerűen
Derű volt a szerelem
Úgy lavinaszerűen
Hömpölygő eleven

Akkor még
Szívből a tisztaság
Igaz értékkel
Kereste aranyát

De szép is volt amikor tengerként
Hullámzott ajkad az ajkamon
Éji eget beterítő holdfény volt
Az ezüstszínű derűs mosolyod

Fák lombja sátorként betakart
S két testparázs izzott alatta
A lélekben napfény ragyogás
Gyengéd egymásra találás

Az édeni bársony mámor szétlebbent
Napfény áradt szívünkre átröppent
A szótlanság szorította egymás kezét
Már átadtuk szívünk melegét

Azt hittem többé nem kell várni
Ismeretlen szó lesz az elválni
Mert a kitárt szív örök átjárható
Öröm s bánat megértésre átadható

Hogy két szív közé jégcsap hullhat
Ilyet az ember hogyan is gondolhat
Hát még a jéghegynyi gigászi gátra
Mely vízen s földön elválaszthat

Mert egy napon a jeget vörösre festette
A csalfa részeg hajnali pír
Mintha nagy vérző szív lebegett volna
Csakhogy az egy szív volt az enyém

Elmúlt a lüktető rubinragyogás
Bíborköntösként tűnt el az ég
Legalább egy szót mondtál volna
Vagy egy szép búcsú intést

Ott maradtam a szerelem tengerén
Egy fájó vérvörös jégtömbként
Fájdalmam egytizedét láthatóan
A maradék a szerelem poklában

Akkor oly zord volt az éj
Millió csillogó üvegszilánk
Volt a süvítő szél
Már nem volt közös imánk

Akkor az ágak között
Fagyszálakkal játszadozott
Az éji hold - s a nappali fény
S ebből kötött köntöst nekem

Hópehely csillogott fent
Leesve egyre szürkült
Nehéz ólomsörétek lettek
Mire hozzám leértek

Kéklő acélsodronnyá vált
Az azúr csillogó ég
S egy óriási villámmal
Rám zuhant bilincsként

Tegnap még csillogó
Illatos virágmező
Ma már szúrós tarló
Nyilalló emlékeztető

Szeme álom kékje
Lelkem békessége
Kék lézerré lettél
Engem felégettél

Millió angyalhajölelés
Szívünknek örömhirdetés
Ördögi bárd valamennyi
Istenem így kell emlékezni

Igazgyöngyöket sodort a folyó
Álmodozva néztük a kincset
Hordalék áradás lett
Minden szép benne elveszett

Vízben csillogó tündérszép képed
Zavaros víz fodor torzzá tette
Mivé lettél mivé tettél
Folyóparton vagyok térdepelve

Van-e ima megváltó
Gyógyír vagy visszahozó
Pajkos korba visszavezető
Nem eltakarva gyepesedő

Harmatlik a szórt szívem
Hajnali fényben
Már nem a régi színben
Inkább bíbor vérben

Hidrogén én oxigén te
Mi ketten kovalens kötés
Lehettünk volna vízként
Örök szerelemben

Lettünk víz robbanással
Szétvetve a térben
Száguldó szél hátán
Elszórva a tengerben

Nem a szerelemláng
Gyújtott robbanásra
Inkább az én vágyam
Sodrott pusztulásra

Néztelek volna köbe faragva
Szoborként imádva
Csakhogy a vágy életet akart
Nem lettél márványból kikapart

Megkapni mást nyújt-e vigaszt
Vagy bánattal a baklövést
Nézni az olvadó gyertyaviaszt
Eltemetni a múlt szenvedést

Egyszer már majdnem hittem
Visszatérsz s könnyed alatt
Enyhítő zsebkendő lehetek
De a kendő zsebemben maradt

Egyszer már majdnem hittem
Karosszéken párnád leszek
Hol múltadat kipihenheted
S végre újra enyém leszel

Egyszer már hittem
Úgy ölellek véglegesen
Mint iszalag a törzset
Testeden szerelmesen

Hittem téli estén
Nyitott ablaknál
Dús fenyőillatnál
Cserépkályha leszek én

Lám mégsem lett a hajad
Örök szerelempír hajnal
Csak a könnyem gyöngyözik
Égről földre szökik

Hiába lettem horizontnyi ölelés
Nem éreztem a szeretet melegét
Eltűntél sivatagban porszem
Antarktiszon hószem

Jégtömb a jégtömbbel
Fagyban is összeolvad
Ha felületük összeér
Nem számit a hideg éj

Vágyakozó jég maradtam
Mégis magra vártam
Tán sarja még belőlem
Egy szerelem szeplőtlen

Közben elmúlt a zsengeség
Kérgesített a múló idő
Már cipelni kellett a múltat
Mely bármikor feldúlhat

Az idő bemocskolta a vágyott tisztaságot
A múlt nyugalmat bármikor feldúlhat
Már féltem tiszta szerelmet vallani
Csak a múlt kényszere hajtott vallani

Az a régmúlt zsenge nyár
Soha nem fog visszatérni már
Időfoltos lett a régi virág
Mindegy a szívemet szétzúzta már

A tisztaság miatti felelősség reszketés
Felcserélődött egy múlt árnyékára
Melynek bevallása mindkét félnek
Már kínos törést okozó vétkek

Kincs mi voltál
Tengerbe süllyedtél
Fényedet algák
Mára mattá tették

Lehettél volna
Testem tengerében
Korall korona
Szépség nappal s éjben

Hol van már a szerelemtől duzzadó éj
A testben s lélekben tomboló feszültség
Amikor az éj csillagzata került közénk
Égre nézéskor megőrizni az éj emlékét

Vágyam ecsetével
Szavaim festékével
Képként csillogott az éj
Ma is ott van az a kép

Emlékszel a táncra
"Hol jársz van-e más"
Akkor fűztél örök
Szerelemi rabláncra

Micsoda érzelem tombolt bennem
Rád nézni sem mertem
Azt hittem együtt érezzük a csodát
Egymásra talált két szerelmes pár

Mentem volna veled
Fogva a kezed
Szárnyakat növesztve
Csillagba röppenve

Emlékszel lekértek s elmentél
Mintha ott sem lennék
Ó megkaptam az első sorsdöfést
Korán belém szállt a féltékenység

Azon az éjjel üvöltő csillagok
Szaladtak előttem dühöngő padok
Tépték egymást széjjel
Álmaik elszálltak a reggeli széllel

Később rájöttem nem történt semmi
Csak más is akart valakit keresni
Tiszteletből is lehet táncolni
Hej csak nem kamaszkorban

Akkor még azt hittem, a szabadság
Egymás karjában örök rabság
Ahol a Tejút alatt nincs senki más
Mint kér összeolvadt szerelmes pár

Ma is nézem az ég parazsát
Várom a lángra lobbanó csillagot
Várom a szerelem egy darabkáját
S hiszem érzem még a régi illatot

Szerelem vitt futott velem
Lehessek már újra veled
Megpihenni szemed ágyán
S átölelni végre kábán

Én szerelmem tüneményem
Lettél végre hű szemérem
Aranyalma megmaradtál
Mindenedet nekem adtál

Egyedüli nagy utazás
Talán már a végénél jár
Mosolyod az öröm gomoly
Rajtad vagyok meleg coboly

Szívemen vagy liliomszál
Örök nyíló tisztaság
Halálunkig kertész leszek
Harmatcseppel öntözgetlek

Örök fehér felhő leszel
Vihar téged már nem téphet
Mert ha tépne én itt vagyok
Viharral is szembeszállok

Kettőnk verme lett a föld
Végtelen nagy szerelem
Ki akarna innen menni
Régi ruhát felölteni

Magot vetve lejjebb ásunk
Új világnak teret tárunk
Legyen benne kacaj s zsivaj
Égig érő gyermekricsaj

Bújjunk egyre szorosabbra
Mint mag az anyaföldhöz
Törjünk egyre magasabbra
Megnyugodni örömcsöndhöz

Lépen térre utcák sűrűjébe
Nappali és esti szikrázó fénybe
Mit tagadnám mindenütt ám
Az emléked suhant át

Üvegpaloták tükör játékában
Ott voltál mosoly fény
Öreg házak omló mozaikján
Ott voltál kacaj s nevetés

Mint könnyű aranyló pille
Libbentél át a Dráva habjából
S lettél dunai tajték
Ezüstruhás csillogó ringó lile

Duna tajték velem szállt
Sínpárok között álom járt
Gőzös rohant megint velem
S Prága lett megint estem

Lile libbent Moldva tükrén
Bennem ezer tündérszéppel
Város fények remény éjek
Te voltál ott rajtam fék

Elba partján vonat szalad
Mennyi emlék vele halad
Vonatablak Elba szalad
Mennyi hullám mind te vagy

Vártalak meghívtalak
Álmom volt már több rakat
Ám az a nyár is magány maradt
A Mulde bokros két partján

Reményittas részegülten
Már az ég is álmom volt
De a reménytől felhevülten
A vágy tovább vonszolt

Templomtéri padok álmokká lettek
A vágy lesett a bokrokon át
Aranyeső sárgállott így biztatott
Várj majd megjelenik szíved kincse

Gyönyörű volt nézni kezedet fogva
Az aranyesőn kóborló holdfényt
A hatalmas tiszafa alatti pad suttogta
Itt maradok örök titokként

Ó örült diákszerelem bizonytalanság
Pedig csak kettőnek kellett volna
Egy palota nélküli fészek királyság
Hol pénz helyett a szeretet csókolna

Hozzám bújtál s többé el nem hagytál
Ott maradtál fogható emlékként
Mintha a tüzes szívemre fagytál volna
Rám borulva egymást éltetni imádva

Az égre hajtottam pihenni a fejemet
Azt hittem hajad simogat
A fáradtság ölelt át az álmodó éjszakán
Bujdosó lettem ne lássák kínom sikolyát

Mert az sikoly óriási száj volt
Vihart kavart s dörgéssé tágult
És villámok szaggatták síró magányom
Nem voltál mellettem én egész világom

Átkozott szerelem füst konzerválta
Azt hittem a füstkarikák tánca
Nyugalmat ad téged visszahoznak
Ó hány doboz lett tévedésem ára

Álmom szálára füstkarikákat tettem
Csillogott mint rózsafüzér
S hitetlenül imádkoztam hinni benned
De mindig elszállt minden imám

Kalandorrá tettél kárhozott szerelem
Tiszta akarattal mocskoltam be lelkemet
Mert vitt az ösztön s vitt a vágy
Ebben a keverékben lettem csalárd

Hogyan is ígértem volna másnak
Igaz tiszta szerelmet amikor mögöttem
Nevetve láncra verve tartottál
Pedig volt kit erénnyel szeretni akartam

Volt kinek fogtam a kezét
Nem éreztem már a tiedét
Boldog is voltam fehér holló szárnyán
De te megjelentél kitárt feketén

S lehetett-e kettőért epedni
Félni kettőt is elveszteni
Az egyik hamisból igaz mosoly
A másik még ismeretlen mosoly

Most Hold tölti ki a szobám terét
Csak most játszadozik a fény
Emlék rajzol múlt vonalakat
Érzem a nyugodt szív ritmusomat

Már nem látom a faágak árnyékát
Hajad suhanó varázsának
Nem kérem szálljon rám bűnbocsánat
Szívemet mindig tisztán nyújtottam át

Így elmélkedem most virágzik a Hold
Fáradok látom a hervadását
Egyre halványodik egy faágon lóg
Egyszer csak leesik mint száraz levél

S eljött a nap csoda történt
Nem álmodtam a múltamat
Végre nem éltem meg szivacsként
Nem facsarom tovább ott marad

2018. február 4. 20:12:17

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


karolyvaray(szerző)2018. február 13. 16:20

I.-V. rész

Váray Károly: Szerelmi emlékagónia
Váray Károly: Szerelmi emlékagónia
Váray Károly: Szerelmi emlékagónia
Váray Károly: Szerelmi emlékagónia
Váray Károly: Szerelmi emlékagónia

feri572018. február 13. 15:19

Hosszú ám nagyon szép Romantikával fűszerezett alkotásod Károly
Felemelő érzés olvasni.
Nagy szívvel gratulálok.
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom