Szerző
Váray Károly

Váray Károly

Életkor: 71 év
Népszerűség: 28 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 246 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. február 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (2)

Keress pénzt online kérdések megválaszolásával! (x)

Váray Károly

Szerelmi emlékagónia

folytatás

A jég is szublimál
Hát ezért nem láttam eltűnni
Gyönyörű fagyott szívedet
Mert utoljára még élőként lüktetett

Vágyvirágokkal tele szívemen
Hol vagy pára kedvesem
Vagy már egy új ablakon lettél
Mást ölelő pára szerelem

Vagy keresselek ismét
Minden reggeli harmatban
Mert én abban is látom a mosolyod
A legszebb színjátékban

Mert voltál már hajnali jégvirág
Néztem üvegen az opál szálakat
Azt hittem maradsz keblem otthonán
Ám elszálltál a hajnali napparipán

Légszilánk lettél a szívemben
Te gyönyörű hófehér jégvirág
Csillapítom szerelmi lángomat
Nehogy felolvadjál

Nézem a zajló jeget
A folyón széttört testedet
Viszi az ár viszi egy másik vágy
S énelőttem fel is oldódtál

Mindig hittem jégvirágból
Szivárványpillangóvá leszel
S egy téli esten hozzám reppensz
S szerelmesen összerezzensz

Álmodozóan néztem a csillagos eget
Néztem mint leszel csillagpillangóvá
S én hajnalig nyújtottam kezemet
S te elröppentél itt hagyva engemet

Pedig álmodtam két pillangószárny
Érzéki vérvörös ajkadról
Azt hittem hozzám röppensz
Megérinteni sóvárgó ajkamat

És megint csak fakopács kopogott
Pedig azt hittem lesz egy nap
Amikor nem álmodok
Te leszel az ki hozzám bekopog

Szerelemtől megfosztottál
Vágybilincset kattintottál
Most is itt van rajtam nehéz
Olyan mintha én rab lennék

Nézem az ég könyvlapjait
Hatalmas nagy oldalait
Minden oldal hosszú ima
Száraz ajkam azt mormolja

Ha megsajnál könnye hullik
Eső áztat szomjat oltva
De a vágyam csak felkúszik
Szerelmemet újra bontva

Lapok mögött csillag ragyog
Nyíljatok szét égi karok
Mindenemet néktek adom
Ha csak egy percet is kapok

Ködlik a széttépett lelkem
Opalizál benne a vezérlő fényem
Lesz-e még belőle égi tisztaság
Nem átszőtt szenvedő csalódás

Nekem az a perc kell
Amikor idegen lényként
Selyemkendőként lengtünk
A virágillat bársony kárpitján

A szerelemszellő sodort bennünket
Egyre közelebb és közelebb
S mint két dörzselektromosság lendület
Összecsendült két szerelmes perdület

És elfelejtve mindent csillapodva
Egy-egy virág kelyhében
Pihenni tért egymást kifosztva
Két régen várt törékeny szerelem

Végre csitulhat a szív
S két virág a hajnali fényben
Ragyogással új harcra hív
Ölelő béke kékben

Istenem Istenem lettem sóvárgó
Örök napraforgó
Száraz szikkadt napraforgószár
Mert nem voltál más csak tiszavirág

Szik lett körülöttem a táj
Cserepesre repedt fájdalmas tátogás
Istenem most már ne esőt adj
Egy villámsújtástól roskadjak

Tépett szívvel a tiszta lelkemen
Mint madárijesztő itt kopárságban
Ki vesz észre engemet
Visszafojtott halott gyászban

Az űrbe került a szerelmem
Megállíthatatlan a végtelenben
Ha csak egy féreglyukon át
Valaki nem csatlakozik hozzá

Megcsalt űrhajó lett a lelkem
Benne a szenvedés félelem
Kárpótlás a sehol vége világ
Benne a végtelen varázs

Körülöttem örök tűzijáték
Csupa derű a mindenség
Fekete lyukak közt izzó remény
Tán leszek még villanófény

Ha a világ végtelen
Miért higgyem végesnek
E csalfa szerelem
Lesz létemnek halálverem

Felületemről csóvában szállnak
A szép szerelmes szavak
Nézd az égen az üstökös fátylát
Arra írom szerelem bánatát

Hatalmas könyvlap követ
Gyönyörű szavakkal milliárd mondatok
Ez testemről ledobott kínszövet
Melyben neked örök nyomot hagyok

Itt már nem lüktet szív
Itt a fénysugár játéka a dobbanás
Mégis egy örök aktív vulkán
Mely hamuként szórja vágyát

Ha tópartról nézed az eget
S meglátsz ott engemet
Ott vagyok lent melletted tükörkép
Nyúlj felém s érintsél

Ó bársonyos mohapázsit
Változtál volna varázsszőnyeggé
Elvinni kettőnket egy csodás
Örökké boldogság szép világba

Fák levelén s ágak hárfáján
Holdfényben fürdő szél zenél
Én érzem szíved dallamát
Mert nézem szemed tüzét

Ágak között kék mosolyod
Látszott szíved boldogsága
Nincs már titkod s titkom
Szerelmének acélossága

És a zsarátból fény szökkent
Elégni egymás tüzében
Tűzvirágok vetettek árnyékot
A holnapi nyugalom csendjére

S lesz minden nap holnapi árnyék
Melyből szomjunkat olthatjuk
Csillapodjon a szerelmi tajték
Hogy holnap újra tapasztaljuk

Mert ismét kinyílnak a szerelmi kapuk
Egymás irányába áramlanak az álmok
Most még halk a jövő reményszavuk
S nem lebegnek körülöttük átkok

Ki gondolta volna ezek az álmok
Szivárványos buborékként szállnak
S minden durranásuk fájdalomként
Visszahull roncsoló pontként

Cukorral keverem a gőzölgő teát
Miért mosolyogsz onnét is reám
Tarka mező emlékszőnyegként száll
De a gőz túloldalán senki sem áll

Ébred a hajnal bíbor szép tollakkal
Mintha nagy legyező lenne
A szívünkre szerelmet söpörne
Derűs vidám békés osztagokkal

Az éjszaka nagy titok volt
Két szív összeért teremtésért tombolt
S mi elhittük sorsunk virága kinyílt
E perctől mindig szirommal hint

Lám holnap már megbotlottam
A tegnap kinyílt reményekben
Bojtos mosolyos rojtos lett
Én maradtam sóvárgó szemekkel

És egy észterezési reakciót végezve
Néztem az anyagok átmenetét
A kaszkád üvegeszközök lépcsőjén
Mintha én folynék vissza veszve

Egy derűs reggel rám kacsintott
Egy takaros üvegtechnikus
Szívem meginogott ő ringott
Mily ironikus éppen hogy lángra gyúlt

Azt hittem korom miatt
Már nem leszek katona
Ám behívó várt egy matt asztalon
S romba dőltem s lettem ugaron

Megint kettészakított az élet
Két részem üldözte egymást
Se rég se új csak a fájdalom
S egy sportszatyor a kezemben

Katona lettem két évet lehúztam
Ki várt volna rám napokon át
Tán nem is létezik ekkora szerelem
Így remény sem lehettél kedvesem

Újabb induló szerelmet
Továbbtanulási tervemet
Romba döntötte egy kötelesség
Két évig hűséges katona légy

Hadműveleti rakétás voltam
Hátamon AK-47-es géppisztollyal
Mérni és ellenőrizni a hajtómű
Pneumatikus rendszerét

Fekete volt a fegyver színe
S te is fekete holt lettél
Hát így öleltelek kedvesem
Két éven át mintha szeretnél

Félholtan a gyakorlatok után
Még álmodni sem tudtam rólad
Mikor megjelentél álmaim ablakán
Riadó - szólt hangosan egy kiáltás

Vadrózsabokor volt az őrtorony alatt
Szirmaiból raktam össze éjjelente
A már rég megváltozott arcodat
A visszatérő szerelem íme így teremt

Levelet minek is írtam volna
Hiszen a címedet sem tudtam már
Üzeneteimet vitték az éjjeli füstkarikák
Azokra írtam szállj szóvirág

Hunyorgó szem hajnali madárcsicsergés
Másoknak minden nap asszonyölelés
Iskolapadban jövőszerzés
Nekem zöld gyakorlóruha baklövés,

Hűvös a hajnal didereg az ökörnyál
Mennyi mennyi induló fehér szál
Rajtuk millió gyöngyszem csillog
Éjjeli vágyaimmal induljatok

Átadtam a világ legnagyobb s legszebb
És a legdrágább ékszerét
Egy apró szócskát csillogó ékesség
Szeretlek szeretlek szeretlek én

Érezted-e valaha nagyságát szépségét
Érezted-e a szócska értékét
Beléd maródott-e az ölelő ékesség
Akartad-e kimondani mint ahogyan én

Csókot mentem lopni holdfényes éjben
Orgonabokrok bódító hevében
Álmaimnak szárnyán suhantam be hozzád
Oly édesen aludtál nem nyúltam hozzád

Egy darabig néztem lüktető szívedet
Talán éppen velem álmodsz kedvesem
Fotelben ültem szerelmes lelkesen
Ám a hajnallal semmivé rebbentem

Mennyi-mennyi lápos éj
Hol bizonytalan zsombékon jártam én
Kezed helyett sást tapogattam
Szívemet újra felhasogattam

A hajnali ébredő vörös korong
Felcsillant égen és víztükörben
Te voltál az égi remény
Én voltam a földi pokol tenyerén

Elmélyedtem álmaim vizében
De hamar partra tértem
Megfulladtam volna a szenvedélyben
Akaratomat gyorsan szét is téptem

A Nap fényfürtjeivel megsimogatott
Éltető melegséget adott
Hittem egyszer még fürtjeidben
Mámoros hittel megfürödhetek én

Lennél gyönyörű mátrix szőnyeg
S lennék ugyanígy veled szemben
Néznénk egymás éke pontjait
Majd elmerülnénk eggyé szitaként

Örök lenne a pontok érintkezése
Összeforrt két tekintetszektor
Összehegedt két érintés ölelése
S egyetlen szív-lélek szeretetvektor

Mátrixbilincs a mátrixon
Rabul ejtve egymás jövőjét
Eggyé forrt szerelmi lexikon
Mutatni kettőnk történetét

Ó kislány nyári szünidő
Röppenő szépséges madara
Azt hittem szívem lesz a kalitka
Lett is mindig üresen maradva

Hej pedig de megváltozott a világ
Gyönyörűbb álmodón szebb lett
Ültetett belém serény fantáziát
Mely éjjel s nappal feléd örvénylett

A rossz szó jóvá konvertálódott
A fekete s fehér aranyszálakká sodródott
Szivárványragyogás lett a világ
Mert mindenütt ott voltál

És minden évben vágytam
A Dráva partján szálljon égre két tajték
Maradjon ne vigye tovább az ár
Legyünk égen két boldogság madár

Gyönyörű liliom hóvirág voltál
Szépség a végtelen fehérségben
Melyben láthatatlan lettél
Pedig hányszor kiáltottam hogy kiálts

Mikor a hó elolvadt a virág lelankadt
Leved zölden zöldellt beolvadva
Hiába kerestelek álmodozva
Elszaladt a nyílás betakart az ősz

Erdő szélén egy rönk ölén
Rám szitált a hajnali fény
Hallgattam a tücsökzenét
S lassan betakart az édenemlék

Ha a napsütés két arcon derű
Ott oázisra talált a szerelem
Megérthető milyen egyszerű
Ha szerelem szerelemben van

Egy csokor lett két érzelem
A szerelem vázájában
Virulva nappalon és éjjelen
Szerelemcsillagos árban

Két mag pottyant vágymezőre
Otthont lelve gyökeret eresztve
Két kikelő ölelkező suhángot
Vihar sem szaggathatja ezt a táncot

Se zivatar se villám nem volt
Egy napon mégis a hűlt helye volt
Láthatatlanul sodródtál el
Maradtam egyedül megint szerelemben

Vándorútra keltem ismét
Zengeni a régi zenét
Pokol lett az álomsziget
Fájdalom itt minden szeglet

Csókjainkat a homokról
Víz mossa be el is issza
Mehetsz indulj otthonodtól
Soha többet ide vissza

Ha egy fészek összeomlik
Az emlék is beleomlik
Fészekszálak fájdalommal
Leborulnak siralomnak

Megint jönnek fáradt éjek
Melyben mint a csillagok
Hullnak a vágyak álmok
Temetkeznek emlékképek

Csend ösvényen járok én
Hallgatva a múlt emlékét
Én színes szép falevelem
Ősszé lettél a szívemen

Fény változik madárszárnnyá
Csillognak a faág csúcsán
Velük repül majd a szívem
Ha eljön az éj kedvesem

A zöld levél vörösen hull
Piros szívem már fonnyadtan
Földön hever mint paszuly
Égbevágyó álmokkal

Két lélekvitorla mily csodás az égen
Boldogok mint albatrosz
A trópus ölelő langymelegében
Mint étkezés után a boldog abrosz

A szavak perceiből
Összeállított szerelmes óra
Mesél a vágyak hegyeiről
Emlékezve egy leányzóra

Volt amikor boldog volt a ma
Mert bizalom volt a holnapban
Mert szívem örökké hordana
Holnapnál sokkal hosszabban

Ó jaj most hangszóróként remeg a lelkem
Fájdalomrezgések lépnek útra
Kimondatlan szavakra fagyott a nyelvem
S csalódásomat küldtem nászútra

Eltűntél csillag naprendszerem napja
Sötétre váltott minden álmom
Lesz-e még egy eltévedt fény
Mely feléleszti e kriptavilágot

De talán az elvetett szomorúság
Nem növeszt végtelen hosszú csírát
Feketén ódon sötét csak én érzem
Mert vakká tett a fényszerelem

De lebeg előttem az érintés előtti
Húsba ható infra-melegség
Talán gyógyír lesz a szerelem tumorra
Mely rákként elöntötte testemet

Vagy ősrobbanás kéne újra
Megteremteni ugyanezt a világot
Akkor már tudnám biztosan
Mi lenne a helyes választás

Mert a múlt reménye nem lehet már
A jelenben ugyanaz a remény
A szétfoszlott idő tengelyén
Nincs már meg az a kép

Sokáig hittem ajkadat
Egyszer eléri a gondolat
S hinni mertem egyszer
Nálad ugyanez lesz a gondolat

Szenvedély sodrában
Kiálló éles köveken
Mondd mit ér a szerelem
Darabolt vágyban

Sasként szálltam fel az égre
S mikor megláttam sziréni léted
Delfinné lettem indulni sebesen
Ám egy cápa gyomrában ébredtem

Cápát kifogták felhasították
Míg dicsérték hasznot hozó uszonyát
Egy mozdulattal tengerbe ugrottam
Küzdjön csak tovább ezt mondogatták

Úszom a szerelem végtelen tengerében
Az emlékek ráncai mentén
Bár ezer veszély kering körülöttem
Mégis érzem illatod bódító virágát

Mert ha akár földalatti kristállyá lettél
Én bányász leszek s fáradhatatlanul
Megtalállak valahol te csillogó szépség
S ott leszel csillag a szerelmem egén

Sivatagtesteden vándor lettem
Tengertesteden tört vitorlás
Égi óceánon vergődő hajszál
Föld gyűrődéseiben koboldkóborlás

Mert átfúrtam már ezerszer a Földet
Mert átszeltem már számtalanszor az eget
Mert éveken át vergődtem hullámokon
Mert hamszin` szinte csonttá őrölt

Most itt ülök a szobámban
Félig álmomban tartom a múltat
Tenyeremben egy homokszem
Egy vízcsepp egy kristály

Kristály mellett egy darabka kék ég
Mennyi-mennyi átvergődött
Cudarul fájdalmas kifacsart szenvedés
Ó tenyeremen milyen kedves emlék

Kopog a napfény hess s egy pillanat
Elszáll a tenyérből a múlt
Ennyi volt csupán egy illanat`
S kezem remegőn utánuk nyúlt

Itt maradtam az idősíkok fátylában
A magam kevert koktélárban
Mint kíváncsi gyermek hajtogatom,
Fátylak alatt keresek szinte vakon

Azt hiszed nem kaptam tőled semmit
Hát a végtelen álom rétek
Valóságnál szebb álomvirágokkal
A színek lehetőségeinek határait

Ám a sors útján magányos fa lettem
Tépett-törött hulló kérgekkel
Évről évre kevesebb lesz a levelem
Virág már csak álmomban jelent meg

Csúcsomból minden évben törik egy darab
Lassan már csak egy odvas törzs leszek
Az is pudvás korhadó de halálomban is
Lángoló lidérc egy szinte semmi álomért

De felettem ott van a csillagragyogás
Életemet végigkövető hű társ
Íme valami mégis fogja kezemet
Úgy látszik van valami ami szeret

Mert mindig hittem ölelő kebleden
Homokviharból dűne leszek
Morajló tengerből egy csepp víz
Égi viharokból színes napfény

Csitult kezemmel fogom a kezedet
Szerelem-fojtott lesz minden lehelet
Ott leszel mellettem örökre
Alkony hajnal és alkony között

Mert az egész éj szerelem csillogás
Mennyi mennyi tomboló vágy
Mennyi mennyi kihűlő álmodás
Fekete lyuk és ragyogó kvazár

Születnek s halnak mégis mintha
Örök lenne a tündöklő égi minta
Mintha egy örök nagy tűzhely lenne
Mintha a remény örök melege lenne

A szerelem angyallá tesz
S ki nem szeret nem is lesz angyal
S ha az ördög így is rávesz
Hát tanuld sorsodat remény faggyal

Én leszek örök sirokkó
Téged keresve nagy álmodozó
Leszek a szeretet tűzhelye
Meleget adó szerelem műhelye

Zsarátszívem naponta millió sziporka
Ontja a békét talán egy elér
Lesz belőle táncunk szép fodra
Egyetlen gyönyörű nász-tor-tányér

Most éget a vágy láng
Arcomba visszacsap
Vigyázz mert magad leszel
Vihar-tépett áldozat

Mert mindegy hogy merre nézek
Bárányfelhők fodrában
Földi mezők bokrában
Ott virágzik s kéklik a lényeg

Ám mi a valóság talán ma már
Két idegen találkozás sem lehetnénk
Mert az emlék oly kevés
Amikor ráncot szőtt a mesés idő

Volt azt hittem bíbor hálóruhád a hajnal
Lassan levetkőzi az éj sűrű sötétségét
Ott leszel előttem napfénytől káprázat
A világ legszebb gyémántcsillogás

Zöld lomb bólintott jó reggelt
Egész éjjel néztem mint szálltak az álmok
Az ablakon át nézd harmatkönnyes vagyok
Látom pergelt szívedet leszek őrangyalod

Most látom nézed az azúrkék eget
Álmaidban látod a gyönyörű szemeket
Aztán majd a napfény kápráztat el
S ismét az éj csillagok ringatnak álomba

Téged hipnózisban tart egy emlék
Ideje végre felébredni a valóságban
S ne hagyd magad többé a bűvös fény
Káprázatának zord csábításának

A legördült kő már csak emlék
Hiába vinnéd fel a csúcsra
Két szívnek ha nem egy a dobbanása
Visszagördül fáradt hiába lettél

A szél is kisöpöri a völgyet
Friss új levegőnek teremt helyet
Hát engedd a szívedet is tisztítani
Valaki majd rá fog lelni

A teremtett hologram képeiden
Átszalad a kezed az csak lég
Utána a zaklatott testet hiába pihen
Már emlékviharban élsz

A nílusi áradásra történelem épül
Miért ne lennél egyszer tisztulás
Engedd leomlani az emlékpiramist
Engedj helyébe egy másik galaxist

Mint rab cipelem hátamon
Ezt a kőtömb vallomást
Vállam s hátam véres már
Bőröm aszott ruhám szakadt

Ködös utam ködgomolyag
Mindig újabb múlékonyak
Sűrű tömbből fátylakká bomlik
S elfújja mindet széltől oszlik

Ködfátylakon mennyi sírás
Mennyi-mennyi ködös írás
Mennyi-mennyi könnyrovás
Ez az írás mindig elszáll

Mert te voltál magad az illat
Melytől máig lettem kábulat
Mert te voltál magad a prizma
Színek mámorító varázsa

Te voltál maga a matéria
A tapintás érzékének csúcsa
Te voltál maga a hang
Testemet körülölelő barlang

Most is pihéll` a testem
Könnyű pelyhekkel ölelni téged
Millió gyengéd ujjbeggyel
Vigyázva érinteni téged

Hej égi emlékeim de szép volt
Amikor elkapott az édenfolyó és sodort
Vitt a szerelem kék-boldog tengerébe
Bársonytajtékszőnyeg mintás tetejére

Csókodból nyílt tengerre vetődtem
Nézem a sirályok most nem sírnak
Hullámok dobálnak én erőtlen
Bennem meg ármányok vívnak

Álmom te varázsló kegyetlen
Voltál már minden végtelen köd
S évekig vártam míg felszálltál
S lettél előttem hatalmas vízesés

Ott dübörgött előttem csodás hajfonat
Mögöttem a mélyben mélykék szemed
Vonzott mind a kettő gyökérré lettem
Itt a szikla peremén holttá is lettem

Se fel se le a szerelemkalodában
Így vagyok tengerszemmel
S hajfonat zuhatag fogságban
Örök nászban gyászban

Fölösleges minden mert egyik felemet
A megismerkedésünk sava marja
A másik felemet a csalódás lúgja
Közömbösítve már akár holt is lehetek

Szép virág voltál álmom tengerében
Egyetlen szál hová lettél
Most kereslek a könnyem tengerében
Egyetlen szál légvirággá lettél

Ó mondd kedvesem voltam-e valaha
Viaszvigasz fény amikor a láng
Ott égett melegíteni csalódott szíved
Nem várt döngető bánatát

Amikor érezted mégis jobb lettem volna
Mint most csúnyán megtaposva
Azon a megtépett borzas éjszakán
Mikor rájöttél ki szeret téged igazán

De vigasznak lenni nagyobb bánat
Mint a szívet fagyasztva forraló csalódás
Maradnék inkább utolsó didergő levél
Egy tél-tépte száraz ág tetején

Most hideg a szél
Hull az őszi színes levél
Lehull rólam a szerelem
Őszi fa leszek én

Levél nélkül száraz ággal
Levél helyett sok ábránddal
De a remény tavasszal majd
A szívemen új virág hajt

Új virág hajt aki szeret
Ki ha nyílik engem ölel
Engem ölel seje-haj
Ez lesz aztán a sebaj

De a sors nem ilyen jó
Jéggé fagyott csend lettem
A fájdalom csurran-cseppen
Búvó patak rejtett lettem

Azt hittem hogy a szerelem
Izzadság igazgyöngyszemekbe ölt
S te leszel a hajnal királynője
Hevült zöld pázsit ékes hold-kője

Most már tenyeremben ködlő
Valós opalit engem ölelő csillogás
A hajnali pírban rubinlángra lobbanó
Szívemen átsuhanó gyönyörű utazás

Kedvesem kavicsként lehulltál
De nekem az is érték
Zsebemben hordalak szerelmem jeleként
Amulett lettél amulett létemben

Lettem védő hajlékod
Láthatatlan árnyékod
Ott vagyok utadon
Járva könnyes versszakon

2018. február 15. 22:39:13

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


karolyvaray(szerző)2018. február 25. 18:49

Feri , gratulálok ! Bár én írtam, de én sem tudnám ilyen érzékkel kiemelni a legszebb sorokat ....

molnarne2018. február 25. 14:26

Remek alkotás szívvel gratulálok:ICA

feri572018. február 25. 11:28

Most hideg a szél
Hull az őszi színes levél
Lehull rólam a szerelem
Őszi fa leszek én

Levél nélkül száraz ággal
Levél helyett sok ábránddal
De a remény tavasszal majd
A szívemen új virág hajt

Csodálatosan szép romantikus bestseller sorozatod
Szívvel, elismeréssel gratulálok.
Feri

karolyvaray(szerző)2018. február 25. 10:49

I.-VI. rész

Váray Károly: Szerelmi emlékagónia
Váray Károly: Szerelmi emlékagónia
Váray Károly: Szerelmi emlékagónia
Váray Károly: Szerelmi emlékagónia
Váray Károly: Szerelmi emlékagónia
Váray Károly: Szerelmi emlékagónia

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom