Szerző
Hegedűs Hajnal

Hegedűs Hajnal

Népszerűség: 37 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 487 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. március 8.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (10)

Hegedűs Hajnal

Huncut mosoly csillog mindkét bájoló szeme sarkában,
gügyög nevetése, sírása remeg minden hangszálban.
Kislány, kit anya szült, csoda, rögtön tőle örökölt
tulajdonságként: e világra egy új hölgy költözött.

Tipegősen lépked, mintha örök színpadon volna,
hódolók serege előtt lépkedne imbolyogva,
sehova sem megy, csak abban az egyetlen ruhában,
melyben hite szerint ő lehet legszebb e világban.

Puszikat szerteszór duruzsoló kedves szavakkal,
mindent elérhet, amit csak az életben akarhat.
Iskolában szorgos, bár lehet szeleburdi harca,
de elsősorban mindenért áldott jó szíve hajtja.

Megmenti a bajba került verdeső kismadarat,
fészket épít lelkében száz szívdobbantó gondolat,
később felfedezi fiúk, majd férfiak tekintetét,
kezdi hiányolni szerelem vággyal töltött érzetét.

Tanul, dolgozik, boldog, szomorú, száz-fele szakad,
megtett egész életútján mindörökké nő marad,
majd eljön varázslatos idő, hogy ő szülhet gyermeket,
pótolhatatlan, erős izzás az anyai szeretet.

Mikor nagymama lesz, katarzissal babusgat unokát.
Nem mutatja, véletlen elszólja magát, hogy itt-ott fáj,
bőszen igyekszik, erőlteti mázszínházi mosolyát,
Kirándulni jár, és megismeri a késői jógát.

Lehetséges, meg nem értett sors nem adhatott gyermeket,
akkor is szívében él mélységes családi szeretet.
Szépsége törékeny, évek múlnak, mint kúszónövények,
de minden korban vágyja, hogy mindig ismerjék el nőnek!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Hajnal-(szerző)2018. április 21. 18:42

@donmaci: Kedves Józsi! Köszönöm szavaid!!!!

Hajnal-(szerző)2018. április 21. 18:41

@editmoravetz: Nagyon köszönöm kedves dicsérő szavaid és a szívet!! Üdv: Hajnal

Hajnal-(szerző)2018. április 21. 18:40

@Metta: Szerettel és hálával köszönöm a szívet és a hozzászólást!!!

Hajnal-(szerző)2018. április 21. 18:39

@molnarne: Köszönöm dicsérő szavaid!

Hajnal-(szerző)2018. április 21. 18:39

@m.falvay: Köszönöm szépen!

Hajnal-(szerző)2018. április 21. 18:39

@Pesterzsebet: Hálásan köszönöm kedves soraid!!

Hajnal-(szerző)2018. április 21. 18:38

@Kicsikinga: Igen! a nő örökké NŐ-köszönöm soraid!

Hajnal-(szerző)2018. április 21. 18:37

@41anna: Hálásan köszönöm a szívet! Szeretettel üdvözöllek: Hajnal

donmaci2018. március 9. 19:15

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok: Józsi

editmoravetz2018. március 9. 17:24

Élvezettel faltam a sorokat!

Szép ünnepi versednél szívet hagyom szeretettel gratulálok: Edit

Metta2018. március 9. 09:01

Nagyon szép!
Szívvel és szeretettel versedhez!
Margit

molnarne2018. március 8. 22:04

Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok:ICA

m.falvay2018. március 8. 20:59

Szépen végig kíséred a nő életét a születéstől az öregedésig.
Szívvel olvastam Miki

Pesterzsebet2018. március 8. 20:21

Kedves Hajnalka! Versed csodás leírása a gyermekkortól a nagymamáig a NŐ-nek. Szívvel gratulálok. Gina

Kicsikinga2018. március 8. 19:06

Nagyon igaz!
A nő, az örökké nő!

41anna2018. március 8. 17:09

Első ❤ vet,hagyva Gratulálok,gyönyörű szép vers!
Szeretettel 💐 Melinda

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom