Szerző

Ruzsa Attila

Népszerűség: 234 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 911 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. március 12.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (141)

Ruzsa Attila

Fájó idők emlékére

Akkortájt háború dúlt, és mi katonák voltunk,
Idegen ország földjén közössé forrott sorsunk.
Megfogadtuk: ünneplünk, ha jön végre a béke,
Mert e földi pokolnak is kell, hogy legyen vége.

Meneteltünk, küzdöttünk. Rettegtünk, ám reméltünk.
Egymást vállvetve védtük, hangosan dobbant léptünk.
Aztán végtelen csend lett körülöttem - és bennem.
Eloszlott a sűrű füst, s nem voltál már mellettem.

Hogy ki győzött? Ott senki... Pedig mindent megtettünk.
Mesés zsoldot osztottak, eladtuk érte lelkünk...
A világ sem lett jobb hely, csak a határ változott.
Aki részt vett benne, az mára már - "Elkárhozott".

Színehagyott zászlónkba tekertem összes kincsed,
Lassan nyomom le házad ajtaján a kilincset.
Özvegyed elé lépek, karjában csöppnyi árva,
Visszatértedet sajnos, ő már hiába várja.

Reszkető kéz bontja ki a maszatos csomagot,
Gyűrődött fotón nézi egyenruhás alakod.
Iratok és némi pénz, véredtől rozsdás levél,
Melyben még elmondhattad: "Szívem csak értetek él".

Kisfiadnak bölcs tanács: "Hazád s családod szeresd!"
Érdemrend "helytállásért", meg egy lánc, rajta kereszt,
Ennyike maradt nekünk, plusz a fájó, zord emlék:
Katonák lettünk - s nem "jók", mert háború volt nemrég...

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


VassLaszlo2018. december 14. 17:27

Szervusz Attila. Gyönyörű vers volt. Elképzeltem minden versszakot és átéreztem a család szomorú hangulatát, elvesztett szerettükről és az emléket amelyet hagyott. Szívvel Gratulálok a vershez. Szívszorító. Szeretettel: Lacika

SargaNarcisz2018. december 2. 21:31

Szíven ütős vers.
N.

Lander_Meryenn2018. november 22. 20:18

Kedves Attila!

Nagyot ütött megrendítő, szomorú versed,nagyon hiteles minden sorod,és teljesen a hatása alá kerültem,mint mindig amikor e témával kapcsolatban olvasok,vagy filmet nézek.
Szívvel gratulálok!
Mery

degiabi2018. november 22. 19:31

:( szívvel olvastam..

Varimarici2018. november 10. 07:24

Szívet hagyok és könnyezem soraid.
Marika

5404252018. november 3. 20:14

Gratulálok! Szeretettel küldöm a szivet,
Kati

Gyuri632018. november 3. 09:48

Magyarság szeretetével átitatott megható versedhez, sokadik szívet hagyva gratulálok.

szilvi_832018. november 2. 19:25

Kedves Attila!

Ritkán olvas ilyen verset mostanság az ember, ezért is nagyon értékes. Nagyon szép, igazan szívesen olvastam!

Szeretettel:
Szil♡i

s.z.2018. október 24. 15:14

Kedves Attila!

Igazán megfogott az általad közzétett vers. Témája szívemhez közel álló, a vers megrendítő, elgondolkodtató!

Csodás versed mellett hatalmas szívemet hagyom, illetve csendesen figyellek a továbbiakban!

Üdvözlettel: Zoltán!

GreyMouse(szerző)2018. október 22. 19:36

@J.Teca: @anci-ani: @editmoravetz: @remember: @feri57: @Golo: @molnarne: @kokakoma: @Liwet: @SzaipIstvanne: @Ferencem: @Kicsikinga: @41anna: @M.Laurens: @Pflugerfefi: @Metta: @uzelmanjanos956: @Zsuzsa0302: @Melly79: @fodoristvanne: @Ahita: @Martonpal: @adamne: @1-9-7-0: @orok.szerelem55: @pete57: @gyorgyjeko: @Fanni.222: @schmidtlivi: @merleg66: @montor: @Elise: @keva526: @roseprincess: @meszaroslajos60: @Osel: @donmaci: @Demonboy20: @gypodor: @schvalmrozsa: @Zseraldina: @norabora: @JohanAlexander: @111111: @Greczine-Erzsi: @stummer40: @Nichi-ya: @vargaistvanneel: @Shanti7: @Doli-Erzsi: @LIne: @Napsugar59: @rildi: @kintkong10: @dvihallyne45: @lanyigeza: @lejkoolga: @HanyeczKaroly: @Szinci: @Zuzuke: @Emese66: @urattila: @Schmidt_Aladar: @banattanc: @efelapi: @Maria_HS: @J.Teca: @Irena: @magdus: @tusimama: @ceci: @lantgyorgyi3: @Steel: @Baukisz: @Pista: @jozsefsoltcsosz: @ereri: @444: @195705252012: @Bogsika: @KupasKrisztina: @bereczkif: @Trombone: @szalokisanyi1: @regenijanos: @kodrane: @aizamzics: @mote: @kincseshaz: @SzHGy: @gelnadi-gabor: @Szalaypoci: @Khadija: @Meroni: @ksh: @Ibolya.52: @friendly: @BohrAgika: @kmezo: @Csirkezola: @pipiter: @Tschongor: @Olga23: @Emese66: @Beny: @Barthal: @dobosigyorgy: @gyongyver67: @Ni-ko: @135: @Gyula16: @Greczine-Erzsi: @francishsmn: @marionett: @Mary05:

Kedves Olvasóim!

Végtelenül köszönöm, hogy időt szántatok alkotásom olvasására, értékelésére. Véleményetek rendkívül sokat jelent számomra. Külön köszönet azoknak, akik megosztották velem versem kapcsán ébredt emlékeiket, gondolataikat.
Tisztelettel, szeretettel: GéeM.

Mary052018. szeptember 29. 19:39

Kedves Attila !
Nem szeretnék mást,csak megköszönni ,hogy olvashattalak.
Szívem hagyom versednél.Marika

marionett2018. augusztus 18. 17:34

Megkönnyeztem versedet, melyet gondolom hosszú ''vajúdás'' után vetettél papirra. Megrázó soraid nehéz feldolgozni. Férjem Édesapja Orosz fogságban
volt.nagy rábeszélés után mesélt az ott történt borzalmakról.. Most ,hogy olvastam versedet. Ugyanaz az érzés keritett hatalmába. Szomorú vagyok. Szívem Hagyom

francishsmn2018. augusztus 4. 11:39

Nagyon megható, hogy így emlékezel...
Szívvel:
Gabi

Anes2018. június 26. 23:00

Szívemig hatolt a vers minden részlete. .. Szívet megrázó alkotás. Egyre többet és többet álmodok háborúval így most nagyon szíven talált ez a vers.
Mélységes tisztelettel kedvencem lett.
Üdvözlettel, Ágnes

Greczine-Erzsi2018. június 23. 22:48

Szívet hagyok és gratulálok !!!
Erzsi

Gyula162018. június 18. 21:56

Kedves Attila!
Ez a versed fájdalmas,és igaz. A fájdalom,a kiábrándultság,a meztelen igazság. Vétek volna hozzá fűzni bármit is. Úgy tökéletes ahogy megírtad.
Szívből gratulálok hozzá.
Üdvözlettel Gyula.

1352018. június 12. 11:43

Megható soraidat szívvel olvastam! Margó!

Ni-ko2018. június 10. 18:52

Vizuális, megrázó sorok! Különleges, szívszorító vers. ❤

gyongyver672018. június 9. 21:03

Szomorú,egyben gyönyörű,szívet hagyok érte.Gyöngyi

dobosigyorgy2018. június 5. 21:09

Megrázó versednél szívet hagyom.
Gyuri

Barthal2018. június 5. 17:13

''Kisfiadnak bölcs tanács: ''Hazád s családod szeresd!''
Érdemrend ''helytállásért'', meg egy lánc, rajta kereszt,
Ennyike maradt nekünk, plusz a fájó, zord emlék:
Katonák lettünk - s nem ''jók'', mert háború volt nemrég...'' - szólnak zárósoraid, melyek remekül visszautalnak a megrendítő címre.
Egy sötét korszak felidézése, az emberi szenvedések, gyötrelmek, valamint egy iszonyatos történelmi esemény és annak következményei - mind ott keseregnek szépen megmunkált soraidban.
Az üzenet világos: soha többé ilyet!
Megható, egyben felemelő gondolataidhoz piros szívvel gratulálok: Ági

Beny2018. június 5. 13:59

Szomorú, mégis varázslatosan gyönyörű vers, szívvel gratulálok!

Emese662018. június 2. 18:42

Hát, szép és szép! Ezt nem lehet másként mondani!

Olga232018. június 1. 20:23

Sírtam,sírok,és kicsit belehaltam a versbe. Láttam általad azt,amitől félek . Most inkább csak nézek kicsit magam elé...
Olga

pipiter2018. június 1. 14:07

Meghatóan szép, hazafias soraidhoz szívvel gratulálok!
Judit

Tschongor2018. június 1. 09:31

megkönnyeztem és szívet hagytam, eme fantasztikus alkotásnál. Minden elismerésem a Tied Attila!
''Színehagyott zászlónkba tekertem összes kincsed,
Lassan nyomom le házad ajtaján a kilincset.
Özvegyed elé lépek, karjában csöppnyi árva,
Visszatértedet sajnos, ő már hiába várja.''
Sok sikert a továbbiakban!

Csirkezola2018. május 31. 22:22

Megérintett a versed.
Tisztelettel: Cs.Z.

kmezo2018. május 31. 02:58

Attila, nehéz időket énekeltél meg
szeretettel olvastalak

BohrAgika2018. május 23. 09:25

Nagyon szép, fájdalmas és elgondolkoztató vers. Gratulálok!

Ági

friendly2018. május 18. 19:13

Kedves Attila!
Nagyon szép visszaemlékezésed megérintett.
Köszönöm,üdvözlettel,szívvel:Gábor

Ibolya.522018. május 18. 06:07

Megható fájdalmas emlékezés! Szívet hagyok. Ibi

kintkong102018. május 16. 08:56

Köszönöm a kedves sorokat. Üdvözlettel: József

ksh2018. május 15. 14:56

Megrendítő versed nagyon tetszik. Hajnalka

Meroni2018. május 15. 08:06

Remek alkotás. Megrendítő soraidnál szomorú szívem hagyom!
Roni

Khadija2018. május 2. 01:10

💎Nemcsak a mult, de a jelen es jovo kincsei szavaid . Gyönyörű

kintkong102018. április 30. 22:06

Köszönöm szépen, Attila! üdvözlettel: J.

Szalaypoci2018. április 29. 15:07

ez nagyon jó , együtt éreztem veled ,nagyapám sokat mesél a háborús időkről és mindig azt mondta tartalmas/kalandos életem volt , de nem kívánom senkinek..

gelnadi-gabor2018. április 27. 11:33

Nagyon megrendítő vers! Szépen, jól megírt vers. Az ember ragadozó, zsákmány szerző, nem békés növényevő. A civilizáció szelídít, de hol vagyunk attól, hogy elnyomjuk magunkban a ragadozó hajlamot. Üdvözlettel Gélnádi Gábor.

SzHGy2018. április 27. 01:16

Mély hallgatásba nyomott ez a megható, fájdalmas versed. Szinte látja az egészet az ember, és a könnye elmossa a sorokat. Igen elszorította a torkom és a könnyet is hagytam legurulni. Megérdemli az ismeretlen katona, a versed. Köszönöm Attila. Gyöngyi

kincseshaz2018. április 26. 22:59

Megrendítő, nagy vers!
Elismeréssel, szívvel gratulálok: Ilona

mote2018. április 26. 19:00

Borzongató versedhez, gratulálok!

aizamzics2018. április 23. 21:07

Nagyon meghatóan írtad le a szomorúságot és a lélek vívódását amit az értelmetlen háború vált ki a katonákból . Szívvel olvastalak ! Gyöngyi

kodrane2018. április 23. 19:05

Én már átéltem egy szörnyű háborút! Futkos a hátamon a hideg ettől a verstől, nem látok a könnyeimtől! Nekem ez a nap verse! Szívvel:Erzsinéni.

lantgyorgyi32018. április 23. 14:39

'' Hogy ki győzött? Ott senki...'' Véleményem szerint egy háború sincs, ahol valaki is győzne. Már fiatalokat is Hallottam sírni ''eladtuk érte lelkünk...''
Ők is ezt mondták.
POET versed szívvel szeretettel olvastam Györgyi

regenijanos2018. április 18. 07:57

Gyönyörű és egyben szomorú versedhez tiszta szívből gratulálok! Üdvözlettel: János

szalokisanyi12018. április 17. 07:43

Kiemelkedő alkotás!
Tisztelettel: Sanyi

Trombone2018. április 13. 09:43

Szívből gratulálok művedhez!

bereczkif2018. április 9. 18:59

Kedves Attila! Szomorú megrendítő sorok! Szívvel olvastalak, és köszönöm hogy olvastál. Üdvözletem küldöm Tisztelettel: Ferenc.

KupasKrisztina2018. április 6. 17:54

Ezt a világnézetet és felfogást nem lehet tanítani, meg kell legyen az emberben tapasztalat alapján vagy sem. Átéléssel olvastam soraid, szívet hagyok❣

Bogsika2018. április 5. 20:13

Nagy átéléssel olvastam soraidat.Szívvel gratulálok :Tünde

1957052520122018. április 4. 21:02

Megrendítő sorok.
Szívet hagyok , Irén

4442018. április 2. 23:50

''Hogy ki győzött? Ott senki... Pedig mindent megtettünk.
Mesés zsoldot osztottak, eladtuk érte lelkünk...
A világ sem lett jobb hely, csak a határ változott.
Aki részt vett benne, az mára már - ''Elkárhozott''.''

''Színehagyott zászlónkba tekertem összes kincsed,
Lassan nyomom le házad ajtaján a kilincset.
Özvegyed elé lépek, karjában csöppnyi árva,
Visszatértedet sajnos, ő már hiába várja.''

Kifejezőerőddel láttatsz lényeget,
és megrendítően hiteles képeket!!
Itt film pereg, már nem tudom, néző vagyok vagy olvasó,
látom az arcokat, s a távolból rímek ritmusa hallható.

Köszönöm, hogy olvashattam,
maradandó versélményt adott!
Őszinte elismeréssel és szívvel gratulálok!
A pályázathoz sok sikert kívánok!

Tisztelettel: Attila

ereri2018. április 2. 10:57

''A világ sem lett jobb hely, csak a határ változott.
Aki részt vett benne, az mára már - ''Elkárhozott''.''

''Színehagyott zászlónkba tekertem összes kincsed,
Lassan nyomom le házad ajtaján a kilincset.''

''Ennyike maradt nekünk, plusz a fájó, zord emlék:
Katonák lettünk - s nem ''jók'', mert háború volt nemrég...''

Kedves Attila! Sokadszorra olvasva is borzongató gyönyörűség a versed! Különleges a szótagszáma, az egyedi rímei, a tartalma, az átfogó mivolta, a lüktetése - és leginkább a lenyomat, amit minden olvasódban hagy. Ritka igényes munka! Nagyon tetszik az is, hogy a mottót ilyen egyedi szemszögből közelítetted meg. Bízom benne, hogy előkelő helyen végez a versed a pályázati megmérettetésen! Addig is nagy-nagy, biztató-drukkoló-szurkolói szívem hagyom neked - szeretettel, tisztelettel - első híved: E.

jozsefsoltcsosz2018. március 30. 21:08

Történelmi sorsversed szíven ütött, örömmel jelölöm. - Józsi

Pista2018. március 30. 19:50

Átéltem! Nagy szívvel és sok sikert !!!

Baukisz2018. március 29. 21:33

Gyönyörű, megrendítő, igaz versedhez szívvel, szeretettel gratulálok!
Erzsébet

Steel2018. március 29. 19:59

Megrendítő, gyönyörű vers...embernyi világok sorsát, életét és elmúlását meséli el, a becsület, a haza, a szeretet jellemében. S a legfájóbb, ha a halál, az önfeláldozás nem nyer igaz értelmet és várt jövőt. Örülök, hogy jöttem és olvastam . Nagy tisztelettel és szívet törve. Ott belül is...

lantgyorgyi32018. március 28. 22:57

Nagyon szeretném, hogy a versed nyertesként kerülne ki ,mert hatalmas bár fájó tanulsága van. Az értelmetlen halál. Együtt érző szeretettel olvastam. Szívet hagytam.
POET Györgyi

tusimama2018. március 28. 15:55

Megrendülten hagyom szívemet szép, mélyérzésű versednél! A háborúk csak pusztítást hoznak katonára, és ártatlan emberekre egyaránt! Rita

ceci2018. március 28. 14:06

Szívvel , kedves Attila

ceci2018. március 28. 14:03

Értelmetlen halál, kitörölhetetlen emlék. Pedig jók, s jól is lehetnénk. Szíve olvastalak.

magdus2018. március 28. 12:00

Nagyon jó és szép verset írtál. Sajnos ezt az időt gyerekként én is megértem. Van ahol most is háború dúl, talán mert el kell adni a fegyvereket vagy azt gondolják, hogy az igazságot csak így lehet elérni, pedig így csak rombolni, őlni lehet.

Irena2018. március 26. 20:03

Ez gyönyörű!
Szívből gratulálok.
Irena

Törölt tag2018. március 26. 18:31

Törölt hozzászólás.

J.Teca2018. március 26. 16:17

Kedves Attila! Valóságnak megfelelően írtad meg a háborút! Aki akkor élt,
bizonyíthatja!Példáúl én is!
Szívvel, szeretettel gratulálok:J.Teca (Jeney Terézia)

Maria_HS2018. március 26. 14:50

Szépen kendőbe kötötted: Maria
69.

efelapi2018. március 26. 09:11

Szomorú versed szívvel olvastam.

banattanc2018. március 25. 17:47

Megrendítő és fájóan szép! Nincsenek rá szavak! Szívből gratulálok!
Marianna

Schmidt_Aladar2018. március 25. 14:29

Kedves Attila!

Eza versed is mély hatást gyakorolt rám. Egyrészt gyűlölöm a háborút annak minden borzalmával, fájdalmával, az életet semmivé tevő, istent játszó követőivel, és a ''szerencsés'' megmaradottak személyiséget torzító hatásával együtt, másrészt nagyapám elvesztésével személyesen is érintett vagyok a témában. Már soha nem tudom meg pontosan mikor halt meg, és hol, hol domborul, ha domborul egyáltalán a sírja. Hiányzott apámnak is, nekem is az a határozott jellem, amit csak nagymamám elbeszéléseiből ismerek. Ez a veszteség pótolhatatlan, és ez csak egy a több százezer áldozat közül. Mekkora ez a hiány, ha össze tudnánk adni!
Ha ennyi érzést és emléket hoz ki az emberből egy vers, az nem lehet érdemtelen.
Sok sikert a pályázathoz!
szeretettel olvastalak:
János

urattila2018. március 25. 11:53

''A világ sem volt jobb hely, csak a határ változott'' Jól látod a háborúk mindig csak nemzetek érdelkeit keresték, sose tették jobb hellyé a világot! Szívet hagyok! Attila

Emese662018. március 25. 08:05

Nagyon, nagyon tetszik! Szép vers!

Zuzuke2018. március 24. 18:31

Nagyon szép... megható! Szívvel gratulálok! Márti

Szinci2018. március 24. 06:08

Szívszorító remek versedhez sok sikert kívánok.szinci

HanyeczKaroly2018. március 24. 00:54

Kedves GéeM!
A mindenkori nagyratörő hatalomnak ősi szokása, hogyha elég erősnek érzi magát a terjeszkedésre, háborúba kezd, és választás elé állítja békés alattvalóit: harcolsz vagy meghalsz? Felmagasztosítja a célokat, és vadul uszít. Mit lehet erre mondani? ''Ilyen a világ, és kell a fegyver?''- ahogy Adamis Anna dalszövegében hallhatjuk?
Most már van mód fegyvertelen szolgálatra, nem kell részt venni a könyörtelen logikájú öldöklésben, de ez a jog egy tollvonással visszavehető. Valamikor azonban ez a kiút sem volt. Akarod viszontlátni a családodat? Akkor menni kell a harcba, nincs mese, talán túléled. Ez a döntéskényszer is az egyik dolog, ami miatt a Földet pokolnak érezzük.
És mi a nagy cél? A hódítás, ahogy Te írod: ''csak a határ változott.'' Erről az értelmetlenségről szól az LGT Prológ és trialóg című száma is Dusán felejthetetlen szövegével.
Én Jézusban leltem meg a megoldást, aki egy képtelenséget vár el tőlünk: szeresd ellenségedet! Ne állj bosszút, ne állj ellent a gonosznak! Hogyan lehet ezt megvalósítani? Egyszerre nagyon nehezen, és egyszerre nagyon egyszerűen. Van bosszú, mert kell, hogy érvényesüljön az igazság, de az az Istené. Isteni jog a bosszú. Erőszakmentességem következményeit azonban nekem kell viselnem. Ez elkerülhetetlen.
Hány katona szívét ülte meg a ''végtelen csend'', ahogy kifejezően írod a legordítóbb csaták után? Iszonyat. Ki győzött? Senki. Özvegyek, árvák könnye árán?
Megrendítő erejű a versed. Ilyen sorokkal:
''Iratok és némi pénz, véredtől rozsdás levél,
Melyben még leírhattad: ''Szívem csak értetek él''.''
Kíváncsi vagyok, mi indított költeményed megírására. Egyrészt a pályázat; de mért pont ez a történet jutott eszedbe?
Köszönet a katarzisért! Tisztelettel, Szeretettel: Karcsi

lejkoolga2018. március 23. 14:15

Nagyon szép, emlékezetes gondolatok kedves Attila!
Szeretettel gratulálok és szorítok Neked!
Olgi

lanyigeza2018. március 23. 14:00

Kedves Attila, nálunk is dúlt délen, nem túl régen, egy értelmetlen háború,
amelyből én szerencsére, részben koromnak köszönve, kimaradtam, de
lelkileg mindenkit megviselt. Nagyon életszerűen leírtad háborús emlékeidet, egy fantasztikusan csodaszép vers született belőle, amelyhez szívvel gratulálok, a pályázaton sok sikert kívánok, befutó esélyes versedhez.
Szeretettel: géza

dvihallyne452018. március 22. 14:56

Megható emlékezésedhez szívvel gratulálok! Sarolta :)))))))))

kintkong102018. március 21. 12:14

Köszönöm a kedves bejegyzést, Attila!
Nagyon szép, megrázó versedhez szívvel gratulálok. Bár mindenki tudná: ''Hazád s családod szeresd!'' J.

rildi2018. március 21. 09:45

Kedves Attila! Nehéz témát választottál, hiszen oly sok rettenetet és sanyarú sorsot idéznek soraid - csak reménykedhetünk, hogy nem ismétlődnek meg e borzalmak, de ha mégis, akkor az csak pár pillanat lesz...
Szeretettel gratulálok szépen kidolgozott versedhez, és kívánok sok sikert a pályázathoz: Ildi

Napsugar592018. március 20. 12:40

Hű, ez nagyon igaz, megható emlèkezès. Teljesen igazad van. A háborúban csak vesztesek vannak! Sok sikert pàlyàzatodhoz!
R

LIne2018. március 20. 05:20

Szívszorító!

Doli-Erzsi2018. március 17. 18:14

Szívből gratuulálok megható alkotásodhoz!
Erzsi

Shanti72018. március 17. 10:17

Csodálatos emlékezés. Megható gondolatok. Tiszta szívvel kívánok sok sikert pályázati versedhez. Szeretettel Shanti

vargaistvanneel2018. március 16. 17:56

Szívszorító emlékezés...elakadt a szó.
Elismerésem kedves Attila
Erzsi

Nichi-ya2018. március 14. 21:27

Megrázó, szívszorító, gyönyörűen megírt alkotás. Elismeréssel, szívet hagyva gratulálok.

stummer402018. március 14. 19:10

Megrázó, GYÖNYÖRŰEN megírt VERS!!!

Gratulalok.

László

Greczine-Erzsi2018. március 14. 19:07

Megrázó emlékek!
Gratulálok!
Erzsi

1111112018. március 14. 18:49

Megrázó képeket keltettél életre kedves Attila, döbbenetesen jó alkotás, szívből gratulálok. Piroska

JohanAlexander2018. március 14. 16:51

Attila, nagy szívvel kívánok sok sikert, szép pályázati versedhez!

norabora2018. március 14. 05:49

Gyönyörű és megható képek. Csodásan ábrázoltad a megrendítő eseményt. Gratulálok.

Zseraldina2018. március 13. 20:33

Gratulálok megható versedhez, szívemet hagyom! :)

schvalmrozsa2018. március 13. 11:21

Nagyon szép, megható emlékezés, szívvel gratulálok!
Sok sikert kívánok!

gypodor2018. március 13. 10:07

Mély sorsvers-nagyon szívet érintően megírva!
Szívvel
Gyuri

Demonboy202018. március 13. 03:21

Szívvel olvastam :)

donmaci2018. március 12. 22:32

Megható pályázati versedet szívvel olvastam: Józsi

Osel2018. március 12. 21:28

Kegyelettel emlékező versedhez szívvel gratulálok!

meszaroslajos602018. március 12. 21:23

Megható soraidhoz gratulálok, és sok sikert kívánok, Lajos.

roseprincess2018. március 12. 21:10

Megható, gyönyörű vers! Szívszorító sorok, arról milyen ára is van egy háborúnak. És milyen nagy igazságot fogalmaztál meg!
''A világ sem lett jobb hely, csak a határ változott.
Aki részt vett benne, az mára már - ''Elkárhozott''.''

Szívvel olvastalak!
Alexa

keva5262018. március 12. 20:41

Szívből gratulálok!
Éva

Elise2018. március 12. 20:26

Megható szép vers! Igen a háború mindig kín és fájdalom! Szívet küldve olvastalak!
Elise

montor2018. március 12. 20:18

Szívszorító történet, nagyon szép a versed!
Gratulálok, szívvel.
Eszter

merleg662018. március 12. 19:40

Kedves Attila! Remek pályázati versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

schmidtlivi2018. március 12. 19:32

Szeretettel olvastam gyönyörű, mély, megindító soraid!
Sok sikert kívánok Neked!
Ölellek: Lívi

Fanni.2222018. március 12. 19:19

Szívszorító vers, teljesen megérintett. Átadja azt az érzést amit akkoriban éreztek azok akik a csatatéren voltak és amit a családtagjaik éreztek. Nagy szívvel gratulálok hozzá!

gyorgyjeko2018. március 12. 18:43

Kedves Attila! A versed minden szempontból nagyszerű! Témája, felépítése, hangneme és stílusa nagyon tetszik, nálam biztos befutó a pályázati versek díjazottjai között. Nagy szívet érdemel, gratulálok, üdvözlettel Jekő Gyuri

pete572018. március 12. 18:43

Fájdalmasan szép vers, megindító sorsábrázolással.
Szívvel olvastam és sok sikert kívánok!
Margit

orok.szerelem552018. március 12. 17:58

Kedves Géem!
Szívszorongató, megható emlékezés.
Megérintettek soraid.
Elismeréssel, szívvel, szeretettel, tisztelettel gratulálok remek versedhez!
Margit

1-9-7-02018. március 12. 17:19

Meghatóan szép pályázati versedhez szívvel szeretettel gratulálok és sok sikert kívánok neked Anikó

Darandelf2018. március 12. 16:28

Megható emlékező versedhez szívet teszek.
István

adamne2018. március 12. 15:53

Meghatóan szép pályázati vers. Sok sikert kívánok kedves Attila.
Szívvel, nagy szeretettel olvastalak. Gratulálok.Manyi

Martonpal2018. március 12. 15:37

Nagyon szép és megható emlékezés.
Nagy szívvel gratulálok és a pályázaton pedig sok sikert.Drukkolok!...attila24.

Ahita2018. március 12. 15:19

Szívig érő, gyönyörű és fájdalmas sorok, igazság, mert minden háború életet követel, minden háború telis-tele áldozatokkal...
Szívvel kívánok sok sikert a pályázaton! Szeretettel: Éva

fodoristvanne2018. március 12. 14:10

Meghatóan fájdalmas emlékező versedhez szívvel, szeretettel gratulálok kedves Attila!
Nagyon sok sikert kívánok számodra! Üdvözlettel: Erzsike

Melly792018. március 12. 13:57

Szép lett és sikeres. Gratum, sok sikert!

Zsuzsa03022018. március 12. 13:54

Meghatóan szép pályázati versed, szeretettel olvastam. Szívvel gratulálok: Zsuzsa

uzelmanjanos9562018. március 12. 13:48

Meghatóan szép pályázati versedhez sok sikert kívánok, poéta szívvel:János

Metta2018. március 12. 13:08

Kedves Attila!
Megható,fájó emlékezésednél szívet hagyok,szeretettel.
Sok sikert kívánok!
Margit

Pflugerfefi2018. március 12. 12:40

Nagyszerű versben emlékeztél,
a háború okozta rettenetre, sebekre,
katona sorsokra! Sok sikert a pályázaton!
Szívvel, gratulálok. Feri.

M.Laurens2018. március 12. 11:53

Szívet hagyva gratulálok pályázati soraidhoz!
/ Miklós /

41anna2018. március 12. 10:28

Gyönyörűen szomorú versed szép pályázati!
Szívvel Gratulálok hozzá! Melinda

Kicsikinga2018. március 12. 09:52

Szép versbe írtad a szörnyűséget!

Ferencem2018. március 12. 09:48

''Katonák lettünk - s nem ''jók'', mert háború volt nemrég...'' Milyen fura az élet Kedves Attila! Ne ölj! - szól a törvény, akkor háború esetén ... ? Sok síkert kívánok, én egy pici szívecskével és a szurkolásommal támogathatlak. Üdvözletem: Feri

SzaipIstvanne2018. március 12. 09:44

Kedves Attila, csodalatos SZEP vers, attol aki mar nem elte at a haboru borzalmait, ilyen hitelesen irni nagy tehetsegnek kell lenni. Te az vagy. Sok sikert kivanok a palyazathoz. Maria

Liwet2018. március 12. 09:21

Kedves Attila!

Bizony , hogy mi, akik békében születtünk , csak így olvasva tudjuk a borzalmakat.. És milyen jó érzés ez. Soha ne legyen háború.
Igazán szép, hiteles az írásod.
Sok sikert a pályázaton! Én drukkolok neked:)
Szívvel, szeretettel

Liwet

kokakoma2018. március 12. 09:12

Tiszteletem, szívem versedért. János

molnarne2018. március 12. 08:59

Sok sikert kívánok nagyon szép versedhez szívet hagyva szeretettel gratulálok:ICA

Golo2018. március 12. 08:14

Kedves Attila!

Sok sikert a pályázaton!

Szívvel és szeretettel: Radmila

feri572018. március 12. 07:53

Csodálatosan szép vers Attila: A pályázatodhoz nagyon sok sikert kívánok
Szívvel, baráti szeretettel
Feri

remember2018. március 12. 07:03

Nos! Kedves barátom ezért szeretem tisztelem alkotásaidat! A vers lelke a mondanivaló.... és miként írva van! Olvaslak és valami bizseregni kezd bennem. Egy történet, mit már ezerszer leírtak... és te.... LEÍRTAD EZEREGYEDIK képen! Nem is akárhogyan. Egyszer Köztársasági elnökünk mondotta volt. Göncz Árpád.
'' A halott katona nem ellenség többé''
Akkor éreztem ugyanezt, mint most versed olvasása közben!
Biztatlak Attila! Én csak egy vagyok.... ki pont ezért, mindig várom verseid melyet a katarzis foka minősít! Barátsággal, szívvel. Köszönöm az élményt hogy olvashattam.

editmoravetz2018. március 12. 06:59

Kedves Attila!

Könnyeket csaltál visszaemlékezéseddel a szemembe!

Sajnos a katona sorsa, hogy a hazát védve életét áldozza, s mi marad utána?
De jó is lenne, ha végre-végre béke lenne!

Szívvel olvastalak - szeretettel: Edit

anci-ani2018. március 12. 06:59

Megható fájó emlékező versed kedves Attila nagyon megérintett!
A háború borzalmait, ne élje át többé soha senki !
Sajnos a világban mindig ellentéteket, háborúkat robbantanak ki, melyek mögött anyagi óriási hasznok lapulnak, mindezt csak az anyagi búsás hasznok érdekében teszik...
Szép tanulságos versedhez gratulálok szívvel szeretettel:
Anci

J.Teca2018. március 12. 06:14

Kedves Attila! Nagyon valós történtet írtál meg! Sajnos nem tanult belőle
a világ, pedig józanúl gondolkodó embernek a Béke után kellene
kiáltani!Gratulálok versedhez!
Szívvel, szeretettel:J.Teca (Jeney Terézia)

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom