Szerző
Poór Edit

Poór Edit

Népszerűség: 439 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 287 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. március 17.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (4)

Poór Edit

Egy igaz gyöngyszem

Isten útja kifürkészhetetlen,
Mit, miért tesz, rejtély előttem.
Ő jól tudja okát, később mindig megfejti okát!
Ebben a sötét világban is megmutatta,
Létezik számomra, kinek lelke igaz és tiszta.
Egy napon hozzávezérelt göröngyös úton,
Hogy felismerjük egymást, most már tudom.
Ő egy igaz gyöngyszem e világban,
Kinek szeretetfénye ragyogva sugároz!
Kíváncsi szemek elől zordul rejtezik,
De a szeretetfényében megmutatkozik.
Tudom, érte vagyok e földi világban,
Neki dobban szívem minden pillanatban!
S ha eljön majd az alkalom,
Utolsó dobbanással is neki jelez angyalom!
Addig nevét mindennap imába foglalom,
Várok csendesen, míg eljön az alkalom!
S ha addig szüksége lenne rám,
Itt vagyok, érted születtem, drágám!
Őzike szemei lelkemig hatoltak,
Megértettem azt, miről eddig csak álmodtam!
Tisztelem, csodálom, és boldoggá tesz,
Hogy Ő az én lélekpárom.
Áldom az Urat ezért a kegyelemért,
Kérem, áldja meg Őt lelkem hálaimájaként.
Angyalok kísérjék minden pillanatát,
Szem elől ne tévessze felvállalt feladatát!

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


Eci(szerző)2018. március 18. 06:55

@HanyeczKaroly: Köszönöm szépen!

HanyeczKaroly2018. március 18. 00:20

Kedves Edit!
Nagyon örülök az örömötöknek! Annak, hogy így egymásra találtatok. Érződik verseden a megélt boldogság. Szívvel szeretettel olvastam: Karcsi

Eci(szerző)2018. március 17. 20:50

@feri57: Köszönöm szépen!

feri572018. március 17. 20:21

Csodálatosan szép versed Edit
Szívvel olvastam
Feri

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom