Vajda Dávid

Úgysem számít semmi

Nem szeretem a fényt, és ő se engem.
Valamit már tennem kéne ez ellen,
Mert túl gyakran tévedek el az úton!
Szüntelenül rágódok a régmúlton.

Sok minden történik, amit nem értek.
Elvesztem az időben és a térben.
Megállt az órám, pedig nemrég vettem,
Nem mozdult előre, hiába lestem.

Nem érdekes, mert úgysem számít semmi.
Tudom, hogy kell, de nem akarok menni,
Legfeljebb akkor, ha kapok egy kendőt,
De sokkal jobb lenne, ha egyből kettőt.

Egyet a szívnek, egyet a léleknek.
Jaj, így még engedhetek a fényeknek!
Be kell kötni a szemet és a fület!
Hadd legyek én is kimért, vak és süket!

Jó volna, ha engem se érdekelne!
Jó volna, ha mindenki énekelne!
De kendővel kell takarnunk magunkat,
Mert különben ellopják az agyunkat.