Szerző
Mészáros Lajos

Mészáros Lajos

Életkor: 70 év
Népszerűség: 270 figyelő

Adatlap

Szerző figyelése

Vers

A verset eddig 469 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. március 23.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers a szerző és a Poet.hu forrásként való megjelölésével, nonprofit céllal szabadon utánközölhető.

A vers átdolgozásához a szerző engedélye szükséges.

Címkék
Kedvencnek jelölték (53)

Mészáros Lajos

A Patkó villa

Visegrádi domb oldalán
épült egy csodás villa,
de sok magyar színész pihent
falai közt valaha.

Kisoroszi révvel szemben,
Szent György pusztán, dombtetőn,
ránézett a kék Dunára
ábrándozva, merengőn.

Gobbi Hilda építtette,
ő a nemzet színésze,
Nemzeti Színház romjait
villájába csempészte.

Büszkén állt a domb tetején,
gondozta a gazdája,
háromezer patkójával
tekintett a Dunára.

Patkó villa volt a neve,
csodájára is jártak,
pihenni e szép villába
híres emberek jártak.

Terebélyes, szép gyümölcsfák
díszítették a kertjét,
minden reggel hallgathatták
víg madarak énekét.

A gyönyörű rózsakertje
ezer színben pompázott,
innen szedett kedvesének
minden nap friss virágot.

Ráhagyta ő az államra
ezt a csodás, szép villát,
de az nemigen becsülte
Gobbi Hilda vagyonát.

Alkotótábornak hagyta,
még sincs benne alkotás,
zárt kapukkal ott haldoklik,
mint nemzeti csalódás.

Hajdúszovát, 2018. január 29.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


meszaroslajos60(szerző)2018. április 16. 19:47

Köszönöm szépen a szívet, kedves Ilona.

kicsikincsem2018. április 16. 10:03

Szépség... Szívvel gratulálok.
Ilona

meszaroslajos60(szerző)2018. április 3. 19:44

Kedves Tibi!
Köszönöm szépen elismerő kedves szavaidat, üdv Lajos.

szombati2018. április 1. 17:28

Hasznos alkotás jó vers.
Gratulálok!
Nagy-nagy szívvel!
Szeretettel!
Tibi

meszaroslajos60(szerző)2018. március 29. 17:42

Köszönöm szépen, kedves Kati.

katlan2018. március 29. 16:38

Szivecskés vers! Szeretettel: Kati

meszaroslajos60(szerző)2018. március 28. 20:03

Kedves Miklós, köszönöm szépen kedves hozzászólásodat, Lajos.

Mikijozsa2018. március 27. 12:48

régi emlék nagyszerű sztori minden benne van ebben a versben szépen verseltél nagy szívvel gratulálok

meszaroslajos60(szerző)2018. március 27. 11:54

Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Lajos.

Vargazlajos2018. március 27. 10:58

Remek alkotás!
Szívvel gratulálok. VZL

meszaroslajos60(szerző)2018. március 27. 09:41

Kedves Éva!
Köszönöm szépen kedves hozzászólásodat, üdv Lajos.

deakeva2018. március 27. 09:24

Kedves Lajos! Először is köszönöm ezt a remek alkotást, ritmusos, tanulságos. Jó, hogy megírtad a tudatlanok számára is(mint én) hiszen jártam arra és mégsem tudom. Jó, hogy verseddel felhívod a figyelmet és talán valaki gondjába veszi. Kár, ezek az értékek így pusztulnak le és egyre több van. Szeretettel. Éva

meszaroslajos60(szerző)2018. március 26. 09:23

Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Erzsi.

Doli-Erzsi2018. március 26. 08:16

Remekül megalkotott versedhez szívvel gratulálok.
Erzsi

meszaroslajos60(szerző)2018. március 25. 18:10

Kedves Miklós, köszönöm szépen kedves szavaidat, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 25. 18:07

Köszönöm szépen, kedves Feri.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 25. 18:07

Kedves Zoli!
Köszönöm szépen kedves hozzászólásodat, üdv Lajos.

M.Laurens2018. március 25. 12:23

Szívvel gratulálok remek versedhez, kedves Lajos!
/ Miklós /

jocker2018. március 25. 10:31

Pazar a megemlékezésed!
Kalapemeléssel: gratulálok!
jocker/Kíber/Feri

remember2018. március 25. 08:18

Sajnos! Sok értékes örökség el lett tékozolva! Ez csak egy azok közül miről versed szól! Gratulálok Lajos szívvel barátsággal.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 20:42

Kedves Piroska!
Köszönöm szépen megtisztelő kedves soraidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 20:41

Köszönöm szépen a szívet, kedves Zsuzsa.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 20:41

Kedves Eszter, köszönöm szépen kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 20:39

Köszönöm szépen, kedves Márti.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 20:38

Kedves Kicsikinga!
Köszönöm szépen elismerő kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 20:37

Köszönöm szépen a szívet, kedves Sándor.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 20:36

Kedves Anikó, köszönöm szépen a gratulációt, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 20:35

Köszönöm szépen a szívet, kedves Attila.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 20:34

Kedves Nikoletta, köszönöm szépen kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 20:33

Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Ildi.

1111112018. március 24. 20:05

Legalább te kedves Lajos állítottál egy szép, maradandó emléket és hátha felkelti figyelmét olyannak is a versed, aki tehet-tesz azért valamit, hogy ne semmisüljön meg, szívet hagyok szeretettel. Piroska

Zsuzsa03022018. március 24. 18:57

Szomorú, szép emlékversedhez szeretettel, szívvel gratulálok: Zsuzsa

montor2018. március 24. 18:52

Gratulálok, szívvel olvastam.
Remélem sor kerül a felújítására!

Zuzuke2018. március 24. 18:39

Szép, szomorú versednél nagy szívet hagytam! Márti

Kicsikinga2018. március 24. 15:14

Nagyon szomorú!
A versed, mint mindig, kifogástalan!

JohanAlexander2018. március 24. 15:01

Kedves Lajos, dallamosan szép versedhez,
nagy szívet hagyok!

nefelejcs2018. március 24. 14:43

Szomorú, amikor az állam veszni hagyja az értékeit.
Szeretettel olvastam a versedet, megköszönve, hogy Te örök emléket állítottál a villának.
Gratulálok!
Anikó

Martonpal2018. március 24. 13:37

Szép,érdekes emlékezés.
Szivvel gratulálok...attila

Nichi-ya2018. március 24. 13:29

Nagyon szépen megírt, szomorú történet. Sok szeretettel, szívvel gratulálok.

rildi2018. március 24. 10:56

Hangulatosan szép emlékezésedet szeretettel olvastam.
Szeretettel gratulálok: Ildi

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 10:24

Köszönöm szépen kedves Eddi.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 10:23

Kedves Margit!
Köszönöm szépen megtisztelő kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 10:23

Köszönöm szépen, kedves Gyuri.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 10:22

Kedves Irén, sajnos valóban így van.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 10:21

Köszönöm a szívet, kedves Laci.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 10:21

Kedves Feri, köszönöm kedves hozzászólásodat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 10:20

Köszönöm szépen, kedves János.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 10:19

Kedves Gábor, köszönöm szépen kedves szavaidat, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 10:19

Köszönöm szépen a szívet, kedves András.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 10:18

Kedves Edit, köszönöm szépen kedves hozzászólásodat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 24. 10:17

Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Erzsi.

Eddi2018. március 24. 08:47

Sajnos minden összeomlik amelyre nincs érdek a felújításra! Nagyszerű verseben írtad meg észrevételed. Szívet hagyva gratulálok. Eddi.

Metta2018. március 24. 08:46

Kedves Lajos!
Szomorú,de sajnos nagyon sok ilyen van az országban!
Köszönet a versért,megint egy értékes ismerettel lettem gazdagabb!
Szívvel,szeretettel:Margit

gypodor2018. március 24. 07:59

Sok nemzeti csalódás egyike ez csupán. Tetszik.
Szívvel
Gyuri

1957052520122018. március 24. 07:46

Minden az enyészeté lesz, amihez nem fűződik érdek...
Szeretettel hagyok szívet , Irén

1957052520122018. március 24. 07:44

Ezt a hozzászólást a szerzője törölte.

fiddler2018. március 24. 07:38

Értékes észrevételedhez, és a vershez szívvel gratulálok!
Laci

Pflugerfefi2018. március 24. 07:17

Kedves Lajos!
Sok csodás épület
válik enyészetté kis hazánkban!
Gratulálok szívvel remek versedhez! Feri.

uzelmanjanos9562018. március 24. 05:46

Élmény volt olvasni szép emlékezésedet, baráti szívvel gratulálok:János

merleg662018. március 23. 22:56

Kedves Lajos! Remek versed szívvel és szeretettel olvastam: Gábor

Dram2018. március 23. 21:24

Szép emlékező verseddel emléket
állítottál a Patkó villának, tisztelet érte.
Szívet hagyva gratulálok versedhez; András.

editmoravetz2018. március 23. 21:06

Szomorúság járta át szívemet versed végét elolvasva.

Sajnálatos, hogy sok szép kincsünk így válik az enyészetté!

Jó, hogy megverselted - talán lesz, aki felfigyel az értékre!

Szeretettel, szívvel: Edit

vargaistvanneel2018. március 23. 20:36

Élmény volt olvasni versedet kedves Lajos, bár a vége elszomorított.
Szeretettel gratulálok
Erzsi

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 20:25

Köszönöm szépen, kedves Evanna.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 20:25

Kedves Anna, köszönöm szépen a szívet, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 20:24

Köszönöm szépen kedves Zsuzsa.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 20:24

Kedves Gyuri, köszönöm szépen a gratulációt.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 20:22

Köszönöm szépen a szívet, kedves Olgi!

Evanna2018. március 23. 20:16

Szép vers, szívvel olvastam!
Evanna

lenartanna2018. március 23. 20:01

Nagyon szép emlékezésednél szívet hagytam kedves Lajos!

irka_firkalo2018. március 23. 20:00

Csodaszép versedhez szívvel gratulálok !
Megint tanultam, Patkó villa soha nem
hallottam róla. Köszönöm.
Zsuzsa

dobosigyorgy2018. március 23. 19:53

Szomorú történetedhez szívvel gratulálok.
Gyuri

lejkoolga2018. március 23. 19:42

Szép, figyelemfelkeltő alkotás, kedves Lajos!
Tetszik!
Szeretettel hagyok szívet: Olgi

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 19:42

Kedves Gyöngyi, köszönöm szépen kedves szavaidat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 19:40

Kedves János, köszönöm szépen kedves hozzászólásodat, Lajos.

lantgyorgyi32018. március 23. 18:58

Köszönöm a szép verset amelyek gyarapodót tudásom .Sajnos sok mindent veszni hagyunk! mert minden csak pénzről szól!
POET Györgyi

kokakoma2018. március 23. 18:22

Sajnos így van! Versed felhívhatná a figyelmet ,de akik megszerezni szeretnék azoknak előbb le kell rombolni.Szívvel gratulálok. János

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 17:42

Kedves Sarolta, köszönöm a szívet, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 17:42

Köszönöm szépen a gratulációt kedves Anikó.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 17:41

Kedves Anci!
Köszönöm szépen elismerő kedves soraidat, üdv Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 17:40

Köszönöm szépen, kedves Babu.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 17:40

Kedves Ilona, köszönöm szépen kedves hozzászólásodat, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 17:38

Kedves Melinda, köszönöm szépen a szívet, Lajos.

meszaroslajos60(szerző)2018. március 23. 17:38

Köszönöm szépen a gratulációt, kedves Radmila.

dvihallyne452018. március 23. 17:34

Szívvel olvastam szép soraidat! Sarolta

1-9-7-02018. március 23. 17:29

Szívvel szeretettel gratulálok csodálatos szép emlékezés versedhez Anikó

anci-ani2018. március 23. 17:20

Nagyon kár, hogy enyészetnek hagyták ezt a szép emlékvillát!
Élmény volt olvasni erről a csodás Patkóvilláról az építtetőjét az ismert híres művésznőt nagyon szerettük, tiszteltük.
Szívvel, szeretettel olvastam csodás emlékező versed!
Köszönöm, hogy ilyen szép versben ismertetted!
Anci

babumargareta012018. március 23. 17:11

Nagyon szép az emlekképed kedves Lajos.
Szivvel gratulálok ....Babu

kincseshaz2018. március 23. 17:04

Nagyon szép emlékezést írtál a szomorú sorsú villáról.
Szeretettel, szívvel gratulálok: Ilona

41anna2018. március 23. 17:02

Sajnálatos e hanyatlás. Gyönyörűen megírt versed szívvel ajándékozom! Szeretettel,Melinda

Golo2018. március 23. 16:45

Szívvel és szeretettel gratulálok versedhez: Radmila

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom