Szerző
Vers

A verset eddig 112 alkalommal nézték meg.
Publikálás időpontja: 2018. március 25.

Megosztás

Szerzői jogok

A vers utánközlése vagy átdolgozása csak a szerző engedélyével lehetséges.

Címkék

Ehhez a vershez még nem tartozik címke.

Kedvencnek jelölték (6)

Zólyomi Gabriella

Magány

Színes üveggolyókként
Egymáshoz koccanunk
Néha: mi, emberek.

Utunkon így visz tovább
A másiktól kapott,
Apró kis perdület.

Gurulunk, majd lassacskán
Elfogy életünkből
E cseppnyi lendület...

Végül csak megállunk... és
Társaink nem érzik,
Hogy testünk rég hideg.

2000. május 20.

Hozzászólás írásához regisztrálj vagy lépj be!


csp012018. március 26. 16:31

Megható. Az emberek szoros és szerves egymásrautaltsága. Ez biztosítja az életet, az energiát-végül mégis a magányba torkollik. Vele együtt a közönybe.

lejkoolga2018. március 25. 19:00

Szépen, finoman megfogalmazott gondolatok az életről, kedves Gabi!
Mélyen átéreztem!
Szeretettel, szívvel olvastalak: Olgi

41anna2018. március 25. 17:52

Szomorúan gyönyörű szép vers!
Gratulálok! Szívet hagyok szeretettel!
Melinda 👼

feri572018. március 25. 17:27

Csodálatosan szép szomorú magány versed
Egyszerűen gyönyörű alkotás.
Szép verseid vannak Gabriella.
Mától kedvencnek jelöllek és a figyelőmben követlek tovább.
Szeretettel várlak én is
Szívvel baráti poéta szeretettel
Tisztelettel
Feri

bluebirds2018. március 25. 17:26

Mégy gondolatok, nagyon tetszik a hasonlat... és milyen igaz érzés sokszor.

Az oldalon sütiket (cookie-kat) használunk egyes funkciók (úgy mint belépés vagy beállítások elmentése) biztosításához, valamint biztonsági okokból. Harmadik féltől származó sütiket használunk a megjelenő reklámok személyre szabása és statisztikai adatok gyűjtése érdekében. A sütikről részletes tájékoztató olvasható adatvédelmi tájékoztatónkban. A süti beállításokat lehetőség van személyre szabni ezen az oldalon vagy az "Elfogadom" gombra kattintva hozzájárulhatsz az összes süti használatához.Elfogadom